Hírlevelünk tartalmából

• A szemtanúság visszanyerése a Múzeumban 
• Nem érteni újra: a holokauszt kortársai 
• Új kiállításunk: Szemtanúk 
• Kik voltak a szemtanúk? Művész-portrék 
• Halld Izráel! Tanúság a zsidó hagyományban
• Levéltárunkból: A DEGOB munkájáról 
• ​Címlapképünk
  
• ​Instagram hírek 

Amikor Köves Gyuri megérkezik – magyar zsidók százezreinek egyikeként – Auschwitz-Birkenauba, némiképp idegenkedik a tábor foglyaitól, nem találja őket különösebben rokonszenvesnek. Ezt az idegenkedést is eléggé rossz néven vették a Magvető Kiadó humanista lektorai, akik hiányolták az együttérzést az áldozatokkal, már csak ezért sem javasolták kiadásra a később Nobel-díjjal elismert könyvet. Bírálatuk a Kudarc című Kertész-regényben olvasható szövegbetétként.

A lektorok megütközése érthető, része a könyv hatásmechanizmusának. Köves György kiskamasz nem tudja, hol van, nem tudja, miért került oda, nem tudja, mi történik vele és miért. Nem érti a világ felé irányuló, özönlő elvárásait. Nem érti, miért harcol birtoklásáért elvált édesanyja és édesapja, mit jelent az a tőle teljesen idegen „tulajdonsága”, hogy zsidó, mi köti össze őket azokkal a csúnya és félelmetes emberekkel, akiknek világába, a koncentrációs univerzumba, megérkezik.

A lektorok tudják, és azt is tudják, hogy illik Auschwitzról beszélni. Ahogy tudja az újságíró is, aki a könyv végén meg akarja tanítani a hazatérő Kövest arra, hogy helyezze történetfilozófiai távlatba „kalandjait”. A szörnyűség után, most, hogy legyőztük, minden más lesz. Köves számára azonban Auschwitz nem kivétel, a világtörténelem kisiklása, hanem a gyerekkora. A gyerekkora folytatása és kiteljesedése. Teljessége. A koncentrációs táborok boldogsága.

Csak ő vigyáz, úgy érzi, a holokauszt eredendő érthetetlenségére, mindenki más, mindenki, aki maga nem látta, érti. Az osztályharcok történetének nagy ütközete lehetett, a Messiás eljövetele előtti szülési fájdalom, a felvilágosodás terjedésének átmeneti megszakadása, rontása a dúló viharnak, a gazdasági válság és a rossz békék kiküszöbölhető következménye. És nem az, ami, adottság, az emberi lehetőségének egyik megmutatkozása. Érteni Auschwitzot annyi mint megmagyarázni, helyretenni, letudni. Elrendezni és továbblépni. Múlttá tenni jelen, vagyis mindig aktuális lehetőség helyett. Elfelejteni. Elfelejteni emlékünnepségeken, hivatalosan kijelölt gyásznapokon, ritualizált emlékezési keretek között, leckefelmondva, megható humanista hitvallások közepette. 

Nem érteni újra: a holokauszt kortársai

Ha nem ezt szeretnénk, ha vissza akarjuk nyerni az esemény eleven, szemléletes tapasztalatát, a kortársakra van szükségünk, az ő tekintetükre, amelyeknek a képzőművészet a lenyomata elsősorban. Ezen keresztül tudunk a szemtanúk szemével látni – biztosítani az időben feltáruló perspektíva időtlenségét. Hiszen a művek akkor is láttatnak, ha az alkotók szeme már régen lecsukódott.

Erre, a kortársi meg nem értés megőrzésére tesz kísérletet új állandó kiállításunk, a Szemtanúk kurátora, Farkas Zsófia, a közvetlen látás visszaszerzésére. Arra, hogy, a Magvető lektoraival, az utókor értelmező okosságával szemben hagyjuk megszólalni a szemtanúk hangját, megmutatkozni az ő képeiket – tizennégy az eseményekkel kortárs képzőművész munkáiban.

