Zsidó Múzeum magazinja #92: Fejfedők

Zsidó Múzeum Magazinja FEJFEDŐK Honnan jön a kipa? Azon a két dolgon senki sem csodálkozik, hogy a zsidók nem esznek disznót és kipában (sapkában, strájmliban) járnak, utóbbit, természetesen, csak a férfiak. Az, aki semmit sem tud a zsidókról, ezt a két dolgot tudja róluk. Azt gondolhatnánk, hogy a héber Biblia minden második oldalán a lelkünkre köti, hogy soha ne vegyük le, ha fiúk vagyunk és zsidók, a kipánkat, de természetesen egy szót sem szól semmi ilyesmiről. A Talmudban áll néhány szép bekezdés arról, hogy a fejünk betakarása jámborságról, istenfélelemről tanúskodik, arról, hogy nem felejtjük el, ki van felettünk. Ebből azonban sehogy sem következik, hogy kötelező mindig viselni és tulajdonképpen a hívő zsidók legfontosabb megkülönböztető jegye, illetve onnan tudjuk, hogy komoly, rendes, szóval igazi zsidó helyre jöttünk, hogy fel kell tenni. Lányok szemérmesen, vállat eltakarva, térd alá érő szoknyában, fiúk kipában, áhítatban. A kipa viselésének, lehetőleg állandó viselésének előírása aránylag kései fejlemény, tulajdonképpen az történt, hogy túlzottan elterjedt Izrael közösségében és egy idő után identitásjelzéssé vált, mint a punkok taréja, mint a rapperek baseballsapkája, az újgazdag fiatalok pufidzsekije. És ez megnyitotta a lehetőséget a zsidó belső végtelen kifejezésére. Szefárd vagy askenáz, hászid vagy litvis, ilyen vagy amolyan hászid udvar, vallásos cionista vagy hagyományos ortodox, demokrata vagy republikánus, Batman vs Superman, Star Wars vagy Star Trek, mind külön kipát kaphatott, hiszen mindegy, mi van pontosan a fejünkön, az a lényeg, hogy el legyen takarva. A kipák egyszerre kínálnak minden zsidó gyűjteménynek felmérhetetlen gazdagságot és történeti szociológiai információözönt akkor is, ha a kipa-merchandising iszonyatos tömegben gyártatta le ezeket a kipákat. A kipa, sapka, fejfedő kapcsolódik össze leginkább a zsidó identitással és az identitás a legjobb üzlet, mert a legfontosabb kérdésünk ez, kik vagyunk, hová tartozunk. Mutasd a kipád, a fejfedőd, megmondom, ki vagy. A kipa továbbá sűrített múlt: bele lehet hímezni, milyen alkalomra készült, és senki sem fog emlékezni, ki volt Laci, akinek az 1984-es bár micváján osztogatták a kipát, ami ki tudja, hogyan került hozzánk. Annak a tapasztalatával ajándékoz meg, hogy a múlt mennyire jelenlévő és mégis mennyire hozzáférhetetlen. A múzeumi tapasztalat lényegével. Amúgy tudják, mit jelent a kipa héberül, eredetileg? Kupolát. Például a vaskupola, az izraeli rakétavédelmi rendszer tulajdonképpen vaskipa, amely ráborul az országra védelmezően. A kipa, a fejfedő, mint páncél. A hét műtárgya: Münz Mózes portréja A kisalakú olajfestményen a tizenkilencedik század első évtizedeinek jellegzetes rabbiportréját látjuk. A szakállas, szőrsapkás (strájmlis) portré Münz Mózest, az óbudai közösség híres rabbiját ábrázolja. Münz Mózes a mai Lengyelország területén fekvő Podóliában született 1750 körül, majd negyvenévesen, 1790-ben Ezékiel Landau prágai rabbi javaslatára hívták meg Óbudára rabbinak, ahol haláláig működött. Rabbisága arra az időszakra esett, amikor a felvilágosodás és a modernizáció hatásaira adott különböző válaszok erősen megosztották a zsidó közösségeket. Münz Mózes saját közösségét rendkívül szigorú tekintéllyel vezette, előfordult, hogy vallási vétkekért is testi fenyítést alkalmazott. Mégis, rabbisága alatt vált az óbudai zsidó község az ország vezető zsidó közösségévé, akkoriban alakult ki teljes intézményi struktúrája. Münz Mózes rabbisága idején épült a ma is álló Óbudai zsinagóga, mely egy korabeli utazó, Franz Schams szerint a királyság egyik legszebb épülete volt. Kisalakú portréját az osztrák császárság jeles portréfestője, Johann Baptist von Lampi, a bécsi Akadémia tanára festette meg, aki a korszak számos előkelő és tekintélyes alakját is megörökítette. Miről mesélnek a zsidó cserkészsapkák? Polgár Géza, a 297. sz Eötvös József cserkészcsapat csapatparancsnokának sapkája. Ez, a képen, egy jellegzetes zsidó sapka. A zsidó cserkészfiúké a báró Eötvös Józsefről elnevezett cserkészcsapatból. A ruha általában és a sapka különösen a választott önazonosság hirdetője a legkülönbözőbb „szubkulturális kipáktól” a cserkészsapkán át a hátrafordított baseballsapkáig. A ruha, előző számunkra visszautalva, talán nem teszi, de kifejezi az embert. Azt, hogy kik vagyunk, hová tartozunk, szeretjük demonstrálni, hűséget esküdni, mindenki számára láthatóan, a közösségünknek. Mi, zsidók ebben is úttörők vagyunk. Kitesszük zsidóságunk jeleit ajtófélfáinkra és kapuinkra – a mezüzét –, feltekerjük karunkra és hordjuk szemeink között, jelül szolgál ruháinkon, mint a cicesz rojtjai. És a sapkánk, a kipánk, a szőrmekucsmánk is jelzi, hogy kik vagyunk, minden darab szinte, ami csak rajtunk van, tanúságtétel. Mindezt helyettesítheti manapság például a Dávid-csillagos nyaklánc, jelek a világnak és az „unsereinereknek”. A cserkészsapka a dacos zsidó különállás és beolvadásvágy közös jelképe. Egyfelől a cserkészet teljes értékrendjének büszke vállalását tanúsítja, másfelől azt, hogy mindezt, éppen annyira, mint mások, zsidóként is tudjuk produkálni. A cserkészcsapatot Eötvös Józsefről, az emancipáció, a zsidók egyenjogúsága, nemzetbe olvasztása nagy bajnokáról elnevezni ugyanezt üzeni – Eötvös volt az emancipáció első számú szószólója az első reformnemzedékben liberális katolikus főrendként. Egyszerre vagyunk rá büszkék, a befogadó magyarságra, a férfias erényekre, a közösség iránti hűségre, amelyekben nem vagyunk mi sem, zsidó fiúk, alábbvalóak, és arra, hogy azért zsidóként csatlakozunk. Öntudat és alkalmazkodás, hála, remény és büszkeség megrendítő keveredése azokból az időkből, amelyek az emancipációt, az állampolgári jogegyenlőséget, Eötvös József minden eszményét visszavonták a két világháború között. Mégis magyarnak számkivetve. Igazán szép, bizarr és kissé zavarba ejtő példája mindennek két már nem zsidó zsidó, Szerb Antal és Sík Sándor, cserkészfiú és parancsnoka különösen bensőséges viszonya. A cserkészsapkában a magyar zsidó történelem legnagyobb drámáinak története foglaltatik benne. A hagyjál-békén kipa: Földes Lenke változata Földes Lenke rajza. A művész gyűjteményünkben lévő művei a képre kattintva megtekinthetőek. A Kassák Lajostól is méltatott zsidó képzőművész, Földes Lenke művén a sapka a nőalak önmagába fordulását, mély, zavartalan és derűs koncentrációját hangsúlyozza. Az arcon kívül alig pár szál hajvéget látni engedő sapka mintegy elszigeteli tőlünk a foglalatosságába elmerült lányt, azt üzeni, nem ér rá ránk, a nézőivel foglalkozni az alak, mással, máshol van dolga. Nem érdekli, tetszik-e nekünk. Hangsúlyozott önállósága, kiegyensúlyozottsága a sapkáját mintegy fejpáncéllá teszi – intellektuális vaskipává. Ez a fejfedő nem üzen a külvilágnak semmit, azt üzeni, hogy fütyül ránk. Nem rangjelzés, nem csoportkohéziót erősítő eszköz, a függetlenség szimbóluma. Talán ettől olyan felszabadító és ettől érezzük olyan közel magunkhoz ezt a, ki tudja, mivel, de nagyon elfoglalt nőalakot. A sapka, amely nem jelent végre már semmit, valódi önmagunkká tesz Bennünket, akár így is lehet érteni, szemlélni ezt a műtárgyat. Földes Lenke művészetéről bővebben: Kutatás: Ambrus Sándor sorsa A Rumbach zsinagógában látható Politzer Saga című kiállításunkban egy szerteágazó családtörténeten keresztül , tíz filmetüdben feldolgozva mutatjuk be a magyarországi zsidók történetét a 18. századtól napjainkig. A kilencedik film a család holokauszt időszakában játszódó történetéről szól: A filmeket a családban megőrzött dokumentumok és történetek alapján készítettük - az azóta is végzett háttérkutatások azonban néha új adatokkal is szolgálnak, esetünkben most Ambrus Sándor sorsára vonatkozóan. A nagy képen nem változtatnak az új felfedezések, de újabb adalékokat adnak a magyarországi holokauszt történetéhez. Vági Zoltán írása: A Politzer-család és a holokauszt Ambrus Sándor sorsa Read More Címlapképünk: Hímzett fejfedő Hímzett fejfedő @Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Címlapképünkön egy kilencvenkilenc évvel ezelőtt a gyűjteményünkbe került sapka látható, melyet adományozója közlése szerint egykor Fleissig bécsi rabbi viselt. A keleties hangulatú, ugyanakkor a 19. század végének historizáló modorában akár divatosnak is számító sapka bársonyból készült gazdag fémrátétes hímzéssel. Az adományozó, Fleissig Sándor (1869-1939) budapesti bankigazgató és országgyűlési képviselő volt, múzeumunk lelkes támogatója. Amikor ezt a sapkát 1923-ban eljuttatta a gyűjteménybe, akkor az Angol-Magyar Bank ügyvezető igazgatója, a budapesti Tőzsdetanács alelnöke, és a Magyar Sakkszövetség társelnöke volt. 1931-ben egyike volt azoknak, akik a Múzeum jelenlegi épületének felépítését anyagilag is támogatták, s ezért a díszablaksorban egy bibliai képek (Mózes megtalálása) adományozhattak. Ugyanebben az évben a Budapesti Áru- és Értéktőzsde elnökévé választották, négy évvel később pedig felsőházi képviselő lett – biztosan nem azért, mert támogatta a múzeumot, de az biztos, hogy a kultúra aktív támogatása társadalmi elismerést hoz! #ZsidoMuzeum ‌

