Ádár hava és a bulihalak 

A héten léptünk be Ádár, a boldogság havába, a legvidámabb zsidó hónapba, amelyre Purim ünnepe esik, amikor Hencidától Boncidáig ömlik az alkohol és, mint tudjuk, szinte kötelesek vagyunk annyit inni, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a gonosz Hámánt az imádnivaló Mordehájtól. Amikor minden különbség összemosódik, minden hierarchia leépül és bárkiből bármi lehet egy időre a nagy jelmezbálban, amikor a színház szentté válik és eljön a Purimi előadások, a Purimspielek ideje, amikor még a saját hagyományainkat és tekintélyeinket, a rabbikat is kötelező kinevetni, parodizálni. Partytime, induljon a banzáj, essen szét a súl, rúgjuk ki az oldalát. Pompás. Most már csak azt kéne tudni, hogy hogy jön ennek a magazin-számnak a címszereplője, a hal, a halak csillagjegye Ádár havához, miért épp a Halak a vidámság havának jele?

Nyomtatott Ádár tábla. A tárgy részletei a képre kattintva olvashatóak. 

A Purimot megelőzően falra akasztandó Ádár táblán élénk színek kontrasztja ragyogtatja ki a szimmetrikus motívumokat – mindenből kettőt, ahogy várható volt: boroshordóból, kis Dávid-csillagból, oszlopból, halból stb. Az oszlopon a híres Talmudi mondás áll feliratként: amikor jön Ádár, növekszik a szimhá, a boldogság. Négy irányból rendeződnek el az ivásra termett asztalka körül (rajta boroskorsók és poharak) a szerencsére utaló héber feliratok: az asztal alatt úsznak a halak, közöttük az őket megnevező szó   דגים, dágim. Felettük két oldalt a hónap neve: Ádár, illetve a mázál, mázli szó (Ádár mázálja, szerencsés csillagjegye a dágim, a halak). És fent az emelkedett lényeg: lehájim, az életre. Kezdődhet az ünnep. A fali dekorációnak szánt Ádár táblát Miskolcon nyomtatták a huszadik század első felében.  

A halak teremtése és megáldása jókedvvel, bőséggel

Ha nem is a legelső élőlény, de a legelső állat, amelyet az Örökkévaló megteremt, a hal, de legalábbis a vízi élőlények: És mondta az Örökkévaló: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől (Mózes I, 1, 20). Velük kezdődött tulajdonképpen, a halakkal az állati élet a Földön a Tóra leírása szerint és őket áldotta meg először, pár sorral később, az Örökkévaló: szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek meg a tenger vizeit. Utána áldja meg a madarakat, majd végül az embert. Teremtés, sokasodás földön, vízen, levegőben. Mindenesetre a tengeri állatokra kerül sor először, hiszen a Teremtés maga lényegében azzal a kiinduló elválasztással kezdődött, amely a vizet elkülönítette a szárazföldtől. Minden állati élet forrása a víz és a halakat kitünteti a Tóra, csak ők lehetnek kóserek, a többi vizi lény mind tisztátalan. A halaké tehát az első áldás a teremtésben, persze, hogy ők az élet, az öröm bőségének jelei, Ádár havának címerállatai. És valóban gyorsan szaporodó törzsként tartja őket számon a zsidó hagyomány, joggal. Isten megáldotta őket jókedvvel és bőséggel, ebből szeretnénk részesedni. Amúgy pedig az özönvizet is megúszták, ők értelemszerűen éltek tovább az irgalmatlan esőzés idején is, mint hal a vízben. Rájuk, úgy tűnik, nem volt oka haragudnia a Seregek Urának. 

A megduplázott hónap: az idő elrendezése

A boldogság és a sokasodás bensőséges kapcsolatban vannak tehát nálunk, zsidóknál, ami sok, az jó. Talán ezért etetik és öltöztetik újabb és újabb rétegekbe gyerekeiket a jiddise mámék (meg ne fázz, nekem nősz nagyra, szentem). Annyira így van ez, hogy a boldogság sokasodásának hónapjából, Ádárból magából is kettő van, megduplázódik szökőévenként egyszer. Idén például, úgyhogy ez az év, meglátják, különösen szerencsésen alakul majd. Egyelőre éppen nem érzik? De hát még az első Ádár is alig kezdődött csak el. Türelem.

A második Ádár beiktatása azt szolgálja, hogy a holdalapú, lunáris időszámításunkat kicsit összehangoljuk a napévekkel, hogy ne  szakadjunk el teljesen a környezetünktől, Ádárnak, a szökőévenkénti másodiknak köszönhetjük, hogy a Hanuka nem szakad el egészen a karácsonytól és a tágkeblű magyar zsidó gyerekek nagy része minden ajándékot be tud gyűjteni, ami újabb boldogságnövelő faktor. Szebben mondva az idők és időszámítások harmóniáját, összekapcsolódását is Ádár hava teremti meg, a teljességet és az idők közötti békét. 

"A szombati hal megvásárlása" Képeslap a 20. század elejéről, Frankfurtból @Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

A szombati hal megvásárlása. Frankfurtban kiadott képeslap, 1900-as évek eleje 

A hal szimbólumához rengeteg ezoterikus képzet és a népi vallásosság rengeteg bájos babonája kapcsolódik. A hal például, mivel a víz alatt él, „láthatatlan”, védett a szemmelveréstől és minket is megvéd tőle a fogyasztása vagy az ábrázolása. A hal kénytelen folyton nyitva tartani a szemét, mint ahogy a Jóisten is, aki szakadatlanul figyel ránk. A hal, héberül דג (dág) betűinek számértéke, gemátriája 7, ami több okból is Ádárhoz méltóan szerencsés fejlemény. A 7 a napok közül a szombatot jelöli, ezért is szokás halat enni szombaton, ráadásul Ádár hetedik napján született – és halt meg 120 évvel később – Mózes. Ezért eszünk zájin ádárkor, Ádár 7-én „gefilte fisht”, amire amúgy tényleg nem lenne semmi mentség vagy magyarázat. Az, hogy a hal eltűnik a mély vízbe tekintetünk elől, azt is tanúsítja, hogy nem keresi a feltűnést, szerény jószág, szemérmes, ezt is el kell tanulnunk tőle. Mózesről, a legnagyobb zsidóról is feljegyzi a Tóra, hogy a világon a legszerényebb ember volt. Továbbá az is összeköti Mózest és a kivonulást a hallal, hogy a nép, amikor panaszkodott a mannára, nosztalgiájának elsőszámú tárgyaként jelölte meg a halat, amelyet ingyen vehetett magához Egyiptomban. A zsidók annyira bírták a halat, hogy képesek lettek volna emiatt visszamenni. Micsoda intenzív kulináris kapcsolat – azóta is. 

Hal alakú fűszertartó a szombatbúcsúztató hávdálá szertartáshoz @Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár 

A halak veszélyben: a túlhalászat és az Örökkévaló áldása

Láttuk, a halak kapták az első felkérést a Teremtőtől, hogy szaporodjanak és ügyesen is csinálnák, ha hagynánk őket. De a mi megnőtt létszámunk, embereké, megnőtt étvággyal is jár, megesszük őket, mielőtt reprodukálódni tudnának. Veszélyben van számos halfaj a mértéktelen túlhalászat miatt. A Tóra figyelmeztet, hogy amikor élelmet gyűjtünk, nem vihetjük el az anyamadarat és a kicsinyét is egyszerre, vigyáznunk kell, hogy egész fajok ne pusztuljanak ki miattunk. A zsidók nincsenek sokan, nem sok vizet zavar, stílszerűen szólva, a halfogyasztásuk. Mégis, legalább mi figyeljünk oda a Tóra szavaira. Ha eszünk állatot, fogyasszuk tudatosan és mértékkel, hogy sokáig boldogíthassanak minket még. 

A hal és a róka: a Talmud az élet értelméről

A Talmudnak is van egy híres története a halról, aki kiokosítja a rókát az élet értelméről. A gonosz rómaiak a Tóra tanulmányozását megtiltották, Rabbi Akiva azonban nem engedelmeskedett ennek az előírásnak. Amikor megkérdezték tőle, nem tart-e a következményektől, a róka és a hal meséjével felelt.

