Azt, hogy a magyar és a zsidó nép rokon sorsú közösségek, már a magyar reformáció első prédikátorai megénekelték. Farkas András már a 16. században, a magyar protestantizmus egyik első fecskéjeként lassan ötszáz éve. Balsors, akit régen tép, foglalhatnánk össze egy három évszázaddal később élt költő soraival, ez köti össze Farkas szerint a két népet. Talán meglepő, de régi toposza ez a magyar önszemléletnek.

A protestantizmus visszatér az Írás szövegéhez, amikor elveti az egyháztörténet hagyományát, visszatér tehát a héber nyelvhez, az első teljes magyar Biblia-fordítás a protestáns Károlié. Visszatér tehát a héber Biblia kánonához is és részben ebből az eredeti szövegre irányuló és aprólékos figyelemből nő ki a későbbi századokban a szöveget szövegként és nem egyszerűen kinyilatkoztatásként kezelő Biblia-kritika hagyománya is, mulatságos módon, szintén protestáns körökben. Mára aztán már az ortodox zsidóságon belül is művelnek Biblia-kritikát, akit érdekel, könnyen olvasható, informatív módon számol be róla a TheTorah.com oldal.

És mára, nyolcvan évvel lassan a holokauszt után a keresztény önvizsgálat jegyében közeledik egymáshoz a kereszténység és a zsidóság, sebesebben mint a két vallás kétezer éves közös történetében bármikor. Mostantól fogva lesz még érdekesebb az örökség közös, egymást legalábbis érintő, alakító elemeire figyelni. Ennek a két, egymást sokszor keresztező útnak a közös állomásairól  tanúskodnak egyes múzeumi tárgyaink is, továbbá erről is beszél Komoróczy Szonja rektorhelyettes és Balogh István tanszékvezető is az OR-ZSÉ-ról. Hogy mit ajánl e közös történet tanulmányozásához a neológia szellemi központja, az egyetemünk leendő hallgatóinak. Keressenek egy hűvös sarkot és tanulmányozzák át mindezt.

Ón szédertál →​

A rendkívül elterjedt, nyomtatványokból kegytárgyakra is megérkező képi megoldás az utolsó vacsorát idézi ezen a szédertálon”. Eredetije egy korai, nyomtatott könyv, az Amszterdami Hágádá volt, a peszáhi ünnep első két estéjének, a széder estéknek „forgatókönyve”. Ezt illusztrálta Abraham ben Jacob, aki felnőttként tért át a zsidó hitre. A széder este megjelenítése ezért idézheti meg az utolsó vacsorát. A megoldás népszerűvé vált, de éppen ez is bizonyítja, hogy nem volt mindennek semmilyen teológiai jelentősége, szó sincs akart, legfeljebb spontán, motívumok cserélgetésén alapuló „zsidó-keresztény párbeszédről”. Utólag, persze, a mi igényeink felől akár már így is látható, de fontos tudnunk, hogy csak mi látjuk így. Pontosan fogalmaz a tárgyleírás, mindez „a zsidó-keresztény ikonográfiai kapcsolatok érdekes emléke”. Érdekes, nem több és nem kevesebb. A hagyomány járja a maga kalandos útjait, érdemes olykor a nyomába szegődni. 

Fiatalon és idősen, akár munka mellett is, előismeretek nélkül látogatható és hihetetlenül gazdag, változatos képzési palettát kínál a Zsidó Egyetem judaisztika szakja, a keresztény társintézmények hallgatóinak is. A modern héber tanításának fellegvára a szak, amelynek oklevele számos állás lehetőségét nyitja meg az itt végzők számára. Komoróczy Szonja rektorhelyettessel és Balogh István tanszékvezetővel beszélgettünk. 

Milev: Hogyan alakult az utóbbi években a judaisztika szak sorsa, milyen most, mit kínál azoknak, akik jelentkeznének? Milyen előtanulmányok szükségesek, kell-e, ajánlott-e valamit már eleve tudni?

Komoróczy Szonja-Balogh István: A judaisztika BA szak mindenki számára nyitott, államilag támogatott, nappali szak. Ezzel együtt óráinkat heti három napban, hétfőtől szerdáig tartjuk meg, tehát nem jelent teljes munkaidejű elfoglaltságot. Alapképzési szakként megkezdhető érettségivel, judaisztikai vonatkozású előismeretek nélkül is. Hallgatói csoportjaink nagyon változatosak mind érdeklődés és célok, mind életkor tekintetében. A szak tartalmát és szerkezetét most újítottuk meg és alakítottuk át. Az első másfél év alapozó ismeretei után széles választási lehetőséget biztosítunk a diákoknak annak érdekében, hogy mindenki a saját érdeklődésének megfelelő területben mélyedhessen el a legjobban, legyen az a Héber Biblia, a rabbinikus irodalom világa, a zsidó történelem, irodalom, folklór vagy művészettörténet. Olyan új tárgyakat is bevezetünk a szakon, mint a zsidó örökségvédelem és a zsidó nyelvek. Célunk, hogy minden diákunk megtalálhassa itt a számításait.

