A zsidó családtörténet jövője

A Tóra legelső könyve rögtön családtörténet: túlszerető-túlféltő jiddise mámék kompenzáló szeretetének, anyámasszony katonájából férfivé váló, „leváló” zsidó fiúk, nagyra hivatott, önálló, a családi robotba beletörő nők, féltékeny testvérek, rossz házasságok története, amelyek mégis a végső megbocsátás, feldolgozás, túllépés felé tartanak.

Káin és Ábel történetétől az ősanyák és ősatyák történetén át szüleik szeretetéért rivalizáló testvéreket látunk, a nemzedékváltás, az örökhagyás, az elengedés nehézségeit, traumáit Izsák és Izmáel, Jákob és Ézsau, József és testvérei soknemzedékes történetében. Mindezek a történet végén található, megváltó zokogásban oldódnak fel, József és testvérei kibékülésében, a megbocsátás megváltó tapasztalatában. Mert ha sok minden ismétlődik is nemzedékről-nemzedékre, mindig kicsit előbbre lépünk, van kiút.

A – traumtaizált – zsidó család azóta is része a zsidóság művészi reprezentációjának, a Bibliától Saul Bellow-ig, Philip Roth-ig, Woody Allenig, Gergely Ágnesig. Itt, Európában elsősorban a szülők, nagyszülők hiányának tapasztalataként Orbán Ottó verseiben, Szabó István filmjein, lépten-nyomon.

A fotókon lévők ismeretlen történetei a hozzáférhetetlenség szorongását idézik elő. Azokat vesztettük el, akikhez a legtöbb közünk lett volna. A családok hiánya válik közös tapasztalatunkká, eddig legalábbis így volt. Most megy át éppen mindez azon a határon, amely a történelmet választja el a személyes, családi emlékezettől.

A mostani hetiszakaszban, a negyedik könyv elején a sivatagban táborozó Izrael népét megszámolják, de a hagyomány hangsúlyozza, hogy nagyon óvatosan kell ezt végezni. Időről-időre meg kell számolni minket, kalkulálni kell velünk, mint védelmi erőkkel, gazdasági, „emberi erőforrással”, de épp mi, zsidók tudjuk a legjobban, mennyire veszélyes az Isten képére teremtett emberi lényt adattá redukálni, információvá átkóldolni egyszeri, megismételhetetlen életét. A népszámlálás, ha nem elkerülhetetlen és ha nem figyel eléggé a személyes méltóságra, arra, hogy az ember soha nem azonos adatai, képességei, birtoktárgyai összességével, súlyos bűn a Szentírás és a rabbinikus hagyomány szerint. Ha családonként, nemzetségenként számolják is meg Izrael közösségét, mégsem tekintik egyszerűen azonosnak őket családi helyzetükkel. A lévita törzset külön számolják meg, ők felelősek a Pusztai Szentély hordozásáért és Isten szolgálata még inkább feloldja a családi-nemzetségi kötődéseket: mindenkiért egyformán felelősek. Ahogy Izrael közössége is. Amikor Ábrahámot hívták el a családjától az Ismeretlenbe, az Örökkévaló követésére, őt is azzal bízták meg, hogy benne leljen áldást a Föld minden népe.

Csak a személyesség méltósága teszi lehetővé a családtörténet kiegyensúlyozottságát, csak akkor vállalhatunk felelősséget másokért, ha előtte megtaláljuk önmagunkat, hiszen családok, nemzedéke története jut el mindannyiunkban pillanatnyi, mindig átmeneti összességéhez. A több mint 3000 éves történet nem ér velünk véget. Mi elmegyünk, de a történetünk egyfelől folytatódik, másfelől – erre van a múzeum – meg is marad. 

Fürst Aladár, a budapesti zsidó fiúgimnázium tanára és a Zsidó Múzeum munkatársa 1924 májusában a Szentföldre látogatott, majd úti élményeit még abban az évben publikálta. A rövid beszámolóban leírja a hajóutat és a megérkezést, amelynek során kelet-európai kivándorlókkal is találkozott. Írásában bemutatja az évszázadok óta a négy szent városban: Jeruzsálemben, Tiberiáson, Cfáton és Hebronban élő zsidók mindennapjait, és részletesen ír az új jisuvok (közösségek), a Rothschild báró támogatásával létrejött kolóniák és a zsidó iskolák életéről is. „Minden zsidó, aki csak teheti, iparkodjék életében legalább egyszer ellátogatni arra a földre, »melyet az Örökkévaló, a te Istened neked ígért« szent emlékeket idézni a szép múltból, munkát kérni a küzdelmes jelenből …” – írja Fürst. Ő maga az élményeken kívül emlékként egy maroknyi földet hozott a Kidron-völgy sivatagjának homokjából, amelyet később a múzeumnak ajándékozott, 1940-ben pedig végleg Tel-Avivba költözött.

A közel száz éves tárggyal arra a napra is emlékezünk, amit a héten ünnepeltünk: Jom Jerusalaim Jeruzsálem felszabadításának és újraegyesítésének emléknapja, Ijjár hónap 28-án. 

Hogyan változott meg a munkád a vírus következtében, hogyan telnek a mindennapjaid?

Egyik napról a másikra otthon kellett kialakítanom egy teljesen új munkahelyi környezetet, a családkutatás színterét. Eddig ezt a zsidó levéltár családkutató központjában lévő kutatóterem szolgáltatta. Szerencsére a digitális környezet az utóbbi időben nagyon nagy változásokon ment keresztül, így a kutatáshoz szükséges adatbázisok nagy része már online is elérhető. A kutatás áthelyeződött egy sokkal személyesebb és intimebb térbe, az otthonom falai közé. Szobám falait rokonaim fotói díszítik, így több generációs családi környezetben érezhetem magam munka közben. A kutatás során törekednem kell arra, hogy a hozzám fordulókkal személyes kontaktust és bizalmi légkört sikerüljön kialakítani, ezért számomra az otthoni munkakörnyezet családiassága segítséget jelent.

Hogyan tud a múzeum az intézmény épületén kívül is szólni a látogatóhoz?

A hirtelen megnövekedett szabadidő, és a hosszabb online jelenlét megnövelte az igényt az online tartalomszolgáltatások iránt. Érezhetően nőtt az érdeklődés a múzeum webes szolgáltatásai iránt is. A munkatársakkal együtt próbáltunk azon dolgozni, hogy minél szélesebb közönség érdeklődését tudjuk fenntartani. Számos csatornán próbáljuk keresni a kapcsolatot látogatóinkkal és bízunk benne, hogy bővült az érdeklődők köre, és ez a jövőben valódi látogatottságot is eredményez. Online tartalomszolgáltatási formáinkhoz tartozik múzeumunk és levéltárunk honlapja, facebook bejegyzéseink, érdekességeket és aktualitásokat tartalmazó hírleveleink népszerűek, és a családfakutatás iránti igény sem csökkent az elmúlt időszakban.

Melyik a kedvenc tárgyad/alkotásod/dokumentumod a gyűjteményből, és miért pont az?

Kedvenc tárgyam az a szentföldi relikvia, ami az „100 év 100 tárgy” című újrarendezett állandó kiállításunkon szerepel. Ez egy korabeli szuvenír, amit Fürst Aladár, a budapesti zsidó fiúgimnázium tanára és a Zsidó Múzeum egykori munkatársa hozott magával, miután a Szentföldre látogatott 1924-ben. Hasonló azokhoz a manapság is kapható ajándékokhoz, amelyeket előszeretettel vásárolnak az odautazók. Nekem is van otthon színes homokot tartalmazó emléktárgyam a Massadáról. Ez a tárgy felidézi bennem az Izraelben töltött éveket és az ottani táj utánozhatatlan egyediségét.

Milyen olvasmányt / filmet / tanulmányt / zenét ajánlanál, ami segít kikapcsolódni?

Legfrissebb olvasmányélményem egy tavaly megjelent kitűnő és szórakoztató könyv, Kate Quinn: A vadásznő. A regény hősiesen harcoló nőkről szól, akik nem kapták meg az elismerésüket a mai napig, és egyben emléket állít a női vadászrepülő hadosztálynak. A könyv cselekménye rendkívül izgalmas, a háború utáni Amerikában játszódik, és egy náci háborús bűnös felkutatásáról szól. A történetben kulcsszerepe van az akkoriban ritka és felbecsülhetetlen értékű, nehezen fellelhető családi fényképeknek.

Találkoztál már a mostani helyzetre reagáló, érvényes, érdekes műalkotással? Van olyan szöveg, kép, film, zenemű, amelyet most különösen aktuálisnak érzel?

Elolvasásra ajánlom Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra című könyvét, ami a mindennapjainkat alakító körülményekről, a századunkban zajló legfontosabb folyamatokról szól. Az egyszerű olvasó számára is érthető módon segít eligazodni jelen világunk történéseiben.

Hogyan éred el, törekszel-e rá, hogy megkülönböztethetőek legyenek egymástól a napok?

Nem szerettem volna, hogy az eddig megszokott napirendem változzon, így a munkaidő-kereteket az otthoni munkavégzés során is igyekszem tartani. Ennek köszönhetően számomra ez az időszak egy különleges, de kellemes és emlékezetes élmény marad. Mindemellett mindig is vágytam arra, hogy a szabadidőmet sportolással (futás, teniszezés, biciklizés) természetbe járással, szabad levegőn töltsem. Így a karanténidőszak alatt is igényeltem, az előírások betartása mellett, a pihenésnek ezen aktív formáit. A tartósan otthon töltött hétvégék élményét ahhoz tudom hasonlítani, ahogy a hagyományőrző zsidóság a szombatot meghitt családi körben tölti.

Átértékeltél bármit, amit a szabadságról, a közösségről, a személyességről gondolsz?

Felértékelődtek számomra egyenként ezek a fogalmak, és nehéz is lesz ezentúl másképp gondolkozni ezekről. Ide tartozik a saját bioritmus megtalálása, a jóval kevesebb alkalmazkodás követelménye, a nyugalmasabb tempó és az ingerszegény környezet. Megterhelővé vált számomra a zsúfolt, forgalmas, nagy létszámú helyeken tapasztalt ingerek sokasága. Egyre erősebben merül fel bennem az igény az engem érő ingerek szelektálására és csökkentésére. A munkám fontos része a személyes viszony és ennek nagyon örülök és a jövőben sem szeretnék erről lemondani.

Mik a terveid arra az időre, amikor minden megnyit újra, elmúlik a vírusveszély? Hová mennél el először?

A biztonság és a szigorú előírások következtében az idősebb és a fiatalabb családtagok hosszú időn keresztül nélkülözték egymás társaságát. Nagyon hiányzott anyukám, aki Nagykanizsán él, vele szeretnék először találkozni. Remélem, a közeljövőben egy másik vágyam is megvalósulhat, egy izraeli utazás, melynek során meglátogatom az ott élő barátaimat.

A családtörténetek a múzeumunk gyűjteményének is fontos és érdekes részei. Ezen a héten egy olyan családtörténeti gyűjtemény múzeumba kerülésének háttértitkait osztjuk meg, mely a család történetén túl múzeumtörténeti szempontból is jelentős. Ráadás, hogy a hagyatékban egy 1930-as években, bakelit-lemezre készített privát hangfelvételt is találtunk, melyet digitalizáltunk, és ma is meghallgathatóvá tettünk. A felvételen a tudós akadémikus Munkácsi Bernát hangját halljuk, fiának, múzeumunk korábbi igazgatójának, Munkácsi Ernőnek a bar micváján elmondott beszédét. A Munk-Munkácsi család történetét bemutató kiállításunkban, és az alábbi blogbejegyzés végén is meghallgatható:  

2020. május 7-én az AEJM (Assosiation of European Jewish Museums) szervezete online kerekasztal-beszélgetést tartott a Covid19-járvány kapcsán Emile Schrijver, az amszterdami Zsidó Kulturális Negyed igazgatója valamint az AEJM elnöke vezetésével. A beszélgetés elején a különböző európai múzeumok képviselői összefoglalták, milyen kényszerű változásokat okozott intézményeikben az új koronavírus. A holland, német, lengyel, norvég, osztrák, olasz, orosz, görög, francia kollégák, bár sok tekintetben hasonló változásokról számoltak be, mégis markánsan kirajzolódtak a földrajzi különbségek is. Míg Bernhard Purim, a müncheni, illetve Miriam Wenzel,  a frankfurti zsidó múzeum igazgatója már újra kinyitották, vagy néhány napon belül kinyitják intézményeiket, addig Simonetta della Seta a ferrarai múzeum részéről sajnos még mindig a kollégák állandó személyes érintettségéről, a vírus testközeliségéről számolt be. A frankfurti múzeum saját tervezésű maszkokkal várja a bejáratnál látogatóit. Valamennyi intézmény elhalasztotta vagy lemondta a következő hónapokra tervezett időszaki kiállításait és programjait, de a hohenemsi, az athéni és az amszterdami múzeumok júniusban már megnyílhatnak.Kérdéses, milyen látogatószám várható. Különösen nehéz helyzetben van az amszterdami és a berlini múzeum, az előbbi már régóta meglévő, az utóbbi frissen kialakított gyermekmúzeumi-részleggel rendelkezik, amelyeket egyelőre félnek újra megnyitni, hiszen a gyermekcsoportok látogatása jelenti a legnagyobb kockázatot a vírus terjedése szempontjából.

A kerekasztalbeszélgetés minden résztevője kiemelte, hogy a múzeumok kényszerű bezárásával előtérbe került az online tartalmak fejlesztése, és a gyűjtemény, a tudományos munka bemutatása az internetes csatornákra települt át. Igen érdekes diskurzus alakult ki a digitális múzeum létjogosultságáról. Felmerült a kérdés, hogy vajon a digitális/virtuális térben egyáltalán létrejöhet-e az a látogatói élmény, amely sokak számára a múzeum létezésének igazi célját jelenti. Funkcióját vesztett intézmény-e a térbeli kiterjedését nélkülöző múzeum? Kialakulhat vagy kialakítható-e a virtuális térben az a kötelék a látogató és a műtárgy között, amelyen a múzeumi élmény alapul? A részvevők közül volt, aki úgy fogalmazott, hogy egy mű reprodukciója csupán a valódi élmény iránti éhséget gerjeszti, és ahogyan egy szerettünket ábrázoló fotó, a műalkotás is csupán a mű fakuló emlékévé fakul. Más vélemény szerint a múzeum éppen azért időtálló, mert mindenkor korszerű és aktuális lehet, és annak is kell lennie annak érdekében, hogy létezésével a kapcsolatteremtés, a diskurzus színteréül szolgálhasson. A zsidó múzeum feladata, hogy reflektáljon a jelenre. Most az is a jelenünk része, hogy a látogató és a kiállított tárgy fizikai értelemben nem találkozhatnak. Ahhoz, hogy relevánsak maradjunk a karantén idején is, úgy kell segítenünk a látogatói élmény létrejöttében, hogy a a látogató és a kiállított tárgy közötti tényleges, fizikai találkozás során – létrejövő köteléknek azt a sajátosságát emeljük ki, amelyben maga a történetmesélés, a hagyományozás ereje rejlik; azaz a tárgy által megszólított mindenkori látogatónak elmesélt történetet. Ahogyan ez zsidóságunk része, úgy munkánké is. Ezzel kapcsolatban elhangzott az izraeli Nemzeti Könyvtár felhívása: a Rothschild Foundation segítségével a könyvtár a járvánnyal kapcsolatos efemer tárgyakat, emlékeket gyűjti. Cilly Kugelmann (korábban a frankfurti majd a berlini zsidó múzeum főmunkatársa) pedig kezdeményezi az idei évben különleges körülmények között lezajlott széder esték emlékeinek dokumentálását.

https://www.haaretz.com/israel-news/.premium-sick-the-national-library-of-israel-wants-your-coronavirus-memes-1.8790221

A Zsidó Múzeum alapítása (1909) óta gyűjti a zsidó élet tárgyi emlékeit és dokumentumait. Ez a munka természetesen most is feladatunk, és különlegesen fontos kötelességünknek érezzük, hogy a mostani járvány közösségünkre gyakorolt hatásainak emlékeit is megőrizzük. Gyűjteményünkben várjuk a karanténtárgyakat, online széderek, közös imádkozások rögzített és megőrzött felvételeit, naplókat, bármit, ami a jövő generációk számára hitelesen felidézhetővé teszi ezt a korszakot. 

A jövőnek szánt palackpostákat a [email protected] emailcímen várjuk!