Zsidó Múzeum Magazinja #190 Csendélet A csendélet jelentős, és sokszínű nemcsak képzőművészeti, hanem egyetemes művészeti műfaj. Sokféle korszakban, számos művész különféleképpen értelmezte és értelmezte újra a csendélet műfaját. Hírlevelünkben ennek a képtípusnak a sokféleségét mutatjuk be gyűjteményünk tárgyain keresztül. Kép a képben Perlrott Csaba Vilmos: Csendélet szoborral → ​ Gyakori, a szentendrei iskolához is köthető képtípus a „szobor a képben”, tehát a szobor csendéleti tárgyként való megfestése. Ez a gyakori motívum egyrészt a művész és modellje közötti szoros kapcsolatra, másrészt a plasztika, mint műfaj előtérbe kerülésére utal. Perlrott Csaba Vilmos több ilyen típusú képet is készített. Némelyiken a szobor és az ábrázolt alak szinte egylényegűvé válik, az emberi portré és a plasztika ábrázolásmódja összemosódik. A gyűjteményben található a Csendélet szoborral című mű, amelyen a csendéleti elemek már-már összemosódnak az utcakép házaival, a kép közepén látható szoborportré pedig egyszerre hökkent meg bennünket elevenségével és merevségével. Csendélet és önarckép Gombos Lily: Csendélet műteremből → ​ Gombos Lilly (1887–1973) Sonnenfeld Amália néven született, a híres szobrász Földes Lenke nővére. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdte meg festészeti tanulmányait, ezután Párizsban tanult. A kecskeméti művésztelepen fejlesztette tovább magát Iványi Grünwald Béla irányítása alatt az 1910-es évek elején. A Műcsarnokban 1912 után rendszeresen kiállított, 1932-ben a Nemzeti Szalon gyűjteményes tárlatán szerepelt. Több éven át élt Párizsban, több nagysikerű kiállításának helyszínén, és itt is hunyt el. Műtermi önarcképének főszereplője kevésbe ő maga, mint a festmény előterében hatalmasodó ecsetekkel teli váza és festéktubusok. Pár másodperc eltelik, mire a néző észreveszi, hogy a kép főszereplője, Gombos Lilly arca a háttérben, egész kicsiben jelenik meg, egy tükör visszatükröződéseként feltűnő festményként. A huszadik századi művészönarckép németalföldi festmények rejtvényszerűségét idézi, amikor különböző festészeti eszközökkel megnyújtja a kép terét és szinte nyomozásra hívja az alkotás befogadóját (a képen elhelyezett tárgyak térbeliségének felgöngyölítéséhez). Az Önarckép egy ars poeticaként is funkcionálhat, hiszen Gombos Lilly foglalkozásának fő attribútumait helyezte a festmény középpontjába. A szerző, a kép terében egészen hátul, egy függöny mögül lesi meg az általa teremtett jelenetet, mintegy névtelenül szignálva, jóváhagyva saját alkotását. Csendélet a zsinagógában? Alapvetően ha csendéletről van szó, mindenkinek a különböző gyümölcsöskosarakat ábrázoló festmények jutnak eszébe, azonban az ember által készített különböző formavilágú tárgyak megkomponált elhelyezésének megörökítése is tekinthető csendéletnek. A csendélet a fotográfia történetében is jelentős szerepet tölt be, hiszen a korai fényképalkotásra alkalmas eszközök hosszú expozíciós ideje miatt leginkább kimerevített pillanatok megörökítésére voltak alkalmasak. Mivel a fény, azaz a nappal való képalkotás csodája egyenesen a festészet halálát hirdette, az első használói ezeknek a gépeknek átképzett festők voltak, akik éppen a festészet különböző kompozíciós eljárásaival alkották meg az első képeket. Így lehetett az, hogy egy időben a legelső megmaradt dagerrotípiának egy csendéletet tekintettünk, melyet végül leváltott egy sokkal korábbi utcafotó, melyen egyébként a legelső fényképen megörökített embert is megtalálhatjuk. A csendélet és a fotográfia történetének egyik ilyen változataként tekinthetünk a kismartoni Wertheimer zsinagógában készült fényképre is. A Zsidó Múzeum alapítói szoros kapcsolatban álltak a Múlt és Jövő című folyóirattal. A lap rendszeresen közölt képes beszámolókat egy-egy nagy múltú magyarországi zsidó közösségről. 1912-ben hosszú cikksorozat jelent meg a kismartoni (ma: Eisenstadt, Ausztria) zsidók tárgyairól, szokásairól, történetéről. Az itt közölt fényképeket Wolf Sándor – a leggazdagabb kismartoni kereskedőcsalád leszármazottja, neves történettudós – bocsátotta a lap rendelkezésére, majd ezeket a képeket eljuttatta a Zsidó Múzeum részére is. Wolf Sándor maga is gyűjtő lévén, szülőházában, a nevezetes Wertheimer-házban múzeumot rendezett be. 1938-ban, az Anschlusst követően, Palesztinába emigrált, gyűjteményének jelentős része szétszóródott. A fénykép technikailag, arányait tekintve mindenképp megfontolt, nem csupán dokumentációs jellegű, hanem egy esztétikai nézőpontot is magában hordozó alkotás. A zsinagóga tárgyainak megörökített képe, akár vehető egy olyan idilli állapotnak, amely a zsinagóga és a kismartoni zsidóság történetének azon pillanatát örökíti meg mely pillanatban nem csak a liturgikus tárgyaknak, de egyaránt a közösségnek a hiánytalan fennállását is láthatjuk. Tóraékszerek a kismartoni Wertheimer zsinagógában → ​ Kiállítás archív: Saját szoba Egy 2018-as kiállításunkra szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét, melynek címe Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere . Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere Egy igen ismert és egy szinte ismeretlen huszadik századi női művész... Read More Borítókép: Teplánszky Sándor - Interieur Teplánszky Sándor - Interieur → Teplányszky Sándor (1886-1944) képén egy nagypolgári miliő jelenik meg a szemünk előtt, melyen fontos szerepet játszik a fényhatások ábrázolása. Sőt, a növények, a festmények, a súlyos csillár mintha csak ürügy lennének a beáramló fény és a felületek találkozásának megfestésére. A festmény témájával ellentétben a művész személye igen ellentmondásos volt. A világ számos országában élt és alkotott. Műveiben konzervatív, politikai nézeteiben azonban radikális kommunista művész volt. Anyja révén Gábor Marianne festőművész is rokona volt. Szociális és politikai aktivitása, illetve később a zsidósága miatt a huszadik század viharainak kellős közepébe került. A Tanácsköztársaság idején plakátokat és jótékonysági kiállítást szervezett, ezek miatt a fehér terror idején perbe fogták és elítélték. A harmincas években az USA-ban dolgozott, majd hazatért. Néhány évvel később a vészkorszak idején feltehetően a kommunista elköteleződése révén újfent célpontja lett a megszálló német erőknek. Ismeretlen időpontban deportálták. Ezután sorsa nehezen rekonstruálható. 1944 őszén a Sachsenhausen-i koncentrációs táborba került. Februárban pedig Bergen-Belsenbe vitték, ahol a felszabadulás előtt életét vesztette. Árván maradt, VI. kerület Aradi utca 22. szám alatt található műtermét a nyilasok kifosztották, így munkáinak jelentős része szétszóródott. Az ott maradt festményeket - többek között a fent látható műtermet ábrázoló képet is - a testvére, Teplánszky Márta mentette meg és adományozta a Magyar Zsidó Múzeumnak. Emlékét őrizzük. Pályázat Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Goldziher Intézet pályázatot hirdet egyetemi és főiskolai hallgatók számára. A pályázatok benyújtási határideje: 2024. március 18. hétfő. Pályázati témák: A Kozma utcai zsidó temető rejtett értékei A Szentföld a magyar zsidó irodalomban Budapest zsidó építői A tudományos élet veszteségei a holokauszt idején Részletes pályázati felhívás → ​ ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌   ‌