A tél és a tavasz közötti hosszú átmenet Svát 15-én kezdődik a zsidó naptárban, a Fák Újévének napján. Ádár havának örömünnepe, a Purim könnyen vette magára a télbúcsztató vigasságok, a „farsang” szokásait, hogy aztán, az utolsó lépésben megérkezzünk a tavasz – és a zsidó év – első hónapjához, a kivonulás és a szabadság idejéhez, Niszán hónaphoz. 

Az átmenetet négy különleges szombat tagolja, amelyek közül az első az Ádár beköszöntését megelőző, vagy éppen Ádár első napjára eső sábesz, a Sékelek Szombatja. Idén ezen a héten köszönt ránk ez a szombat, amikor a tavaszig hátralévő időt párhuzamosan számoljuk vissza a koronavírus enyhüléséig, valamint a miatta bevezetett lezárások feloldásáig hátralévő idővel. De miben különleges ez a szombat tulajdonképpen és hogyan kapcsolódik az életünkhöz? Furcsa kettősséggel. 

Az erre a szombatra rendelt plusz tórai olvasmány egy népszámlálás előkészületeit beszéli el az Örökkévaló instrukciói szerint: a nép számbavétele szükséges és helyes, mégis van benne valami elkerülhetetlenül bűnös. Ismernünk kell az erőinket, hogy be tudjuk őket osztani, különösen igaz ez a „humán erőforrásra”. Csakhogy az ember, miközben valóban humán erőforrás, sosem lehet pusztán humán erőforrássá redukálható. Az ember gyereke közjószág is, letagadhatatlanul, sosem lehet mégsem pusztán közjószágként kalkulálni vele. Ennek a feszültségnek a kifejezése, hogy Izrael gyermekeit nem lehet csak úgy, minden további nélkül megszámolni, adattá redukálni. Ez a feszültség a számolás igénye és tiltása között vissza-visszatér a héber Bibliában.

Ezt a feszültséget itt úgy oldják fel, hogy ki-ki bead a közösbe, a pusztai Szentély fenntartására a 20 évnél idősebbek közül fél-fél sékelt (igen, már akkoriban is pénznem volt, eredetileg mértékegység). A fél sékelek számából lehet aztán visszakövetkeztetni a létszámra. Úgy tudunk gond nélkül számbavétetni közjószágként, ha adakozunk a közügyek számára. Ebben nem gond, ha mind egyformán veszünk részt: a kölcsönös önfeláldozás egészen jelképes mértéke is lehetővé teszi, hogy magától értetődően csoportként, közösségként gondoljunk magunkra, akik között abban, ahogyan a közösség egészéhez kötődnek, nincs különbség. Ez az adakozás, amíg a Szentélyek álltak, a hagyomány szerint rendszeresen megismétlődött az évnek ebben a szakaszában. 

A pénzzel ez a szöveg úgy szembesít bennünket, mint amiről bízvást lemondhatunk a közjó, vagyis Isten szolgálata érdekében. A zsidó történelemnek más dolga is lett később a pénzzel és megint más dolga a zsidó történetírásnak és a régészet segédtudományának. 

A kora újkori történelem udvari zsidói között sok pénzembert találunk az ismert okokból: a zsidókat sújtó korlátozások miatt ők csak pénzzel foglalkozhattak  és azért, mert a király és környezete gyakran védelmet jelentett a közösségek számára. A modernitás, a kapitalizmus kora pedig elhozta a lehetőséget, szól a jól ismert mese, a zsidók képességeinek a kibontakoztatására, és mindez egy újfajta zsidókép - többek között egy újfajta antiszemitizmus - megjelenésére is alkalmat adott. A világpolitikai képzeletet ma is Soros György, vagy, az amerikai politikai spektrum másik oldalán, a nemrég elhunyt Sheldon Adelson figurája tartja fogságában. 

A zsidó udvari ember egyik első példája a cordobai uralkodó szolgálatában álló Haszdai ibn Saprut a 10. századból, aki, a legenda szerint, levelezett az elitjében zsidó hitre tért kazár birodalom fejével. Nos, nem levelezett természetesen, de a mese szép és érthető az igény, hogy a magas polcra került zsidó megtalálja a zsidóvá lett vezetésű birodalmat, az új zsidó királyságot (kaganátust). A zsidó udvari emberek történetét azután mindig némi elismerő borzongás és zavar kíséri, mit gondoljunk róluk, elég csak a leghírhedtebbekre/legszerencsétlenebbekre, Fortunatus Imrére vagy Jud Süss Oppenheimerre gondolni. A magyar történelemből ismerhető Fortunatus kortársa, Don Isaac Abarbanel, a nagy rabbinikus tudós a spanyol kiűzetés idején volt udvari ember, számos uralkodó udvarát járta meg menekültében, számos uralkodó tartott igényt a szolgálatára, ma pedig mi tanuljuk Tóra-kommentárjait, jó ötszáz évvel halála után. 

Az érmék pedig, a Sékelek Szombatjának főszereplői, a múlt legfontosabb tárgyi tanúi között szerepelnek, szinte nincs hét, hogy ne kerülne elő egy-egy például Izrael földjén. Mindezen túl a Sékelek Szombatja azt jelzi, hogy a visszaszámlálás megkezdődött, látszik a fény az alagút végén, közelít szabadulásunk ideje.

Ira Rezak New Yorkban élő zsidó érmegyűjtő írása zsidó érmekről és medálokról, a gyűjtés szenvedélyéről. 

Hadd kezdjem egy személyes történettel - 1975-ben, amikor először jártam Budapesten, turistaként, egy New York-i barátom megkért, hogy adjam át üdvözletét Scheiber Sándor rabbinak. Egyik reggel megjelentem a Szemináriumnál, minden előzetes bejelentés nélkül és vártam az irodájában. Két percbe sem telt és Scheiber már azt tudakolta, hogy mi az, ami igazán érdekel engem, tudomást sem véve abbéli megjegyzésemről mely szerint csupán turista vagyok Magyarországon. Elmondtam, hogy zsidó érmék és medálok gyűjtője vagyok, mire ő gondolkodás nélkül elővett néhány medált az asztalfiókjából és nekem adta őket. Azon a péntek estén a Szemináriumban, egyszer csak odafordult a szombatfogadás után kiddusra összegyűlt emberekhez, és egyúttal felém is, majd kijelentette, hogy ez alkalommal én mondok beszédet, rögtön annak témáját is meghatározva, mégpedig, hogy:

Miért gyűjtök zsidó érméket és medálokat? Ahogyan én sem őt érkezésemről, Scheiber rabbi sem tájékoztatott engem erről előre. Most azonban, ezeket a sorokat írva legalább kijelenthetem, hogy volt pár évem, hogy a válaszon gondolkodjak.

Az írás teljes terjedelmében, olvasható a blogon: 

Aki, amellett, hogy három császár hitelezője, pénzügyi tanácsadója és udvari diplomatája volt, még nagy tudású rabbiként, Kismarton zsidó közösségének felvirágoztatójaként is szolgált. Két lépésben el lehet jutni egyfelől „Jud” Süss Oppenheimerhez, másfelől viszont Esterházy Péterhez. 

Az oszmán török birodalom visszaszorulóban volt a magyar területekről, ugyanakkor a protestáns nemesek által vezetett Habsburg-ellenes megmozdulások is erősödtek, hogy végül a Rákóczi-szabadságharcba fussanak ki az új századelőn. Továbbá, az új század elejétől egy újabb, nagy, távoli, de a Habsburg-házat nagyon is érintő konfliktus, a spanyol Habsurg-ág kihalását követő spanyol örökösödési háború korában vagyunk – mindezek a konfliktusok pedig nagyon is összefüggtek egymással.  Ekkor, a 17. század végén, a 18. elején játszódik Wertheimer Sámson igaz története.

A háborúhoz ugyanakkor, ahogyan a korszakban a Habsbugok szolgálatában a török ellen harcoló Montecuccoli gróf elmésen megállapította, három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Vagyis kell hozzá, ha van kéznél ilyen, egy udvari zsidó. És ekkoriban pont akadt is egy. 

Wertheimer Sámson a 17. század utolsó másfél évtizedében már Bécsben élt, miután jesivákban folytatott tanulmányait befejezte. Feleségének első férje révén kapcsolódott Samuel Oppenheimerhez, aki bevezette az udvarba, akinek aztán, bukása és váratlan halála után átvette a helyét. Összesen három Habsburg-uralkodót szolgált I. Lipóttól III. Károlyig, Mária Terézia édesapjáig. „A zsidók császárának” nevezték, hallatlan befolyásra tett szert, de körültekintően, időben, pályája zenitjén vonult vissza, mert tudta, udvari zsidónak lenni legalább akkora kiszolgáltatottságot is jelent, mint amekkora hatalmat.  

Támogatta a szentföldi közösségeket, a teljes Babiloni Talmud kinyomtatását és segítette a kismartoni Esterházy-birtok „kis Jeruzsálemét” is. Kismarton, németül Eisenstadt, illetve annak az Alsókismartonhegy nevű része az ő működése alatt indult el azon az úton, amely során Európa egyik legfontosabb zsidó közösségévé válhatott, miután korábban, a Rákóczi-szabadságharc során lerombolták. Wertheimer rabbi, Kismarton rabbija komoly építkezésekkel járult hozzá az újjáéledéshez: zsinagógát és  tanházat építtetett. Wertheimer így kerül kapcsolatba Esterházy Pál gróffal is, aki szintén sok mindennel foglalkozott. Amellett, hogy nádor volt és a törökök elleni harcból is kivette a részét, költőként és zeneszerzőként is működött. Kantátáinak gyűjteménye Harmonia Caelestis néven jelent meg, megihletve századok múltán kései, távoli rokona Esterházy Péter barokkos karakterű főművét.  

Továbbá mindketten, a nádor és az udvari zsidó egyaránt a dinasztia hűséges alattvalói voltak. Egy rabbi és egy katolikus arisztokrata költő, zeneszerző mennyei harmóniája.

Kis csúszással, de megjelent 2019-es évkönyvünk, benne számos értékes tanulmánnyal. A digitálisan megjelent évkönyvet hanganyaggal és nagyítható képpel is gazdagíthattuk, tartalma a borítóképre kattintva olvasható.  

Az Izraeli véderő gyakorlatán egy katona a hét elején belebotlott egy érmébe, amelyet egy Flavius Josephus által is emlegetett, nagy Heródés lovasairól elnevezett településen vertek úgy 1800 évvel ezelőtt. Valaki, egy figyelmetlen átutazó akkoriban veszíthette el. Most meglett. 

Az érme egyik oldalán az olvasható, Geva Philippi, héberül Geva Parashim lakóié, a másikon pedig a kegyes, a zsidókkal is viszonylag irgalmas Antonius Pius császár képmása látható (a neve is, Pius, erre a kegyességre utal). Az érmét úgy negyed századdal a Bár Kochba-lázadás leverése után verték, az azt követő, irtózatos szankciókat enyhítette az érmén szereplő imperátor. A datálás is magán az érmén szerepel a helymegjelölés és egy környékbeli holdistenség ábrázolata mellett. A szakértők szerint valóban helyben verték, a városoknak ekkoriban volt pénzkibocsátási joguk. A héber név azt jelenti, a lovasok városa, mivel a legendásan kegyetlen Nagy Heródes itt, északon szállásolta el lovasságát. A települést a zsidók története és a zsidó háború krónikása, a megelőző században élt Flavius Josephus szintén emlegeti. A pénzdarabot egy Ido Gardi nevű, éppen katonai szolgálatát töltő fiatalember, Ido Gardi vette észre egy gyakorlaton, és emelte vissza a történelembe újra, ezúttal már nem fizetőeszközként, hanem tárgyi örökségünk kivételes, ritka darabjaként, 1800 évnyi elveszettség után. 

Az érme mindkét oldala megtekinthető ebben az angol nyelvű beszámolóban: https://www.jpost.com/archaeology/1800-year-old-coin-found-by-soldier-offers-look-at-ancient-life-in-israel-658327

A Zsidó Múzeum életét és munkáját a múzeumi szabályok mellett a halachikus (zsidó vallástörvényi) előírások is szabályozzák. Mindennapjainkban számos olyan kérdés merülhet fel, melyre rabbiktól kérhetünk választ - ezt tesszük ebben a beszélgetéssorozatban is. Első kérdésünk: nyitva lehet-e a zsidó múzeum szombaton? Ha igen, miképpen, ha nem, miért nem? A beszélgetés résztvevői: Darvas István és Frölich Róbert rabbik, Toronyi Zsuzsanna muzeológus. 

A beszélgetés időpontja: 2021. február 16. kedd, délután 6 óra. Zoom link, részletes adatok a múzeum programnaptárában és a facebook oldalunkon, a gombra kattintva: