Hírlevelük küldésének napja Niszán hónap 27-e. Eredetileg csak egy átlagos nap volt a szabadulás hónapjának, Niszánnak a vége felé, 1959 óta az Izraeli Parlament döntése értelmében a holokauszt zsidó naptárba illesztett emléknapja, Jom háSoá. 

Ezzel parlamenti határozattal rituális emléknapot teremtettek a történelmi esemény emlékezetének a vallási ünnepnapok között. Az önálló emléknap a holokauszt egyediségét hangsúlyozza, szemben a korábbi zsidóirtások emléknapjaival, melyek több történelmi esemény közös megemlékezésére szolgálnak. 

Mai hírlevelünkben erre, és Niszánban esedékes évfordulókra emlékezünk. 

Szemere Samu 1881-ben született Zsirovnicán (Macedónia), filozófiai író, esztéta és műfordító. A századelő magyar tudományos életének egy meghatározó, ám kevéssé ismert alakja. A hírlevelünk megjelenése napján, a héber naptár szerint, 1978-ban, Niszán hó 27-én hunyt el, ma van a halálozásának évfordulója. A zsidó hagyomány szerint tanulással eltöltött idővel és imával emlékezünk meg halottainkról, múzeumi kontextusban azonban, az elhunyt életének és munkásságának felidézésével kívánunk emléket állítani.

Az Alexander Bernát és Bánóczi József által alapított Filozófiai Írók Tára gondozójaként átültette magyar nyelvre Giordano Bruno, Feuerbach, Spinoza, Vico munkáit is, csak hogy néhányat kiemeljünk azok közül a nevek közül, akiknek a hozzáférhetőségét lehetővé tette fordításaival. A századelőn Lukács György kortársaként és hasonlóképp Alexander Bernát egykori tanítványaként a magyar filozófiai gondolkodás két merőben eltérő útja rajzolódik ki előttünk Szemere Samu és Lukács munkásságának összevetésében. Utóbbi elhatárolódik Alexander Bernáttól egy rövid levelezést követően a Marxizmus irányába, az értelmiség egy másabb szerepvállalása felé, míg Szemere Samu az idősödő akadémikus barátja és a recepcióban betöltött szerepe szerint szellemi örököse lesz, hiszen az idealizmus és az esztétika területén marad. Bernát halála után az irodalomtudományos élet és a filozófiai közegek nagy érdeklődéssel fogadják az általa sajtó alá rendezett hagyaték kiadásait.

Az egyik utolsó fénykép és az első színes fényképek egyike Szemere Samuról.

Nem pusztán tudományterületi érdekeltségét, de értelmiségiként társadalmi szerepvállalását tekintve is más utat választott Lukácshoz képest. A direkt politikai részvétel helyett a magyar társadalomra gyakorolt hatáseszközeként az oktatást választja. Először a Markó utcai Főreál gimnáziumban tanított, majd 1927-től az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet igazgatója volt, ezidőben Tanügyi főtanácsossá is választják. Az üldöztetések idején bujkálásra kényszerül, de szellemi munkájával nem hagy fel. Feleségével, Horváth (Szemere) Renée-vel együtt vészeli át ezt az időszakot, azonban a Bródy Adél Izraelita Gyermekkórházban orvosként dolgozó egyetlen fiuk, Tamás és az ő felesége Ofner-Szemere Lea deportálásuk után haláltáborban haltak meg. A felszabadulás utáni időszakban az újjászerveződő tudományos életben nem jut sem korábbi pozíciójához, továbbá új tevékenységekben sem számít rá az akadémiai közeg. A zsidó közéletben viszont annál inkább kiveszi a részét a kulturális élet megszervezéséből. A nyugdíjas éveiben az akadémiai életben marginalizálva ugyan, de magyar filozófiát fordításain keresztül felvirágoztatni kívánó tevékenysége mellett az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság kiadványainak szerkesztője és az Országos Rabbiképző Intézet filozófiatörténeti professzora lett. 

Szemere Samu nevét talán ma már a filozófia kurzusokon Hegel magyarnyelvű köteteit lapozgatók is csak a címoldalról ismerhetik, noha a magyar filozófiai életben betöltött szerepe kétségtelenül jelentős. Elsősorban fordítói és pedagógiai munkájának köszönhetően, egyrészt létrehozta a magyar filozófiában addig pusztán német nyelven használt szakmai terminusok magyar megfelelőjét, de az egységes hegeli magyar nyelv megteremtését is neki köszönhetjük. A tudományos élet 1963-ban, 80 éves korában rehabilitálta az ELTE tanári kinevezésével, ezáltal elismerve több évtizedes munkáját, melyet még legalább egy étvizeden keresztül szellemi frissességben el is láthatott. Az akadémiai tagságának helyreállítására azonban csak 1989-ben, halála után került sor. A magyar zsidó közösség megbecsült tagjaként számos barátságot kötött. Közeli barátjaként tudhatta Scheiber Sándort, aki Zsoldos Jenő szerkesztésében a 90. születésnapja alkalmából egy külön kiadvánnyal is köszöntötte az idős professzort.

