Amikor hanukakor meggyújtjuk a gyertyákat, eszünkbe sem jut talán a legtöbbször, hogy őseink – egy részük egy polgárháborúban – éppen az ellen a görög befolyás ellen harcoltak, amelyet olyan nagyra tartunk ma, amikor arra hivatkozunk, hogy civilizációnk alapjai Hellász és Jeruzsálem.

Egy ókori kozmopolitizmus – a hellenizmus – reprezentánsai ellen lázadt fel akkor Matitjahu és nyomában a gyermekei, hogy – ahogy Komoróczy Géza Izraelnek egy jóval korábbi korszakáról mondta – „bezárkózhasson a nemzeti hagyományba”. Illetve azért, hogy aztán végül, a majdnem teljes függetlenségnek immár Róma árnyékában történő kivívása után meghódoljon a hellenizmus magas és – főleg – tömegkultúrájának a Hasmóneusok királysága is. A tornacsarnokok és sportversenyek világának, az olimpia szellemének is.

Kései ironikus fejlemény, újabb meghódolás, hogy a zsidó olimpia, a Makkabia a dacos függetlenség kivívóiról kapta a nevét, hogy a görög olimpiai eszményt vigye tovább, amely ellen a névadó makkabeusok harcoltak, a kozmopolita szellem nélkül. Mélységes mély a kultúrtörténet kútja és belenézni mindig roppant szórakoztató és tanulságos.

A modern élsport elsősorban reprezentáció, ezért reprezentatív asszimilációs terep is, a nacionalizmus és a befogadás közege. Ha a Székely Éva, Kárpáti György, Petschauer Attila teljesítménye után szól a Himnusz, azon nincs mit magyarázni és a zsidók magyarrá válásának lehetősége mellett nincs erősebb érv, mint az, hogy Hajós Alfréd az első magyar olimpiai bajnok, ezért vált a holokauszt reprezentációjának kivételes fontos elbeszélésévé a Petschauer Attila halálát elbeszélő története, ha úgy történt, ahogy a fáma szól, ha nem. Ez a disszimiláció nagy elbeszélése már.

És a sor végén ott van Izrael egyetlen, annál becsesebb aranyérme, Gal Friedmann szörfösé, akinek még a neve, Gal is azt jelenti, hullám – sajnálatos, hogy az izraeli sajtóban ez a szó legtöbbször mostanában a koronavírus második hulláma kapcsán olvasható, amely miatt nem lesz idén olimpia.

A zsidó emlékezet két sötét olimpiát is őriz, a berlinit, amikor a népek barátsága, a nemzeti reprezentációk játékos versenye, a kozmopolitizmus terepe a Harmadik Birodalom reprezentációs terepévé vált (nem utolsósorban a jelentékeny magyar zsidó író, Balázs Béla rendkívül tehetséges, Hitlert-szolgáló szerelme, Leni Riefenstahl munkája révén), illetve az 1972-es münchenit, az izraeli sportolók meggyilkolása miatt.

A mostani olimpia helyén marad az olimpiai emlékezet és a nem reprezentatív focizás a kertben, biciklizés a mezőn, úszás a Balatonban, jó, hogy legalább ennyi adatott erre a nyárra nekünk. Amikor a mozgás semmi más, csak önmaga. Ha van olyasmi egyáltalán, tehetné hozzá egy múzeumi magazin, bármi a földön, ami nem mutat túl önmagán. 

Jó olvasást és sok nyári mozgást kívánunk!

Legszebb hagyományaink egyike a közösségi szociális háló fenntartására irányuló adományozás. Az irsai közösség adomány-nyilvántartó könyve 1823-ból. 

A könyv adatlapja: http://collections.milev.hu/items/show/27307

Hogyan változott meg a munkád a vírussal, hogyan telnek a mindennapjaid? Mi a különbség a korábbi és a mostani munkanapjaid között?

