A legsikeresebb, a hétköznapi gondolkodást leginkább formáló tudomány ma a pszichológia. Az embert egyre inkább a lélektan fogalmai szerint értjük, mindennapi magyarázataink lelki okokra, ismertnek vélt lelki okokra vezetnek vissza szinte mindent. Ettől néha jobban, néha rosszabbul érezzük magunkat, bizonyos szorongásainkat lélektani „ismereteink” okozzák. Azt a „tudást”, hogy minden a gyerekkorban dől el, hogy ami ott történt, jóvátehetetlen, szülőkként nagyon nehezen éljük meg, ez minden idők legnépszerűbb, a legtöbb magyarázó klisét a kezünkbe adó lélektani iskolája, a pszichoanalízis miatt van jórészt így, amelyet nem meglepő módon egy bécsi zsidó talált ki a Monarchia végstádiumának szecessziós alkonyában.

A trauma, pláne a nemzedékeken átívelő trauma fogalma, amely szintén elementárisan népszerű, szorosan kötődik a holokauszttal eltéphetetlenül összefonódó családtörténetekhez.

A köznapi társalgás szótárának szerves és talán nem annyira szerencsés részévé váltak a személyiségzavarok megnevezései is, a paranoiás, a nárcisztikus, a skizofrén és a társaik, a depresszió gyakorlatilag a makacsabb rosszkedv szinonimája lett, a világ minden tapasztalatát elkezdtük patologizálni, hogy eligazodjunk valahogy a saját lelkünkben és másokában. A lélektan mindennapi világmagyarázatunk lett, a kortárs rosszkedv és kilátástalanság (klímaszorongás, a világvége más aktuális forgatókönyvei) mindezt még fel is erősítette.

De, azon kívül, hogy minden bokornál és minden második pszichológiai elméletnél ott vannak, hogy jönnek még ehhez is a zsidók?

Ezzel az imával kezdjük a napot, így állunk az Örökkévaló elé, a lélek az, emlékeztetjük Őt és magunkat, hogy van valami bennünk is abból, ami túl van a szükségleteken. Ilyenkor végezzük, imádkozás közben a „lélek szolgálatát”, az imát a rabbik így nevezték. Templomi szolgálat, áldozat, templom és állatok nélkül. A hagyományos imarend szerint az imára rendszeresen kötelezett zsidó férfiak tálitot vesznek és tfilint tekernek, mielőtt elkezdik keresni reggelenként énjüknek ezt a magasabb részét, amelyről az amerikai zsidó pszichológusok, pszichiáterek is beszélnek. És bárhol vannak, bármilyen ruhára kell is venniük, felveszik, üzeni két régi képeslap, több mint 100 évvel ezelőttről.

Ugyanaz a fiatalember, tálitban, egyedül és egy idősebb, üldögélő úr mellett állva. Feszült családi és jámborsági idill, egyenruha és tálit. Ros háSáná és világháború. És a képeslapokon héber szöveg, írj be minket a jó élet könyvébe, háríts el felőlünk minden rossz végzést. Idézetek a nagyünnepeken hangsúlyosan énekelt Ávinu Málkénu című, híres imából. A háború és az ítélet napja egyszerre erősítik fel üzenetüket. A reményt, amely messze nem bizonyosság, hogy a fiatalember a következő nagyünnepi időszakban is felöltheti a táleszét az egyenruhájára.

A magyar szöveg, amely az Élet Könyvébe való beíratást kérő mondata alatt áll, annyi csak, hogy boldog új évet. A képeslap címzettjét, akinek alighanem a magyar az anyanyelve, mintha nem akarnák nyugtalanítani az Ávinu málkénu súlyos soraival. Szinte mintha csak Istenhez szólnának héberül, aki teljesíteni fogja, ha minden jól megy a kérést, a héber ima címzettje ő. A családtagoknak elég annyi, hogy boldog új évet, a barátok elég, ha ennyit értenek. Nicht vor dem Kind. A háríts el felőlünk minden rossz végzést, kicsit tompított csak, óvj meg minket minden szerencsétlenségből.

Lám, a lélek mindig hírt ad magáról, a katonai egyenruha feletti tálitban, a háborús újévi képeslapon.

