Zsidó Múzeum Magazinja SZABADSÁG Szabadnak lenni Szabadnak lenni azt jelenti, hogy nem tehet meg bárki bármit velünk, szabadnak lenni a totális kiszolgáltatottság megszűnése. Jórészt egyszerűen ezt jelenti hosszú évszázadok szakadatlan, a holokausztban kulmináló megbélyegzése, pogromjai, üldözései, tömeggyilkosságai után, Worms, Mainz, a keresztesek, York, a spanyol kiűzetés, Bogdan Hmelnyickij kozákjai, a fekete százak, Kisinyov után Izrael modern államának megalapítása. Ezt jelenti elsősorban a Hátikva, az izraeli himnusz utolsó sora: szabad népnek lenni a saját országunkban, Erecben, Cionban, Jeruzsálemben. Ezért is kapcsolódik szorosan a zsidó naptárban össze a Soá emléknapja, a meggyilkolt katonák és civilek emléknapja a Függetlenség Napjával. A himnusz zárósora és a megváltás A zárósor, persze, messze túlmegy ezeken a közvetlenül a fizikai túlélésről szóló megfontolásokon. Hiszen szabad népnek lenni Erecben, Cionban, Jeruzsálemben érdemes. Ott, ahol a bibliai múlt emléke válhat a szabad jövő színhelyévé, ahol az egykori történet, az ősatyáké és az ősanyáké, folytatódhat. És akár a végéhez is érhet, beteljesülhet. Ahogy a legnépszerűbb, szinte „hivatalos” Izraelért mondott imában áll, a régi-új állam „megváltásunk kivirágzásának kezdete” az állam megalapításának eseménye. Ahogy Jonathan Sacks, a mi korszakunk egyik legnagyobb hatású rabbija összefoglalta, történelmi és történelemfeletti eseményként is tekintenek sokan Izrael újjászületésére, történetére. Van, aki szerint ezzel óvatosabbnak kéne lenni. A politikai szuverenitás visszaszerzése az, ami, nem több önmagánál. Lehetőség arra, hogy nyugodtan a Tóra tanulásának és követésének szentelhessük az életünket, megteremtsük a zavartalan vallási élet világi feltételeit, biztonságos révbe kormányozzuk a zsidó életet. Ennek a higgadt, hidegfejű álláspontnak a legjellegzetesebb cionista képviselője a „jesivis”, litván stílusú ortodoxia örökségének továbbvivője, Jesájáhu Leibowitz izraeli filozófus volt. A megváltásról szőtt álmok idekeverése szerinte földi és földöntúli események összekeverése volna, vagyis a bálványimádás veszélyét hordozza. A politikai szabadságnak ez a két elgondolása, a pragmatikus és a messianista, az egyik legfontosabb vitakérdése a jelenlegi Izrael megértésének, itt, a diaszpórában is. Izrael az a hely, a zsidó nép különösen az a nép, amelynek életében a látszólagos elvontságok folyvást eleven életre kelnek, gyakorlati, hétköznapi problémává válnak. A hét műtárgya: Menóra A felülről előírt szabadság és az osztrák császár a hanukai gyertyatartón A Hanuka ünnepe szabadságharcra emlékezik, mint a magyar emlékezetben március 15., október 23. Aránylag meglepő az ezt idéző szertartási tárgyat egy uralkodó profiljával díszíteni, akinek a zsidók alattvalói voltak. A tárgy egy hanukai gyertyatartó, a császár a legendás II. József. A gyertyatartó közepén a katolikus Habsburg császár arcképe loboghat a szabadság mécseseinek lángjaiban, a két szélen mindeközben alabárdosok vigyázzák udvarából. Annál is figyelemreméltóbb a kompozíció, mert II. József éppenséggel birodalmi egységesítő politikát folytatott, a Makkabeusok meg éppen valami efféle ellen tiltakoztak a maguk hevesebb vérmérsékletét követve, a kozmopolita tendenciájú, hellenisztikus időszak korszellemét tagadva. A hagyomány azért is szép, mert a jelen kezén tényleg bármivé válhat. A felülről kényszerített szabadság ikonja, aki többek között a zsidókat is be kívánta vonni alattvalóit felvilágosító, felszabadító és valamelyest uniformizáló törekvéseibe, a felülről megváltó, atyáskodó, a népet kissé lenézve felemelni vágyó szabadságtörekvések névadója a magyar történelemben, a jozefinizmusé. Valóban, furcsa, paradox szabadsághős volt. És az előtte tisztelgő hanukai menóra, kiállításunk állandó darabja egy megindító szabadság-paradoxon kedves és eredeti kifejezője, a legsajátosabb, legtöbbet mondó tárgyaink egyike. Az Atyák tanításai és a fölösleges szabadság ​ A kőtáblákon, ahogy a Tórában áll, Isten írása volt, az ő betűi voltak beléjük vésve. A vésés szó, hárut, ha egyetlen magánhangzót kicserélünk benne – és ezt, mivel a Tóra-tekercsben nem szerepelnek a magánhangzókat jelölő pontok, aránylag könnyen megtehetjük –, akkor azt kapjuk, hérut, szabadság. Vagyis Isten írása, a Tóra parancsolatai jelentik számunkra, zsidók számára a szabadságot a Misna traktátusa, Az Atyák tanításai kreatív vicce szerint. Vicces és kreatív szándékos félreolvasás ez, de elsőre nehezen érthető. A parancsok jelentik a szabadságot