Eddig a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Családkutató Központjában dolgoztam a hétköznapokon. Meghatározott időrendben zajlott az életem és a munkám, ami az egyik percről a másikra felborult. A karantén elején nem találtam a helyem ebben a keretek nélküli világban. A személyesség teréből az online térbe szorultam. Nem értettem, hogy mi történik a világban, de mindenáron szerettem volna megérteni. Rengeteg tudományos cikket elolvastam, bújtam az internetet, mert mindent tudni akartam a vírus terjedésének természetéről. Később, sok ellentmondásos információ birtokában úgy éreztem, hogy ez meddő gondolat volt – így elengedtem. Aztán meglepően gyorsan berendezkedtem az online térbe.

A családkutatás mellett pszichológusként is dolgozom. Aggódtam, hogy a kliensekkel való munka hogyan tud folytatódni a személyes találkozások nélkül. Az addig személyesen végzett családterápiás üléseim az online térre korlátozódtak. Ez persze nem ideális platform, mert olykor pont a lényeg – a személyes jelenlét ereje – vész oda, de vannak azért előnyei is. Sokat ad például, hogy látom a terapeuta társam arcát is a terápia közben, vagy, hogy némi betekintést lehet nyerni a családok személyes terébe, ami némi többletinformációt jelent.
Tulajdonképpen nyugalmasabban telnek a napjaim, mint a karantén előtt: oda tudok figyelni az élet apróbb részleteire, nem rohanok annyit, és hála a számtalan remek adatbázisnak, a családkutatást viszonylag gördülékenyen tudom végezni az online térben. A kutatókkal való közös munka azonban szakmailag és emberileg is hiányzik. A családkutatás csak részben jelenti számomra a régi iratanyagok felkutatását. Tapasztalatom szerint a legtöbb kutatási igény mögött valamilyen érzelmi indíttatás van, ami egy személyes kutatás keretében fontos, bensőséges pillanatokat hozhat létre. Az izgalmas családi történetek elbeszélését, az intenzív, olykor katartikus érzelmek átélését, mikor a kutatóval közösen megtaláljuk a keresett személyeket, ezt azért az online kutatás nem pótolhatja.

Hogyan éred el, törekszel-e rá, hogy megkülönböztethetőek legyenek egymástól a napok?

Kezdetben nehéz volt. Összefolytak a napok és átálltam “bagoly üzemmódba”, de hamarosan realizáltam a helyzetet és megtaláltam benne a ritmusom.

A karantén időszaka alatt is voltak, akik a családkutatás iránt érdeklődtek? Volt, aki esetleg most kezdett neki? Hogyan tudtátok segíteni a kutatók munkáját? Mennyire működik az online-kutatás?

Rengeteg kutatási kérést kaptunk a karantén időszakában (is). A személyes kontaktus hiánya miatt most nem csak útmutatást és kutatási tervet készítünk, hanem személyre szabott családfakutatást végzünk (azaz olyan feladatokat is megcsinálunk, amiket normál esetben a kutató személy maga szokott). Így aztán néha az a mókás helyzet áll elő, hogy én magam jobban élvezem a kutatást mint az, akinek családfáját kutatjuk.

Nagyon sokat köszönhetünk a számtalan online adatbázisnak és a levéltár digitalizált anyagainak. Ezeknek hála, senki sem távozik “üres kézzel”. Nagyon ritka, hogy semmit sem találunk. 

Milyen olvasmányt/filmet/tanulmányt ajánlanál, ami segít kikapcsolódni? Találkoztál már a mostani helyzetre reagáló, érvényes, érdekes műalkotással? Van olyan, amelyet most különösen aktuálisnak érzel?

Irvin D. Yalom könyvei mindig aktuális olvasmányok. Különösen izgalmas volt a karantén alatt nézni az On The Spot című műsort. E magyar dokumentumfilm-sorozatban a készítők – Cseke Eszter és S. Takács András – a világ számtalan érdekességét mutatják be egyedi módon. A járvány miatt ők sem tudtak külföldre utazni, de felkeresték Zoom-on néhány korábbi interjúalanyukat, például Edith Eva Egert és Máté Gábort. Sok filmet néztem a karantén ideje alatt, egyet ki is emelnék: A szabadság bolond körei-t. Az intapusztai "bolondokháza" történetéről szól, ami a 60-as években teljesedik ki, amikor Goldschmidt Dénes lett az intézet igazgatója. A pszichiáter menedéket - antipszichiátriai intézetet – teremtett azoknak az embereknek, akik valamilyen okból nem tudtak alkalmazkodni a „normális élethez”. Az intézmény történetét a filmben részben az ő lánya, Goldschmidt Liza meséli el. Az Instagramon elindult egy új online művészeti múzeum, a CAM - The Covid Art Museum, ami a Covid-19 válság idején született és a vírushelyzetre reagál.

Nem tudom, mennyire számít művészi alkotásnak, de a Facebookon elindult egy csoport a járvány ideje alatt View from my window néven. Mindennap “velük utazom”.

Mi a kedvenc tárgyad/dokumentumod/alkotásod a gyűjteményből és miért pont az?

Nehéz csak egyet választani. Sok tárgyat szeretek a gyűjteményből, de az irsai zsidó közösség 1823-ból fennmaradt első adomány nyilvántartókönyvét emelném ki. A nagyméretű füzet címlapja szívalakú, ezen olvashatjuk a dokumentum címét. Igazán szépnek és érdekes kincsnek tartom. A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedáká. Az emancipáció előtti korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a zsidó közösségek szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagjainak ellátását. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese volt: a vagyonosabbak adományokkal támogatták a szegényeket és a segítő egyleteket, a rászorultak pedig ezek segítségével kerülhettek jobb helyzetbe. Ezt a témát a járvány kapcsán is nagyon aktuálisnak érzem. Ezen kívül az erről készült Zsidó Levéltáras szórólap egy időben ki volt függesztve a szobám falára.

Tudjuk, hogy szeretsz sportolni. Melyik a kedvenc sportágad, a karantén alatt tudtad valamelyiket űzni? VAn esetleg kedvenc sporteseményed, zsidó sportolód? 

A falmászást és a hegymászást kedvelem a leginkább, de sajnos a vírus miatt ezeket most nem nagyon tudtam gyakorolni. Viszont pár hete a sárospataki via ferrata hegymászó útvonalon volt szerencsém végigmenni. Nagy élmény volt, de csalódás is egyben, mert kiderült, hogy mennyire rossz kondiban vagyok. A karantén ideje alatt főleg éjjel futottam vagy bicikliztem, de sajnos nem kellő rendszerességgel. Az erdőben azonban sokat sétáltam, aminek köszönhetően másképp tekintek a természetre. Régen talán nem értékeltem kellőképpen, de most csodálom és nagyon megnyugtat.

Egyik kedvenc sporteseményem a Maccabi játékok, amit 2019-ben Magyarországon rendezték meg. A világ minden részéről érkeznek zsidó sportolók, hogy megmérkőzzenek egymással. Kedvelem és jó ötletnek tartom emellett a jótékonysági futóversenyeket.

Kedvenc sportolóm azért nincsen, mert minden sportoló teljesítményét tisztelem, aki küzd egy számára fontos célért. Mégis kiemelném Elek Ilona tőrvívót, a magyar sport első női olimpiai aranyérmesét, hatszoros világbajnokot, hiszen úttörőnek tekinthető a hazai sport történetében. Testvére, Elek Margit pedig ötszörös világbajnok vívó volt.

Mik a terveid arra az időre, amikor minden megnyit újra , elmúlik a vírusveszély? Hová mennél először?

A személyes kapcsolatok, az érintés, az ölelés és a puszi szerepe nagyon felértékelődött bennem, így először is rendesen megölelem a szüleimet és a barátaimat és jó néhány puszit is kiosztok.

Szívesen folytatnám élőben is a Menedék Egyesületnél folytatott önkéntes munkámat, a magyartanítást, és a nemzetközi nyüzsgés is nagyon hiányzik.

Aztán boldogan kiruccannék pár hétre egy önkéntes programmal Délkelet-Ázsiába. Ez egy régi álmom és a karantén alatt felerősödött bennem, hogy nagyon vágyom egy merőben más kultúra és vallás megízlelésére, egy jóféle komfortzóna átlépésre. 

Földvári Gergellyel (művésznevén Gregoval), zongorista-zeneszerzővel Hajós Alfrédről beszélgettünk 

Azt tudjuk, hogy olimpiai bajnok úszó, hogy jelentős épületek sorát tervező építész, talán azt is sokan, hogy focista volt, de rengeteg mindent még mindig nem tudunk a bámulatosan sokoldalú Hajós Alfrédről. Milyen érmet nyert egy másik olimpiai versenyen első aranyérme után bő 25 évvel? Vezetett-e kóser háztartást? Szervezett-e szabadkőműves páholyt? Ez most mind kiderül.

MILEV: Életfeladatodnak tekinted Hajós Alfréd emlékének őrzését, rengeteget dolgozol ezért. Hogyan talált meg ez az életfeladat? 

Földvári Gergely: Gyerekkoromban évekig vízilabdáztam, ez az első kapocs, ami Hajós Alfrédhez fűz. Aztán a zongoratanulás miatt abba kellett hagynom, mert túl durva volt, a zongoratanárnőm azt mondta, választanom kell, nem mehetek véres kezekkel zongoraórára. A zenét választottam, Amerikában végeztem zeneszerzőként. Amikor hazajöttem és elmentem hosszú évek után úszni a Sportuszodába, lenyűgözött az épület, az ökonómiája, az arányai, a helykihasználás funkcionális és ugyanakkor ízléses tervezési megoldásai. Megkérdeztem a pénztárost, tudja-e, hogy ki tervezte az épületet. Megrökönyödés volt a tekintetében, úgy nézett rám, mintha a Holdról érkeztem-e volna, hogy nem tudom a választ. Hajós Alfréd, mondta, a névadó, nézze meg kint az emléktáblát. Azt olvastam rajta, hogy Hajós nemcsak a közismert, sportszámokból álló olimpián, de művészeti olimpián is nyert - azelőtt soha nem hallottam még a művészeti olimpia létezéséről. Elkezdtem mindennek utánaolvasni és egyre inkább vonzani kezdett Alfréd személye. Azt éreztem, hogy aki egy ilyen épületet tervezett, mint az uszoda, az tényleg tudhat valamit. Mindez a Sydney-i olimpia idején volt, amikor különlegesen eredményes volt a magyar úszósport, a vízilabdát is ideértve természetesen. Nekem voltak kapcsolataim még a vizes sportok világában, felhívtam például Darnyi Tamást, minden idők egyik legnagyobb magyar úszóját, hogy tudna-e segíteni elindulni a kutatásban. Megtaláltam végül Hajós egyetlen Magyarországon élő rokonát és az ő segítségével a leszármazottait. Az emlékápolás céljából, velük közösen alakult meg a Hajós Alfréd Társaság, a kötelező tíz alapító taggal (ha tetszik, egy teljes minjánnal), köztük egy amerikai történésszel, aki a művészeti olimpiák történetének legelismertebb kutatója. Az Olimpiai Charta a kezdetektől előírta, hogy művészeti versenyeket is kell rendezni a sportversenyek mellett: irodalom, festészet, zene, építészet és szobrászat „versenyszámaiban”, ezek a művészeti versenyek zajlottak is 1948-ig. A művészeti olimpiák történetének legérdekesebb esetei közül való Hajós Alfrédé, aki sportolóként és művészként is első helyet szerzett. Utóbbi 1924-ben történt, a párizsi művészeti olimpián (Párizsról lévén szó a város nagyon komolyan vette a művészeti versenyeket). Hajós Lauber Dezsővel, az első magyar golfbajnokkal közösen adta be a tervét, de a munka lényegi részét Hajós végezte (lehet, hogy csak poénból adták be Lauberrel együtt). Hajósék másodikak lettek, vagyis tulajdonképpen elsők, hiszen az első díjat ebben az évben nem osztották ki, de arról csak felvetéseink vannak, hogy miért. Van, aki szerint számított, hogy Magyarország a központi hatalmak oldalán állt, Franciaország antanthatalom volt és nem akarták túlzottan jutalmazni a vesztes nemzeteket. Talán az is közrejátszhatott, hogy Hajós amúgy is rendkívül elismert ember volt, így ’belefért’ neki az első díj nélküli második hely is. 

MILEV: Ez már több mint huszonöt évvel az úszó olimpiai bajnoksága után történt, egy egészen másik életszakaszban. 

