Zsidó Múzeum 

Magazinja

CSEND

Meg lehet-e mindent beszélni? 

Amikor a hetiszakasz tragikus tetőpontján a gyermekei a szeme előtt halnak meg, Áron, a frissen kinevezett főpap nem reagál. Áron hallgatott, számol be a szöveg. A Biblia, amely az isteni szónak teremtő erőt tulajdonít, némaságot tanúsít, vagy legalábbis némaságról számol be a halállal, a váratlan, korai halállal szembesülve. Mert Mózes halála elbeszélhető, élt, élt először olyan életet, amelyben nem volt önmaga, aztán élt felkészülő életet, amelyben várt a feladatára Midjánban, végül pedig leélte a tényleges életet, Izrael közösségének vezetőjeként. Mindent élt, amit élnie kellett. Ábrahám az élettel betelve tért meg alkotójához. A halálról lehet és kell is beszélni, ha értelmezhető, egésznek felfogható életet tetőz be, zár le. A vallási hagyomány legfontosabb dolga, hogy megbékítsen minket a személyes élet korlátaival, időbeliségével. Imádkozz érettünk most és halálunk óráján, kérik az Üdvözlégyben Mária közbenjárását. A mi nagyünnepi liturgiáink, a Ros Hásáná és a Jom Kipur egész időszaka erre figyelmeztet minket, arra, hogy egyetlen és visszavonhatatlan minden, amit teszünk és senki sem tudhatja, ki lesz még velünk jövő ilyenkor, ki él és ki hal meg és jól tesszük, ha elkezdünk megtérni, ahogy a híres mondás tartja, egy nappal halálunk előtt.

Ha sokat beszélünk a halálról, ahogy a vallásaink javasolják, miért némul el Áron? Van-e szóvá mégsem tehető halál? Ezek a fiúk papi örökségükbe léptek volna, tele Isten szeretetével a lelkük, bizonnyal még jobban akarták az áldozatot bemutatni annál is, ahogy Ő kérte a szöveg szerint tőlük. És akkor meghalnak, jutalmul mintegy, életük legszebbnek induló pillanatában.

Beszélni valamiről azt jelenti, megkísérelni beilleszteni a világ rendjébe. Helyretenni, megérteni. Átbeszélni a dolgokat azt jelenti, lezárni őket. Ezt most nem lehet. Hogyan zárható le, tehető jelentésessé, megnyugtatóvá ez a tragédia?

És általában is, nem lehet mindent megbeszélni. Vannak nem közvetíthető konfliktusok, például nagyon eltérő hitek, meggyőződések, önazonosságok között. Azt a kérdést sem lehet megválaszolni, hol volt Isten Auschwitzban. A szenvedésre a válasz csak az együttérzés lehet, nem a magyarázat.

Amikor Ábrahám megy fel a fiával, Izsákkal a hegyre, hogy megölje őt, nem beszélgetnek túl sokat, ahogy másnak sem mondja el, mire készül. Képzeljük el ezt a beszélgetést. A Biblia maga is szűkszavú, ha mégoly vastag is. Ez a jól kiszámított hallgatás a leírt esetek körülményeiről, a szereplők motivációiról szüli a midrási irodalom történeteit. A hallgatásból születik a másik beszéde, a hagyomány. 

A hét műtárgya: Csendélet könyvekkel  

Lakos Alfréd: Csendélet könyvekkel

E heti kiemelt műtárgyunk a képzőművészet jól ismert műfajába: a csendéletek közé tartozik. 

Alkotója Lakos Alfréd (1870-1961) az egyik első zsidó festőművész Magyarországon. A Mintarajziskolában és Münchenben végzett tanulmányait követően eleinte alkalmazott művészettel foglalkozott, például a Pesti Izraelita Hitközség hittankönyveit illusztrálta. Képzőművészeti műveit a zsidó élet és a zsidó környezet inspirálta, mint a képen látható Csendéletén is. A könyvespolc előtti asztalon a szombatot búcsúztató Havdala szertartás kellékei: gyertya, fűszertartó és több szálból font gyertya mellett mindenhol könyveket látunk. A nyitva hagyott könyv a zsidó könyvek hagyományos, a főszövegeket kommentárokkal körülölelő tördelésével jelzi kulturális kapcsolódását - míg a mellette látható lepecsételt hivatalos irat talán azt jelzi, hogy a szombat végeztével olvasójuk / tanulójuk visszatér a dolgos hétköznapokhoz, melyekben már nem csak a szent szövegek tanulmányozása, hanem a munka is szerepet kap. 

Lakos Alfréd művészete gyűjteményünkben gazdagon reprezentált: a képre kattintva összes, nálunk őrzött képét megnézhetik.  

A kocker rebbe tanítása: nem kell mindig okosabbnak lenni 

A Kock nevű lengyel kisvárosban élt a 19. század első felében a legeredetibb szellemű, legcsípősebb nyelvű, a nagyvárosi cinikusok számára leginkább kézreálló hászid rebbe, a Kocker Rebbe, akinek, mint Oscar Wildenak, Molnár Ferencnek, George Bernard Shawnak, Hofi Gézának vagy Gábor Zsazsának, legendássá lettek a bemondásai. Frappáns és mély bölcsességek ezek, telve emberismerettel és az a jó bennük, hogy sms-formátumban is fogyaszthatóak, nem beszélik túl a dolgokat és ma, a rövid üzenetek gyors terjedésének korszakában, az aforizma megdicsőülésének idején különösen praktikusak lehetnek. És keveset beszélni, közben sokat mondani olyasmi már szinte, mint a hallgatás.

Nem mindent kell kimondani, amit gondolunk, nem kell mindent leírni, amit kimondunk, véletlenül sem kell mindent nyilvánosságra hozni (megosztani, posztolni), amit leírtunk és véletlenül sem kell mindent elolvasni abból, ami már ki van adva (posztolva).

Miért tetszik nekünk, egy múzeumi, levéltári magazinnak, a figyelmeztetés, hogy ne hagyjunk minden ötletünkről nyomot? Nem éppen a minél teljesebb öndokumentálásra kéne bíztatnunk mindenkit? Hogy nehogy hallgassanak, főleg ne a Kocker rebbére?

Sok korról túl kevés forrásunk van, a jelenről azonban túl sok ahhoz, hogy élni lehessen tőle. Az a kisebbik baj, hogy nem tudni, hogyan válik majd mindez múlttá, hozzáférhetőek, tartósak maradnak-e a digitális hordozók adatai. (De reméljük.) A nagyobbik baj az, hogy nem tudni, minek higgyünk a milliárdnyi információ közül, melyik fontos és melyik igaz. A világ egyetlen irtózatos kiterjedésű piactérré változott, amelyben zúg örökké a digitális fecsegés, vélemények özönvizében úszva próbálunk fennmaradni, víz felett. Minden újabb vélemény, ha okos, ha buta, minden újabb megszólalás a hangzavart növeli. És megszűnt a távolság a gondolt, a kimondott és a leírt, közzétett szó között, mindenkinek minden percben rendelkezésére áll a felület nyilvánossá tenni, ami átfutott a fején. A közösségi média a Kocker rebbe rémálmává vált, és ő jól tudta, persze, már előre tudta. A Kocker rebbe maga halála előtt állítólag elégette a saját írásait. Legjellemzőbb szellemi öröksége ezek a gonoszkodó vagy együttérző frappánsságok maradtak. Megfogadta a saját tanácsát, tudott hallgatni. A ritka tanítók nagy erénye. A hallgatás az együttérzés nyelve mellett a végső bölcsesség nyelve is. 

Az irodalom tudománya sokat foglalkozik a szavak közötti „üres helyekkel”, azt keresi, amiről a szöveg hallgat. A zsinagógai liturgia legbensőségesebb pillanatai is azok, amikor csönd van. A főima elsőre néma, ki-ki magában mondja, ki-ki egyedül marad, közösségétől körülvéve, persze, Istennel. Amikor a zsinagógában csend van, az előimádkozó szava sem hallatszik, akkor történnek a fontos dolgok. 

Programajánló: Közös Kedd 

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár közös keddi útja: Bemutató tanároknak

Közös útjaink projekt link

A Közös útjaink című virtuális kiállítás a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár több tagintézményének együttműködésével jött létre. Az együttműködés célja egy olyan levéltár- és múzeumpedagógiai projekt megvalósítása volt, amely a magyar zsidóság történetét dolgozza fel a két gyűjteményben őrzött írásos és tárgyi emlékekből.
A virtuális kiállítás segítségével a magyar zsidóság történetét, a magyar-zsidó együttélést kívántuk bemutatni és feldolgozni a középkortól a 20. század végéig levéltári iratok és múzeumi tárgyak segítségével. A kiállítás célközönsége a 12 év feletti általános- és középiskolás korosztály, a közoktatásban dolgozó pedagógusok és az érdeklődő felnőttek.
Az online program során a résztvevők megismerkedhetnek a virtuális kiállítással és annak közoktatásban történő felhasználásával, továbbá azt is szeretnénk bemutatni, hogy a közgyűjteményi tartalmak mennyi mindennel tudják segíteni a közoktatás munkáját.

Az első virtuális vezetést Zoom felületen 2022. március 29-én 17 órakor tartjuk. A program előzetes regisztrációhoz kötött, melyre az alábbi e-mail címen tudnak jelentkezni: leveltarpedagogia@mnl.gov.hu.
Csatlakozzanak közös útjainkhoz, fedezzük fel együtt a magyar-zsidó kultúrát és találkozzunk március 29-én!
Az esemény a facebookon: https://fb.me/e/2kGJyavrW

Címlapképünk: Művészet a kinyilatkoztatásban 

Tanach és Talmud közti kapcsolatok / vizualizáció @Sefaria.org

A huszti zsinagóga belső tere @Király Mátyás felvétele

A hagyományos zsidó gondolkodás az ókorból örökölt szent szövegek és a szóbeli tradíció minden korszakban folyamatos újraértelmezése, újrakommentálása, újabb és újabb kérdések felvetése során alakult. A zsidó hagyomány szerint a dolgok valódi jelentése eredendően az örökség elemeihez kapcsolódik, azokban immanensen benne rejlik, s ezek felfejtése a hagyomány folyamatos reinterpretációja során bomlik ki minden nemzedék számára, összekötve a ma élő zsidókat ókori elődeikkel, mai problémáikat és élethelyzeteiket a korábban élőkével. Ebben a hagyományban a vizualitásnak kisebb szerepe van, a második parancsolat szigorú értelmezése miatt a judaizmusban nem alakult ki a képek, ikonok tisztelete. A zsidó művészet mibenlétéről, fogalmáról a 19. század utolsó évtizedeitől folynak tudományos viták, melyek összegzése csak a 20. század derekára kristályosodott ki, ez az alapja a múzeumokban őrzött zsidó tárgykultúra tudományos kutatásának és feldolgozásának. Harold Rosenberg new yorki művészetkritikus 1966-ban új fogalmat vezetett be, melyet a „jövő zsidó művészetének” nevezett. E fogalom a „metafizikus judaika”, mely olyan filozofikus tartalommal bíró, a judaizmus tanításait megjelenítő művészet, mely a vizualitáshoz kapcsolható anyagi és formai tartalmak meghaladását jelentheti.

A Sefaria-project címlapképként választott adatvizualizációja láttán úgy tűnik, hogy a digitalizálással és az internetes közzététellel elérkeztünk abba a jövőbe, amit Rosenberg megálmodott. A Sefaria a klasszikus zsidó szövegek digitalizálását tűzte ki céljául. A feltöltött hatalmas mennyiségű klasszikus szövegben 894.545 szövegkapcsolatot tettek egy kattintással elérhetővé, és a „digital humanities” művészetével láthatóvá is. A többezer éves szövegek közti kapcsolatok – melyek eleinknek is ismertek voltak, vizuális megjelenésük azonban nem – gyönyörű, szimmetrikus és / vagy repetitív mintát adnak. Szekuláris-művészetelméleti olvasatban ez nem más, mint az igazi, a zsidó szellemet megmutató, transzcendens, metafizikus zsidó művészet. De ezek nem új tartalmak, hanem csendben, a Szináj hegyi kinyilatkoztatás óta ott voltak, eddig is, csak nem voltunk képesek meglátni. Ennek az immanens esztétikai aspektusnak a feltárása, megmutatása az, amire a technológiai fejlődés jelenlegi szakaszáig kellett várnunk. Az adatvizualizáció tartalma a képre kattintva böngészhető! 


A fenti szöveg bővebben, jegyzetekkel együtt itt olvasható: 

Read More

#ZsidoMuzeum 











Korábbi hírleveleink