Zsidó Múzeum Magazinja #244 VIRÁGOK Ma, hírlevelünk küldésének napja február 14., Valentin nap. Eredetileg Szent Bálintnak, a jegyesek keresztény védőszentjéhez kapcsolódott, de a szekuláris társadalmakban egyszerűen a szerelmesek napja lett - és a virágkereskedelemben dolgozóknak igazi ünnepnap. Magyarországon csak a rendszerváltást követően terjedt el, elsősorban éppen a virágboltosoknak köszönhetően. Zsidó közegben is van szerelmesek napja Áv hó 15-én (majd augusztus elején lesz idén, szólni fogunk időben!) így ezt nem ünnepeljük, de azért virágokkal (természetesen gyűjteményi virágokkal) készültünk a hírlevélben. Éledezik a természet, egy nappal a fák újéve (tu bisvát) és a gyümölcsök után legyenek ma virágok. A Szentföld virágai A 19. század végétől megélénkülő szentföldi zarándoklat-turizmus igényeinek kielégítésére olyan kis albumokat készítettek, melyekben a bibliai tájak préselt növényeit tartalmazó lapokat egy másik szimbolikus növényből, olajfából készített borítóba kötöttek. A lapokon Jeruzsálem, Jerikó, Betlehem, Tiberias, Nazareth, az Olajfák hegye, Ráchel sírja virágai vannak. A hét műtárgya: Koszta József: Virágcsendélet Koszta József: Virágcsendélet → Koszta József az "alföldi festők" egyik ismert képviselője, elsősorban paraszti életképeket festett, de szép virágcsendéleteket is ismerünk tőle. A képen látható kép nem csak ezért érdekes. A kép hátoldalán ceruzával az alábbi feljegyzés olvasható: " Braun Emilné Szentes, Kossuth utca 29. / Leltár 1." A kép egyike azoknak a műtárgyaknak, melyeket 1944-ben, a zsidók kifosztása során a magyar hatóságok lefoglaltak. Az 1947-ben aláírt párizsi békeszerződés elvileg előírta ezeknek a műtárgyaknak a visszaszolgáltatását és a zsidók kárpótlását, de erre csak ötven évvel később, az 1997-ben elfogadott „Törvény a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról” került részlegesen sor. A törvény létrehozta a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (MAZSÖK), melynek az egykori hatalmas vagyonból néhány ingatlant és tíz festményt adtak át. A festményeket Múzeumunk őrzi - ennek a gyűjteménynek része a Braun Emilnétől lefoglalt Virágcsendélet is. MAZSÖK KÉPEK A MÚZEUMBAN Kalácstakaró hímzett virágokkal Az áldás előtt és közben a szombati kalácsot letakarva szokás tartani: ehhez készültek a népművészeti hímzésekre emlékeztető egyszerű terítők. A szép virágos keret közepén a sokágú fonott kalácsot (barheszt) is kihímezte a készítő. További részletekért lásd a tárgy adatlapját ITT. Aranyvirág Ez a virág már nem is virág, hanem egy kultúrtörténetileg fontos tárgy: az a karmesteri pálca, melyet Konti József a Király Színház első előadásán használt 1903. november 6-án. A bemutatott színdarab Huszka Jenő Aranyvirág című operettje volt Fedák Sári főszereplésével. Kurátori tárlatvezetések a Náznánfalva kiállításban A náznánfalvi fazsinagóga nemrégiben előkerült fa paneljeit bemutató kiállításunkban a kiállítás alkotói: Boronkay Kinga Dorina és Király Mátyás kurátori tárlatvezetéseket tartanak. Az első két alkalom hírlevelünk olvasói számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. 2025. február 17-én, hétfőn délután 16:30-kor Boronkay Kinga Dorina tárlatvezetése REGISZTRÁCIÓ 2025. február 20-án csütörtökön délután 16:30-kor Király Mátyás tárlatvezetése REGISZTRÁCIÓ Jahrzeit: Schweitzer József (1922-2015) Tíz éve ezen a napon, Svát hó 16-án hagyott itt minket Jehuda ben Smuél, Dr. Schweitzer József főrabbi. Emlékezzünk ma rá! "Szolgálni az ősi talajon, az apák örökségén, új magot vetni a lelkekben, új barázdát szántani a szívekben, új utat vágni és mutatni azt ember számára, - ez a szolgálatunk, ez a küldetésünk." Címlapkép: Tfilinzacskó virágai A múzeumokban nem csak szép tárgyak vannak, hanem a valóságot, a hétköznapi tárgykultúrát reprezentáló tömeggyártott, nem túl míves darabok is, hiszen ezek is a kultúránk részei. A gépi hímzéssel készített tfilin (imaszíj) tároló zacskón a "Tfilin" feliratot virágkoszorú veszi körbe. Hírlevelünk küldésének napja: Svát 16. Korábbi hírleveleink |
Zsidó Múzeum
Magazinja #244
VIRÁGOK
| |
|
|
Ma, hírlevelünk küldésének napja február 14., Valentin nap. Eredetileg Szent Bálintnak, a jegyesek keresztény védőszentjéhez kapcsolódott, de a szekuláris társadalmakban egyszerűen a szerelmesek napja lett - és a virágkereskedelemben dolgozóknak igazi ünnepnap. Magyarországon csak a rendszerváltást követően terjedt el, elsősorban éppen a virágboltosoknak köszönhetően. Zsidó közegben is van szerelmesek napja Áv hó 15-én (majd augusztus elején lesz idén, szólni fogunk időben!) így ezt nem ünnepeljük, de azért virágokkal (természetesen gyűjteményi virágokkal) készültünk a hírlevélben. Éledezik a természet, egy nappal a fák újéve (tu bisvát) és a gyümölcsök után legyenek ma virágok. | |
|
|
A 19. század végétől megélénkülő szentföldi zarándoklat-turizmus igényeinek kielégítésére olyan kis albumokat készítettek, melyekben a bibliai tájak préselt növényeit tartalmazó lapokat egy másik szimbolikus növényből, olajfából készített borítóba kötöttek. A lapokon Jeruzsálem, Jerikó, Betlehem, Tiberias, Nazareth, az Olajfák hegye, Ráchel sírja virágai vannak.