Olyan emberek ők, akiket jóformán semmi sem köt össze azon kívül, hogy a holokauszt elszenvedő kortársai voltak képzőművészként. Nem voltak közös iskoláik, nem voltak gyakran közös problémáik, még közös művészeteszményük, művészetfogalmuk sem. Egészen máshogy viszonyultak ahhoz az életveszélyt jelentő tényhez, hogy mind zsidó származásúak. Úgy láttak, ahogy Köves Gyuri látott, mi pedig elkerülhetetlenül úgy kicsit, mint a Magvető e tekintetben legalábbis jóindulatú, fafejű lektorai. Ezeknek a képeknek az a célja, hogy megtanuljunk jól figyelni, minél kevesebbet tudni eleve, a szemtanú tapasztalataira rálátni újra. Meglepődni. Elképzelni személyes és hétköznapi problémaként a holokausztot, a Soá szintén Kertész által elbeszélt hétköznapjait.

Szemtanúk. Traumaábrázolások a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből

Helyszín: 2B Galéria, Budapest, 1092, Ráday u. 47.

Megnyitó: Július 13. 18 óra

Megtekinthető: július 14. és augusztus 17. között, H–P, 14–18 óráig

Kurátor: Farkas Zsófia

Kik voltak a Szemtanúk? Képzőművész-portrék

A kiállítás 14 képzőművész műveiből válogat, 6 nő és 8 férfi van közöttük. Mind a történelmi Magyarországon születtek annak felbomlása előtt, vagy épp a felbomlás napjaiban, de még csak kortársak is éppen csak, érintőlegesen voltak, fél évszázadnyi korkülönbség is van a legidősebbek és a legfiatalabbak között. Volt közöttük, aki a Soá után elment Amerikába, Izraelbe, volt, aki itt maradt. Volt, aki kommunista lett, volt, aki a keleti blokk cionista bírálója. Volt, akinek az életét meghatározta a zsidóság és a holokauszt, volt, aki azt remélte, hiheti, hogy csak egy epizód volt, szörnyű, de lezárt epizód. Van, akit képzőművészként ismer a közönség, van, akit máshonnan és akad, akiről sokan még talán nem is hallhattak. Köztük van József Attila híres szerelmének édesanyja, aki portért is készített a költőről és köztük van a hatnapos háború lelkes krónikása is – a magyar közönségnek. Röviden elbeszéljük néhányuk élettörténetét. 

Abádi Ervin

A csodák hat napja, bizonyára sokan emlékeznek rá, természetesen propagandakönyv, arról szól, hogyan maradt el a második betervezett holokauszt a szerző életében. A hatnapos háborúban kivívott győzelemről, azzal az elfogultsággal, amivel az ír, akit másodszorra is megpróbálnak meggyilkolni azért, mert zsidónak született. Abádi Ervin, akit alighanem ez a könyv tett leginkább ismertté Magyarországon, ama összeomlás szülötte 1918-ban, megjárja Rómát iparművész-palántaként, Bergen-Belsent munkaszolgálatosként és a kiépülő Rákosi-diktatúrából az 1950-es évben Izraelbe költözik, illusztrátor, író, szerkesztő, annak a lelkes izraeli bevándorlónemzedéknek a tagja, aki soha nem tud elszakadni a magyar nyelvtől és Magyarországtól, riporter, illusztrátor, író, az egykor erős izraeli magyar sajtó oszlopa haláláig. A holokauszt-beszámolóját nem más, mint Zsolt Béla vezette be élete alkonyán.

Adler Miklós

A magyar zsidóság számára egykor kitüntetetten fontos Debrecenben, illetve Magyarország északkeleti részén telt el élete nagy része, rajztanítással, művészeti neveléssel – ha lazán is, de a nagybányaiakhoz kötődött -, kivéve az utolsó éveket, amelyeket Izraelben élt le, Tel-Avivban halt meg. Túl volt az ötvenen, amikor elindult, az ötvenen, az első és a második világháborún, a holokauszton, előtte alig pár év volt már csak, mielőtt Tel Avivban eltemették. A héber Bibliától ihletett albumai kapták a legtöbb elismerést.

Adler Miklós: "Tudd, hogy honnan jöttél" Fametszetsorozat a Soá idejéből (a képre kattintva a sorozat többi darabja is megtekinthető) 

Barta Ernő

Ő egy másik korszak szülötte, a Kiegyezés utáni, vitatott aranykoré, bejárja Németországot élete első felében, bekapcsolódik kora képzőművészeti áramlataiba, a szecesszió viszi magával elsősorban, de plakátot tervez a Tanácsköztársaság idején is, figyel egész életében, a társadalmi mozgásokra, ami, persze, nem kunszt, ha az ember élettörténetébe beleesik a huszadik század első fele. Aztán, 1945 után, a táj köti le a figyelmét, a mozdulatlan, történetin túli béke. Egy ilyen élet után Rajk László újratemetésének napján, a forradalom előestéjén hal meg, 1956 október 6-án, 78 évesen.

Bán Kiss Edit

Neki egész életét – annyit, amennyit még engedélyezett magának belőle – beárnyékolta a holokauszt. Egész művészi és személyes életét. A szobrászat, Nagybánya, Düsseldorf és a Szocialista Képzőművészek után jött Ravensbrück, a kényszermunka, az első öngyilkossági kísérlet és a holokauszt művészi felmutatásának kísérletei már a deportálás idején és a háború után és egész hátralévő életében, az újpesti zsinagóga falára komponált domborművekben, Marokkóban, Casablancában, Párizsban, Londonban. Ő a tájba belekomponálta a pusztítás emlékeit, nem hagyta meg történelem feletti érintetlenségében. Aztán, 1966-ban véget vetett az életének. Múzeumunk önálló kiállítást szentelt neki negyed százada.

Fekete Edit

Az ő története jellegzetes példája egy érthető, kudarcos emlékezeti stratégiának. Aktív túlélő, megy tovább, megszervezi a magyar rajzfilmgyártást, ott van grafikusként a televíziózás kezdeteinél, könyvillusztrátor, folyóiratszerkesztő, rendező, forgatókönyvíró, termékeny és értelmes életet él, hogy a legutolsó életkrízise, az aktív élet lezárása kihozza belőle a szemtanút, a túlélő zsidót, Auschwitz munkába, értelembe, az értelem keresésébe fojtott emlékezetét. Ahogy a port.hu írja, „kreatív, szarkasztikus” új korszakában a holokausztról próbál beszélni önmaga számára is elviselhetően. Egész addig élete azzal telt, hogy nem beszélt, hanem helyette csinált valamit. És a szarkazmus adott neki gyógyító erőt a megszólaláshoz végre. Egy formátumos élet nagyszabású, bátor és hosszú alkonyán, amely, Istennek hála, még ma is zajlik. Tartson még 22 éven át, 120 évig!

Gedő Ilka

Talán őt többeknek nem kell bemutatni, a magyar képzőművészet történetének fontos figurája volt, örökké nyitott és besorolhatatlan örök művészeti csodagyerek. Pályája önálló fázisát jelentik gettórajzai, amelyek tárgyilagosak, pontosak, éles szeműek és eszköztelenek, 23 évesen, a pesti gettóban kezdődött igazán nagyszabású pályája, a megfigyelés és felmutatás végső határhelyzeteiben. Mesterei, akikkel az előző években tanult, mind elpusztultak a holokausztban. Gettórajzai világhírűek lettek, a holokauszt képi emlékezetének ikonjai.

Gyenes Gitta

Polgári család lánya, Nagybánya és Róma jelöli az útját a képzőművésszé váláshoz, polgári baloldali újságíró felesége, polgári szalon fenntartója, amelyben József Attila is megfordul 19 évesen és bele is szeret a nála 18 évvel idősebb nőbe, róla szól az Az a szép régi asszony című vers, ahogy lányához, Wallesz Lucához az Áldalak búval, vigalommal, az egyik legnépszerűbb megzenésített József Attila-költemény. Budapesten éli le az életét, 57 éves az a szép, régi asszony, kiváló művész 1944-ben, amikor végig kell csinálnia a holokausztot egy mintaszerű polgári élet lezárásához közeledve, másfél évtizeddel később, 1960-ban hal meg.

Jankay Tibor

A békéscsabai kereskedőcsaládból származó fiatalember Auszriában, Svájcban, Németországban, Párizsban és Olaszországban tanulhat, él Amerikában is a ’30-as években, ízig-vérig modernista lesz, de onnan még hazajön, hogy részt vegyen a munkaszolgálaton és kis híján elpusztuljon 1944-ben, már nem egészen fiatal emberként, 45 évesen. Aztán a háború után újra visszatér az Egyesült Államokba, tanít egész aktív életében, először 20 év után, 1969-ben jön haza, a 95. évében hal meg a rendszerváltás után és szülővárosára, Békéscsabára hagyja művét, Békéscsabán kéttannyelvű középiskola őrzi a nevét. Mártírok című grafikai albumát még itthon, 1947-ben megjelentette.

Lakos Alfréd

Székely Bertalannál tanult, a Borsszem Jankó karikaturistájaként is dolgozott a kettős Monarchia idején, aztán szakított az alkalmazott művészettel és csak a tiszta, jórészt zsidó ihletésű képzőművészet foglalkoztatta. Idős emberként, a 70-en túl érte meg az 1944-es évet és számot is adott róla rögtön a háború vége után. Több mint 90 évet élt.

Lukács Ágnes

Ő is csodagyerek volt, egészen korán kiállítják első rajzait, aztán, jóformán tanulmányai végeztével, deportálják Auschwitzba, itt, rajzkészségének is köszönheti, nyelvtudása mellett, életben maradását. Amikor hazajön, kommunista párttag lesz és tanár, még előtte, a közvetlen szemtanúság helyzetéből beszámol az auschwitzi női táborról egy albumban, a rajzsorozat a minden emberségüktől megfosztott kiszolgáltatottak női szolidaritásának egészen talán soha fel nem számolható esélyeit artikulálja – már 1946-ban. A Soá emléke mindvégig jelen van a képein, hosszú élet adatik neki is, 2016-ban, 96 évesen hal meg.

Halld, Izráel: a tanúság a zsidó hagyományban

A Smáról szokás mondani, hogy Izráel hitvallása. Első és utolsó szava utolsó betűit szokás kissé máshogy, kiemelten szedni, a betűk összeolvasása pedig azt a szót adja ki, hogy „éd”, tanú. Hiszen a hitvallás Isten melletti tanúságtétel. Ő az, az egyetlen, a mi Istenünk, akit teljes lelkünkkel, teljes erőnkkel szeretünk. De miért szorul Isten a mi tanúságunkra? Tanú annak kell, aki maga nem tudja bizonyítani, amit állít. Mi az, amit Ő ne tudna bizonyítani, ha akarna? Miért nem tud Ő maga bizonyságot adni hatalmáról, egyetlenségéről?

A Talmud szerint minden az ég kezében van, kivéve az ég félelmét. Ha nem követjük, nem szeretjük teljes lelkünkkel, a Seregek Ura a zsidó hagyomány szerint tehetetlen. Agyonütni, persze, ha akarna, agyonüthetne bennünket, de azt, hogy szeressük, hogy meghalljuk a hívását, nincs módunk elérni. És amikor, gyakran, az ég néma és üresnek tűnik, ezért szorul rá a mi hitünkre, a mi tanúságunkra. A hit nem bizonyítani, hanem tanúsítani akarja Őt, ahogy Ábrahám a Mória hegyén. Jelezni semmilyen körülmények között nem szűnő, bizonyítékot nem igénylő hűségünket éjjel és nappal, „amikor lefekszel és amikor fölkelsz”. A mi hangos tanúságtételünk az Ő szólításának visszhangja. A Smá mintha azt tanítaná, hogy a hit lényege szerint tanúskodás Isten mellett, mindennek ellenére.

Levéltárunkból 

A művészet nyelvén megfogalmazott tanúságtételek mellett természetesen írott visszaemlékezéseket is őrzünk. Ezek legteljesebb gyűjteménye a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (Degob) által felvett jegyzőkönyvek sorozata: több, mint háromezer, közvetlenül a hazaérkezéskor rögzített visszaemlékezés dokumentálja a magyarországi deportálások során és a koncentrációs táborokban átélt eseményeket. A jegyzőkönyvek teljes, kereshető szövege elérhető a www.degob.hu oldalon. A Degob azonban nem csak, sőt nem is elsősorban a dokumentálással foglalkozott, hanem a betegen, nincstelenül hazaérkezett deportáltaknak nyújtott sokféle segítséggel. Ennek megrendítő dokumentuma egy töredékesen fennmaradt Jelentés, amely még így, töredékességében is rengeteg információt nyújt. A Jelentés az alábbi, a Degob Bethlen téri központját ábrázoló fényképre kattintva olvasható.  

Segélyezettek a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság Bethlen téri épülete előtt. Bojár Sándor felvétele, 1945. 

Címlapképünkön Barta Ernő Danse macabre című albumának egyik képe látható. A képre kattintva az egész sorozatot megnézheti: