Izrael bírái közül az egyiknek, Gideonnak felajánlották a királyi koronát egyik győztes csatája után, de ő elhárította, mivel Izráel népének más király, mint az Örökkévaló, nem lehet. A bírák még nem királyok, bár már Izrael alkalmi vezetői. A királyság, a centralizált hatalom, a Jeruzsálemben gyakorolható, intézményesített kultusz, a bürokrácia, a hadsereg, a papság, mindezek a hatalom intézményei, olyan testületek és szervezetek, amelyek révén fentebbiek hatalmat gyakorolhatnak más, szintén Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi lények felett. Ez nem jó a Biblia szerint, de elkerülhetetlen. A Bírák könyve azzal végződik, hogy Izraelben mindenki azt tette, amit akart, a helyzet tarthatatlanná vált. És végül meg is koronázta a bírák utolsó képviselője, a korszak lezárásaként, Sault királlyá. Azóta is azon gondolkozunk, hogyan lehetne a hatalmat felelősen, korlátok között gyakorolni. Ez vezetett a hatalom megszelídítésének nagy nyugati projektjéhez, amelyet Bibó István ír le Az európai társadalomfejlődés értelme című kései munkájában. Ez vezetett a hatalmi ágak elválasztásához, a fékek és ellensúlyok rendszereinek kitalálásához, ez a szellem vezette a Bibliát szellemi útmutatójuknak tartó, protestáns amerikai alapító atyákat. A hatalom gyakorlásának és korlátozásának egyidejű szükségessége, ez az eredetében zsidó politikai belátás. Ezen, a hatalom gyakorlásának és korlátozásának helyes arányain vitatkoznak éppen hevesen a mostani időkben az izraeli belpolitikában is. Ugyanis a zsidó népnek évezredek óta először nem csak befelé, saját tagjai felett van hatalma, de a külvilág felett is. Izrael kicsi és sebezhető, ugyanakkor gazdasági és katonai hatalom is, a világ egyik legerősebb gazdasága és hadserege az övé, és ez, mint minden mások feletti hatalom, lehetőség és felelősség is. 

„Ki kezemet háborúra tanítja, ujjaimat harcra”, az az Örökkévaló a zsoltár szerint, ez a hadvezér Dávid költői alakja, ő jelenik meg a zsoltárokban. Dávid harcai válnak Ferenc József és Vilmos császár háborújává az áldásban, amely, úgymond, katalógusunk szerint „az első világháború sikerességéért” mondatik. A neológiát jámbor, békés, polgári-kispolgári irányzatként szokás elképzelni, az Örökkévaló nevében harcoló fanatizmus, a bibliai Pinkász szelleme inkább idegennek tűnik tőle, márpedig sikeres világháborúért imádkozni elég meghökkentő, meglehetősen markáns militarizmus. Kivéve, persze, ha az uralkodóról, a dinasztiáról és a magyar nemzetről van szó, amelyek szépen egybekapcsolódnak a mindkettőhöz lojális neológia világszemléletében. A nemzetek feletti dinasztia és a magyar függetlenséget magától értetődően nem pártoló idős császár, aki fiatalon vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot, az Örökkévaló nevében vívott szent háború ikonja lesz, képe az áldás felett lebeg Vilmos császáréval együtt. A neológia „a királyi család egyes szereplőit a magyar nemzetvallásba illesztette be”, írja Zima András az első világháború neológ tálalását tárgyaló tanulmányában​. Ferenc József császár a magyar nép atyja, családjának feje, ha érte küzdünk, akkor a Seregek Urának ügyéért harcolunk mind.

