A Habsburg Birodalom egyszerre volt túlhaladott történeti egység, agg és pusztulásra érett birodalom, ugyanakkor sajátos, kivételes kulturális egység, a végtelen sokféleség egysége. Ennek az agg birodalomnak volt polgára a modern prózát a Monarchiát gúnyolva megújító Robert Musil, a múlt század egyik legnagyobb hatású figurája, a bécsi zsidó Sigmund Freud, akinek az Anschluss miatt Angliában kellett befejeznie az életét, a birodalmat elpusztító háború groteszk humorú krónikása, Jaroslav Hasek, az induló Nyugat szerzői, mondjuk, két zsidó géniusz, Szép Ernő és Füst Milán.

Rengeteg nyelv, rengeteg kultúra, rengeteg gúny és rengeteg nosztalgia. Az önmagát jócskán túlélt birodalom helyén független nemzetállamok támadtak, például, bármilyen furcsa, a független Magyarország, a trianoni Magyarország. A nemzetállamok aztán egynyelvűvé, egykultúrájúvá lettek az elmúlt száz év során szinte teljesen. Közép-Európából eltűntek, mind tudjuk, hogy és hová, a zsidók és eltűntek a németek, a szudétanémetektől az erdélyi szászokig és tovább. A sok milliós, nem elhanyagolható részben zsidó magyar kisebbségiek is gyakorta súlyos asszimilációs nyomás alatt éltek és kétséges, minden szomszéd országban megtalálja-e még őket ennek a századnak a vége magyarként. A soknemzetiségű Közép-Európa, melynek leghűségesebb polgárai és siratói éppen a zsidók voltak (Stephan Zweig és Joseph Roth könyvei legyenek a tanúink) immár örökre elveszett és ez szintén „Trianon”-hoz kapcsolódó fájdalom. Ennek a Közép-Európának az emlékét őrzik a magyar kisebbségek is és létük esély, többkultúrájú közösségek kialakulásának, megmaradásának esélye. Valami a régi Közép-Európából.

Milyen volna az a Magyarország, amelynek volnának pezsgő kultúrájú nagyvárosai, Nagyvárad, Kassa, Szabadka, nem volna annyira magára hagyva Budapest és néhány egymástól is távoli egyetemi város. Milyen lenne egy nem ennyire Budapest-központú urbanizáció és modernitás? Bánfalvi-Orosz Eszter említi a mostani számban, a munkatársainkban bemutató interjúsorozatunk aktuális szereplőjeként a kabaré történetét és jó, ha tudjuk, a magyar kabaré magyar-zsidó atyját, Nagy Endrét is jórészt Nagyváradnak köszönhetjük, ott barátkozott össze Adyval pályájuk kezdetén.

Milyen lett volna Sinkó Ervin életpályája, egy még a Monarchiában született jugoszláviai kisebbségi magyar zsidó kommunistáé, akinek identitásain a nagy zsidó író, Iszaak Babel csak szörnyülködni tudott a Szovjetunióban és aki magyar felsőoktatást teremtett a Tito alatti Jugoszláviában, Újvidéken, intézményt, amely ma is áll?

Gyászolunk, mert a minden más problémára vak, sértett revizionizmus tette végképp védtelenné a náci Németország vonzásával szemben Magyarországot a múlt század ’30-as éveitől kezdve, mert Karácsony Benőt, a Napos oldal íróját „a visszatért Erdélyből” magyar honfitársai vitették el társaival együtt.

A zsidóságnak fontos volt a liberális korszak magyar nacionalizmusa, ehhez próbáltak asszimilálódni és Trianon ebben is fordulópontot jelentett. Ezért tartott, majd látni fogják ebben a számban, Hochstädter Samu Gálszécsen, a később Csehszlovákiához kerülő, ma Szlovákiához tartozó Gálszécsen hazafias beszédet egy számunkra fontos családtörténet ködbe vesző kezdetén.  A zsidók hűségesek maradtak ugyan de a liberális, befogadó nacionalizmus korszaka 1918-20-ban lezárult.

Azóta eltelt száz év, és ki tudja, talán tényleg lehet új esély, hogy a még mindig tekintélyes létszámú magyar kisebbség révén megismerjük szomszédainkat, hogy kulturális-nyelvi közvetítőink lesznek majd egy új Közép-Európához. Dunának, Oltnak egy a hangja. Emlékezünk.

A Zsidó Múzeum épülete több szimbolikus történeti esemény emlékét hordozza. A második teremben látható díszes ablaksor az 1931-ben átadott épület eredeti berendezéséhez tartozott, és csodával határos módon épségben vészelte át a huszadik századot. Az üvegablakok annak emlékei, hogy a múzeumot a gazdag és befolyásos pesti zsidó hitközségi elit támogatásából, adományaiból hozták létre. Valamennyi ablak a korszak egy-egy tekintélyes családjának emlékét őrzi, akik gyakran más pesti jótékonysági intézmények alapítói és donátorai között is feltűnnek.

A Múzeum díszablakai 

Az üvegképeken jobbára bibliai történetek ábrázolásait láthatjuk: Dávid és Góliát, Izsák feláldozása, Mózes megtalálása, Hámán és Mordechaj, Dániel látomása, Fáraó álma, Dávid király imája, Babilon vizeinél, Salamon házavató imája, Dániel az oroszlánveremben, Deborah, Becalél. A bibliai témákat két történeti kép egészíti ki: Juda Halévi halála és Majmonidész tanítványai körében.

A Magyar Zsidó Múzeum első kiállítása 1916-ban, egy lipótvárosi lakásban nyílt meg, jelenlegi helyére 1932-ben költözött. Ezt az tette lehetővé, hogy a hitközség megszerezte a Dohány utcai zsinagóga melletti telket, melyen felépítette a múzeum jelenlegi épületét. A modern kultúrház építésével párhuzamosan lebontották a zsinagóga bal oldali előreugró szárnyának kétharmadát, hogy a zsinagóga homlokzata láthatóvá váljon, és az épület betölthesse a neki szánt reprezentatív szerepet. A múzeum épülete a zsinagógával egyező külső burkolattal, nyitott árkádsorral készült el. 

A Zsidó Múzeum munkatársait bemutató sorozatunk mostani darabjában Bánfalvi-Orosz Eszter tárlatvezetővel beszélgettünk a mindennapokról, a múzeumi ablakokról és egy vicces kis tehénről.

Hogyan változott meg a munkád a vírus következtében, hogyan telnek a mindennapjaid?

Sokunk számára felborultak a dolgok, nehéz (volt) összeegyeztetni a látszólag sok szabadidőt és ebbe még a munkát is beleilleszteni valahogy. Mivel én tárlatvezető vagyok, sokáig – néha még most is – furcsa volt érzékelni a különböző érdekes emberekkel való kommunikáció hiányát (a családomat leszámítva persze), amiről egyébként a múzeumi munkám alapvetően szól. Most más formában tudok szólni az emberekhez, de ezt meg kell(ett) tanulni, elfogadni. Igyekszem a munkámat így végezni a home office-ban, hogy amit amúgy mondanék, az eljusson az emberekhez. Nem egyszerű a munkát és az egyéb teendőket összeegyeztetni, de mindenből tanulhatunk.  Törekszem rá, hogy a munka is változatos legyen, és azért más dolgokkal is tudjak foglalkozni.

Hogyan tud a múzeum az intézmény épületén kívül is szólni a látogatóhoz / közönséghez?

Azt gondolhatnánk, hogy a mai világban a telekommunikációs platformokkal, eszközökkel könnyű a dolgunk. Valahol az is, ugyanis most gyakorlatilag csak ezekre támaszkodhatunk. De körültekintően kell ezeket használni annak érdekében, hogy érvényes, aktuális, „személyes” is legyen az üzenet, és ne vesszen el az éterben. Amiről korábban azt gondoltuk, hogy elválaszt (internet, „kütyük”), most ez kapcsol össze bennünket. Múzeumi szempontból is érdemes segítségül hívni ezeket az eszközöket (pl.: drónfelvétel, videók, képüzenet stb.).

A karanténhelyzeten kívül szerintem a munkatársak múzeumhoz való személyes kötődése az, ami az intézmény falain túl is gyarapíthatja a látogatók tudását, ez az, amit a látogatásuk után tovább vihetnek magukkal.

Melyik a kedvenc tárgyad / alkotásod / dokumentumod a gyűjteményből, és miért pont az?·

Két választásom is van. Az egyik az első emeleti kiállítótér második termében lévő üvegablak-sorozat, amit Majoros Károly készített a múzeum számára a 30-as években. Az üvegablakokon bibliai és tórai jeleneteket láthatunk, amelyeken Majoros az adományozók neveit is feltüntette. Számomra több szempontból is lenyűgöző ez az alkotás. Az esztétikai szempont nyilvánvaló: gyönyörű képeket látunk, gyönyörű színekkel. A hagyományt, az ahhoz való tartozást, és annak generációról generációra való átadását is hűen tükrözik az ablakok, ezáltal a múlt, a jelen és a jövő együtt jelennek meg rajta. Az ősök kettős értelemben is feltűnnek: egyrészt a régmúlt bibliai ősei, másrészt a közelmúlt adományozói: a korszak meghatározó, közösségükért is sokat tevő alakjai. Az ablakok harmadik rétege a jelen értelmezője és így egyben az üzenet lehetséges továbbadója. Sokrétű ez a mű, számomra ezért is kedves.

A másik tárgy egy személyesebb választás: a kis tehén alakú mézkiöntő a Ros Hasana-i vitrinből. Franciául a tehén: „la vache”. Van egyfajta sajt, a „La vache qui rit”, a „nevető tehén”. Mivel ez a tehénke nevet, a franciául beszélőknek szoktam mondani, hogy ez itt a „La vache qui rit”, vagyis a nevető tehén. Hát így.

Milyen olvasmányt/filmet/tanulmányt/zenét ajánlanál, ami segít kikapcsolódni?

