​​A búcsúzás kivételes boldogsága: megtanulni élni Vannak olyan, jellemzően nagyon idős emberek, akiknek nyugodt életöröme, derűje nem különböztethető meg attól a békétől, amellyel elfogadták a halandóságot, azt, hogy nemsokára lejár az idejük a földön. Ilyenkor lehet újra rácsodálkozni az életre, minden kivételessé válik. A hétköznapok, amikor rájövünk, hogy végeredményben megismételhetetlenek, mert minden pillanatunk végérvényesen egyszeri, hirtelen valószínűtlenül szépnek tűnnek fel, minden banalitás megtelik jelentéssel. Mózesről, akinek a halálozási évfordulóját a Purim elé, Ádár hónap hetedikére jelölte ki a hagyomány, azt jegyzi fel a Tóra, hogy szemei nem gyengültek el az utolsó pillanatig, hogy érzékei elevenek maradtak végig. Hogy még mindig minden érdekelte 120 kegyetlenül nehéz év után. Sokunknak segített és segít majd bizonyára a fáradtság, annak tudata, hogy már végeredményben mindent láttunk e keserű levében forgó sárgolyón, az elengedésben, az élettől vett búcsúnkban. Mózes nem ilyen ember volt, nem tört meg a tekintete soha. Arról mondott le, ami még mindig fontos volt neki, azzal a mohósággal, ahogy az egészen kis gyerekek félnek a haláltól, amikor először szembesülnek vele. Mózes úgy halt meg, hogy nem mehetett be az Ábrahámnak megígért földre. A Tóra úgy zárul le, hogy a zsidó nép nem lép be Izrael országába. Mózes élethivatása úgy zárul le, hogy nem végezi be küldetését. Mózes 120 évig él, Ádár hónap hetedik napja nem csak a halálozási napja, de a születésnapja is. Az élet teljessége mutatkozik meg történetében. A teljesség, amely nem teljesség, hanem továbbadás, elengedés. Ahogy az Atyák tanításaiban áll a Talmudban, nem biztos, hogy Te fejezed be a feladatot, de ez nem ok arra, hogy ne kezdjed el. A teljesség nem birtoklás, hanem bizalom tehát. Aki tudja, hogy utána majd folytatódik az élet és benne folytatódik majd ő is, könnyen megy el. Aki tudja, hogy elvégezte a dolgát, tud minden napnak örülni, ami még ajándékba érkezik. Ez a másik modell, Ábrahámé, akiről azt írja a Tóra, betelvén az élettel távozott. Ábrahám nem beszélt többé Izsák megkötözése után Istennel. Nem szólította többé Őt. Másodszorra is megházasodott Sára halála után és a rabbinikus kommentár, a midrás eljátszik a gondolattal, hogy talán Hágárt vette el végül. Gyermekei születtek, akiknek sorsával nem törődik a Tóra igazán, nem részei az isteni világterv történetének. Ábrahám életének részei csak, és ez épp elég. Ábrahám immár túl van a saját történetén, bevegézte. Nincs dolga többé az Örökkévaló követeként a földön, de még él, még él néhány szép évtizeden át – a boldog családoknak, az Anna Karenina felütése szerint nincs igazán története. Tolsztoj talán az öreg Ábrahámra gondolt, amikor ezt írta. Az élettel betelvén, a ráadás kegyelmében, vagy a lezárhatatlanság biztos tudatában, annak tudatában, hogy a mi életünk mások értelmében nyeri majd el számunkra beláthatatlan értelmét, szóval jól élve lehet igazán jól meghalni és a végesség tudatában lehet igazán jól élni. A zsidó vallásnak azért a jog az alapja, mert elsősorban ez, a jó élet érdekli, ahogy a zsoltár írja, nem a halottak dicsérik az Örökkévalót. Az számít igazán, ami itt történik, itt és egyszer. A halál előtti élet. A Purim főgonosza, Hámán sorsot vetett, mikor toljon ki a zsidókkal és Ádár hava jött ki. Azt hitte, jó jel ez, hiszen ekkor halt meg Mózes. De mit tudnak a Hámánok a jó életről, a jó végről. A mostani az öröm hónapja tehát, mindennek ellenére, örömünk csak nő, ahogy a Talmud tartja, Ádár érkezésével. Mi annak örülünk a legjobban, hogy itt vagyunk egymásnak és volt rá módunk ezekben a nyomott időkben is, hogy elmélyítsük kapcsolatunkat. Fogadják szeretettel Ádár-köszöntő hírlevelünket. Boldog hónapot! A hét műtárgya: Örkényi Strasser István: Mózes Örkényi Strasser István: Mózes Örkényi Strasser István (1911–1944) anyagi helyzete miatt tanulmányait csak a budai Goldberger család támogatásával kezdhette meg a Képzőművészeti Főiskolán. Húszéves korában készítette el az egykori Pesti Izraelita Hitközség leányiskolájának homlokzatán található, Izrael tizenkét törzsét ábrázoló reliefet. Ebben a Wesselényi utcai épületben működött később az OMIKE-nek is otthont adó Goldmark terem. A múzeum gyűjteményében található Mózes szobor (amely vázlata egy nagyobb méretű Mózes szobornak, szintén a múzeum gyűjteményéből) 1940-ben készült, és az OMIKE harmadik tárlatán szerepelt. A szobor modellje Beregi Oszkár, a Madách Imre Mózesét alakító, a Nemzeti Színház