Zsidó Múzeum

Magazinja

FEJFEDŐK

Honnan jön a kipa?

Azon a két dolgon senki sem csodálkozik, hogy a zsidók nem esznek disznót és kipában (sapkában, strájmliban) járnak, utóbbit, természetesen, csak a férfiak. Az, aki semmit sem tud a zsidókról, ezt a két dolgot tudja róluk. Azt gondolhatnánk, hogy a héber Biblia minden második oldalán a lelkünkre köti, hogy soha ne vegyük le, ha fiúk vagyunk és zsidók, a kipánkat, de természetesen egy szót sem szól semmi ilyesmiről. A Talmudban áll néhány szép bekezdés arról, hogy a fejünk betakarása jámborságról, istenfélelemről tanúskodik, arról, hogy nem felejtjük el, ki van felettünk. Ebből azonban sehogy sem következik, hogy kötelező mindig viselni és tulajdonképpen a hívő zsidók legfontosabb megkülönböztető jegye, illetve onnan tudjuk, hogy komoly, rendes, szóval igazi zsidó helyre jöttünk, hogy fel kell tenni. Lányok szemérmesen, vállat eltakarva, térd alá érő szoknyában, fiúk kipában, áhítatban.

A kipa viselésének, lehetőleg állandó viselésének előírása aránylag kései fejlemény, tulajdonképpen az történt, hogy túlzottan elterjedt Izrael közösségében és egy idő után identitásjelzéssé vált, mint a punkok taréja, mint a rapperek baseballsapkája, az újgazdag fiatalok pufidzsekije. És ez megnyitotta a lehetőséget a zsidó belső végtelen kifejezésére. Szefárd vagy askenáz, hászid vagy litvis, ilyen vagy amolyan hászid udvar, vallásos cionista vagy hagyományos ortodox, demokrata vagy republikánus, Batman vs Superman, Star Wars vagy Star Trek, mind külön kipát kaphatott, hiszen mindegy, mi van pontosan a fejünkön, az a lényeg, hogy el legyen takarva. A kipák egyszerre kínálnak minden zsidó gyűjteménynek felmérhetetlen gazdagságot és történeti szociológiai információözönt akkor is, ha a kipa-merchandising iszonyatos tömegben gyártatta le ezeket a kipákat. A kipa, sapka, fejfedő kapcsolódik össze leginkább a zsidó identitással és az identitás a legjobb üzlet, mert a legfontosabb kérdésünk ez, kik vagyunk, hová tartozunk. Mutasd a kipád, a fejfedőd, megmondom, ki vagy.

A kipa továbbá sűrített múlt: bele lehet hímezni, milyen alkalomra készült, és senki sem fog emlékezni, ki volt Laci, akinek az 1984-es bár micváján osztogatták a kipát, ami ki tudja, hogyan került hozzánk. Annak a tapasztalatával ajándékoz meg, hogy a múlt mennyire jelenlévő és mégis mennyire hozzáférhetetlen. A múzeumi tapasztalat lényegével.

Amúgy tudják, mit jelent a kipa héberül, eredetileg? Kupolát. Például a vaskupola, az izraeli rakétavédelmi rendszer tulajdonképpen vaskipa, amely ráborul az országra védelmezően. A kipa, a fejfedő, mint páncél.

A hét műtárgya: Münz Mózes portréja

A kisalakú olajfestményen a tizenkilencedik század első évtizedeinek jellegzetes rabbiportréját látjuk.
A szakállas, szőrsapkás (strájmlis) portré Münz Mózest, az óbudai közösség híres rabbiját ábrázolja. Münz Mózes a mai Lengyelország területén fekvő Podóliában született 1750 körül, majd negyvenévesen, 1790-ben Ezékiel Landau prágai rabbi javaslatára hívták meg Óbudára rabbinak, ahol haláláig működött. Rabbisága arra az időszakra esett, amikor a felvilágosodás és a modernizáció hatásaira adott különböző válaszok erősen megosztották a zsidó közösségeket.
Münz Mózes saját közösségét rendkívül szigorú tekintéllyel vezette, előfordult, hogy vallási vétkekért is testi fenyítést alkalmazott. Mégis, rabbisága alatt vált az óbudai zsidó község az ország vezető zsidó közösségévé, akkoriban alakult ki teljes intézményi struktúrája. Münz Mózes rabbisága idején épült a ma is álló Óbudai zsinagóga, mely egy korabeli utazó, Franz Schams szerint a királyság egyik legszebb épülete volt. Kisalakú portréját az osztrák császárság jeles portréfestője, Johann Baptist von Lampi, a bécsi Akadémia tanára festette meg, aki a korszak számos előkelő és tekintélyes alakját is megörökítette.

Miről mesélnek a zsidó cserkészsapkák?

Polgár Géza, a 297. sz Eötvös József cserkészcsapat csapatparancsnokának sapkája.

Ez, a képen, egy jellegzetes zsidó sapka. A zsidó cserkészfiúké a báró Eötvös Józsefről elnevezett cserkészcsapatból. A ruha általában és a sapka különösen a választott önazonosság hirdetője a legkülönbözőbb „szubkulturális kipáktól” a cserkészsapkán át a hátrafordított baseballsapkáig. A ruha, előző számunkra visszautalva, talán nem teszi, de kifejezi az embert. Azt, hogy kik vagyunk, hová tartozunk, szeretjük demonstrálni, hűséget esküdni, mindenki számára láthatóan, a közösségünknek. Mi, zsidók ebben is úttörők vagyunk. Kitesszük zsidóságunk jeleit ajtófélfáinkra és kapuinkra – a mezüzét –, feltekerjük karunkra és hordjuk szemeink között, jelül szolgál ruháinkon, mint a cicesz rojtjai. És a sapkánk, a kipánk, a szőrmekucsmánk is jelzi, hogy kik vagyunk, minden darab szinte, ami csak rajtunk van, tanúságtétel. Mindezt helyettesítheti manapság például a Dávid-csillagos nyaklánc, jelek a világnak és az „unsereinereknek”.