és nem az, ha senki nem mondja meg nekünk, mit csináljunk? Aki még nem döntött el semmit, nem hisz semmiben, még semmi sem fontos neki, annak a szabadsága még puszta lehetőség, még üres. A fáraónak engedelmeskedni rabság, semmit sem szolgálni az életünkkel fölöslegesen telő idő. És igazából sosem vagyunk így. Érzelmi elköteleződésekbe születünk bele, közösségek és közösségi értékrendek vesznek körül bennünket és minden kötődés korlát tulajdonképpen, valóban megköt minket. Akit szeretünk, attól valamelyest függünk, megsebez, ha nem viszonozza, fontos lesz, mit gondol és mit remél. Az áhrájut, vagyis felelősség szóban jelen van az áher, a másik szava. A felelősség valami, valaki másra irányuló szabadság a zsidó hagyomány egyik áramlata szerint. Az önrendelkezés a másik felé fordulás esélye. József Attila és a Misna, Az Atyák tanításai ​ Azt, hogy ki és miért fontos nekünk, kiért szeretnénk szabadok lenni, jórészt a történetünk, a múltunk mondja meg nekünk. A szabadság születése az emlékezet születése, ezt tanítják nekünk a széder esték, amelyeknek főszereplője a szabadság emlékezete. Viszont minél inkább tudjuk, kik vagyunk, minél több választáson vagyunk túl, annál kevésbé vagyunk szabadok már. Idéztük már ebben a magazinban József Attila híres sorait, kis Balázs pályaválasztási tanácsadóját, hogy bármi lehet majd, ha sokat alszik és megnő, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. Amikor még szinte semmi az ember, csak hamvas, tiszta lehetőség, akkor a legszabadabb. Amikor már valami, juhász, tűzoltó, katona, bevált egyetlen lehetőséget egyetlen életében. Valamivé lenni a szabadság beteljesítése és elvesztése egyben. Erről szól Az Atyák tanításainak mélyértelmű félreolvasási vicce is. Az ukrán háború és a függetlenség napja: váratlan lépések Izrael, a legutóbbi napok, órák sajtóhírei szerint – hangsúlyozottan és kizárólag – védelmi fegyvereket fog szállítani Ukrajnának, még ha csak szimbolikus mennyiségben is, a döntés a Függetlenség Napjának közvetlen közelében érett meg. Annak ellenére, hogy Oroszországgal az utóbbi években szívélyes viszonyt alakított ki az izraeli diplomácia, annak ellenére, hogy Szíria légterében mozgási szabadságra van szüksége az izraeli légierőnek Irán kiépülő állásaival szemben és ezt csak Moszkva garantálhatja számára. Jáir Lápid külügyminiszter a háború kapcsán az érdekek és az értékek konfliktusáról beszél. Szabadnak lenni mintha azt is jelentené, a fizikai biztonság óvásán túl, hogy nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva az érdekeinknek, legalábbis mintha ez lenne a szabadság következő lépcsőfoka. Amikor felismerjük mások kiszolgáltatottságában saját egykori kiszolgáltatottságunkat és a belátás, amelyet Mainz, Worms, Speyer, York, a spanyol inkvizíció és nem utolsósorban az ukrán történelemből ismerős Bogdan Hmelnyickij kozákjainak pogromjaiból kellett levonnunk, körültekintő, óvatos, de valódi kockázatot vállaló szolidaritássá érik, ki tudja, talán megváltásunk kivirágzásának kezdetévé válhat, miután, adja Isten, hogy minél előbb, véget ér ez a háború. Egyházi 1%: 0358 Ha szeretik ezt a hírlevelet, és örömmel járnak múzeumunkba, vagy akár csak internetes tartalmainkból tájékozódnak a zsidóság történetéről, akkor ne feledjék, hogy a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár fenntartója a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, mely ebben az évben is számít adójuk egyházaknak felajánlható 1%-ára! Legegyszerűbben erre a linkre kattintva rendelkezhetnek. Címlapképünk: Moziplakát Földes Imre: A zsidók élete a Szentföldön - plakát, 1913. E heti címlapképünk egy több, mint száz éves moziplakát részlete, mely a „Zsidók élete a Szentföldön. Eredeti palesztinai fölvételek” című filmet hirdette. A film 1913-ben készült, Noah Sokolovsky rendezte, az operatőre pedig Meiron Ossip Grossman volt. A filmet eredetileg 1913 augusztusában mutatták be Bécsben, a 11. Cionista Kongresszus alkalmából, majd Oroszországban, Lengyelországban és Európa más országaiban is vetítették, egészen az első világháború kirobbanásáig. Ezt követően a film összes kópiája eltűnt, az eredeti negatívot 1997-ben találták meg. A filmet Pesten az Ernstpalotában működő Tivoli moziban játszották, plakátját egy Lilien-grafika felhasználásával Földes Imre készítette, és Sehr Benőné Schlesinger Irén ajándékozta a Múzeumnak 1921-ben. Az alábbi youtube linken megnézhetik a filmet is: ezzel is emlékezve Izrael Állam történetére: #ZsidoMuzeum ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