Az atyák tanításainak elején az áll, hogy tartsd távol Magad a hatalomtól, szeresd a munkát és gyűlöld a rabbiságot. Valószínűleg, a rabbinikus időszak kezdetén, úgy érthette korai rabbi szerzője, hogy gyűlöld a rabbiságot, a tekintélyelvű erőszakoskodást, fontoskodást, kontrollmániát önmagadban. Másfelől valamivel később, az első században Johánán ben Zákáj már azt mondta a római hadvezérnek, aki éppen találkozásuk perceiben szerezte-örökölte meg a császári címet, hogy add nekem Javnét és bölcseit. Kérek egy talpalatnyi földet a Te világodban, ahol béke van és a Tóra uralma érvényesül, ahol tanulunk, Te békén fogsz minket hagyni és csendben túlélünk Téged. Ez a hang nem hízeleg a hatalomnak, de megegyezésre törekszik vele. Olyat kér, ami a hatalomnak nem fontos, neki mindent megér. Mert a földi hatalmak elmúlnak, a Tóra útjai az Öröklétbe vezetnek. Más szavakkal, ugyanebből az időszakból, add meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené. És vedd is el a császártól, amire szükséged van, hogy a Tóra útjain járhass. Ez az első szintézis.

Azóta királyok, császárok, püspökök, hadvezérek külső hatalmával kell küszködni és a belső hatalomgyakorlás nehézségeivel főrabbiknak, hitközségi elnököknek, tanítóknak. Nézzünk körül kicsit ebben a történetben.

Ferenc József kultusza a magyar neológia páratlan lojalitásának szép példája, de van más is, még meghökkentőbb és alapvetően ez is a bizonytalan kötődésű neológia sóvárgó imádatáról tanúskodik a magyar állam iránt. A Chorin família és a Horthyék kapcsolata azután, hogy mindkét család elhagyta Magyarországot, hogy a kormányzónak nem volt már hatalma, egyáltalán, a háború után, amelyben Horthy Miklós nem viselkedett makulátlanul, a barátság azonban fennmaradt, ahogy Chorin Daisy nemrég hozzánk került hagyatéka képei tanúsítják, a kedves karácsonyi üdvözlet például, amelyet a Horthyak küldtek Chorinéknak, Portugáliából. Kollégánk, Csősz László történész és levéltáros szép elemzést írt​ az egyik kedves, integetős és jókívánságos képeslapról, 1956 októberéből, Horthy Miklós életének utolsó időszakából az új év elején intézményünk facebook-oldalán. A magyar zsidóság egyfelől büszke rá, mennyire integrálódott a magyarságba, másfelől tüntető lojalitással igazolja, mennyire nem érzi magát biztonságban, Chorinék mindenen túli lekötelezettsége, a két család végig fennmaradó barátsága zavarbaejtő példája ennek a „bizonytalanul kötődő” asszimilációs vagy integrációs stratégiának. A diaszpóra zsidósága így volt kénytelen megtapasztalni a hatalmat, mások hatalmaként. Majdnem kétezer éven át, és ez az időszak éppen ekkortájt, a kép keletkezése idején zárul le.

De van más hatalom is, nem csak politikai, van más tekintély is, nem csak az, amelynek a félelem az alapja. A Kádár-korszakban is megismétlődik nálunk Johánán ben Zákkáj története, aki nem a hatalom mellett és nem a hatalommal szemben állt, hanem a hatalomtól mintegy függetlenül élt, illetve hatott, vagyis gyakorolt másfajta hatalmat. Felépítette magának Javnét. Ahogy együtt figyelnek arra, amit tanít éppen gyűjteményünk egyik elbűvölő fényképén, érezzük, hogy körülöttük, ha van is, néhány pillanatra még sincs Kádár-rendszer, együtt vannak, jelen vannak az olvasmányuk, a hagyomány folytonosságának terében a tanítványaival. Az tud igazán kivonulni a történelemből, aki nem remeteként próbál kivonulni, hanem közösségi, szellemi exodust vezet, autonóm közösségeket épít, ha például zsidó, akkor a tanulásra. Szabadnak lenni hatalom arra, hogy másokat is szabaddá tudjunk tenni.

A keleti part és a nyugati part zsidó tömegei vissza akarnak menni oda, ahonnan a dédszüleik eljöttek, hogy megkeressék önmagukat. Budapest urbánus zsidósága csatlakozhat.

