A Főima nyolcadik áldása egészséget kér, csak az legyen, ahogy mondani szokás, ezzel kezdődik a konkrét, személyes kérdések rövid sora. A zsidó történelem azonban azt tanúsítja, hogy az egészség dolgában nem maradtak passzívak, segíteni szerettek volna a Teremtőnek a zsidók, az orvoslás művészetének minél alaposabb elsajátításával. Már a középkor számos óriása is, akiket elsősorban rabbiként, jogtudósként, Tóra-értelmezőként őriz az emlékezet, „civil” foglalkozását tekintve orvos volt, mint mindenekelőtt Majmonidész, mint a spanyol aranykor ikonikus udvari zsidója, Hászdái ibn Sáprut, vagy a geronai Nissim, a RáN a spanyol zsidó aranykor végén.

Ahogy majd később, az emancipáció után is az orvosi pálya különösen vonzóvá válik a beilleszkedő, nagy mobilitási ugrást végrehajtó zsidó tömegek számára. 

"Gyógyíts meg minket, s gyógyulást lelünk. Segíts minket, s segítséget találunk. Te vagy a mi dicsőségünk. Nyújts tökéletes gyógyulást minden elszenvedett ütésünkre. Mert mindenható Király, bizalmat élvező gyógyító és irgalmas vagy.  Áldott vagy Örökkévaló, népe, Izrael betegeinek gyógyítója."

A zsidó világlátás főárama ugyanis nem tekinti az emberi gyógyító erőfeszítéseket beavatkozásnak Isten munkájába, közreműködésnek látja inkább az Ő erőfeszítéseiben. A középkori zsidó filozófiának is az a legfőbb erőfeszítése, hogy a kinyilatkoztatott, bibliai-talmudi eredetű tudást összeegyeztesse a korabeli tudományos tudás eredményeivel, a jeles vallástudósok, a zsidó jog ismerői könnyedén lehetnek orvosok is. Az élet óvása, minden eszközzel, a vallási előírások között is kiemelt helyen szerepel, kevés kivétellel minden más előírást felülírhat, az előírások azért vannak, mondja a rabbinikus bölcsesség a Tórát idézve, hogy éljünk általuk, éljünk és ne haljunk meg. Nem a halottak dicsérnek Téged, állapítja meg éles szemmel a zsoltár. A zsidó orvosok jó része nem tanulhatott a középkorban orvosnak, megfigyeléssel, önképzéssel érték el, hogy „praktizálhassanak”, uralkodók és pápák is igénybe vegyék időről-időre a szolgálataikat, és, ami igazán meglepő, nem kizárólag férfiak voltak közöttük, a középkorban zsidó női orvosok is működtek szerte a zsidó világban számos forrás tanúsága szerint.

Az 1896-ban megnyitott Szabolcs utcai zsidó Kórház már akkor az ország egyik legmodernebb egészségügyi intézményének számított, s az 1940-es évekre ezer betegággyal rendelkező, ragyogóan felszerelt, az egészségügy szinte minden területét átfogó gyógyászati komplexummá fejlődött. Hozzá tartozott a Bródy Zsigmond és Adél Gyermekkórház, a Bródy József és neje Weissburg Fanny nevét viselő tüdőgondozó és az 1925-ben felépült, Kaszab Aladár és neje Weiszkopf Józsa által alapított, ambuláns betegeket ellátó Poliklinika is. 1927 és 1931 között korszerű központi fűtéssel látták el s teljesen felújították a kórház épületeit és pavilonjait. A numerus clausus törvény következtében külföldön végzett fiatal zsidó orvosok többsége csak a zsidó Kórházban tudott elhelyezkedni, ahol külföldön szerzett ismereteikkel emelték a gyógyítás színvonalát. A hagyományos betegellátó részlegek mellett a kórházban helyet teremtettek a legkorszerűbb gyógyászati ellátásoknak. A Gustav Zander svéd orvos által szerkesztett mechanikus gépekkel berendezett Zander-osztályon mozgásterápiával segítették a vérkeringési és mozgásszervi betegségek gyógyítását. A nagyszerű orvosairól híres gyógyintézmény évenként tizennégyezer fekvő és tizenötezer járóbeteget fogadott, a szegény sorsú betegeket ingyenesen kezelték. 1923-ban fotósorozatban örökítették meg a hitközség intézményeit – köztük a kórház képeit – ezeket ma is őrzi gyűjteményünk. 

Majmonidész, mint gyakorló orvos, amikor választania kell a talmudi gyógymódok és a korabeli, 12. századi orvosi tudományosság felismerései, terápiái között, habozás nélkül a kortárs orvostudományt választja, a Talmudot nem orvostudományi műként tekinti szóbeli Tórának, kinyilatkoztatottnak. Ez a bátorság mindig sokat segít a hagyomány kortárs értelmezésében, ebben Majmonidész viszonya az orvostudományhoz minta lehet számunkra. A gyakorlati kérdésekre orientált zsidó szemlélet pedig néha meglepően pragmatikus álláspontokat kínál – bizonyos határokon belül - a nagy bioetikai kérdésekben, legyen szó a géntechnológiáról, az eutanáziáról, vagy az abortuszról. 

Minden idők egyik legnagyobb zsidó jogtudósa, vallásjogi tekintélye és a középkor egyik emblematikus filozófusa, hírneve ekként túlterjed a zsidóságon. Mindazonáltal orvos is volt, méghozzá a keresztes háborúk középiskolai történetéből – vagy Gotthold Ephraim Lessing Bölcs Náthánjából – ismert Szaladin szultán udvari orvosa Egyiptomban. Kordobában született 1137/1138-ban, de családjának el kellett menekülnie, mert a spanyol aranykor nem mítosz ugyan, valóban létezett, de annyira azért nem mindig volt problémátlan akkor sem az iszlám és a judaizmus együttélése. Hol inkább, hol kevésbé, így került Maimonidész Észak-Afrikába. Amikor a testvére meghalt, aki addig lehetővé tette számára, hogy jórészt tanulmányainak szentelje magát, Szaladin udvari orvosa lett, az orvoslást komolyan vette, mélyen hitt benne, önálló tudománynak tartotta, amely képes saját belátásokra.

A legújabb kutatások, amelyek orvosként vették, veszik őt szemügyre, a holisztikus orvosolás, az egészségmegőrzés korai bajnokát látják benne, aki tudhatott valamit a betegségek egy részének lelki okairól is. Ha van is ebben némi kortársi önkényesség, mindenesetre érdekes, mennyire reklámozta például a rendszeres étkezést, amelynek előírásait ő maga, éppen azért, mert rengeteg dolga volt orvosként, nem követte, rendszertelen, egészségtelen életet élt idősebb korában. Dolgoznia kellett, kezelnie zsidó és nem zsidó pácienseit, a szultánt, jogi tanácsokat adnia az őt tisztelő zsidó világnak és írnia hatalmas életművét. Hitt abban, hogy az orvos és a beteg közötti kapcsolat gyógyít, hogy az életminőség fontos, a lakókörnyezet számít, betegítő helyen nem lehet meggyógyulni. Az étkezéssel kapcsolatban a gyümölcsöket és a zöldségeket, rendszeres fogyasztásukat ajánlotta, továbbá a jó levegőt tartotta nélkülözhetetlennek, az alvásról sőt a testi szerelemről is szót ejtett betegségmegelőző fejtegetéseiben orvosi munkáinak elmélyült értelmezői szerint és az asztma lelki alapjaival kapcsolatban is voltak feltevései, amelyeket később a modern kutatás igazolt. Mivel nagyon sokkal a specializáció világa előtt született, vallásos világképe „egységben szemlélte” az embert, a nagy tekintélyű néhai brit főrabbi, Lord Jonathan Sacks a holisztikus orvoslás képviselőjeként méltatta. Még orvosként is tud ma tanítani egyet és mást nekünk. 

