Hírlevelünk tartalmából

• Elfutni és visszatérni: Jónás könyve 
• Jónás könyve Jézustól Lukácsig: 4 történet
• Videó: a Goldziher Intézet kerekasztalbeszélgetése 
• Programajánló: A Goldziher Intézet kerekasztal-beszélgetése
• Programajánló: Politzer Saga előadássorozat 
• ​Címlapképünk: Üvegablakok 
• ​​Instagram hírek 

A Jom Kipur délutánjának prófétai olvasmánya a Jónás könyve. Kivételes eset, a Szombatok Szombatjához méltó, hogy a teljes prófétai könyvet egészben elolvassuk ilyenkor. A prófétai könyvek részletei szombatonként az éppen aktuális hetiszakaszhoz, ünnepeken pedig értelemszerűen az ünnepek jelentéséhez kapcsolódnak. Bevezetésük pontos oka és eredete a vallás történetének homályába vész, csak teóriákkal áll elő hagyomány és tudomány. A konkrét esetben viszont leginkább az a kérdés, hogy a Jónás könyvének története hogyan kapcsolódik az Engesztelés Napjához. És, persze, az, mit jelent a magyar kultúrtörténetben, mivé vált egy nagy katolikus humanista, Babits Mihály kezén és mit csinált az ő szövegéből később egy kommunistává lett, zsidó eredetű filozófus, Lukács György?

A prófétai szakaszok: Jézus hazamegy Názáretbe

Ha a prófétai szakaszok, a háftárák zsinagógai olvasásának szokását keressük, sokak szerint érdemes visszamennünk egészen Lukács evangéliumának negyedik fejezetéig. Lukács beszámol róla, hogy Jézus hazatért egyszer Názáretbe, ahol felnőtt, és „szokása szerint” lement szombaton a zsinagógába. Ahol az istentisztelet során Jesájá/Ézsaiás próféta könyvéből olvasott fel, és a szöveget, mint jövendölést önmagára vonatkoztatta. Meglehet, hogy a háftárák olvasásának egyik tanúságát látjuk a szövegben, hogy Jézus szombaton a zsinagógában jámbor hívőként háftárát olvasott.

„Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Ekkor összegöngyölítve a könyvtekercset, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenkinek a szeme rajta függött; ő pedig szólni kezdett hozzájuk: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: „Nemde a József fia ez?”

Mit üzennek a rabbik Ábrahámnak?

A beszámoló nem teszi lehetővé annak eldöntését, hogy az előírt hetiszakaszhoz lapozott-e Jézus, vagy azt olvasta fel, amiről igen markáns mondandója volt. Amikor várták, hogy tanítson, mondott is, mint olvasható, egy merész drósét, és mindenki elhűlve, de nem ellenségesen kérdezgette, hogy ez a szuggesztív fiatalember vajon valóban földijük, a jól ismert József fia lenne-e? Miből lesz a cserebogár – gondolhatták némi büszkeséggel a történetnek ezen a pontján.

A háftárák merész értelmezésének hagyománya azóta sem tört meg. A rabbik, akik kialakították és a hetiszakaszokhoz alkalmazták a háftárák rendjét, nem maradtak ötletben és merészségben a Názáretbe hazatérő Jézus mögött. A hetiszakasszal, amelyik Ábrahám és Izsák borzongató, nagy történetét, Izsák megkötözését meséli el, a rabbik Elizeus próféta híres történetét kapcsolják a sunámi asszony gyermekének feltámasztásáról. A rabbik lábjegyzetének van némi éle azért, mintha üzennének Ábrahámnak arról, hogy szerintük a gyerekek majdnem feláldozásánál talán még jámborabb viselkedés az életük visszaadása, megóvása. És így tovább.

Hová fut Jónás? El lehet menekülni a Jom Kipur elől?

Jónás feladatot kap a Jóistentől, ahogy, bizonyára, mindannyian kapunk. Ő azonban nem szeretne szembesülni a saját feladatával, nem szeretné a saját életét élni, kicsit könnyebbre vágyik. Reb Tevje előde ő, aki udvariasan megkérdezte az Örökkévalót a zsidókat illetően, hogy nem választhasztna-e néha valaki mást? (Szép Ernő is feltette a kérdést, hogy miért mindig pont ugyanazoknak kell zsidónak lenni, nem lehet-e ezt kicsit igazságosabban felosztanunk egymás között, hogy mindenkire csak rövid ideig kerüljön sor?)

A dolog, sajnos, nem megoldható. Kinek-kinek a saját, nagyon nehéz életét kell élnie és Jónás Jom Kipurja, szembenézése és megfordulása, megtérése az, hogy ezt kénytelen belátni, elmegy végül a dolgára a hal gyomrának sötétjéből szabadulva és pusztulást jövendöl Ninivének. Félreérti a dolgot. A Jom Kipur nem a leszámolás napja, hanem a szembenézésé, a megtérésé. Ahogy ő megtért, úgy tért meg nyomában Ninive is. Ha már minden végleg eldőlt volna, Jónásnak semmi dolga sem lett volna Ninivében. Ezt érti meg, hogy prófétának lenni nem jövendőmondás, hanem az alternatívák éles, világos felvázolása. Hogy a cél nem a bűnösök megbüntetése, hanem a megszólításuk.

A feladataink elől nem futhatunk el, de kudarcaink felett bátorítóan őrködik a kegyelem.

Mert vétkesek közt cinkos, aki néma: Babits és Lukács

Lukács György nagyon örült Babits Mihály kései művének, a Jónás könyve mélyen katolikus, humanista újraírásának. Az egykor makacsul esztétista, a „politikától”, a tömegtől irtózó, az „izolált én” kultuszába merülő költő megtérését látta benne, ha, persze, nem is rögtön a munkásmozgalomhoz, de valamiféle antifasiszta népfronthoz, felelős, tenni és szólni kész polgári humanistaként -mint a németek között Thomas Mann. És mindez, az antifasiszta népfront éppen nagyon aktuális volt.

Lukács szerint – és ez lett a Jónás könyve hosszú értelmezéstörténetének egyik meghatározó hangja – Jónás Babits Mihály önarcképe, ahogy Jónás elvállalja a prófétaságot végül és elmegy Ninivébe, úgy jön ki Babits is az „elefántcsonttoronyból”, hogy szóljon a város, a romlott világ ellen a nagy baj óráján. „Nincs mód nem menni, ahová Te küldtél”. Így tette ez a katolikus humanista hitvallás a kései Babitsot liberális humanista „társutassá” a modern Ninive elleni küzdelemben.

Babits maga továbbra is mintha az örökkévalóság perspektívájából szemlélné mindezt, a világ minden elmúlt, éppen aktuális és eljövendő Ninivéjét, és nem látná a történelmi folyamatot, amelyet Lukács látni remél. „Hisz negyven nap, negyven év vagy ezerannyi az én számomra ugyanazt jelenti” - idézi kissé átalakítva a szöveg a híres zsoltársort. Tudja, hogy „születni fognak újabb Ninivék” és hogy „Jónás majd elmegy, de helyette jő más”. A nácizmusban Isten perspektívájából nincs semmi különös, sajátos, a történelem, a végső megváltásig menően, a Ninivék és Jónások egyenlőtlen harca, amely felett a Végtelen Isten uralkodik, kinek egy perc vagy ezer év, az egész világtörténet egyetlen szempillantás csak.

Babitsot élete utolsó éveiben megvigasztalhatta, hogy az ő ideje ugyan lejár lassan, hogy tanúsíthassa azt, ami örök és isteni, hogy Jónás majd elmegy, de a történet folytatódik továbbra is. A költők és próféták dolga nem több, mint szólni a megáradt gonoszság ellenében, van, aki ítél majd, ha kell. „A szó tiéd, a fegyver az enyém” - válaszolja Babits költeményében Jónásnak az Örökkévaló. Babits úgy tudja, hiszi, reméli, hogy azért nem kell magunknak is erőszakhoz folyamodnunk az erőszak ellenében, mivel van gazdája a világnak.

Visszatekintő: Kerekasztal-beszélgetés a Múzeumban 

Múlt héten ajánlottuk, hétfőn lezajlott a Goldziher Intézet kerekasztal-beszélgetése az emancipáció és az asszimiláció történetéről és kutatástörténetéről. Az eseményt rögzítettük, az alábbi képre kattintva meghallgatható.  

Szeptember 23-án délután hatkor kezdődik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában rendezett Politzer Saga kiállításunkhoz kapcsolódó 12 részes előadássorozatunk. Az első beszélgetésben Péterfy Gergely íróval gondolkodunk arról, hogy miként lehet a történeti tudásunkban lévő hézagokat fikcióval kitölteni, hogyan lehet a történelmet érzékletesen bemutatni úgy, hogy igaz maradjon. Nagy érdeklődést várunk, ezért javasoljuk, hogy biztosítsák helyüket előzetes regisztrációval, amit honlapunkon keresztül tehetnek meg. 

A kerekasztal beszélgetés háttereként is láthatták, és a látogatásaik során is emlékezetes lehet egyik kiállítótermünk színes üvegablak sorozata, melynek középső panelsora ráadásul aktuális: ros hásáná, jom kipur és szukkot szimbólumait jeleníti meg. Az ablakok eredetileg nem tartoztak a múzeum épületéhez, hanem az 1920-as évektől működő Zsidó Gimnázium zsinagógáját díszítették.

A Zsidó Gimnáziumot hosszas tervezgetés után végül 1920-ban hozták létre, akkor, amikor a huszadik századi Európa első zsidókat korlátozó a rendelkezése, a numerus clausus törvény értelmében a zsidókat jelentős mértékben kiszorították a közép– és felsőoktatásból. A Zsidó Gimnázium a korszak egyik legszínvonalasabb oktatását nyújtó intézménye lett, egykori diákjai közül sokan váltak a tudományos világ meghatározó alakjaivá. Az épületet Lajta Béla tervezte, az üvegablakokat Widder Salamon vallástanár tervei alapján Majoros Károly készítette - ugyanaz a mester, aki múzeumunk díszablaksorát is az 1930-as évek elején. A Zsidó Gimnáziumban összesen 98 díszablak volt - ma az a 12 látható, ami nálunk megmaradt. Úgy kerültek ide, hogy a gimnázium igazgatója 1945 után az a tudós tanár, Grünvald Fülöp lett, aki 1931 óta a Zsidó Múzeum állandó őre, tudományos munkatársa is volt. Amikor az államszocializmus éveiben az egyházi iskolákat államosították, és a gimnáziumi osztályoknak ki kellett költözniük az épületből, Grünvald megmentette ezeket az ablakokat, és átszállíttatta a múzeumba, ahol beépítették a múzeum Dohány utcai zsinagógára néző ablakába.