Zsidó Múzeum Magazinja MEGBOCSÁTÁS Megbocsátás A hatodik áldás nevét mindenki ismeri, aki pár szót tud héberül, nagyjából annyit, hogy todá, szlihá, bevákásá. Köszönöm, bocsánat, kérem. Ennél, mondjuk, hasznosabb héber kifejezéseket is lehet elsőre tanulni, de mi szeretjük külföldön udvarias emberek benyomását kelteni és ez így van jól. A mai szavunk a bocsánat, a szlihá. Ezért könyörgünk a megtérésért mondott áldás után. Azért bonyolult mindez, mert Isten megbocsát – megbocsátó és könyörületes vagy Te – szögezi le a szöveg, de cinizmus lenne biztosra menni. Annak ellenére könyörögnünk kell a megbocsátásért, vagyis meg kell vallanunk és meg kell bánnunk vétkeinket, hogy Ő, persze, megbocsát majd. Hinnünk kell ebben és közben mégis úgy kell könyörögnünk, mintha nem tudnánk, hogy meg fog bocsátani. A hét műtárgya: Jom kipuri övcsat Jom kipuri övcsat A megbocsátás fogalmához leginkább a jom kipuri tárgyak kapcsolódnának. A probléma zsidó múzeumi kontextusban főképp az, hogy ehhez a bűnbánó, megbocsátásért könyörgő ünnephez nem igazán kapcsolódnak hagyományos tárgyak. Ez az ünnep inkább arról szól, amit elhagyunk: az evésen és iváson kívül tilos mosakodni, parfümöket használni, kényelmes bőrcipőt viselni, valamint házaséletet élni. A szombati szabályzások erre a napra fokozottabban érvényesek. Mindezek a szabályok a test sanyargatását tűzik ki célul, mely elősegítheti a megtérést, az ünnep lényegét. Kelet-Európai gyökerekre vezethető vissza a jom kipurkor használt fehér halotti ruhán alkalomra szóló jom kippuri övcsatokat viselni, melyek felirataikkal, szimbólumaikkal utalnak az ünnep tartalmára. Ezek ma már elsősorban gyűjteményi darabok, viselésük régen sem volt, s ma sem általános. A gyűjteményünkben lévő, ötvösjegyei alapján 1807 és 1824 között készített övcsaton két koronás-szárnyas lény (oroszlán? kerub?) tart egy pajzsot, melyen valaha héber felirat lehetett. A néhány betűtöredék és a hasonló övecsatok alapján azt gondoljuk, hogy felirata Mózes 3. könyvének 13:30 verséből vett idézet lehetett: "Ezen a napon engesztel benneteket, hogy tiszták legyetek összes bűneitektől, tiszták legyetek az Örökkévaló előtt." Az övcsatot 1946-ban aukción vásárolták meg elődeink. A rabbi, aki megáldotta az Örökkévalót Ennek kapcsán meséli el a Talmud, hogy még maga Isten sem lehet benne teljesen biztos, meg fog-e vajon bocsátani nekünk. Egy ízben ugyanis, az engesztelés napján, „jom kippurkor”, amikor rabbi Jismáel, a főpap belépett a Templomba, a Szentek Szentjébe, ahová még ő is csak az engesztelés napján léphetett be, ott találta a Jóistent is éppen. Szóval összefutottak, amikor a jom kipuri szertartást szerette volna elvégezni. A Seregek Ura kezdeményezett beszélgetést, azt mondta: Jismáel fiam, áldj meg engem. Ezt az áldást hallotta akkor: Legyen az a Te akaratod, hogy kegyelmed felülmúlja haragodat, hogy kegyelmed erősebb legyen a többi tulajdonságodnál és kegyelmedtől vezetve bánj velük és a törvény betűjén túllátva lépjél eléjük. Az Örökkévaló bólintott, egyrészt jóváhagyása, másrészt elégedettsége jeléül bizonyára. Az áldás tehát segít neki, bizonyára azóta is, hogy az igazságot, amely végtelen benne, meghaladja a kegyelem, amely szintén végtelen, csak még végtelenebb. A Talmud ugyanebben a szövegkörnyezetben tudatja velünk, hogy az Örökkévaló maga is így imádkozik Önmagához (Bráhot 7a). A megtérés és a megbocsátás: meg kell-e bocsátani? ​ A megbocsátást kérő áldás a megtérésért mondott áldás után következik. Vagyis a megtérés önmagában nem elég a megbocsátáshoz, a megbocsátás nem jár a megtérőknek automatikusan. Hiába, ha mindent megteszünk, a megbocsátás nem csak rajtunk múlik, a megbocsátáshoz senkinek nincs joga. Nem várhatjuk el, hogy meg legyen nekünk bocsátva, ha már ilyen szépen megtértünk és tudomásul venni, hogy a megbocsátás ajándék, része a megtérésnek. Persze, a zsidó jognak vannak elvárásai a megbocsátást illetően azokra vonatkozóan is, akikkel szemben elkövették a vétket, de ezek nem a vétkes elvárásai, ő csak reménykedhet. Az áldás két fogalmat használ a megbocsátásra, a szlihát és a mehilát. A mehilá a téma elmélyült ismerője, David J. Blumenthal rabbi összefoglalása szerint a dolgok elrendezése inkább, semmint érzés. Az, aki bántott, viselte a tette következményeit, megbánta őket, jóvátette, amit lehetett, az ügy el van intézve, az, amiről szó van, inkább mentesítés a további felelősség alól, semmint feloldozás. Ahogy Maimonidész, a 12. századi jogtudós és filozófus fogalmaz: A megsértett nem lehet kegyetlen, nem teheti meg, hogy nem mentesíti az elkövetőt bűne alól, mert ez nem lenne zsidókhoz méltó viselkedés. Ha a vétkes bocsánatot kért, könyörgött érte egyszer vagy kétszer is, illetve a megsértett tudja, hogy megtért és őszintén megbánta, amit tett, a sértettnek mentesítenie kell az elkövetőt bűne alól”. Azért egyedül, mert ez a zsidóhoz méltó viselkedés, vagyis erkölcsi értelemben helyes ezt tenni, de jogilag nem kötelezhető rá senki. A társadalomnak, persze, fontos reintegrálnia a bűnösöket, ha megtérnek, második esélyt fontos a közösségnek kínálnia, de az, akinek fájdalmat okoztak, megteheti, hogy nem bocsát meg, csak, legfeljebb, mentesít. Megbocsátásra pedig, szívbéli elengedésre csak akkor kerülhet sor, ha az áldozat képes és hajlandó erre. Ha megtörténik, megindító, ha nem, hát akkor marad a mentesülés és a megbántottak és szenvedők érzéseinek tiszteletben tartása. És végül adódik, néha, Isten végtelen kegyelme, akihez az áldás beszél, aki képes megtisztítani egészen a szíveket, ahogy a reggelente ismételt ima mondja: Istenem, a lélek, amelyet belém helyeztél, tiszta. Van, ami tiszta marad végig Isten képmásaiban, ebből kifolyólag megtérhetnek. Azt alighanem mondani sem kell, hogy annak, aki nem tér meg, nem adható semmiféle megbocsátás, előbb az egyik, aztán, esetleg, a másik, ahogyan a Főimában is egymásra következnek. A Főima lépcső, létra, amely egyszerre vezet a Teremtőhöz és – így – önmagunkhoz vissza. Kiállítás-archív: Az Ámidá Az elkövetkező hetekben, amíg áldásról áldásra bemutatjuk az Ámidá ima áldásait (mind a 19-et!), megnézhetik kiállítás-archívumunkban az áldások köré szervezett kiállításunkat: ott tárgyakhoz kapcsolva mutattuk be az egyes áldásokat, és az általuk felidézett zsidó értékeket. Mily szépek a te sátraid ...  A megtérés után a megbocsátás. És a megbocsátás után? ​ A megbocsátás után már a megváltás következik a Főima áldásai között. Ez a sorrend nagyon kifejező. Ha szólni akarsz a Seregek Urához, merülj el az áhitatban, amelyet közelsége előidéz. Ez az első három áldás. Aztán kérj világos fejet az áhitat után, mert felelős vagy az életedért és döntéseket kell hoznod, az is döntés, egyáltalán miért könyörögsz Hozzá. És mielőtt belefognál konkrét igényeid megfogalmazásába, könyörögj megtérésért, megbocsátásért, mert a megtérés, bármilyen őszinte is, nem garantálja, végül megváltásért. És majd utána térj rá a gyakorlati szükségleteidre. Oda is eljutunk nemsokára. Címlapképünk: Zsinagógai jelenet E heti címlapképünknek a "Jelenetek a zsidók életéből" című fénynyomat-sorozatból választottunk egy szép zsinagógai jelenetet. Az igazán érdekes benne nem a kép: azt addigra, mire ez a sorozat albumba rendezve kereskedelmi forgalomba került, már szinte mindenki ismerte, - hanem a tény, hogy ezekre az édesbús, nosztalgikus hangulatot árasztó képekre még az album megjelentetésének évében, 1925-ben is volt kereslet. Azt gondoljuk, hogy az "igazi" egyedi műalkotásokat megvásárolni nem tudó, de a zsidó hangulatot lakásdíszként igénylő vásárlók igényeit elégítette ki. Meg persze a gyűjteményekét és múzeumokét, ahol a zsidó művészet enciklopedikus igényű gyűjtése ekkor már jelen volt, és ahol nagyra becsülték az aradi születésű mester, Kaufmann Izidor műveit. #ZsidoMuzeum ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