Hosszú és tartalmas élete fáradhatatlan – az idős kora ellenére is – kitartó szellemi munkával eltöltött idejét talán a legjobban az bizonyítja, hogy halála napján került a boltokba utolsó nagyszabású munkája, Hegel Előadások a filozófia történetéről című könyvtrilógia. A közel százéves korában elhunyt filozófus, esztéta, egyetemi tanár és a magyar szellemtudományok szerény, mára némileg feledésbe merült, ám nem kevés jelentőségű alakjának hagyatékát a Múzeum őrzi és gondozza.

Tim Rod berni származású fotóművész a FUTURES European Photography Platform és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ rezidenciaprogramjának keretében érkezett Magyarországra, hogy üknagyapja, az Erdőbényéről elszármazott rabbi és filozófus, Ludwig (Lajos) Stein tevékenységeinek és a családtörténet más szereplőinek nyomait keresse fel. Tim kutatásai közben eljutott a múzeumunkhoz is, ahol felmenője leveleit tanulmányozhatta, melyeket különböző magyarországi bölcseleti és politikai tevékenységeket folytató személyeknek címzett, mint például Kőrösy József és Szemere Samu, de közeli barátságot ápolt Heves Simon főrabbival is, akinek még kinevezése alkalmából is gratulációt küldött, egészen Bernből.

Ludwig Stein élete a zsidó identitása és a filozófiai pálya iránti elhivatásának szenvedélyének kettősségében élte le életét. Hagyománykövető családja előtt tisztelegve rabbinak állt, azonban néhány berlinben eltöltött év után szellemi érdekeltségei irányába fordult és Leibniz, illetve Spinoza nyomán egy társadalom centrikus filozófiai munka megírásába fogott, mely megírására csak egészen későn került sor a Szociális Optimizmus (Der Sociale Optimismus) címen. Filozófiai tevékenységei mellett elkötelezett maradt a Magyar társadalom és nemzet irányába is, hiszen az öt nyelven beszélő Stein számos alkalommal diplomataként támogatta politikai pályát választó, a berlini egyetemen megismert barátait, Andrássy Gyulát, Apponyi Albertet és Tisza Kálmánt is.

(Tim Rod fényképe)

Ludwig Stein élete során rendkívül gazdagon részt vett a századelő magyar társadalmának szellemi és társadalmi tevékenységeiben támogatóként, ugyanakkor a magyar zsidóság ügyeit is számos alkalommal igyekezett támogatni Európában. Tim kutatása a rezidenciája végével sem fejeződött be. A tegnapi napon a Capa Központban megrendezett Som Balázs levéltárossal közösen megtartott prezentációjában előrevetítette, hogy érdekeltsége csak fokozódott a családja történetének megismerése iránt.

Jom háSoá napján a közösségi emlékezetet hordozó műtárgy felidézésével gyászoljuk halottainkat. 

A zsidó közösségekben a pusztításokra, „gezérákra" is betűvel, könyvben emlékeznek.
A keresztes hadjáratok korszakától kezdve megfigyelhető, hogy a zsidó közösségeket érintő pusztítások emlékét memorbuchokban (emlékkönyvekben), az áldozatok neveinek felsorolásával őrzik meg. Ez megfelelt egyrészt a „könyv népe" hagyományainak, másrészt praktikus volt, hiszen a zsidó közösségek történetében a pusztítások során gyakran nem maradtak elföldelhető holttestek, és így látogatható, emlékművé tehető sírok sem. A halottak neveinek rendszeres zsinagógai felolvasásával és a halotti imák elmondásával pedig az áldozatokra emlékezés ritualizálódott, szakrális jelleget nyert.
Bonyhádon már a 18. században tekintélyes hitközség működött, melynek emléke a levéltár állományában lévő több kötetnyi 18-19. századi bonyhádi jegyzőkönyv. A közösség jelentős részének kiirtását követően a hazatértek 1949-re újraalapították a neológ és az ortodox hitközséget is, és a 108 tagú neológ közösség elpusztult tagjainak a nevét – a memorbuchok középkori gyakorlatát követve – emlékkönyvben rögzítették. A kötet borítása és papírja alapján egy 19. század közepéről üresen megmaradt jegyzőkönyvet használtak fel erre a célra.

A munkaszolgálatban elhunytak névsorát bevezető lapon a héber szöveg negyedik sorában héber betűkkel, de magyarul írják a munkaszolgálat szót, mert nem találtak megfelelő kifejezést a héber nyelvben.
A szöveg alatti kép arra utal, hogy a jegyzőkönyvet készítő ismerte a koncentrációs táborok és munkaszolgálatos tömegsírok feltárása során a készített fényképeket. 

Niszán 25-én, két napja volt gyűjteményünk egyik fontos művészének, Földes Lenkének halálozási évfordulója. Életművét az alábbi videóból ismerhetik meg: 

Turán-Hacker Mária: Metamorfózis album →​

Címlapképünk ezen a héten Turán-Hacker Mária: Metamorfózis című albumának borító-részlete. 

Az albumban 51 oldalon szerepelnek a holokauszt gyászát feldolgozó, vegyes technikával készített alkotások. 

Az albumot bemutattuk Szemtanúk című kiállításunkban, és szerepelt a Magyar Nemzeti Galéria Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításán 2024 nyarán. 

Az albumot az NKA támogatásával restauráltathattuk.