Zsidó Múzeum Magazinja DIVAT ​ Divat Az alábbi képen Áron főpap látható a hanyatló Osztrák-Magyar Monarchia utolsó éveiből, Budapestről. Némiképp szokatlan, méltóságán aluli környezetben, egy újévi üdvözlőlapon, dekorációként. Azért, mert jó a szerelése, pont üdvözlapra való illusztrációnak. Újévi képeslap Áron főpap képével, 1908 körül. A képeslap adatai a képre kattintva olvashatók adatbázisunkban. Ahogy a Tórából vett idézet mondja a képe alatt a lapon: „Készíts szent ruhákat Áronnak, a bátyádnak, dicsőségül és ékességül.” (Mózes II, 28, 2). Ez éppen a mi hetiszakaszunk, amelyik részletesen leírja, mit hordjon a főpap, a zsidó divat kezdőpontja, illetve a zsidó hagyományban feltűnő dresscode előírások szép példája. A ruha azt fejezi ki, hogy a főpap egyszerre van közel az Örökkévalóhoz és Izrael népéhez, akiket képvisel Előtte. A ruha nem egyszerű külsőség, hanem a rítusnak, Isten megtapasztalásának szerves része. Így van a zsidó hagyomány más pontjain is, sábeszre is ünnepi ruhát kell vennünk, a halálhír vételekor is megszaggatjuk a ruhánkat, Jom Kippurra is különleges ruhát veszünk és tulajdonképpen minden reggel minden a zsidó előírások szerint imádkozó férfi – a progresszív közösségekben a nők is – egészen elképesztő és menő ünneplőben és kiegészítőben, tálitban és tfilinben állunk az Örökkévaló elé. A Tóra-tekercseket is azzal óvjuk, hogy felöltöztetjük, neki is van ruhája, amelyet minden olvasás után külön kihívott öltöztető ad rá. A zsidó élet nagyon nagy részben szimbólumok gyártása, külsőségek révén igyekszünk kifejezni Istent. És ez a képeslap maga is bájosan dekadens szimbólum. Tényleg újévi divatot csinál belőle, olyan képeslapfotót, amely tulajdonképpen a naplementében csókolózó gerlepárral analóg. Legyen olyan szép újévetek, amilyen jól mutat Áron főpap ruhája: a jól integrált magyar zsidóság ízlésének lenyűgöző dokumentuma. De vajon ki tette először divatkérdésse a főpap ruháját, hol van ennek a képeslapnak az előzménye? A Talmudban. Be lehet-e térni divatból? Történt egyszer, hogy egy nem zsidó ember éppen akkor ballagott el a tanház előtt, amikor az aktuális hetiszakaszból a főpap ruhájáról szóló egyik bekezdést tárgyalták, és rögtön felfigyelt a dologra. Úgy döntött, megszerzi ezt a szettet, betér és utána kinevezteti magát főpapnak. Felkereste az ötlettel kora legtekintélyesebb rabbiját, Sámmájt, aki szigorú ember volt, és a divat jobbára hidegen hagyta. Nem is állt kötélnek, páros lábbal tanácsolta el a komolytalan jelentkezőt. A Tóra nem ruhakatalógus. Az elszánt divatfi Sámmáj párjához, a lágyszívű, bölcs és megértő Hillélhez fordult, aki fogadta, tanította, elmélyítette érdeklődését és bíztatta, hogy tanulmányozza a főpapokra vonatkozó tórai rendelkezéseket. Az immár valóban a zsidóság iránt érdeklődő tanítvány megtalálta azokat a szövegrészeket, amelyek gondosan szabályozzák, ki hogyan közelítheti meg az Örökkévalót és mi lesz az önjelölt „főpapok” sorsa. Hogy alázat nélkül nem lehet kapcsolódni. Vagyis Sámmáj igazságát, aki visszautasította. Így került az Isteni Jelenlét védőszárnyai alá, így lett zsidóvá. Bármilyen divat, bármilyen véletlenszerű érdeklődés, pillanatnyi lenyűgözöttség a zsidó hagyomány egy-egy elemétől teljesen jó kezdőlépés lehet, a legtöbben így figyelünk fel a legtöbb dologra. Valami ezt az embert komolyan megérintette a főpap ruhájának leírásában, csak pontosan meg kellett értenie, mi vonzza. Ez a történet nem utolsósorban a zsidó tárgykultúra varázserejéről beszél, amelyről, úgy tűnik, Hillél tudott egyet és mást. Biztosan ő is imádta volna ezt a 114 éves üdvözlőlapot a Monarchia Budapestjéről. A hét műtárgya: Divatkép, 1846 Tyroler József: A magyarok, 1846. A képre kattintva Tyroler összes gyűjteményünkben lévő képét megnézhetik. Talán meglepő lelet a zsidó múzeumban a három divatos ficsúrt ábrázoló kép - de nem az, ha ismerjük a kép készítőjét, és a Múzeum eszmetörténetét. Tyroler József Alsókubinban született 1822-ben, majd tizenötéves korában a fejlődő Pestre jött, hogy szakmát tanuljon. Választott szakmája a réz-és acélmetszet készítés lett, ami ugyanolyan „stratégiai” foglalkozásnak számított, mint a Kádár rendszerben a fénymásológépek birtoklása, hiszen ezzel a technikával készültek a hivatalos dokumentumok, akár pénzjegyek is, és a vizuális propaganda jelentőségét is ismerték. Tyrolernek ezért Ferdinánd király privilégiumlevelére volt szüksége ahhoz, hogy mesterségét gyakorolhassa. Divatképei, portréi keresettek lettek a reformkori Pesten – de a zsidó múzeumban nem csak ezért becsülték nagyra munkásságát, és gyűjtötték minden művét, hanem azért is, mert az 1848-as forradalomban is szerepet vállalt, hiszen ő lett a Kossuth bankók rézmetszője is. Gyűjteményünkben lévő műveit, közte privilégiumlevelét és egyik eredeti réz nyomólemezét az divatképre kattintva tanulmányozhatják. Tyroler József művei ​ Dresscode, 1925 Ez a morcos hangvételű dresscode-kiáltvány 1925-ből az ortodox hitközség nyomatékos kérése a magáról némiképpen megfeledkezett hölgyközönségnek címezve, hogy ne jöjjenek ujjatlan és kivágott ruhákban imádkozni, mert el lesznek tiltva, még ha örökáron vettek is széket maguknak. A roppantul ingerült tónus azt sejteti, hogy a hölgyközönség egy része elszántan figyelmen kívül hagyhatta a szemérmességre vonatkozó szabályokat és inkább a divat diktátumait követte volna nyilvános istentiszteleti alkalmakon. Az ilyen történeti források, amelyek szigorúan megtiltanak és szankciókat helyeznek kilátásba, közhely, a kárhoztatott gyakorlat elterjedtségéről tanúskodnak. MELEGSZIK AZ IDŐ, FOGYNAK A RUHÁK... Mi van ott jiddisül? Kiderül egy régebbi  blogbejegyzésünkből Read More Ruhátlanság Bizonyára sokan emlékeznek a jelenetre, amikor Köves Gyurinak, a Sorstalanság főhősének fel kell vennie a sárga csillagot és, persze, fontos, hogy jól mutasson, hogy kinézzen valahogy, ha már hordani kell. Az egész civilizáció lepleződik le ebben a jelenetben is, a humanizmus, a szépség, amely el próbálja takarni a világ igazi arcát, mintegy a kultúra lepleződik le hazugságként a sárga csillag mint divatkérdés tárgyalásában. Ugyanilyen ironikus játékkal távolítja el a híres poén is a kérdést, amikor valaki sárga csillagot viselve találkozik az utcán az ismerősével, aki együttérzően kérdezi meg, hogy hát akkor ő is a rendelet hatálya alá esik-e, úgymond, és az illető azt válaszolja, hogy ugyan, szó sincs róla, én vagyok a Dohány utcai seriff. Számtalan darabja a gyűjteménynek a ruha hiányáról szól a holokauszt idején. A ruha az életet jelenti a munkaszolgálatban, az ukrán fronton, ha van és a méltóságot is, ruhátlannak lenni teljes kiszolgáltatottság. Címlapképünk: Csoportkép Mensa bál közönsége 1926. január 5-én. @Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Címlapképünkön egy majdnem száz évvel ezelőtt, 1926. január 5-én tartott bál résztvevői láthatóak. Az első sorban Hevesi Simon Dohány utcai és Kiss Arnold budai főrabbik mellett a hitközség számos korabeli vezetője – feleségeik és mások társaságában. A kép hátoldalán lévő dedikáció szövege: „Főtisztelendő Dr. Hevesi Simon főrabbi úrnak, az Omike és a Mensa Academica házelnökének a "Mensa Bál" emlékére szeretettel és nagyrabecsüléssel: a Rendező Bizottság.” Az Omike, azaz az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület az 1920-as években a numerus clausus és a vesztes világháború okozta károk enyhítésére hozta létre a diákokat segítő Mensa Academica-t. A támogatáshoz szükséges pénzösszeg megteremtése érdekében tartották ezt a bált is, ahol természetesen a korszak divatjának megfelelő, de a szigorú zsidó szemérmességi előírásokra fittyet hányó öltözékben jelentek meg a jó zsidó ügyért táncoló asszonyok. #ZsidoMuzeum ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