Mennyiben hasonlít, mennyiben tér el a képzés, a curriculum a zsidó kultúrtörténészek képzésétől, illetve a rabbiszaktól? Hogyan épülhetnek ezek a képzések egymásra?

A judaisztika BA egy hároméves alapképzési szak, melynek célja, hogy végzettjeink átfogó ismereteket szerezzenek a zsidó vallási hagyományokról, a zsidó történelemről, irodalomról és filozófiáról. A zsidó kultúrtörténet MA ezzel szemben egy kétéves mesterképzési szak. A judaisztika BA-n megalapozott elméleti és módszertani tudás tehát felkészíti a diákokat tanulmányaik folytatására, akár a zsidó kultúratörténet MA szakon, utána pedig a vallástudományi doktori képzésben. A rabbiszak pedig egy ötéves, osztatlan MA képzés; curriculumában van átfedés a judaisztika BA-val és a zsidó kultúrtörténet MA-val egyaránt, így bizonyos szinten átjárható ezekkel a szakokkal, de az elsősorban hitéleti képzés.

Lehet-e hasznos keresztény teológiát, vallástörténetet tanulók számára, esetleg lelkésznek készülőknek, papi szemináriumba járóknak?

Régóta, rendszeresen érkeznek hallgatók hozzánk keresztény teológiákról, BA, MA és PhD képzéseinkre egyaránt, nyelvi, teológiai, irodalmi érdeklődéssel is. A judaisztika szak egyik kiemelkedő erőssége az, hogy Magyarországon nálunk tanulhatnak a hallgatók a legmagasabb óraszámban modern héber nyelvet, hozzánk tehát sokszor a héber nyelvtanulási lehetőség miatt érkeznek, a hat félév végére középfokú nyelvvizsga szintjére jutahatnak el végzettjeink, és emellett bibliai hébert, jiddist és ladinót is tanulhatnak. A nyíregyházi Szent Atanáz Főiskolával közösen indítunk hamarosan egy új MA szakot, Összehasonlító vallástörténet – Alkalmazott kulturális tanulmányok néven, melynek központjában a monoteista vallások állnak vallásfilológia, vallási örökség és turizmus, vallási média és kommunikáció, illetve vallás és kultúra fókusszal.

Lehet-e a hazai zsidó intézményrendszerben elhelyezkedni judaisztika szakos diplomával?

Igen, végzettjeink közül sokan dolgoznak a magyar zsidóság különféle intézményeiben, és a nálunk megszerzett alapok révén a közösségünket építik. Érdeklődéstől, személyiségtől függően sokfelé vezethet az út tőlünk: vannak, akik hébertanárként, judaisztika tanárként vagy a zsidó informális oktatásban helyezkedtek el, mások a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár csapatát erősítik, megint mások oktatásszervezési háttérmunkában, a zsinagógai körzetek életében vagy a zsidósághoz kapcsolódó civil szférában találták meg helyüket.

A héber nyelv elemi tankönyve, 1865→​

Bloch Móric jámbor, sokgyerekes zsidó családban született, mint a zsidó fiúgyerekek általában, korán tanulni kezdte a hagyományt, de a 19. század gyermekeként felsőbb tanulmányai során találkozott a világi műveltséggel is, a latinnal és az ógöröggel, a filozófiával, a liberális katolikus Eötvös József híve lesz, katonája a harcban, mely a zsidók egyenjogúsításáért folyik. Nyelvész, hittudós, Tóra-fordító lesz és aztán áttér evangélikusnak, majd reformátusnak, a héber Biblia magyar fordítóinak vallási hagyományát választja, talán nem véletlenül. Részt vesz a szabadságharcban, a fokozatos konszolidáció a református teológia oktatójaként találja, ekkor már természetesen Ballagi Mórnak hívják és, íme, minden összeér, zsidóság, protestantizmus, nyelvészet és teológia, héber nyelvtankönyvet ír tanítványainak, amelyet Prágában, „zsidó nyomdában” nyomnak ki. Ennek a képe van most Önök előtt, egy kivételes pillanat tanúsága ez a magyar-zsidó-protestáns szellemtörténetben, ahogyan a szerző, Ballagi Mór is egy jellegzetes 19. századi asszimilációs és karrierpálya, identitásstratégia talán legfontosabb képviselője. Ennél a kiadványnál az utak újra összefutnak egy pillanatra. 

Zsidó grammatika, 1835 →​

Ballagi Mór századából maradt fenn a kálvinista Rómában, Debrecenben tanuló László Károly 1835-ös jegyzete, héber nyelvi tanulmányairól. László a szabadságharc után elhagyta Magyarországot, Kossuth titkára volt, Amerikában élt, a protestáns alapító atyák által megálmodott szabadság hazájában.

