Zsidó Múzeum Magazinja ​HAZATÉRÉS A sófár hangja, hazatérés ​ Az áldás azt kéri, hogy a nagy Sófár hangjainál gyűjtse össze az Örökkévaló Izrael földjén népe száműzötteit, hogy legyen vége a száműzetésnek, amelynek szimbolikus kezdődátuma a három hetes gyászidőszak közelgő betetőzése, Áv havának kilencedik napja, most vasárnap. A sófár hangja a zsidó történet kezdetét, Ábrahám áldozatát idézi, aki végül a tett színhelyén megjelenő kost áldozta fel a fia helyett és a végső megváltást is sófárok jelzik majd, ahogy az áldás is tudatja velünk. És a személyes élet fordulópontjait is jelzi: az őszi ünnepek nem a zsidó történelemre emlékeznek, ritka kivételként, ki-ki a maga élettörténetével számolhat el olyakor, ez a gyakori sófárhangok ideje. "Szólaltasd meg a hatalmas sófárt, szabadságunkért! Bonts lobogót, hogy összegyűjtsd száműzöttjeinket a földkerekség mind a négy égtájáról. Áldott vagy Örökkévaló, Izrael üldözöttjeinek összegyűjtője." Áhád Háám és egy országnyi Zsidó Múzeum ​ A végső sófárfújás tehát a megváltásra fog majd emlékeztetni minket, amikor minden zsidó hazatér majd Izraelbe. Vannak olyan vallásos cionisták, akik szerint ez a folyamat zajlik a szemünk előtt, a megváltás első lépéseinek tanúi vagyunk. Mások szerint az, hogy mi akarjuk elhozni a Messiást, az ő időszakát, éppen hogy lázadás a világ adott rendje, az isteni terv ellen. Megint mások szerint a két dolognak semmi köze egymáshoz, a világi és a leendő Izrael között nincs összefüggés, az egyik politikai kérdés, a másik politikán túli. És van olyan is, aki szerint nem kell annyira sietni, nem az az egyetlen értelme egyelőre Izrael létrehozásának, hogy kivétel nélkül minden zsidó ott telepedjen le. Ilyen nem különösebben sietős ember volt a kulturális cionizmus megalapítója, Áhád Háám, akinek fényképét a mi gyűjteményünk is őrzi. Ő az: Ő a cionizmust nem politikán túli, hanem inkább politikán inneni, kulturális kérdésnek látta: úgy gondolta, hogy előbb az egyes lelkeknek kell visszatérniük a zsidósághoz, a zsidóság megismeréséhez, eleven népi életéhez, a neve is erre utal: egy a népből. Röviden szólva, először zsidó népre van szükség, hogy aztán legyen kinek hazatérnie Izraelbe. Áhád Háám a cionizmus belső kritikusa volt, aki elképzelhetetlennek tartotta – szemben például Herzllel –, hogy a leendő Izrael ne héber nyelvű legyen. Úgy gondolta, már csak a hely szűkössége miatt sem elképzelhető, hogy mindenki hazatérjen, elsősorban nem állami szuverenitásra van szükség, hanem egy a diaszpóra számára szolgáltató szellemi központra, egy kicsi országnyi zsidó múzeumra tulajdonképpen, amely ébren tartja az elsősorban kulturális-szellemi kötődésként elgondolt zsidó nemzettudatot. Erős hivatalos pozíciója a cionista politikai intézményekben soha nem volt, egy idő után ott is hagyta őket, egyszemélyes intézmény lett belőle. A hét műtárgya: Képeslap Sófár és kalapács: Cion munkásai A sötét háttér előtt felkelő nap izzítja át Dávid csillagának vonalait, a csillag keretezte munkásököl szinte a napból nő ki, szinte a nap keze, egyszerre szorítja, tartja a kelő nap fényébe a sófárt és a kalapácsot. Az expresszív képeslapon minden panel, minden szimbólum bájosan ismerős, csak a sófár lóg ki kissé a kompozícióból. Talán segít a megértésben, ha tudjuk, hogy a kalapács testén az áll héber betűkkel, hogy poálé, a sófáron az, hogy Cion. Birtokos szerkezet, Cion munkásai, megmunkálói. A cionista ikonográfiában a munkáskéz egyszerre fogja a kalapácsot és a sófárt, része a munkásmozgalmi hagyománynak és a Tóra hagyományának is, vagyis népe hagyományának és az újjászületést, a megváltást a két hagyomány egysége jelenti majd. Ez vezet el oda, hogy a sófárt, amelyet már kézben tartunk, megfújhassuk végre, amikor a száműzöttek végleg hazatérnek. A kép alatt is ott van, latin és héber betűkkel, Poálé Cion. A képeslap plakát, buzdítás, felszólítás is. A nap felkel, a munka megkezdődik és Dávid csillaga cionista szimbólummá lesz, az általa kijelölt keretek között munkálkodik majd kalapács és sófár egyaránt, a megváltás hasznos eszközeiként. A szegedi Seelenfreund Salamon munkája a leírás tárgya, aki a magyar cionizmus szolgálatába állította alkalmazott művészeti tehetségét és a ’20-as évektől fogva Izrael földjén élt és elmondhatta, ha akarta, a sehehejánu hálaimáját az állam megalapításakor. Mi tartott meg micsodát: a szombat és a zsidók Sokat és kritikusan nézte közelről a zsidó betelepülés nehézségeit, gyakran járt a jisuvban, a leendő Izraelben, hogy szomorú riportokat írjon arról, hogyan küszködnek az