Az elkövetkező hetekben, amíg áldásról áldásra bemutatjuk az Ámidá ima áldásait (mind a 19-et!), megnézhetik kiállítás-archívumunkban az áldások köré szervezett kiállításunkat: ott tárgyakhoz kapcsolva mutattuk be az egyes áldásokat, és az általuk felidézett zsidó értékeket.  

A Zsidó Múzeum gyűjteményének egyik legkorábban megszerzett darabja a zsidó alapítású herendi porcelángyárból való, egy rózsaszín szédertál, amelyen egy széderező család látható, a peremén a széder este állomásainak nevei futnak körbe, egy zsidó orvos ajándéka Pápáról, Lővy Lipót adta nekünk az első világháború kitörésének évében, 1914-ben. Mindez, hogy a gyűjtemény egyik első tárgyát egy orvos adományozta, szimbolikus erejű. A zsidó orvos a művelt, önálló polgár, a szűk vagy tág közössége szociális, kulturális céljaira bőkezűen adományozó „bildungsbürger” egyik jellegzetes képviselője volt hosszú időn keresztül. József Attila híres verssora is utal erre, emlékezetesen:  „egy zsidó orvostól kapott/ kabátot s a rokonok/ úgy hívták többé itt ne lássam” – írja önmagáról a József Attila című versben. A két, zsidó orvos általi adományozás időpontja nagyjából egybeeshetett, legfeljebb 10-15 év lehet közöttük, József Attila verse 1928 eleji. A gyűjtemény tele van a zsidó és országos közéletben aktív orvosok képeivel, az ortodox neológ szakadáshoz vezető 1868-1869-es kongresszust szintén egy szemorvos, a Pesti Izraelita Hitközség leendő elnöke, Hirschler Ignác vezette, a hazai szemészet egyik úttörője, akinek mellszobrát és kétdimenziós portréit, fényképeit gondosan őrzi gyűjteményünk. A neológia története, a mi történetünk is egy zsidó orvos asszisztálásával kezdődik meg, ahogy a gyűjteményé is részben a herendi porcelán szédertállal. 

A Rumbachban látható Politzer Saga kiállításunkban több orvos élettörténetét is bemutatjuk. Most a modern orvostudományi módszerek kidolgozásában jelentős szerepet vállaló Politzer Ádám életútját idézzük fel az alábbi videóban: 

Címlapképünknek ezen a héten a pesti zsidó közösség első önálló kórházának képét választottuk. A kép – és egyben a kórház egyetlen ábrázolása – a Pesti Chevra Kadisa díszes tagfelvételi oklevelének alsó harmadában látható litográfia.

​A hevra kadisák a magyarországi zsidó közösségek legrégibb és legtekintélyesebb intézményei voltak. Elsődleges feladatuk a halottak rituális eltemetése és a temető fenntartása volt, majd kiterjedt szociális ellátó–rendszert hoztak létre. Hevra tagnak lenni jelentős anyagi áldozatkészséget is feltételező nagy megtiszteltetés volt, a felvételről díszes tagfelvételi oklevelet állítottak ki. A Winter Henrik részére 1871-ben kiállított tagfelvételi oklevél felső egyharmadában három díszes medaillonban ábrázolt képek a Hevra Kadisa tevékenységeit mutatják be. Az elsőn egy temetésre igyekvő halottaskocsit láthatunk, amit kalapos férfiak gyászmenete követ. A második kép a beteget meglátogató egylet - tagokat és a beteg feleségét ábrázolják. Az utolsó medaillonban a Hevra-tagok segéllyel érkeznek az özvegyhez és gyermekeihez. Az oklevél középső egyharmadát egy kettős kapuboltozat keretezi, melyben a boltozatok alatt németül és héberül írott tagfelvételi szöveg áll. Közöttük díszes ornamens keretben kis cedaka persely áll. Az alsó harmadban látható a Király utcában 1841-ben megnyitott kórház, előtte korabeli polgári öltözékben nők és férfiak sétálnak.