A cserkészsapka a dacos zsidó különállás és beolvadásvágy közös jelképe. Egyfelől a cserkészet teljes értékrendjének büszke vállalását tanúsítja, másfelől azt, hogy mindezt, éppen annyira, mint mások, zsidóként is tudjuk produkálni. A cserkészcsapatot Eötvös Józsefről, az emancipáció, a zsidók egyenjogúsága, nemzetbe olvasztása nagy bajnokáról elnevezni ugyanezt üzeni – Eötvös volt az emancipáció első számú szószólója az első reformnemzedékben liberális katolikus főrendként. Egyszerre vagyunk rá büszkék, a befogadó magyarságra, a férfias erényekre, a közösség iránti hűségre, amelyekben nem vagyunk mi sem, zsidó fiúk, alábbvalóak, és arra, hogy azért zsidóként csatlakozunk. Öntudat és alkalmazkodás, hála, remény és büszkeség megrendítő keveredése azokból az időkből, amelyek az emancipációt, az állampolgári jogegyenlőséget, Eötvös József minden eszményét visszavonták a két világháború között. Mégis magyarnak számkivetve. Igazán szép, bizarr és kissé zavarba ejtő példája mindennek két már nem zsidó zsidó, Szerb Antal és Sík Sándor, cserkészfiú és parancsnoka különösen bensőséges viszonya. A cserkészsapkában a magyar zsidó történelem legnagyobb drámáinak története foglaltatik benne.

A hagyjál-békén kipa: Földes Lenke változata

Földes Lenke rajza. A művész gyűjteményünkben lévő művei a képre kattintva megtekinthetőek.

A Kassák Lajostól is méltatott zsidó képzőművész, Földes Lenke művén a sapka a nőalak önmagába fordulását, mély, zavartalan és derűs koncentrációját hangsúlyozza. Az arcon kívül alig pár szál hajvéget látni engedő sapka mintegy elszigeteli tőlünk a foglalatosságába elmerült lányt, azt üzeni, nem ér rá ránk, a nézőivel foglalkozni az alak, mással, máshol van dolga. Nem érdekli, tetszik-e nekünk. Hangsúlyozott önállósága, kiegyensúlyozottsága a sapkáját mintegy fejpáncéllá teszi – intellektuális vaskipává. Ez a fejfedő nem üzen a külvilágnak semmit, azt üzeni, hogy fütyül ránk. Nem rangjelzés, nem csoportkohéziót erősítő eszköz, a függetlenség szimbóluma. Talán ettől olyan felszabadító és ettől érezzük olyan közel magunkhoz ezt a, ki tudja, mivel, de nagyon elfoglalt nőalakot. A sapka, amely nem jelent végre már semmit, valódi önmagunkká tesz Bennünket, akár így is lehet érteni, szemlélni ezt a műtárgyat.

Földes Lenke művészetéről bővebben:

Kutatás: Ambrus Sándor sorsa

A Rumbach zsinagógában látható Politzer Saga című kiállításunkban egy szerteágazó családtörténeten keresztül , tíz filmetüdben feldolgozva mutatjuk be a magyarországi zsidók történetét a 18. századtól napjainkig. A kilencedik film a család holokauszt időszakában játszódó történetéről szól:

A filmeket a családban megőrzött dokumentumok és történetek alapján készítettük - az azóta is végzett háttérkutatások azonban néha új adatokkal is szolgálnak, esetünkben most Ambrus Sándor sorsára vonatkozóan. A nagy képen nem változtatnak az új felfedezések, de újabb adalékokat adnak a magyarországi holokauszt történetéhez. Vági Zoltán írása:

A Politzer-család és a holokauszt

Ambrus Sándor sorsa

Címlapképünk: Hímzett fejfedő

Hímzett fejfedő @Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Címlapképünkön egy kilencvenkilenc évvel ezelőtt a gyűjteményünkbe került sapka látható, melyet adományozója közlése szerint egykor Fleissig bécsi rabbi viselt. A keleties hangulatú, ugyanakkor a 19. század végének historizáló modorában akár divatosnak is számító sapka bársonyból készült gazdag fémrátétes hímzéssel. Az adományozó, Fleissig Sándor (1869-1939) budapesti bankigazgató és országgyűlési képviselő volt, múzeumunk lelkes támogatója. Amikor ezt a sapkát 1923-ban eljuttatta a gyűjteménybe, akkor az Angol-Magyar Bank ügyvezető igazgatója, a budapesti Tőzsdetanács alelnöke, és a Magyar Sakkszövetség társelnöke volt. 1931-ben egyike volt azoknak, akik a Múzeum jelenlegi épületének felépítését anyagilag is támogatták, s ezért a díszablaksorban egy bibliai képek (Mózes megtalálása) adományozhattak. Ugyanebben az évben a Budapesti Áru- és Értéktőzsde elnökévé választották, négy évvel később pedig felsőházi képviselő lett – biztosan nem azért, mert támogatta a múzeumot, de az biztos, hogy a kultúra aktív támogatása társadalmi elismerést hoz!

#ZsidoMuzeum

Korábbi hírleveleink