Mindenkinek vannak kedvencei, én talán retró típus vagyok, de persze nem zárkózom el az új dolgoktól sem. Legutóbb a kabarék világáról olvastam, nagyon érdekesnek találtam Körner András Költők a kabaréban – Pesti kabarédalok a 20. század elején című művét. A könyv tele van gyönyörű illusztrációval, fényképekkel. Persze kinek mi, de engem vonz ez a téma: a zene, a költészet, az előadóművészet, a humor, és néha bizony a politika és társadalomkritika igencsak gyümölcsöző találkozása.

Ezen kívül, bár nem magas kultúra, de könnyed és kedves szórakozásnak ajánlom az Isten belájkolt című sorozatot. Ebben a szorongásokkal, nehézségekkel teli helyzetben üdítő nézni a sorozat karaktereit, ahogy egymásnak és másoknak segítenek különféle nehéz szituációkban.

Zenében számomra az egyik legcsodásabb örök érvényű dolog Csajkovszkij Diótörőjéből a Virágkeringő. Beleborzongósan gyönyörű. A sort még sokáig folytathatnám ...

Van olyan szöveg, kép, film, zenemű, amelyet most különösen aktuálisnak érzel?

A következő idézet jutott eszembe:

„Csak hogyha megkérdeznéd egy biológustól, hogy mi az élet, valami ilyesmit válaszolna neked: az élet szénatomokra épülő bonyolult folyamatok összessége. Figyelem! Még a leglíraibb lelkű biológus is elismerné azonban, hogy ennek a definíciónak a kulcsa nem a szénatom, hanem a bonyolult folyamatok.” (Jose Rodrigues dos Santos: Az isteni formula, ford.: Nagy Viktória)

Hogyan éred el, törekszel-e rá, hogy megkülönböztethetőek legyenek egymástól a napok?

Nem mindig egyszerű, de néha például, ha „kiszabadul” az ember a lakásból, akár csak vásárolni, vagy sétálni, máris más a helyzet. Otthon pedig néha sütök valami édességet, hogy az is megédesítse a napunk. Próbálok más-más tevékenységet csinálni, így jobban megkülönböztethetőek, gazdagabbak lesznek a napok.

Átértékeltél bármit, amit a szabadságról, a közösségről, a személyességről gondolsz?

Ilyen helyzetekben felértékelődnek a beszélgetések, a kapcsolatok a barátokkal, a családdal.

A karanténhelyzet, az elzártság kedvez a félelmeknek, szorongásoknak, de az emberi kapcsolatok által ezek leküzdhetőek, még ha fizikailag távol is vagyunk egymástól. Ilyen időszakokban számít igazán a közösség.

Mik a terveid arra az időre, amikor minden megnyit újra, elmúlik a vírusveszély? Hová mennél el először? 

Bárhová utazni, világot látni. 

A Zemplén című lap 1910. március 19-i száma megemlíti, hogy Zemplén vármegye március 15-i ünnepségén a gálszécsi kereskedelmi kör elnöke, Hochstädter Samu mondott „hazafias” beszédet. Gálszécs ekkor Zemplén megye járási székhelye volt, a korabeli képeslapok szerint rendezett és barátságos, több mint 3000 lakosú kisváros. 1910-ben lakosainak csaknem 30 százaléka (945 fő) volt zsidó. Az 1930-as népszámláláskor összeírt 3930 lakos közül azonban a zsidó polgárok száma már mindössze 21. A város a trianoni békéig tartozott Magyarországhoz, ma Sečovce néven Szlovákia része a Kassai kerület Tőketerebesi járásában, lakosainak száma meghaladja a nyolc ezret.

Gálszécs látképe a zsinagógával

Gálszécsről indul a Hochstädter család története. A család fotóalbuma gyűjteményünkben van, online elérhető: 

http://collections.milev.hu/collections/show/122

A család fotóalbumát feldolgozó időszaki kiállításunk most nem látogatható, de katalógusa elkészült, és online elérhető: 

A Teleki téri imaház meghívására, az online Kék Szalon hatodik estjén Toronyi Zsuzsanna beszél arról, hogy miért gondolja, hogy egy eddig azonosítatlan kép a múzeum gyűjteményében Mordecháj Szófer műve, és mik ennek a társadalomtörténeti és muzeológiai tanulságai.

https://zoom.us/j/92192774800
(Pro Zoom a Talmud nem csak Nőknek/Talmud not only for Women segítségével)

A Zsidó Múzeum alapítása (1909) óta gyűjti a zsidó élet tárgyi emlékeit és dokumentumait. Ez a munka természetesen most is feladatunk, és különlegesen fontos kötelességünknek érezzük, hogy a mostani járvány közösségünkre gyakorolt hatásainak emlékeit is megőrizzük. Gyűjteményünkben várjuk a karanténtárgyakat, online széderek, közös imádkozások rögzített és megőrzött felvételeit, naplókat, bármit, ami a jövő generációk számára hitelesen felidézhetővé teszi ezt a korszakot. 

A jövőnek szánt palackpostákat a [email protected]​ emailcímen várjuk!