A jiddis meghalt és feltámadt Amerikában. Fiatal, progresszív, menő.

A jiddis meghalt, meghalt a cionizmus számára, mint a diaszpóra gettózsidóinak zsargonja. Aki nem hiszi, járjon utána Ámosz Oz életművében. Ő meséli el, hogyan beszélt cionista, sőt jobboldali cionista értelmiségi édesapja „a zsargonról”.

A jiddis a leendő Izrael állam mellett meghalt Amerikába is lassan, fokozatosan, az asszimilációval nemzedékről-nemzedékre. Tanú rá, mint már sokszor megírtuk, a jiddise máme nosztalgikus viccé válása.

És meghalt a jiddis ott, ahol született, meghalt az éppen születő és alakuló Izraelbe vándorlással és az amerikai emigrációval. És a holokauszttal mindenekelőtt. Kiirtották. Maradt a zárványszerűen működő, a múlt időkapszulájának tűnő ultraortodoxok között, akikről kiderült mára, hogy nagyon is jövőorientált közösség. Ők is életben tartják egymás között a jiddist, de mára feltámadt tőlük rendkívül távoli vidékeken is. 

Részletek, programok a facebookon: 

https://www.facebook.com/izraelikultura​

Több évtizeddel ezelőtt kezdődött el mindez, legalább annyi ideje, a nagyvárosi zsidók között, a jiddis kultúra örökségével. Nosztalgia, persze, mindig is volt, a Hegedűs a háztetőn, a nagy jiddis író könyve jól átélhető musical-változata örök Broadway-darab. A nosztalgiából született a valódi kíváncsiság, persze, a jiddis nyelv és kultúra folyamatosan erősödő vonzásának újabb évtizedeiben.

A progresszív amerikai zsidók távolodni kezdtek – ez mára aggasztó méreteket öltött – a jobbra tartó Izraeltől és felfedezték a diaszpóra elnyomott és így minden progresszív ügy iránt fogékony jiddis hagyományait. A Bund-mozgalmat és a szegény, bevándorló amerikai zsidók első nemzedékeinek jiddis szocializmusát. A nagyszüleik és a dédszüleik eszményeit és tapasztalatait. A hatalom nélküliek kultúráját és politikáját a hatalmasok kultúrájától és politikájától elfordulva, saját középosztályos tapasztalataikat is felülvizsgálva valamelyest. Miközben, persze, a jiddis feltámadása városi, középosztályos, fiatal, „bourgeois bohéme” kaland, hipszter életforma-forradalom.

A kétnyelvű Isaac Bashevis Singer Nobel-díjas életműve, úgy tűnhetett, egy átmeneti időszak nagyszabású lezárása. Ma úgy tűnik, csak egy szakasz a jiddis életében, amely iránt egyre fokozódik az érdeklődés, egy dacos diaszpóra-identitás szimbólumává és kulturális terévé kezd válni, mert akinek nincs hatalma, nem fog vele visszaélni. Ez a feltámadás a hatalomnélküliséget ünnepli együttérzően.

Budapest csatlakozhat a keleti és nyugati part nagyvárosaihoz és visszalátogathat Anatevkába, a Héber és Izraeli Kulturális Központ második Jiddis hetének keretében. A jövő héten, február 20 és 26 között. 

A Klezmatics koncertfelvételén egy gyonyörű jiddis dal: 

Címlapképünknek ezen a héten Gedő Lipót Jiddis történet című kilenc részes rajz-sorozatát választottuk. A képek Hermann Lipót hagyatékával kerültek a gyűjteménybe. A képre kattintva mind a kilenc képet megnézhetik, és összerakhatják a történetet - egyénileg. 

Gedő Lipót életéről és további, gyűjteményünkben lévő műveiről itt tájékozódhatnak: ADATBÁZIS / MŰVÉSZEK / GEDŐ LIPÓT