A zsidó nép története az ókorban elmesélhető szabadságharcok történeteként és a zsidó p néppel már a kezdetekben párhuzamos magyar történelmet álmodó magyar protestantizmus is a magyar függetlenségi törekvésekkel kapcsolódott össze. A Habsburg-ház trónfosztását is Debrecenben mondták ki a szabadságharc idején, Kossuth maga is evangélikus volt. Ahogy az amerikai alapító atyák függetlenségi küzdelmét és szabadságeszményeiket is jórészt a héber Biblia fűtötte.

Érdekes még a jegyzetek héber ABC-t magyarázó, persze, latin terminológiája, a mássalhangzók consonant-kénti megnevezése (a mássalhangzó szó ennek a tükörfordítása), a szó végi betűk „fin”-ként jelölése a grammatika-jegyzet elején. A latin nyelvtani terminológia jó része máig megmaradt a bibliai héber nyelv tanításában, leírásában. 

Bözödújfalui zsinagóga belső képe a közösség tagjaival  →

A protestantizmus minél következetesebb, annál közelebb tud kerülni a zsidósághoz. A vissza az eredethez jelszava egészen közel vihet hozzá tényleg. Tanúi ennek a székely szombatosok, akiknek fontos, emblémává vált otthona volt Bözödújfalu. Itt látható egy száztizenkét évvel ezelőtti júliusban megjelent kép a település zsinagógájról és a hívekről.

A szombatosság a reformáció végigvitele volt a kezdetekig, Erdélyben volt a főhadiszállása, de rájuk nem terjedt ki az országrész híres vallási türelme. A kép kicsit olyan, mintha Pompeiben készült volna. Ez a világ megsemmisült, írmagja sem maradt, amikor Ceausescu a falurombolás időszakában elárasztotta és számos felekezete minden imaházát elnyelte a víz az otthonokkal együtt. Az idő szerves pusztítását felgyorsította a szervetlen pusztítás. Egy szó szerint elsüllyedt világ, egy Atlantisz mementóját őrzik a képek, Atlantisz polgárai néznek ránk a bözödújfalui zsinagógából. A múzeum, a gyűjtemény, a szervezett emlékezés így vesz erőt a pusztításon, győzi le a történelem brutalitását.

Kedden tammuz 28-a lesz, a magyar zsidó tudományos és múzeumi élet gyásznapja. Ezen a napon halt meg 1899. július 6-án (tammuz 28-án) az Országos Rabbiképző Intézet egyik alapító professzora Kaufmann Dávid. Halála után világszínvonalú kódex és kéziratgyűjteménye a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményébe került, ahol szeretett tanítványa, Weisz Miksa rabbi rendezte és katalogizálta. Weisz Miksa emellett részt vett a Magyar Zsidó Múzeum alapításában és gyűjteményének fejlesztésében is, és ő lett az intézmény első igazgatója. A múzeum történetének fontos eseményét, a Dohány utcai zsinagóga mellett felépült új múzeumi épület felavatását már nem érhette meg, mert 1931. július 13-án (ami abban az évben szintén tammuz 28-át jelentett a zsidó naptárban) elhunyt. Ott volt viszont 1932. december 26-án az ünnepélyes megnyitón a híres tudós szegedi rabbi, Löw Immánuel, aki aktívan támogatta a múzeumot, és magánhagyatékán kívül is számos fontos tárggyal és dokumentummal gazdagította a gyűjteményt. Ő 1944. július 19—én (tammuz 28-án) halt meg Budapesten, ahol jeles közéleti szereplők kiállásának köszönhetően kimentették a deportálóvonatból. 

Weisz Miksa arcképének leleplezése a Magyar Zsidó Múzeumban, 1934-ben →​

Szombatos imakönyv, 1821 k. →​​

A székely szombatos közösség eredete a 16–17. századig vezethető vissza, amikor székely magyarok egy kis csoportja a reformáció során követni kezdte azokat a bibliai eredetű vallási előírásokat, amelyeket a kereszténység eltörölt. Bözödújfalusi közösségük 1867-ben halahikusan is áttért a zsidó hitre, és prozelita hitközséget alapítottak. A zsidó hitet elfogadó székelyek történetét elsőként Kohn Sámuel Dohány utcai rabbi írta meg 1896-ban. „Erdély istentkereső népének, a szombatosok utódaiként ma is fennálló orthodox zsidó székely hitközségnek, (…) ezeknek a szegény székely gazdáknak hithűsége ma is tartja a zsidó rítust és a kasrusz törvényeit, imaszíjjal imádkoznak…” – írták róluk 1941-ben. A közösség osztozott a zsidóság sorsában, 1944-ben tagjaikat Auschwitzba deportálták. Régi imakönyveiket – amelyek a zsidó imák és áldások szinte szó szerinti magyar fordításait tartalmazzák, és a magyar nyelv 16. századi állapotát őrzik – a háború után, 1946-ban juttatta el a gyűjteménynek Fischer Kornél. A képen látható imakönyv a csodálatos nyelvemlék-mivolta mellett tárgyként is gyönyörű, ráadásul lapjaiból, bőr kötéséből ma is finoman érezhető annak a füstös parasztháznak az illata, ahol feltehetően használták és tárolták.