A második teremtéstörténet szerint, mert kettő van, az Örökkévaló úgy teremtette az embert, hogy az orrába fújta az élet leheletét. Valami más, valami nem földből való, nem teljesen anyagi dolgot adott át neki és az megelevenítette, így lett élő, lélegző lénnyé. A lélek és a lélegzet magyarul is kapcsolatban álló szavak, héberül is. A ruáh egyszerre jelent szellőt, szelet és szellemet, a most idézett tórai mondatban lévő nesámá is a lélegzéshez kapcsolódik, a levegő mozgásához. És Ábelt szegényt szintén úgy nevezték, gyenge sóhaj, elhaló lélegzet, hiábavalóság. Hevel hávelim. Hiúságok hiúsága, a Prédikátor könyvének híres mondata és Ábel neve ugyanaz a szó. A lélek az, ami az anyagi testet, a föld porából gyúrt Ádámot élteti. Vagyis a lélek törékeny, gyenge, veszélyeztetett és nélkülözhetetlen, óvni kell, mert könnyen elszáll és óvni, mert ha sérül, nem tudunk élni. 

A psziché görög szó, de a lelki fejlődést, megújulást, terápiát a Tóra találja ki. A Tóra hőseire rájuk, magukra bízatott a lelkük, az, hogy hogyan kezelik lelki sérüléseiket, amelyeket egymásnak okoznak. Már Káin is azt a feladatot kapta, hogy kezdjen valamit azzal a fájdalommal, hogy nem az ő áldozatát fogadták el, akkor ellen tud állni a bűnnek. A nem eléggé szeretettség lelki traumáját, amelyet természetesen a szülők okoznak, akiket, naná, magukat sem szeretett jól az apukájuk, anyukájuk, tovább lehet adni, de meg lehet tőle szabadulni. Az intergenerációs trauma legszebb példatára örökkön örökké a Tóra családtörténete marad az ősatyákról.

Káin és Ábel, aztán Izsák és Izmáel. Izmáelt nem szerették, mert elzavarták otthonról (mert nem Sára, hanem Hágár gyereke volt, akit ez traumatizált, az elűzés Hágárt traumatizálta és így tovább), az ő testvérviszályuk tovább örökítődött Jákobra és Ézsaura, az egyiket az anyja, a másikat az apja nem szerette, viszonyuk párja volt a kevésbé szeretett Lea és Ráhel párbaja Jákobbal kötött házasságukban, ez tetőzött József és a testvérei kapcsolatában. És mindenki lépett egyet, amíg a testvérgyilkosságtól eljutottunk a bonyolult és ismétlődő motívumokból álló ősatyai-ősanyai családtörténet útvesztőin át a megbékéshez József és testvérei között. A valódi műfaja – jó, az egyik lehetséges műfaja – a Tórának a lelki fejlődésregény, az öröklött traumák feldolgozása. A lélekről tudott a Biblián kívüli világ, de a lélekgyógyászatot a Tóra „találta fel”. 

A sírköveken gyakran látható rövidítés feloldása: "Legyen lelke bekötve az örök élet kötelékébe". A mondat Sámuel első könyvének 25. fejezetének 29. versén alapul.

A sírköveken való használatáról itt olvashatnak bővebben. 

Múzeumunk sírkő-gyűjteményét (melyekből most építünk kiállítást) az alábbi linken érik el: 

SÍRKÖVEK

A bűnök megbánása, a jóvátétel, illetve a megértése, a „visszavezetésük” lelki sérülésekre, ma látjuk csak igazán, mennyire, bibliai dolog. A bibliaterápia ennek is köszönheti a hallatlan népszerűségét. A mostani hetiszakasz szép példája Áron, aki komoly szerepet vállal az aranyborjú elkészítésében, aztán ő és utódai lesznek, maradnak Izrael papjai, aki megbán, feldolgoz, jóvátesz, szembenéz, megváltatik. Ez a hallatlanul optimista emberkép innen érkezik meg hozzánk.