színpadáról zsidó származása miatt leparancsolt színész volt. Munkácsi Ernő a művel kapcsolatban 1941-ben a Múlt és Jövő lapjain kiemelte, hogy Michelangelo egész alakos, kidolgozott testű Mózese helyett Örkényi Strasser alkotásában a vallásalapító, zsidó népvezér igazi szellemiségét adta vissza, amikor csak a fejére, szellemi erejére összpontosítva mintázta meg őt. Visszaemlékezésekből kiderül, hogy Örkényi Strassert Ribáry Géza inspirálta a zsidó témák megmintázására és ehhez kapcsolódóan plakettek készítésére. Örkényi Strasser a saját szobrairól úgy nyilatkozott, hogy ezeket a „zsidósághoz kötődő figurákat egy istenhívő, de nem vallásos ember készítette”. A szobrászt 1944-ben fegyvertelen háborús munkaszolgálatra hívták be, ahol 1944. október 11-én, a kiskunhalasi mészárlás során agyonlőtték. A műtárgy adatlapja Örkényi Strasser István további művei a gyűjteményben Ádám almája és Mózes szarva: a félreértés mint ihletforrás Tóravért szarvakkal ábrázolt Mózes alakjával (64.402) Feltehető, hogy Michelangelo Mózese Szent Jeromos téves, vagy talán ötletes, eredeti, szemléletes Biblia-fordításának köszönheti a szarvát, egy termékeny félreértésnek, ahogy alighanem az első emberpár édenkerti almája is ebből született meg. Szerencse, hogy a Tóra annyira keveset beszél, miközben annyira sokat mond. Volna-e kultúrtörténet félreértések nélkül? A közelmúlt egyik legnagyobb hatású amerikai kritikusa, a Tóra iránt szenvedélyesen érdeklődő, mélyen és átélten zsidó Harold Bloom szerint „a nyugati kánon”, civilizációnk formáló magaskultúrájának története lényegében inspiráló félreértések története. Erőteljes hatású szövegekre adott, hasonló erejű válaszoké, „félreolvasásoké”, műalkotások szakadatlan, egymást erősítő birkózásáé. A kultúra története érdekes és ötletes félreértések története, és akkor, ha ezeket megpróbáljuk kibékíteni, erre, a nyugati kánonra emelünk kezet. Valóban, ami él, az változik, ami hagyományozódik, alakul. A kultúrák párbeszédén, „fordításaikon” épül fel a napnyugati civilizáció, a görög filozófia arab közvetítésén, a görög istenvilág római tükörképén, a héber Biblia kánoni és apokrif könyveinek görög fordításán, majd „Ószövetséggé” válásán, kisajátításán keresztül is. És igen, ennek a történetnek is ismertek az árnyoldalai is, idekapcsolódik, valóban, a keresztény antijudaizmus hosszú története, eltéphetetlenül, ehhez a fordításhoz. De a közös történet teszi lehetővé a teológiai önreflexiót is, a „visszatérést” a héber Biblia tanulmányozásához, az elmúlt évtizedek keresztény önvizsgálatát. Szent Jeromos, a 4-5. században élt tudós, aki a héber eredetit is használva fordította a héber Bibliát a keresztény világ számára, a nyugat kultúrtörténetének egyik, ha nem a legfontosabb szövegét produkálta, a Vulgátát (az elterjedt, elfogadott, mindenki által használt, „közönséges” változatot). Ennek latin szövegéből vezethettek az utak Mózes szarváig, Éva és Ádám almájáig is, ezek inkább bájos, semmint súlyos félreértései, ha egyáltalán félreértései a szövegnek. Amikor negyven nap után lejön a hegyről Mózes a kinyilatkoztatás birtokában, az, ahogy Rilke mondja,, „erősebb lét közelében” eltöltött idő nyomot hagy rajta, arca sugárzik. A héber szöveg a קָרַ֛ן szót használja, ez a tő pedig azt – is – jelenti, szarv. Így lettek Mózesnek szarvai a Vulgatában, lehet, hogy Jeromos ezzel akarta érzékeltetni a természetfeletti ragyogást, méltóságot. Ki dönti el, „félreértés” volt-e, jó félreértés-e, amilyenről Harold Bloom beszél, vagy rossz, egyáltalán, mi különbözteti meg a tévedést az értelmezéstől, az értelmezést a fordítástól? Mindenesetre, a leghíresebb esetben, Michelangelo Mózesét eredményezte ez az erős félreolvasás Rómában. A Tóra szűkszavú, szövegében lyukak tátonganak, betöltetlen helyek, amelyek ránk várnak, hogy betöltsük őket – magyarázattal, erős félreolvasással, ahogy a hagyományos zsidó műfaj, a rabbinikus kommentár, a midrás teszi. Káin és Ábel születése és felnövése között tátong például egy lyuk, olyan lidérces gyerekkort képzelhetünk nekik, amilyen csak kellhet a későbbi fejlemények bekövetkezéséhez. A Tórának bizonnyal minden oka megvan a szemérmes hallgatásra a benne foglalt testvérviszályok kezdetét illetően. Azt sem tudjuk, milyen gyümölcs volt az, amiből Ádám és Éva ettek (erről itt lehet többet olvasni: https://akibic.hu/2020/12/18/koser-e-a-szinhaz/ ). Almának egy latin félreértés, esetleg szójáték tette meg a nyugati képzeletben, a malum kétértelműségén, hogy jelenthet gonoszat (a jó és gonosz