Zsidó Múzeum magazinja #108: Amida 2.

Zsidó Múzeum Magazinja AMIDA 2 Isten ereje, a halottak feltámadása Ahogy a legutóbbi alkalommal írtuk, a Főima (Amida vagy Smóne eszré) kezdetén, az első három áldásban, mintegy kihallgatásra, magánaudienciára jelentkezünk a Teremtőnél és, mint minden diplomáciai eseményen, a diplomáciai protokolloknak megfelelően járunk el. Magasztaljuk Vendéglátónk becses személyét, közvetlenül az első áldásban található bemutatkozás után. A második áldásban azzal, hogy a hatalma végtelen. Látszólag elvtelenül és jellemtelenül behódolunk az erőnek. De aki kicsit is figyelmesen olvassa a szöveget, rájön, hogy egészen másról van szó. Fenntartod az életet kegyelmedben, feltámasztod irgalmadban a holtakat, felsegíted az elesetteket, meggyógyítod a szenvedőket és megszabadítod a fogságban sínylődőket és hű vagy azokhoz, akik a porban szunnyadnak. Az, amit hatalomnak nevezünk, valójában gyengéd szeretet a porból születő és a porba visszatérő teremtmény iránt. Isten az, akinek hatalma tiszta szeretet. A hét műtárgya: Illés serlege Amint a fenti szövegekből már tudják, Illés próféta alakja állandó szereplője a zsidó kultúrának: alakját megidézzük a bölcsőtől a halál utáni feltámadásig, és közben több ünnepen is. A Messiás előhírnökeként minden széderesti szertartáson megidézzük: érkezésére megtöltünk egy neki szánt serleget és kinyitjuk az ajtót, hogy bejöhessen. Múzeumunkban több olyan serleg is van, melyet az adományozók családi hagyománya szerint Illés próféta serlegeként használtak. Közöttük ez a csehországi, maratott üveg serleg, palástján Moritz Daniel Oppenheim 1866-ban megjelent "Képek a régi zsidó életből" című képsorozatának széderestét ábrázoló jelenetével. A serleget Neumann Soma ajándékozta a Múzeumnak 1914-ben, ahol ez lett az 500. leltározott műtárgy. Oppenheim rendkívül népszerű, számos kiadást megért sorozatának gyűjteményünkben lévő darabját megnézhetik ezen a linken, a teljes első kiadást pedig a frankfurti egyetem honlapján, innen . Oppenheim életéről néhány éve film készült, ajánlóját az alábbi videóban nézhetik meg: "Hűséges azokhoz, akik a porban alusznak" Az első dolga a helyesen imádkozó zsidónak az, hogy az ébredés pillanatában felveszi a kapcsolatot Istennel. "Hálát adok Neked, Örökkévaló Király, hogy visszatérítetted belém a lelkemet, végtelen a Te bizalmad, esetleg hűséged irántam", vagy ha tetszik: a belém vetett hited. A Főima második áldásának egyik hagyományos értelmezése szerint azért fordul elő benne háromszor is a holtak feltámadása, mert az első a mindennapos feltámadás, a felébredés, a másik a termőföld évi rendes, előbb említett feltámadása tavasszal és nyáron, a harmadik pedig, amelynek ez a kettő előbbi hírnöke csak, a tényleges fizikai feltámadása lesz majd minden testnek a Messiás idejében. Minden elalvás a meghalás távoli rokona, minden ébredés feltámadás. Minden pillanat potenciálisan messiási pillanat, amíg csak élünk, bármiből lehet bármi. És úgy tűnik, az Örökkévaló hisz ebben a minden napban ott rejlő esélyben, elsősorban nem mi vagyunk azok, akik hisznek Őbenne, Ő hisz mibennünk, ő az, aki hűséges hozzánk. Ennek a napkezdő imának a távoli visszhangja a második áldás a Főimában, amelyik tudatja, hogy még holtunkban sem feledkezik meg rólunk, minden véges lény emlékezete külön-külön számontartatik az ő végtelenségében. Hű azokhoz az Örökké Létező, akik már réges-régen a porban alusznak. Azért, mert Ő, Izrael őrizője nem alszik és nem szunnyad sosem. Minden véges pillanatunk jelen van, egyszerre van jelen az öröklétben és vár a feltámadásra. Az Örökkévaló hatalma következésképpen a hűség. Kiállítás-archív: Az Ámidá Az elkövetkező hetekben, amíg áldásról áldásra bemutatjuk az Ámidá ima áldásait (mind a 19-et!), megnézhetik kiállítás-archívumunkban az áldások köré szervezett kiállításunkat: ott tárgyakhoz kapcsolva mutattuk be az egyes áldásokat, és az általuk felidézett zsidó értékeket. Mily szépek a te sátraid ... Az erő és a természet rendje – Illés próféta Divat veszekedni arról már régóta, vannak-e a zsidóságnak hittételei, ebből az áldásból eléggé úgy tűnik, hogy a halottak feltámadása ilyen, a hamvasztás ismeretesen nem engedélyezett temetkezési mód. Vagyis a természet rendjének viszonylagossága, a természet törvényeinek felfüggeszthetősége a zsidó hit egyik fundamentuma. Ha a Jóisten akarja, akkor feltámadnak a holtak majd. Továbbá minden, ami rossz volt, jóvátétetik, fájdalom nem marad vigasztalás nélkül. A feltámadás ígéret, hogy visszamenőleg minden elrendeződik, mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj. És az ígéret garanciája Illés próféta, ez a meglehetősen heves vérmérsékletű utcai harcos, minden állami tekintély megvetője, aki előtt minden hatalom semmis az egyetlen, örökkévaló Mindenhatóét kivéve. A Baál prófétái számára az isten és a természet rendje azonos, a Baál, a Megtermékenyítő azért felel, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy elő van írva számukra. Az eső, a sperma leesik és megtermékenyíti a szűzi földet, amelyből a kenyér, az élet kinő végül. Az Örökkévaló úgy teremt életet, ad esőt, hogy előtte az Égből lezúduló tűz felemészti az áldozatot. Amikor Illés a Baál prófétáival küzd, a természetfeletti Isten győzi le a természet erőit a Királyok könyve első részének 18. fejezetében. Illés próféta abban az Istenben hisz, aki a természet teremtője, ezért rendelkezik vele, a csoda teremtő hatalmának megnyilvánulása, amellyel elégtételt vesz a Baál, a természeti működés prófétáin. Aki nem hisz a természetfeletti hatalomban, annak számára maga a természet lehet csak isten, vagyis bálványimádás az, amit csinál. Isten hatalmának korlátlansága ezért fontos, és, mivel az ember végső szorongása a halál, végső soron ő is erre nyújt vigaszt. Élijáhu haNavi Népszerű dal Illés prófétáról, rajzfilmes feldolgozással: Illés próféta, aki él és élni fog Illés a feltámadás ígéretének követe, mert nem halt meg soha, anélkül került át az Eljövendő Világba, hogy ezen átesett volna. Postás az élők világa illetve az Örökkévaló között a rabbinikus hagyományban, ő számol be Isten nevetéséről, akit Tóra-értelmezésben legyőztek a fiai, ő számol be arról Rabbi Simon bár Jóhájnak, hogy elhagyhatja a barlangot, ahol hosszú éveken át bujkált, lépten-nyomon belébotlunk a Talmud lapjain. A prófétai könyvek zárlatánál is találkozunk vele, Máláchi prófétánál, aki maga is küldött, ezt jelenti a neve. Nála szerepelnek a híres sorok Élijáhuról, aki eljön a Messiás előhírnökeként, hogy az Atyák szívét a fiak felé, a fiak szívét az atyák felé fordítsa, bár az Égbe távozása előtt elsősorban nem a békítés művészetében tüntette ki magát: tapintatosan szólva megosztó, konfliktusokat generáló figura volt. Ezeket a sorokat olvassuk mindenesetre róla a széderestét megelőző szombaton a prófétai olvasmányban, az éves ciklus egyik legmegrendítőbb pillanatában – ezért van kint a pohara a széderasztalon. Várjuk őt, aki soha meg nem halt, hogy hirdesse visszatérésével a halottak feltámadását, Isten korlátlan hatalmát a könyörületre. Címlapképünk: Illés próféta megjelenik Címlapképünknek Hermann Lipót Illés próféta megjelenik című képét választottuk. Hermann Lipót 1884-ben született Nagyszentmiklóson, majd apja kívánságának megfelelően kereskedelmi iskolát végzett. Érettségi után mégis festészeti tanulmányokba kezdett, és bekapcsolódott a korszak művészeti életébe. Számos egyéni és csoportos kiállításáról olvashatunk az adattárakban, lexikonokban – melyekben a sajnos már megszokott homály fedi az 1939 és 1945 közötti éveket. Herman Lipót ezekben az években a zsidótörvények értelmében nem állíthatott ki. A származásuk miatt hátrányba került művészeket az 1909-ben alapított OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) karolta fel, s biztosított számukra kiállítóteret, koncerttermet, színpadot. Herman Lipót 1921-től tanított az OMIKE szabadiskolájában, majd 1939 és 1944 között az OMIKE mind a hat (évente megrendezett) Képzőművészeti Kiállításán részt vett. Ezeket a kiállításokat a Zsidó Múzeum második emeleti kiállítótermében láthatta a közönség. A kiállítások egyik célja a képek eladása volt, amivel a művészek jövedelmét biztosították, de a háborús években nem volt könnyű festményeket eladni. Az igen nívós tárlatokon bemutatott képek közül néhányat a művészek a Múzeumnak ajándékoztak, ezek ma is gyűjteményünk megbecsült darabjai. Köztük ez a döbbenetes erejű kép, melyen Illés próféta alakja a huszadik század közepének hétköznapi emberei között jelenik meg, egyértelmű Messiásváró tartalommal. #ZsidoMuzeum ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌ ‌

Zsidó Múzeum

Magazinja

AMIDA 2

Isten ereje, a halottak feltámadása

Ahogy a legutóbbi alkalommal írtuk, a Főima (Amida vagy Smóne eszré) kezdetén, az első három áldásban, mintegy kihallgatásra, magánaudienciára jelentkezünk a Teremtőnél és, mint minden diplomáciai eseményen, a diplomáciai protokolloknak megfelelően járunk el. Magasztaljuk Vendéglátónk becses személyét, közvetlenül az első áldásban található bemutatkozás után. A második áldásban azzal, hogy a hatalma végtelen.

Látszólag elvtelenül és jellemtelenül behódolunk az erőnek. De aki kicsit is figyelmesen olvassa a szöveget, rájön, hogy egészen másról van szó. Fenntartod az életet kegyelmedben, feltámasztod irgalmadban a holtakat, felsegíted az elesetteket, meggyógyítod a szenvedőket és megszabadítod a fogságban sínylődőket és hű vagy azokhoz, akik a porban szunnyadnak. Az, amit hatalomnak nevezünk, valójában gyengéd szeretet a porból születő és a porba visszatérő teremtmény iránt. Isten az, akinek hatalma tiszta szeretet.

A hét műtárgya: Illés serlege

Amint a fenti szövegekből már tudják, Illés próféta alakja állandó szereplője a zsidó kultúrának: alakját megidézzük a bölcsőtől a halál utáni feltámadásig, és közben több ünnepen is. A Messiás előhírnökeként minden széderesti szertartáson megidézzük: érkezésére megtöltünk egy neki szánt serleget és kinyitjuk az ajtót, hogy bejöhessen. Múzeumunkban több olyan serleg is van, melyet az adományozók családi hagyománya szerint Illés próféta serlegeként használtak. Közöttük ez a csehországi, maratott üveg serleg, palástján Moritz Daniel Oppenheim 1866-ban megjelent "Képek a régi zsidó életből" című képsorozatának széderestét ábrázoló jelenetével. A serleget Neumann Soma ajándékozta a Múzeumnak 1914-ben, ahol ez lett az 500. leltározott műtárgy.

Oppenheim rendkívül népszerű, számos kiadást megért sorozatának gyűjteményünkben lévő darabját megnézhetik ezen a linken, a teljes első kiadást pedig a frankfurti egyetem honlapján, innen.

Oppenheim életéről néhány éve film készült, ajánlóját az alábbi videóban nézhetik meg:

"Hűséges azokhoz, akik a porban alusznak"

Az első dolga a helyesen imádkozó zsidónak az, hogy az ébredés pillanatában felveszi a kapcsolatot Istennel. "Hálát adok Neked, Örökkévaló Király, hogy visszatérítetted belém a lelkemet, végtelen a Te bizalmad, esetleg hűséged irántam", vagy ha tetszik: a belém vetett hited. A Főima második áldásának egyik hagyományos értelmezése szerint azért fordul elő benne háromszor is a holtak feltámadása, mert az első a mindennapos feltámadás, a felébredés, a másik a termőföld évi rendes, előbb említett feltámadása tavasszal és nyáron, a harmadik pedig, amelynek ez a kettő előbbi hírnöke csak, a tényleges fizikai feltámadása lesz majd minden testnek a Messiás idejében.

Minden elalvás a meghalás távoli rokona, minden ébredés feltámadás. Minden pillanat potenciálisan messiási pillanat, amíg csak élünk, bármiből lehet bármi. És úgy tűnik, az Örökkévaló hisz ebben a minden napban ott rejlő esélyben, elsősorban nem mi vagyunk azok, akik hisznek Őbenne, Ő hisz mibennünk, ő az, aki hűséges hozzánk. Ennek a napkezdő imának a távoli visszhangja a második áldás a Főimában, amelyik tudatja, hogy még holtunkban sem feledkezik meg rólunk, minden véges lény emlékezete külön-külön számontartatik az ő végtelenségében. Hű azokhoz az Örökké Létező, akik már réges-régen a porban alusznak. Azért, mert Ő, Izrael őrizője nem alszik és nem szunnyad sosem. Minden véges pillanatunk jelen van, egyszerre van jelen az öröklétben és vár a feltámadásra. Az Örökkévaló hatalma következésképpen a hűség.

Kiállítás-archív: Az Ámidá

Az elkövetkező hetekben, amíg áldásról áldásra bemutatjuk az Ámidá ima áldásait (mind a 19-et!), megnézhetik kiállítás-archívumunkban az áldások köré szervezett kiállításunkat: ott tárgyakhoz kapcsolva mutattuk be az egyes áldásokat, és az általuk felidézett zsidó értékeket.

Mily szépek a te sátraid ...

Az erő és a természet rendje – Illés próféta

Divat veszekedni arról már régóta, vannak-e a zsidóságnak hittételei, ebből az áldásból eléggé úgy tűnik, hogy a halottak feltámadása ilyen, a hamvasztás ismeretesen nem engedélyezett temetkezési mód. Vagyis a természet rendjének viszonylagossága, a természet törvényeinek felfüggeszthetősége a zsidó hit egyik fundamentuma. Ha a Jóisten akarja, akkor feltámadnak a holtak majd. Továbbá minden, ami rossz volt, jóvátétetik, fájdalom nem marad vigasztalás nélkül. A feltámadás ígéret, hogy visszamenőleg minden elrendeződik, mert kell jó végnek lenni, kell, muszáj. És az ígéret garanciája Illés próféta, ez a meglehetősen heves vérmérsékletű utcai harcos, minden állami tekintély megvetője, aki előtt minden hatalom semmis az egyetlen, örökkévaló Mindenhatóét kivéve.

A Baál prófétái számára az isten és a természet rendje azonos, a Baál, a Megtermékenyítő azért felel, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy elő van írva számukra. Az eső, a sperma leesik és megtermékenyíti a szűzi földet, amelyből a kenyér, az élet kinő végül. Az Örökkévaló úgy teremt életet, ad esőt, hogy előtte az Égből lezúduló tűz felemészti az áldozatot. Amikor Illés a Baál prófétáival küzd, a természetfeletti Isten győzi le a természet erőit a Királyok könyve első részének 18. fejezetében.

Illés próféta abban az Istenben hisz, aki a természet teremtője, ezért rendelkezik vele, a csoda teremtő hatalmának megnyilvánulása, amellyel elégtételt vesz a Baál, a természeti működés prófétáin. Aki nem hisz a természetfeletti hatalomban, annak számára maga a természet lehet csak isten, vagyis bálványimádás az, amit csinál. Isten hatalmának korlátlansága ezért fontos, és, mivel az ember végső szorongása a halál, végső soron ő is erre nyújt vigaszt.

Élijáhu haNavi

Népszerű dal Illés prófétáról, rajzfilmes feldolgozással:

Illés próféta, aki él és élni fog

Illés a feltámadás ígéretének követe, mert nem halt meg soha, anélkül került át az Eljövendő Világba, hogy ezen átesett volna. Postás az élők világa illetve az Örökkévaló között a rabbinikus hagyományban, ő számol be Isten nevetéséről, akit Tóra-értelmezésben legyőztek a fiai, ő számol be arról Rabbi Simon bár Jóhájnak, hogy elhagyhatja a barlangot, ahol hosszú éveken át bujkált, lépten-nyomon belébotlunk a Talmud lapjain. A prófétai könyvek zárlatánál is találkozunk vele, Máláchi prófétánál, aki maga is küldött, ezt jelenti a neve. Nála szerepelnek a híres sorok Élijáhuról, aki eljön a Messiás előhírnökeként, hogy az Atyák szívét a fiak felé, a fiak szívét az atyák felé fordítsa, bár az Égbe távozása előtt elsősorban nem a békítés művészetében tüntette ki magát: tapintatosan szólva megosztó, konfliktusokat generáló figura volt. Ezeket a sorokat olvassuk mindenesetre róla a széderestét megelőző szombaton a prófétai olvasmányban, az éves ciklus egyik legmegrendítőbb pillanatában – ezért van kint a pohara a széderasztalon. Várjuk őt, aki soha meg nem halt, hogy hirdesse visszatérésével a halottak feltámadását, Isten korlátlan hatalmát a könyörületre.

Címlapképünk: Illés próféta megjelenik

Címlapképünknek Hermann Lipót Illés próféta megjelenik című képét választottuk. Hermann Lipót 1884-ben született Nagyszentmiklóson, majd apja kívánságának megfelelően kereskedelmi iskolát végzett. Érettségi után mégis festészeti tanulmányokba kezdett, és bekapcsolódott a korszak művészeti életébe. Számos egyéni és csoportos kiállításáról olvashatunk az adattárakban, lexikonokban – melyekben a sajnos már megszokott homály fedi az 1939 és 1945 közötti éveket. Herman Lipót ezekben az években a zsidótörvények értelmében nem állíthatott ki. A származásuk miatt hátrányba került művészeket az 1909-ben alapított OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) karolta fel, s biztosított számukra kiállítóteret, koncerttermet, színpadot. Herman Lipót 1921-től tanított az OMIKE szabadiskolájában, majd 1939 és 1944 között az OMIKE mind a hat (évente megrendezett) Képzőművészeti Kiállításán részt vett. Ezeket a kiállításokat a Zsidó Múzeum második emeleti kiállítótermében láthatta a közönség. A kiállítások egyik célja a képek eladása volt, amivel a művészek jövedelmét biztosították, de a háborús években nem volt könnyű festményeket eladni. Az igen nívós tárlatokon bemutatott képek közül néhányat a művészek a Múzeumnak ajándékoztak, ezek ma is gyűjteményünk megbecsült darabjai. Köztük ez a döbbenetes erejű kép, melyen Illés próféta alakja a huszadik század közepének hétköznapi emberei között jelenik meg, egyértelmű Messiásváró tartalommal.

#ZsidoMuzeum

Korábbi hírleveleink