Ha a pszichológia és a zsidó szavakat együtt asszociáltatnánk, akkor az asszociáció lelkes híve, Sigmund Freud jutna közös eszünkbe. Akinek volt némi mondandója bűnös ösztönkésztetések elfojtásáról, a felettes én, a lelkiismeret kontrolljáról, elfojtásról, gyerekkorról, terápiáról. Számára azonban Isten nem a megoldás volt, hanem a probléma része, gigantikusra növesztett kollektív felettes én, amelyet egy olyan szegény népcsoport tett belsővé, akik megölték fontos prófétájukat, Mózest. Aztán elszégyellték magukat és létrehozták a bűntudat előírás-alapú vallását, az elfojtás vallását, Mózes ikonikus alakjával a középpontban. 

Erik Erikson Erik Solomonsen néven született zsidó családban, házasságon kívül, nem zsidó apától. Dániában fogant, skandináv külső jegyekkel áldotta meg apja és az Örökkévaló, szőke volt, kék szemű és mostohaapja neve után is zsidó, Erik Homburger. A zsidó vallás nevelte fel, de se zsidónak, se nem zsidónak nem érezte magát, főleg miután édesanyja, gyerekkora végén, elmondta neki, hogy biológiailag csak az ő ágáról zsidó. Talán nem annyira meglepő, hogy találkozott ezután Bécsben a pszichoanalízissel és gyerekanalitikusnak tanult ki, miután belekóstolt a képzőművészetbe. És az sem, hogy az identitászavar nevű lélektani terminus az ő leleménye. És az sem, hogy aki fejlődéslélektant tanul, hamar találkozik az ő pszichoszociális fejlődéselméletével. Erik Erikson akkor lett, amikor már az Egyesült Államokban élt és kutatott. Ahová Adolf Hitler elől menekült Bécsből, a feleségével, kikeresztelkedve.

Az, ami túlmutat tevékenységében a pszichoanalízisen, az ember beilleszkedése a világba, ennek vizsgálata. Azt mondja, újra és újra meg kell küzdenünk az önazonosságunkért, azért, hogy önmagunk és mások számára értelmesnek, hasznosnak, jelentésesnek lássuk az életünket, és a végén, mert a pszichoszociális fejlődés a halálig tart, eljöjjön az integritás időszaka, amikor visszamenőleg tudjuk rendben lévőnek, értelmesnek az életünket. És el tudjuk engedni. Mert lezajlott. Vagyis kell nekünk valami, ami a puszta életben maradást, a gyakorlati sikerességet és eredményeket meghaladja ahhoz, hogy boldogok legyünk. 

Az értelem keresése: a Bibliától Amerikáig

Amikor az önbeteljesítésről beszél, a „piramis” csúcsáról, ahogy elméletét szemléltetni szokták, pontosan erről a reményről beszél Abraham Maslow is, aki a cári Oroszországból származó szülők szegényen felnövő gyermeke volt, akire hatással voltak a szocialisztikus remények, akinek a legjobb barátja és unokatestvére, Will Maslow ügyvéd és polgárjogi aktivista lesz. Ha minden igényed és szükségleted kielégül, de nincs miért élned, boldogtalan leszel, maradsz. Ő is így gondolta, a nagy zsidó lélekgyógyászok sajátos amerikai tradíciójába illeszkedve.

És az élted értelmességének tudata, reménye, féltése a legsúlyosabb egzisztenciális szorongásunk Irvin Yalom szerint is, aki az egzisztenciális lélektan kulcsfigurájaként ugyanide jut, akárcsak mesterei, Viktor Frankl elsősorban, aki még a holokauszt feldolgozását, elhordozását is el tudja gondolni az értelem keresése révén. A Magyarországon méltán népszerű Edith Eva Eger zárhatja a sort.

És ez, hogy van valami, ami túl van a szükségleteink összességén, eléggé alapvető zsidó elgondolásnak tűnik. 

Egy Óbudán talált római szarkofág egyik sima oldalát felhasználva készítették el Koppel Deutsch sírkövét 1765-ben. A kő másik oldala Petronius Censerinus és felesége, Aurelia Maximia négy gyermekének, a 13 éves Valeriananak, a 3 éves Caesianusnak, az 5 éves Caeseriusnak és a 2 éves Nonnosának  nevét és emlékét őrzi. Így közös sírköve lett a római légionárius gyermekeinek és az óbudai zsidó kereskedőnek.

A kő hamarosan látható lesz az árkádsorban most épülő új kiállításunkban, melyet Gáspár Péter Pál édesanyja, Gáspár Béláné Sas Valéria emlékére tett adományából építünk.