Zsidó Múzeum Magazinja 180​

​ÁBRAHÁM

Az első két ember kiűzetése után, az első testvérgyilkosság, Káin és Ábel története után, az özönvíz katasztrófája után, a Bábel tornya lázadása után érkezik meg egy ember, akinek az a dolga, hogy áldás legyen mindegyik nép számára a földön, hogy helyrehozza a kizökkent időt, a kilátástalannak tűnő teremtést. A Tóra a mostani, harmadik hetiszakaszáig, Ábrahám felbukkanásáig a világ történetéről mesélt, aztán a zsidók történetéről Ábrahámtól, az első zsidótól kezdve. Látszólag, mert valójában a világról van szó a zsidókon keresztül, a világgal van dolga azoknak, akik Ábrahám leszármazói. Akik tagjai az ő szövetségének.

Ábrahám képi ábrázolása a mi gyűjteményünkben is, máshol is jellemzően néhány csomópont köré sűrűsödik, az angyalokra, akik megjelennek számára, hogy az ígéret örököse, Izsák érkezését jelentsék, amikor az égre tekint, hogy lássa utódai számát, amikor Izsákkal ballag a Mória hegyére, amikor elűzi Sára kérésére Jismáelt, a gyerekét és édesanyját, Hágárt stb. A nagy pillanatok ebben a családi fényképalbumban mérsékelten idilliek.

A Hit Lovagja, ahogy Kierkegaard nevezi, mindig végtelenül magányosnak tűnik, olyasvalakinek, akit csak Istenhez fűz bizalmas közelség. 

A Hét műtárgya: Hol van Ábrahám?  

Picture

A triptichonon, amelyet ismeretlen művésznek köszönhetünk, két jelent látható Jákob életéből és egy Ábraháméból. Jákob is a feleségét, Ráhelt veszíti el, akire halálos ágyán is gondol, ez köti össze a két jelenetet, egyikük és másikuk időben távoli halálát, az örök összetartozás. És kissé szokatlan módon ez kapcsolja össze Sára halálát a közös, Ábrahámmal közös unokájuk, Jákob történetével is, az a látványos ellentét, hogy ők viszont, Ábrahám és Sára nem tartoztak össze, Sára halálakor Ábrahám Beer Sevában volt, külön éltek aznaptól fogva, amikor Izsákkal felment Ábrahám a Mória hegyére. Ki-ki elveszítette a feleségét az érintett ősatyák közül, az egyikük mindennél jobban szerette, a másikuknak nem sok érzelmi köze volt hozzá, nem voltak boldogok. Mindkét haláleset máshogyan megrázó, Ábrahám alakja alig kivehető a háttérben, a bűnbánat fájdalma gyötri. Messze van. A képek feszültsége a két ősanya halálának összekapcsolása révén mesél az ősatyák érzelmi fejlődéséről. 

Ábrahám pajzsa

"Áldott vagy Te, Örökkévaló, Ábrahám pajzsa" szól a főima első áldása. Mágén Ávráhám, ez Ábrahám pajzsa héberül. Ábrahám védelmezője aki hű volt az ősatyákhoz és az ősanyákhoz. Ez a szó, a mágén Magyarországon a „mógendóvid” szóból lehet ismerős, ami Dávid pajzsa, vagyis a Dávid-csillag. Az Izraeli Védelmi Erők, a Cáhál nevében is szerepel, a betűszóban ez a központi, a h betű, Cává Hágáná leJiszráel, a hágáná ugyanaz a gyök mint a mágén, pajzs, védelem. 

Az Izrael Múzeum "átöleli Izraelt" 

Picture

Az Izrael Múzeum közleménye: 

Ezekben a nehéz időkben szeretnénk támogatásunkról biztosítani Önöket, bárhol is legyenek. Reméljük, hogy a közeljövőben jobb napok jönnek, és imádkozunk az Önök és szeretteik biztonságáért.

A Múzeum családja kifejezi fájdalmát a háború szörnyű veszteségei miatt, részvétét fejezi ki a gyászolóknak, és kívánjuk a sebesültek teljes gyógyulását és az eltűntek mielőbbi visszatérését.

A múzeum jelenleg zárva van a látogatók előtt, és minden fontos értékünket biztonságos helyen tároljuk. Addig is számos érdekes virtuális tevékenységet kínálunk, amelyek némi felüdülést nyújthatnak ezekben a nehéz napokban. Meghívjuk Önt, hogy tekintse meg ezeket a különleges tevékenységeket itt és a múzeum weboldalán.

Reméljük, hogy a múzeum a remény és a józanság jelzőfénye lehet mindannyiunk számára ezekben a tragikus időkben.

Online programok az Izrael Múzeumban

Pusztítás és teremtés - közös megemlékezés



Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem megemlékezése a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Abel Pann: Pusztítás és Teremtés című kiállításában, a 2B Galériában.

Az eseményen részt vettek az egyetem dolgozói, hallgatói, és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolával közösen indított Összehasonlító vallástörténet MA szak hallgatói és oktatói. 

A Hámász által Gázába hurcolt foglyok kiváltásáért és a sebesültek felépüléséért a Misebérah imát Dr. Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző, Zsidó Egyetem mb. rektorával mondtuk el. 

Ezt követően a jelenlévők Farkas Zsófia kurátori tárlatvezetésével megtekintették Abel Pann kiállított, a kisinyovi pogrom áldozatairól készített, hátborzongatóan aktuális képeit.  

Az eseményen meghallgattuk Ligeti György "Dialógus" alcímű első csellószonátáját a Bartók Konzervatórium növendékének, Forgó Boglárkának az előadásában. 

Médiakampány a foglyok kiváltásáért

Már Budapest utcáin, terein is láthatóak azok a képek, videók, melyeket a Keren Hajeszod Magyarország készített, és melyekkel ébren tartják a világ közvéleményét. 

Picture

Támogassuk Izraelt! 

Múzeumunk fenntartója, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége gyűjtést indított az izraeli rászorulók számára.

Mutassuk meg együtt, hogy Izrael számíthat ránk a bajban!

Nagyon fontos, hogy lehetőségei szerint mindenki segítsen! Fogjunk össze, és adakozzunk a harcban álló Izrael népének, testvéreinknek, minden embernek, aki a rettenetes brutalitással elkövetett kegyetlenkedés során elveszítette családtagjait, értékeit, akiknek otthonait feldúlták az embertelen terroristák. Köszönettel fogadjuk zsidó és nem zsidó polgártársaink pénzadományait, amelyeket a Gázai övezettel határos térségekbe kívánunk eljuttatni a Szövetség izraeli kapcsolatainak segítségével.

Fogjunk össze és segítsünk, mert ne feledjük: ősi hitünk egyik alappillére az elesettek megsegítése!

Picture

Címlapképünk: Ábrahám a három angyallal

Picture

A jelenet, amelyben az angyalok megjelentik neki a fiával kapcsolatos híreket és Szodoma elpusztítását, Herman Lipót vásznán meglehetősen szigorúnak mutatkozik. Az angyalok vonásait nem látjuk, csak a leboruló Ábrahám előtt tornyosuló alakjukat, hátulról, kissé még akár letartóztatásra is emlékeztet a jelenet, mindenesetre az angyalok az első zsidó családhoz kiszálló hatósági személyek benyomását keltik és valóban, nem lehetett könnyű, ha mégoly örömteli is volt, az, amit Izsák születéséről megígértek, nehéz volt, mert hihetetlen volt, mert Ábrahám hűségét Istenhez nem befolyásolta addig sem, hogy az Örökkévaló nem váltotta be az ígéretét, arcán készségesség és alázat mutatkozik csak. Míg ő meghatott és megtisztelve érzi magát az angyalok jelenlététől, mi, akik kívülről nézzük a jelenetet, inkább vele szimpatizálunk, mint a nekünk háttal intézkedő, kissé leereszkedő angyalokkal. Ábrahám, bár sokszor próbára teszi a rabbinikus hagyomány szerint Isten, hű marad. Hű marad akkor is, ha Isten késő öregkorára engedi megszületni csak Izsákot, hű, amikor azt mondja, inkább elveszi tőle. Ezen a képen nincs feszültség, a hangulatát Ábrahám reménykedő alázata uralja, az angyalok döntenek, uralkodnak, határoznak, közölnek, de nem látszanak. Tekintete csak Ábrahámnak van.








Hírlevelünk küldésének napján Hesván 12-e van.




Korábbi hírleveleink