A hal egy randevújuk alkalmával beszámolt a rókának a nehézségekről, amelyekkel kénytelen szembenézni, arról, hogyan fenyegeti a halászok hálója. A róka, aki érző lélek volt, felvetette, hogy talán jönne ki a partra, ahol ő is él és ahol a halászok hálója nem fenyeget. A halnak kellett szembesítenie azzal, hogy senki nem élhet a saját, éltető közege nélkül. A Tóra a zsidó nép éltető közege, mint a halnak a víz, vagyis, ha a biztonság feltétlen vágya épp azt venné el tőlünk, amiért érdemes élni, akkor kár a teljes biztonság illúzióját választani az élet helyett.

Goldziher Ignác halálának 100. évfordulója alkalmából az MTA Székház aulájában rendezett tárlat apropóján a Tilos Rádió podcastjában Molnár Péter beszélgetett Dévényi Kingával, az MTA Keleti Gyűjteménynek főkönyvtárosával és a Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéknek docensével, valamint Konrád Miklóssal, a Goldziher Intézet tudományos főmunkatársával Goldziher Ignác személyiségéről, zsidó identitásáról és hazai recepciójáról.

Tokhal, kecsege és viza 19. századi természettudományos ábrázolása @wikipedia  

E heti címlapképünk sajnos nem a mi gyűjteményünkhöz tartozik, pedig bármilyen meglepő, kapcsolódik a vitákkal teli történetünkhöz. Ma már nehéz elképzelni, de a 19. század közepén a zsidó közösséget lázban tartó egyik probléma a képen középen látható hal, a kecsege (Acipenser ruthenus) fogyaszthatóságának kérdése volt. A bibliai étkezési tilalmakból levezetve a kecsegét a szefárd hagyomány kósernek, azaz fogyaszthatónak ítélte, míg a Magyarországon is követett askenázi tradíció nem. Chorin Áron aradi rabbi (1766-1844) mesterét, Ezékiel Landau prágai rabbit követve engedélyezte a kecsege evését, s ezzel hatalmas felzúdulást keltett. A vitában végül a korszak szinte valamennyi rabbinikus tekintélye állást foglalt; a morvaországi főrabbi, Mordekhaj Benet kiközösítéssel fenyegette meg Chorint, mert szerinte döntésével bűnbe vezeti híveit. Chorin Áron addigra már arról volt ismert, hogy a német területekről lassan beszivárgó új, modernebb gondolatokat követi – ezek egy részével Prágában, Ezékiel Landau jesivájában találkozhatott. Enyhíteni szerette volna a túl szigorú vallási törvényeket, a kecsege fogyasztása mellett engedélyezte volna a szombati vasúti utazást is, és a szertartások egyszerűsítését követelte: héber helyett német nyelvű imákat és prédikációt valamint orgonahasználatot is engedélyezett volna. Ezeket a korszakban radikálisnak tekintett gondolatait végül tekintélyes magyarországi rabbik kérésére visszavonta.

Chorin azonban nem előidézője, csak követője volt a reformoknak: a modernizálódó világ új problémák elé állította a zsidóságot. A felvilágosodás eszméi és a technikai fejlődés nyomán fellépő új helyzetek és jelenségek egyaránt zsidó vallásjogi válaszokat igényeltek, melyekre a rabbik a zsidó szövegek eltérő értelmezéséből adódóan különböző válaszokat adtak. Chorin a korszakban radikálisan újítóknak számítókat, melyekért egyesek kiátkozták, mások pedig a zászlójukra emelték. Ez a tény rávilágít a magyarországi zsidó közösség egyik legmeghatározóbb jellemzőjére: végzetes megosztottságára. Magyarország olvasztótégelyében egymás mellett éltek a szigorú ortodox szabályokat követők és az akkoriban formálódó reformok hívei; a keleti területeken pedig az askenázi többség mellett jelentős szefárd kisebbség is jelen volt. Ez a polarizáltság fennmaradt, és egyik meghatározójává vált a magyarországi zsidó közösség 19–20. századi történelmének. A múzeumunkat létrehozó közösség a Chorin által is szimbolizált értékeket – ezért a kecsegét akár kiállításban is megmutathatnánk.