FG: Amikor az úszás első olimpiai bajnoka lett elsőként a sporttörténetben (az ókorban nem volt úszó versenyszám az olimpiákon), Hajós Alfréd mindössze 18 évesen vált legendává: építész-hallgatóként már elérte a sporttörténelem legnagyobb eredményeinek egyikét. A versenyen jéghideg vízben úsztak be a nyílt tengerről a kikötőbe az úszók a tízezres tömeg előtt. Amikor újra indult a (művészeti) olimpián 46 évesen, már sikeres építész volt. A sport és az olimpia iránti vonzalmát, szenvedélyét mindvégig megőrizte, de mindig meg is újította azt, mindig valami újjal próbálkozott. Az úszás után labdarúgó játékvezető, majd szövetségi kapitány lett. Nem használta a kapcsolati tőkéjét, nem támaszkodott a múltjára ebben a tekintetben. Igaz, ehhez az is hozzátartozik, hogy a felesége nagyon gazdag zsidó családból származott, ez a család alapította az első magyar hirdetési ügynökséget, szóval nem nehezedett rájuk egzisztenciális nyomás. 

MILEV: Hajós a magyar zsidók „akikre büszkék vagyunk” tablójának legelső sorában foglal helyet. A te vonzalmadban mekkora szerepet játszik ez?

FG: Amikor az uszodából kijöttem és felballagtam a Margit-hídra, szembejött velem néhány nemzeti jelszavakat viselő és skandáló, demonstráló fiatal. Ekkor arra gondoltam rögtön, hogy Hajós Alfréd személye integráló erő lehetne Magyarországon: rajta keresztül a nacionalisták büszkék lehetnének, lehetnek a magyar zsidóságra. 

Hajós, ahogy a felesége családja is, komoly áldozatokat hozva harcolt az első világháborúban. Ő maga, illetve családtagjai olyan komoly kitüntetéseket szereztek, amelyek mentességet jelentettek számukra a zsidótörvények korszakában. Ettől még persze, 1944-ben nekik is bújkálniuk kellett, és Báthory utcai, belvárosi házukat pedig bombatalálat érte. 

Nemrég beszéltem a Hajós család egykori szobalányának gyermekével. Tőle tudom, hogy az édesanyja emlékei szerint Hajósék kóser háztartást vezettek, a szobalány családja sokat segített nekik a bujkálás idején. 

MILEV: Mivel foglalkozott élete utolsó tíz évében, a koalíciós időkben és a Rákosi-korszakban? 

FG: Hajós aktív volt, építészként dolgozott, mesterei, Alpár Ignác és Lechner Ödön az ostrom alatt megsérült épületeinek rekonstrukciójában vett részt az első időkben. Ilyen volt például a Tőzsdepalota, a Vajdahunyad vára, de az utolsó tíz év önálló tervezői munkáit fel kell még kutatni, ez a társaságunk egyik következő feladata. Készül továbbá Török Ferenc barátom rendezésében egy játékfilm az életéről: a Ferivel közösen írt forgatókönyvünket továbbfejlesztették a Magyar Filmalap ötleteit is figyelembe véve. Nemrég felújították továbbá a Kozma utcai temetőben a családi síremléket, de lehetne még sorolni a közösségi kegyelet különböző megnyilvánulásait, amelyeket mi szorgalmaztunk és nem kellett senkit sem hosszan győzködnünk arról, mindez miért fontos. Segítettünk az egyik nagy izraeli múzeumnak is kiállítást rendezni róla, ott is eleven az emléke. Mindezzel együtt még így sem tudunk nagyon sok mindent Alfréd szerteágazó tevékenységéről, például azt, hogy egy szabadkőműves páholy részére is tervezett épületet. Az együttérzés és a segítőkészség rendkívüli erővel motiválta: az első szülőotthont is ő álmodta meg, illetve siketek és vakok részére több iskolát is tervezett.

Sokat dolgozunk Hajós Alfréd szellemiségének ápolásáért, hiszen emléke közös büszkeségünk forrása, de úgy érzem, hogy az alapvetően az ő személye a helyén van Magyarország emlékezetében.

A Bálint Ház webinar sorozatában Aradi Péter tartott előadást Hajós Alfrédről, melynek felvétele továbbra is elérhető innen​.