| |
|
|
A hét műtárgya: Koszta József: Virágcsendélet | |
Koszta József az "alföldi festők" egyik ismert képviselője, elsősorban paraszti életképeket festett, de szép virágcsendéleteket is ismerünk tőle. A képen látható kép nem csak ezért érdekes. A kép hátoldalán ceruzával az alábbi feljegyzés olvasható: " Braun Emilné Szentes, Kossuth utca 29. / Leltár 1."
A kép egyike azoknak a műtárgyaknak, melyeket 1944-ben, a zsidók kifosztása során a magyar hatóságok lefoglaltak. Az 1947-ben aláírt párizsi békeszerződés elvileg előírta ezeknek a műtárgyaknak a visszaszolgáltatását és a zsidók kárpótlását, de erre csak ötven évvel később, az 1997-ben elfogadott „Törvény a Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról” került részlegesen sor. A törvény létrehozta a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (MAZSÖK), melynek az egykori hatalmas vagyonból néhány ingatlant és tíz festményt adtak át. A festményeket Múzeumunk őrzi - ennek a gyűjteménynek része a Braun Emilnétől lefoglalt Virágcsendélet is.
MAZSÖK KÉPEK A MÚZEUMBAN
| |
|
|
Kalácstakaró hímzett virágokkal | |
Az áldás előtt és közben a szombati kalácsot letakarva szokás tartani: ehhez készültek a népművészeti hímzésekre emlékeztető egyszerű terítők. A szép virágos keret közepén a sokágú fonott kalácsot (barheszt) is kihímezte a készítő. További részletekért lásd a tárgy adatlapját ITT. | |
|
|
Ez a virág már nem is virág, hanem egy kultúrtörténetileg fontos tárgy: az a karmesteri pálca, melyet Konti József a Király Színház első előadásán használt 1903. november 6-án. A bemutatott színdarab Huszka Jenő Aranyvirág című operettje volt Fedák Sári főszereplésével. | |
|
|
Kurátori tárlatvezetések a Náznánfalva kiállításban | |
A náznánfalvi fazsinagóga nemrégiben előkerült fa paneljeit bemutató kiállításunkban a kiállítás alkotói: Boronkay Kinga Dorina és Király Mátyás kurátori tárlatvezetéseket tartanak.
Az első két alkalom hírlevelünk olvasói számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
| |
2025. február 17-én, hétfőn délután 16:30-kor Boronkay Kinga Dorina tárlatvezetése
REGISZTRÁCIÓ
| |
2025. február 20-án csütörtökön délután 16:30-kor Király Mátyás tárlatvezetése
REGISZTRÁCIÓ
| |
|
|
Jahrzeit: Schweitzer József (1922-2015) | |
Tíz éve ezen a napon, Svát hó 16-án hagyott itt minket Jehuda ben Smuél, Dr. Schweitzer József főrabbi. Emlékezzünk ma rá! | |
"Szolgálni az ősi talajon, az apák örökségén, új magot vetni a lelkekben, új barázdát szántani a szívekben, új utat vágni és mutatni azt ember számára, - ez a szolgálatunk, ez a küldetésünk." | |
|
|
Címlapkép: Tfilinzacskó virágai | |
A múzeumokban nem csak szép tárgyak vannak, hanem a valóságot, a hétköznapi tárgykultúrát reprezentáló tömeggyártott, nem túl míves darabok is, hiszen ezek is a kultúránk részei.
A gépi hímzéssel készített tfilin (imaszíj) tároló zacskón a "Tfilin" feliratot virágkoszorú veszi körbe.
| |
|
|
Hírlevelünk küldésének napja: Svát 16. | |
|
|
| |