első alijával érkező betelepülők, hogy mi lesz abból, ha nem tanulnak meg együtt élni az arab szomszédokkal és így tovább. Ő maga a hatvanötön túl, élete legutolsó időszakában költözik ki Tel-Avivba, ott hal meg. Az állam azóta politikai értelemben megalakult és megerősödött, sok mindenben tévedett, Herzlnek lett igaza abban, hogy, ha akarjuk, úgy nem mese, amiről beszél. De sok mindenben volt igaza az országnyi zsidó múzeum megálmodójának, Áhád Háámnak is, több mindenben mint amennyiért emlékezni szoktunk rá. Elég csak arra gondolni, mennyire kulcskérdés Izrael számára az amerikai zsidók támogatása, az, hogy ez a hatalmas diaszpóra kapcsolódjon a zsidó nép történetéhez, hogy része maradjon és lehetőleg mi is ebben a félreeső kis diaszpórában, ahol a száműzetés történetének legnagyobb központja volt, Európában. Ezért és így értette, a kulturális nacionalizmus jelmondataként agyonidézett szlogenjét, az egyetlen mondatot, ami a közösségi emlékezetben megmaradt belőle, hogy legalább annyira, amennyire a zsidóság megtartotta a szombatot, a szombat is megtartotta a zsidóságot. Kiállítás-archív: Az Ámidá Az elkövetkező hetekben, amíg áldásról áldásra bemutatjuk az Ámidá ima áldásait (mind a 19-et!), megnézhetik kiállítás-archívumunkban az áldások köré szervezett kiállításunkat: ott tárgyakhoz kapcsolva mutattuk be az egyes áldásokat, és az általuk felidézett zsidó értékeket. Mily szépek a te sátraid ...  A neológia pechje és a cionizmus A 19. század, ahogy minden középiskolás törikönyv megtanítja, a nacionalizmus százada volt. A liberális és befogadó magyar nacionalizmusé éppen úgy, mint a zsidó nacionalista mozgalmaké, a cionizmus születéséé is. És a neológia elsősorban talán nem is annyira a vallásreform, mint a befogadó magyar nacionalizmus terméke volt, célja az, hogy a zsidó életformából valamit megőrizve válhassanak a zsidó tömegek a magyar nemzet részévé minél teljesebb mértékben. Egyszerűen ellentétes volt a neológia születési céljaival az, amit a cionizmus hirdetett, nem tudott úgy igent mondani a száműzöttek összegyűjtésének nagy politikai projektjére, hogy nemet ne kelljen mondania önmagára. A neológia számára a cionizmus, hiába, hogy ugyanabból a tojásból bújt elő, rosszkor született. A neológiát a történelem legszörnyűbb pusztítása, a holokauszt előszele és aztán a megtörténése tette fokozatosan cionistává, fű alatt kicsit még a Kádár-korban is, amikor hivatalosan természetesen haragudott Izraelre. Arról, hogy mi volt a Mazsihisz elődszervezetének nem hivatalos véleménye a cionizmusról és Izrael országáról, egy Novák Attila történész által közzétett titkosszolgálati jelentés világít rá, amely Scheiber Sándor és Raj Tamás vitáját elemzi Kardos G. György híres könyvéről, amelyet Raj, mint az Izraelt és a nacionalizmust bíráló műalkotást, elítélendőnek és veszélyesnek tartott, míg Scheiber megvédte. Ebben a tekintetben az Avraham Bogatir is rossz pillanatban született, ahogy Novák Attila írja, de hát a pillanat elmúlt, Kardos G. kivételesen szép könyve pedig megmaradt. És azt is láthatjuk levéltári kiadványként, mennyit adott nekünk az állambiztonság, ha a magyar zsidó múlt megismerésére áhítozunk főleg. „Emlékezzél meg, [Örökkévaló,] mi lett velünk!” (Jeremiás siralmai, 5:1) Ismeretlen szerző költeményének (pijjut) részlete, amely a legnagyobb gyásznapunkon, Áv 9-én (Tisá beÁv) mondott gyászénekek (kinot) között kapott helyet. A gyászének Jeremiás sirámainak bibliai könyvét idézi (Jeremiás sirámai, 5. fejezet, 1. vers) Jeruzsálem pusztulásáról. Áv hó 9-én emlékezünk mindkét jeruzsálemi Templom pusztulására és más történelmi tragédiákra, szigorú böjttel. A pusztulás és a nyomában járó száműzetés bűneink büntetése a hagyományos szemlélet szerint és eltart mindaddig, amíg a bűnök végül megbocsáttatnak, és eljön a Messiás, aki a sófár hangját követően összegyűjti majd a föld négy sarkáról Izrael népét. Titus diadalíve Rómában, a lerombolt jeruzsálemi Szentély tárgyainak ábrázolásával @forrás: wikipedia Idén Áv hó 9-e szombatra esik, ezért a gyász és böjtnap egy nappal eltolva, vasárnap lesz. Könnyű böjtöt kívánunk! Címlapképünk: Sófár Sófár Múzeumunkban számos régi sófár található: ezek köszöntötték a zsidó újévet számos közösségben. A sófár kosszarvból készül, s arra emlékeztet, hogy az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, melyet Ábrahám végül Izsák helyett áldozott fel, miután Isten meggyőződött hűségéről. A teljesen egyszerű, naturális darabok mellett léteznek feliratos és megfaragott darabok is annak emlékeként, hogy