Meséljen magáról és a családjáról! Milyen kapcsolat fűzi Magyarországhoz?
New York-i vagyok, New York City külvárosából, Huntingtonból jövök. Orvosi egyetemet végeztem, harminc éve dolgozom a Stony Brook Egyetemen. A nagymamám, aki később Brooklynban telepedett le, a kárpátaljai Ilosváról származott, ami korábban Magyarországhoz, később az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott, aztán Csehszlovákia része lett, ma pedig ukrán terület. De a nagyszüleim még magyar állampolgárok voltak, a térség a trianoni békeszerződés után került Csehszlovákiához, az anyám születésekor, 1931-ben is oda tartozott. A nagyanyám sok nyelven tudott, de a családdal főleg magyarul, hiszen a dédnagyanyám is magyar volt. Otthon persze jiddisül beszéltek. A nagyapám fiatalon meghalt tüdőbajban 27-28 éves korában, ami szörnyű csapás volt, a nagymamám egyedül maradt két kislánnyal: anyámmal és a nagynénémmel. Ez 1934-ben történt, ekkor a nagymamám bátyja már az Egyesült Államokban, Philadelphiában élt. A nagymamám egy ideig próbálta eltartani a családot, de rájött, hogy ez nem fog menni, ezért úgy döntött, kimegy az Egyesült Államokba. Ez 1938-ban volt, és csak 1939 végére gyűjtött össze annyi pénzt, hogy 1940-ben utána mehessen az anyám és a nagynéném, akikre addig a nagyanyám nővére vigyázott. Ezután kitört a háború, így a család többi tagja már nem tudott kijutni.
A nagymamája, az édesanyja és a nagynénje nagyon szerencsések voltak. Éppen időben mentek el, később a zsidóknak már nem volt lehetőségük elhagyni az országot.
Így van. És milyen fricskája a sorsnak, hogy ha nagyapám nem hal meg tüdőbajban, akkor valószínűleg el sem mennek az Egyesült Államokba, és ki tudja, mi történt volna velük. A család többi tagja közül nagyon sokan nem élték túl a vészkorszakot. Azt hiszem, anyámnak mintegy 45 rokona veszett oda a koncentrációs táborokban, vagy halt meg közvetlenül a felszabadulás után. A nagyszüleit is megölték. A nagyanyám aztán magához vette az életben maradt unokahúgait, unokaöccseit, rokonait az Egyesült Államokban, míg néhányan Izraelbe mentek. Szóval én már az Egyesült Államokban születtem. Apai ágon a családom már az 1800-as évek eleje óta az Egyesült Államokban él, róluk nem sokat tudok, de úgy rémlik, eredetileg Königsbergből valók. Az apám családja szinte teljesen asszimilálódott. A feleségem családja pedig Ukrajnából érkezett az Államokba. Sok rokona él Izraelben, ők chalutzok (első betelepülők a XX. század első felében) voltak, a családja konkrétan Nahalal, az legelső mosáv egyik alapítója volt. Három gyerekünk van, Ariel, Anna és Matthew, és van egy unokám is. 10 hónapos, imádnivaló. Jelenleg ő és a menyem Izraelben vannak, de a fiamnak vissza kellett jönnie dolgozni. Szóval ez az én családom.
Milyen emlékeket őriz a nagymamájáról?
Zseniálisan főzött! Rengeteg magyar ételt készített.
Melyik volt a kedvence?
Nehéz választani... Most elsőként a rétest mondanám.
Almás rétest?
Leginkább almásat. Néha mákosat. Káprázatosan sütött-főzött. Elvétve hallottam tőle egy-egy magyar szót. Anyám csak pár szót tudott magyarul, jiddisül elég jól beszélt, de mivel gyerekkorában az a város Csehszlovákiához tartozott, az iskolában tanult egy kevés cseh nyelvet is. Abban a brooklyni negyedben, ahol élt, jelentős a magyar zsidó közösség száma, a mai napig van ott egy nagyon jó magyar zsidó pékség, ahova néha eljutok, és ahol csinálnak mákost meg kakaóst, elképesztően finom.
A nagymamája vallásos volt, tartotta például a sábeszt?
Kóser háztartást vitt, de a sabatot nem tartotta. Ez egyébként egy érdekes történet: amikor úgy döntött, hogy az Egyesült Államokba költözik, el kellett mennie a rabbihoz – a szatmári rabbihoz –, hogy kikérje az áldását és az engedélyét. Megkérdezte tőle, mit szól az amerikai úthoz. A rabbi azt mondta neki, hogy ne menjen el, mert szörnyű dolog lenne elhagyni a lányait és a családját. Ő mégis elment, és utána mindig tüske maradt benne, hogy a rabbi ott tartotta volna őket – és ki tudja, mi történt volna velük. Ennek következtében kicsit távolságtartó lett a vallással szemben. Amikor anyám és a nagynéném még gyerekek voltak New Yorkban, zsidó iskolába jártak, de az sem volt vallásos. Ennek ellenére, amikor megszületett az idősebb bátyám, anyám azt akarta, hogy legyen bár micvója, ezért rávette apámat, hogy kezdjen zsinagógába járni. Mellesleg most én is ugyanahhoz a zsinagógához tartozom. Így elkezdtünk zsinagógába járni, de őszintén szólva a nagyanyám mindig azt mondta, hogy ez kedves dolog, de nem igazán „zsidós”, mert nem az a fajta ortodoxia volt, amihez ő a vidéki kisvárosban hozzászokott. De az egyik idős unokabátyám – aki túlélte a holokausztot és néhány éve halt meg 97 évesen, mindvégig a szatmári haszid mozgalom tagja maradt Brooklynban. Két gyermeke született, azt hiszem, 20 unokája és körülbelül 60 dédunokája, szóval ez az ág létezik. A család többi tagja között meg vannak vallásosabbak és kevésbé vallásosak is.
Hányszor járt Magyarországon? Ez az első alkalom?
Nem, ez már a harmadik utam. 1990-ben volt az első, amikor Ilosvára is elmentünk, ahonnan nagymamám és anyám származik. Az első utunkon eljöttünk Budapestre is, voltunk Prágában és még néhány más helyen. Elmentünk Stockholmba is, mert az egyik unokatestvérem ott van eltemetve.
Milyen érzés volt látni Ilosvát, ahonnan a család származik?
Mélyen megérintett. Nagyon megható volt. Korábban a Szovjetunióhoz tartozott, most pedig Ukrajnában van. Megvan az a ház, ahol nagymamám lakott anyámmal és a nagynénémmel. Két házat képzeljen áll egymásra merőlegesen, derékszögben, és az udvar közepén volt egy kút, egy régi kerekes kút. A házat az anyai dédapám építette, aki ács volt. Ezt a két házat lakta nagymamáék családja, itt lakott a sógora is tíz gyerekkel. Amikor ott jártunk, a városban szinte mindenki ukrán volt, akiket a szovjetek telepítettek be a városba, mintha mindig is ott éltek volna. De volt egy idős magyar asszony, aki emlékezett a nagymamámra! Egészen rendkívüli volt, hogy találkoztunk vele, ő mutatta meg nekünk a házakat. Anyám és az egyik unokatestvérem – ő már elhunyt, és anyám is meghalt néhány éve –, még emlékeztek a kútra, nagyon megható pillanat volt, amikor újra megpillantották. Egy zsidó családdal is találkoztunk, igaz, ez a család épp Izraelbe készültek költözni, de még megmutatták nekünk, hol van a zsidó temető. Így életemben először és utoljára láthattam a nagyapám sírját, valamint a dédszüleimét, akik még a háború előtt haltak meg. Szóval nagyon felkavaró és megható volt. Gyerekkoromban a nagymamám sokat mesél a városról. A nagyapám épített egy boltot, amit a halála után a nagyanyám vitt tovább; a bíró bejárt hozzá beszélgetni, volt egy gyümölcsös meg egy patak... Gyerek voltam, csodálatosan és idillien hangzott. Biztos vagyok benne, hogy nem volt az életük idilli, de nekem gyerekként annak tűnt. Szóval igazán megindító volt abban a városban lenni. Remélem, eljutok még oda egyszer, hogy megmutassam a gyermekeimnek is. De a háborús helyzet miatt ez most nehéz.
Mikor és miért kezdett magyarul tanulni?
Ez bonyolult történet. Az említett 1990-es úton ott volt az egyik bátyám és az egyik unokatestvérem, és amikor Prágába mentünk, annyira gyönyörűnek találták, hogy úgy döntöttek, odaköltöznek. Oda is költöztek, s habár idővel mindketten visszatértek az Egyesült Államokba, de az unokatestvérem újra Prágába ment és már több mint 25 éve folyamatosan ott él. A testvérem próbált cseh állampolgárságot szerezni, de nem sikerült, mert a cseh és szlovák szabályok szerint anyai ágon nem kaphatott állampolgárságot. Először el sem hittem, magam néztem utána. Felvettem a kapcsolatot a konzulátussal, és valóban igaza volt. Aztán valaki azt mondta a testvéremnek, hogy az osztrák állampolgárság szabályai sokkal egyszerűbbek. Utánanéztem ennek is, és az osztrák konzulátus azt mondta: igen, sokkal egyszerűbb, amíg az egyik felmenődnek volt olyan lakcíme, ami jelenleg az Osztrák Köztársaság területén található, lehetsz osztrák állampolgár. Egyetlen felmenőmnek sem volt ilyen – legjobb tudomásom szerint. Aztán beugrott: hát ez az Osztrák–Magyar Monarchia volt! Utánajártam tehát a magyar állampolgárságnak, mivel a nagymamám magyar volt. Felvettem a kapcsolatot a New York-i magyar konzulátussal, ahol megtudtam: mivel Ilosva Csehszlovákiához tartozott, nem járna az állampolgárság, de kedvezményes honosítást adnak, ha megtanulok középfokon magyarul.
Ez hihetetlen történet.
Igen, az. De kihívást éreztem benne, és körülbelül egy éve elkezdtem magyarórákat venni.
Ez önnek biztos furcsa, mert ha valaki amerikai állampolgár akar lenni, nem kötelező angolul beszélnie, igaz?
Így van. De hát minden országnak megvannak a saját szabályai. Úgyhogy most azon dolgozom, hogy sikerüljön a vizsga.
Beszéljünk egy kicsit magyarul, jó? Persze, ha szeretné.
Megpróbálhatom. Nem vagyok túl jó, de megpróbálom.
Nem vizsgáztatni akarom, csak nagyon kíváncsi vagyok. Mi a legszebb magyar szó?
Erre nehéz válaszolni, mert erre a kérdésre nem számítottam. De van egy szó, ami nagyon tetszik. Van az a dolog, szeretik a gyerekek. A gyerekek nagyon szeretik. Az a jeges édesség. Megvan! Fagylalt! Ez az egyik kedvencem. És ebből van egy kifejezés, ami nagyon tetszik: visszanyal a fagyi! És szeretem azt a szót is, hogy reggel.
Szombat?
Igen, ismerem. Szombat.
Ez alatt az egy hét alatt mit látott Budapesten?
Voltam a Dohány, és voltam a Rumbach, és a Kazinczy zsinagóga. Van egy budapesti barátom, ő segít megnézni a várost. Mielőtt jöttem, újra felvettük a kapcsolat. Kapcsolatban vagyunk. Már kétszer találkoztunk. És holnap is találkozunk.
Ez jó volt!
Köszönöm.
Úgy látom, hasznosak a hírleveleink! Hogyan talált rájuk?
Egy amerikai barátomnak említettem, hogy magyarul tanulok, és mivel ő ismeri Toronyi Zsuzsát, a múzeum vezetőjét, és olvassa a hírleveleket, elkezdte nekem is továbbítani.
Csak nyelvgyakorlás miatt olvassa a hírleveleinket, vagy a zsidó kulturális élet miatt is?
Mindkettő. Jó gyakorlás lefordítani és megpróbálni megérteni, miről szól. Megtanultam olyan szavakat, mint a „megemlékezés” vagy a „hírlevél”, amiket azelőtt nem tudtam. A levelet tudtam, de a hírlevelet nem. Szóval ez érdekes volt. És gyakran említenek olyan embereket, akikről még nem hallottam, ami kimondottan élvezetes. Művészeket – az nagyon érdekes. És az is érdekes, hogy többet tudhatok meg a zsidó életről, különösen Budapesten. Szóval érdekes kis kóstolókat kapni abból, hogy itt milyen gazdag élet volt. Ebben sokat segít a hírlevél.
Mit gondol Budapestről? Mik a kedvenc helyei?
A zsinagógákat már mondtam, de szeretem a Budai Várat, a Halászbástyát és a Lánchidat... És az épületeket. Szeretem az építészetet, és nagyon érdekes itt a szecesszió, a neoklasszicista meg a barokk stílus keveredése. Nagyon szép. És a csempék, a kerámiák! Nem tudok más helyet mondani, ahol a háztetők ilyen gyönyörű díszcserepekből készültek. És még a zsinagógák belseje is teljesen más díszítésű és rendkívül gyönyörű ahhoz képest, mint amit az Egyesült Államokban vagy más országokban látni. A bonyolult minták és színek olyan érdekes ötvözete ez, amit nem sűrűn látni másutt. Gyönyörű város!
