Zsidó Múzeum ​

Magazinja #213

Sávuót

A hét műtárgya: Az első sávuóti istentisztelet a dohány utcai templomban

A Sávuot (a Hetek ünnepe) a Bibliában (Mózes 11. 34:22.) más neveken is szerepel: Jóm-há-bikkurim (A zsengék napja) és Chág há-kácir (Az aratás ünnepe). A szináji kinyilatkoztatás emlékére Sávuot ünnepén virággal díszítik a templomot.

A színezett dekoratív metszet azt a jelenetet ábrázolja, amikor a sínai-hegyi tóraadásra emlékező közösség előtt felmutatják a tóratekercset. Mivel a Savuot ünnepe a tóraadás mellett az első termés betakarítási ünnepe is, az erre emlékeztető hagyományt követve a zsinagóga zöld lombokkal, növényekkel van díszítve. Az elöljárók között, a frigyszekrény előtt Tórával a kezében Meisel főrabbi és Friedmann főkántor alakját ismerhetjük fel. A kürtőkalapos-imasálas férfiak előtt a zsinagóga húsztagú fiúkórusa áll, a padsorok között pedig feltűnik a hitközség hivatalos alkalmazottja, aki az ősi szokás szerint a Tóra felolvasásának kiváltságát kínálja, jelentős adomány fejében. A hatalmas, csaknem 3000 imaszékkel rendelkező új zsinagógában zajlottak le a nagy vallási ünnepeken kívül azok az ünnepi események is, melyek látványosan fejezték ki a modernizálódó zsidó rétegek közösségvállalását a magyar társadalommal, azonosulását a nemzeteszmével.

Picture

Sajtószemle - Így történt...

Népszava - Az utóbbi idők egyik legerősebb kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában

A Népszavában Tölgyesi Gábor számol be az Így történt kiállításról és a napokban megjelent katalógusról. Tölgyesi Gábor cikkét ide kattintva olvashatják.

Megjelent a MúzeumCafé 100. száma!

A MúzeumCafé Holokauszt 80 - sötét történelem című számában Lénárt András szociológus, történész értő kritikája jelent meg a Szemtanúk kötetről, amely a Múzeum holokauszt témájú képzőművészeti gyűjteményét mutatja be.

“Olyan szép, visszafogottan elegáns, arányos szerkezetű és színvonalas kötet ez, ami hamar meggyőzi az olvasót, hogy nem mindennapi könyvet tart a kezében.”

A folyóiratban továbbá helyet kapott igazgatónk Toronyi Zsuzsanna tanulmánya “A holokauszt öröksége - 80 évvel később” címmel.

Bővebben a folyóirat 100. számáról itt tudhatnak meg többet

HVG - A tanúságtétel képei - a Nemzeti Galéria túlélők alkotásait mutatja be a holokausztról

Turai Hedvig írását HVG-n olvashatják. Elolvasom →

Magyar Narancs - Palackposta

Dékei Kriszta tárlatkritikáját a linkre kattintva​ olvashatják


Múzeumok Éjszakája 2024

Idén is lesz Múzeumok Éjszakája a Magyar Zsidó Múzeumban, az alábbi linken tájékozodhatnak a programjainkról!

Érdekel a Múzeumok Éjszakája!

Picture

Június 30-ig tekinthető meg a Digital Lens kutatócsoport kiállítása a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban!

Picture

Ízelítő A túlélés mintázatai – DEGOB jegyzőkönyvek új megvilágításban című tárlat programjaiból:

Június 16., vasárnap, 16:00 – 17:30 | Kurátori tárlatvezetés | Regisztráció

Június 22., szombat, 23:15 – 00:15 | Kurátori tárlatvezetés a Múzeumok Éjszakáján

Június 24., hétfő | 15:00 – 16:30 Kurátori tárlatvezetés, majd 17:00 órától Fiatal Történészek Kerekasztal-beszélgetése a Digital Lens kutatócsoport szervezésében. Résztvevők: Kelemen Ágnes (CEU), Klacsmann Borbála (University College Dublin), Szécsényi András (ÁBTL), Véri Dániel (KEMKI).

Bővebb információért írjon nekünk!

Borítóképünk: Ünnepek - Sávuót

Picture







Hírlevelünk küldésének napja: Sziván 8.




Korábbi hírleveleink