Mahler Ede egyszerre volt tekintélyes természettudós és komoly filológus, bölcsész. A specializáció már a XIX. század második felében is megkezdődött, ha nem is tartott még ott, mint ma. Mennyire volt akkoriban szokatlan ez a kettős akadémiai pálya?
Az, hogy valaki természettudományi háttérből tér át bölcsészpályára, napjainkban sem ritka. Gondoljunk a 20. század meghatározó ortodox személyiségei közül a biokémikus Jesajahu Leibowitzra és a matematikus végzettségű Adin Steinsaltzra. A magyar zsidó történelem vezető kortárs kutatója, Michael K. Silber fizikusként indult. Guttmann Mihály talmudistának, a Rabbiképző későbbi rektorának bölcsészdoktori értekezése Ábrahám bar Hijja geometriai művéről komoly matematikai felkészültségről árulkodik. Radnóti Zoltán főrabbi gyakran emlegeti specmatos középiskolai éveit. Legújabb rabbink, Hercz Dániel avatása alkalmából Balázs Gábor most tavasszal kiemelte, hogy Hercz Dániel is természettudományos háttérrel érkezett a Rabbiképzőbe.
A természettudományos műveltség és gondolkodásmód mindenképp hasznos adalék volt a bölcsészpályán, már a digitális bölcsészet megjelenése előtt is. A kérdés az, hogy a bölcsész gondolkodásmódot is magáévá tudja-e tenni a tudós. Gyakran látjuk, hogy természettudósok általános iskolai szinten nyilatkoznak meg filozófiai, nyelvészeti, társadalmi és teológiai kérdésekben. Azt gondolják, aki parciális differenciálegyenleteket old meg és összetett biokémiai folyamatokat kutat, az minden más területen is véleményt formálhat, akár még publikálhat is. Nem értik, hogy „nem középiskolás fokon” a puhának gondolt tudományok éppannyira nehéz (mert összetett, árnyalt) gondolkodásmódot igényelnek, mint az egzakt tudományok. De ha elsajátítják a bölcsésztudományok szabályait is, akkor szélesebb látásmóddal közelíthetnek specializált kutatási területükhöz. Mahler Ede a csillagászati ismereteit kamatoztatta az ókortudományban és a matematikusi precíz gondolkodást a régészetben.
A Te pályád kicsit hasonló, Te is végeztél természettudósként és bölcsészként is. Érzel valamilyen szellemi rokonságot vele?
Éppúgy zsidó csillagászattal és naptárszámítással kezdtem a pályámat, mint Mahler, de közelébe sem jutottam annak a teljesítménynek, aminek ő. Egy ponton találkozhatott volna a kutatásunk, de ez elmaradt. Ichak Iszraeli 14. századi toledói csillagász Jeszod olam című művére lett volna szükségem, amit legutoljára 1848-ban adtak ki. Akkoriban még nem voltak régi könyvek elérhetők az világhálón, egyedüli esélyem Mahler Ede hagyatéka lett volna, mert ő hivatkozott erre a műre. Sajnos, mint akkor megtudtam, Mahler könyvtára megsemmisült 1945-ben, Budapest bombázása során. Saját magam a mai napig nem érzem úgy, hogy a bölcsészgondolkodásmód minden finomságát a magamévá tettem. Szerencsémre találtam olyan területeket, például a nyelvészetben, amelyek eléggé egzaktak. Bölcsésszé érésem során a fordulatot tanárom, Komoróczy Géza egy megjegyzésének köszönhetem. 1996-ban jelent meg egyik első zsengém a Szombat hasábjain, amelyben összeszedtem mindazt, amit addig megtanultam a zsidó naptárral kapcsolatban. Rendkívül büszke voltam a sok „technikai részletre” (melyeket jelentős részben Raj Tamásnak köszönhetek). Komoróczy tanár úr megdicsért, de hozzátette, hogy a naptár társadalmi jelentőségére is kitérhettem volna. Jé, ilyen is van?? Ekkor értettem meg, hogy a világ komplexebb, mint a matematika és a fizika.
Mahler Ede nemzetközi szinten ünnepelt munkákban tárgyalta a zsidó naptár matematikai részleteit, annak ókori keleti kontextusában, és elemezte Maimonides csillagászati művét is. Monumentális főművében, a számos táblázatot tartalmazó Handbuch der jüdischen Chronologie-ban (Lipcse, 1916, repr. 1967), a bevezető gondolatait azzal zárja, hogy az időszámítás és az időmérés az egyes népek és az emberiség kultúrtörténetének egy szelete. Hogy ennél a megállapításnál messzebb eljutott-e a naptár matematikai részleteitől a társadalmi vetületeiig, azt nem tudom. De, tegyük hozzá, száz évvel ezelőtt élt. Ő volt az egyik első, aki összegyűjtötte egy kupacba a témában fellelhető összes releváns információt. Minden további kutatás őrá épült, ezt a kupacot bővítette és elemezte. A qumráni közösség naptára, a misnai-talmudi források kritikai vizsgálata, majd napjainkban (Sacha Stern kutatásai nyomán) a gáoni korszak jelentőségének a megértése segít bennünket hozzá ahhoz, hogy a naptártörténetet ne csupán matematikai, hanem izgalmas társadalomtörténeti kérdésnek is lássuk.
Mahler Ede neológ rabbicsaládból származott. Alakította a neológia valamelyest érdeklődését, számításba kell vennünk szellemi arcélének megrajzolásakor?
Feltétlenül, hiszen egy rabbi gyermekeként soha nem távolodott el igazán a zsidóságtól. Papíron tagja maradt a neológ hitközségnek, sőt alkalmanként írt az IMIT-évkönyvbe, és anyagilag is támogatta azt. Egyetemi tanárként ilyen-olyan felekezeti bizottságokba hívták meg, felkérésre megszólalt az Egyenlőség hasábjain, és megjelentetett egy füzetecskét a Népszerű Zsidó Könyvtár sorozatban is. A zsidó naptárról, kronológiáról szóló (inkább ifjúkori) eredményeit összefoglalta az előbb említett főművében. Az ókori Izrael története továbbra is foglalkoztatta az ókori kelet (elsősorban Egyiptom, másodsorban Mezopotámia) kontextusában.
A kérdést viszont megfordítanám: számításba kell-e vennünk Mahler Edét a neológia szellemi arcélének megrajzolásakor? Része volt-e a neológia kulturális krémjének? Azokhoz a mai zsidó származású értelmiségiekhez hasonlítanám, akik alapvetően nem a felekezeti térben mozognak (sokan közülük azt provinciálisnak tartják), mégis időnként felbukkannak zsidó kontextusban, és végső elkötelezettségüket a zsidóság mellett a sírhelyük pecsételi meg. A hasonlat persze sok ponton sántít, hiszen akkoriban a felekezetet anyakönyvi adatként nyilvántartották, és Mahler Ede zsidósága megjelenik a Magyar zsidó lexikonban (1929) éppúgy, mint sorsában az üldöztetések idején alatt.
Mintha az 1920-as évektől kezdve fedezné fel őt egyre inkább a magyar zsidóság. A Handbuch der jüdischen Chronologie szerzőjére figyelnek fel, vagy Goldziher helyét veszi át mint nemzetközi hírű orientalista akadémikus? A társadalmi légkör változása, esetleg saját idősödése hatására erősödött zsidó szerepvállalása? Szimbolikus szinten is megjelenik egyfajta kettősség. Elismert tudósként kormányzói mentességgel maradhatott a lakásában a gettósítás idején is, 1944 telén mégis bujkálnia kellett. A magyar egyiptológusok és assziriológusok új nemzedékét nevelte ki, idősebb korában azonban főleg rabbiképzősök jártak óráira. Az általa tett alapítvány páros évben keresztény, páratlan évben izraelita vallású, szegény sorsú szorgalmas diákokat jutalmazott. Az ambivalenciát hűen tükrözi a 80. születésnapjára kiadott Emlékkönyv (Budapest, 1937) is: a kötet kétharmada az ókori kelet nemzetközileg jegyzett kutatóját, egyharmada pedig a magyar-zsidó tudóst ünnepli, egy éles cezúrával a tartalomjegyzékben.
Akár beemeljük Mahler Edét a neológia arcképcsarnokába, akár kihagyjuk őt, a döntés nem evidens, és indoklást igényel.
De mégiscsak a rabbi édesapa indította el őt a neológ tudósok útján…
Későbbi életútja alapján olyan történetre számítunk, mint Bacher Vilmosé. Az édesapa, Bacher Simon, egy kisvárosi maszkil [a zsidó felvilágosodás, a haszkala képviselője – a szerk.], fiát a zsidóság tudományának (Wissenschaft des Judentums) szánja. Így jut el Bacher Vilmos a breslaui rabbiképzőbe és a lipcsei egyetemre, így lesz belőle tudós rabbi. De nézzünk rá Mahler Ede édesapja, Mahler Salamon fényképére, és elbizonytalanodunk: hol is itt a neológia? Úgy sejtem, Mahler Salamon és Ede története egy olyan történet, amely ritkábban hangzik el, amikor neológiáról és progresszív zsidóságról beszélünk, pedig legalább annyira gyakori volt akkoriban, mint a haszkala híveinek a története.
Ebben a történetben szó sincs a felvilágosodás ideológiájáról, tudatos vallási döntésekről. Egyszerűen csak a legjobbat akarták gyermekeiknek a modernitástól nem elzárkózó, de amúgy hagyományos életformát képviselő szülők, és támogatták szekuláris tanulmányaikat. Egy konzervatív kisvárosban az egyik legfőbb különbség a neológok és az ortodoxok közt az volt, hogy középiskolába vagy jesivába küldték-e fiaikat. A kereskedelmi iskola elvégzése után a gyerekek a szüleik szakmáját folytatták magasabb szinten, bár kicsit kevésbé ragaszkodtak a vallás hagyományos formáihoz. Aki gimnáziumba, majd egyetemre ment, abból orvos, jogász vagy tanár lett, és a társadalmi mobilitás következtében jobban megváltozott az életformája. Mahler Salamon „neológiája” érzésem szerint abban nyilvánult meg, hogy testvéreivel együtt Mahler Ede is ezen az úton indult el (a gyermekkori talmudtanulmányok után). De ő történetesen nem tanár vagy orvos, hanem matematikus és csillagász lett, majd továbblépett – talán a hasonló hátterű David Heinrich Müller hatására – az ókortudományra.
A sors iróniája, hogy ezáltal került közel a haszkala és a Wissenschaft des Judentums tudatos képviselőihez. Saját gyökereihez. Sokan vagyunk, akik a zsidóság tudományos kutatása révén éljük meg az identitásunkat. Nem tudom, hogy Mahler Ede is így volt-e ezzel. De ahogy olvasom a bibliográfiáját, az ifjúkori matematikai munkái közt felbukkan előbb a talmudi matematikatörténet, mintha gyermekkori talmudtanulmányai hiányoznának neki. Majd, miközben asszisztens Theodor Oppolzer bécsi csillagvizsgálójában, aki az ókorig visszanyúló katalógust állított össze a nap- és holdfogyatkozásokról, megírja első műveit az egyiptomi kivonulás és más bibliai események datálásáról napfogyatkozások alapján. A kronológiai kutatásai indították Maimonides Kiddus hahodes c. munkájának (a Misne Tora egyik traktátusának) a kommentált német fordítására is. Ezzel egyidőben az érdeklődése folyamatosan eltolódott az egyiptológia, assziriológia és régészet irányába. Lehet, hogy önmagamat vetítem bele Mahler Ede történetébe, de mintha nem a zsidóság kutatása vezette volna el őt a modern tudományokig (ahogy azt a haszkala és a Wissenschaft neológ képviselői tették), hanem a modern tudományok mellett igényelt volna egy kis jiddiskájtot is.
Mit lehet ma kezdenünk azzal a gondolatkísérlettel, amely természettudományos belátások révén szeretne megérteni bibliai történeteket, ahogy Mahler Ede tette alkalomadtán?
Mahler Ede az 1880-as évektől kezdve több tanulmányában is kifejtette az elméletét, amely szerint az i. e. 1335. március 13-i napfogyatkozás lett volna a kilencedik egyiptomi csapás, a sötétség. Ezt követően két héttel, i. e. 1335. március 27-én, II. Ramszesz uralkodásai idején történt volna a kivonulás, egy csütörtöki napon, ahogy azt a rabbinikus hagyomány is tudja. Ez a napfogyatkozás a Nílus-delta keleti végén nem volt teljes, azaz Gosen földjén, Izrael lakhelyén, nem volt sötétség. Gondolatmenetét megírta a Népszerű Zsidó Könyvtár 13. füzetében is, és ezt a tanulmányt Raj Tamás elolvastatta velünk a talmud-tóra óráin. Raj Tamás egy másik elméletet is bemutatott nekünk, amely szerint az exodus bő egy évszázaddal korábban történt volna, mert a tízcsapás és a Nádas-tenger kettéválasztása a szantorini Théra-kitöréssel lenne magyarázható (vulkáni hamu, szökőár stb.).
A Mahler Ede és Raj Tamás által képviselt pozitivista-természettudományos magyarázattal nem csupán az a probléma, hogy a két, egymásnak ellentmondó elmélet egymást kérdőjelezi meg. (Sőt, mind az ókori napfogyatkozásokkal, mind a Théra-kitörés datálásával kapcsolatos újabb számítások további kérdőjeleket tesznek ki.) E magyarázatok számos más ponton is erőltetettek. Például a bibliai szöveg szerint „és volt sötétség, homály Egyiptom egész országában három napig. Nem látta egyik a másikát, és nem keltek fel a helyükből három napig.” Egy napfogyatkozás azonban ennél jóval rövidebb ideig tart, és ezért Mahler kreatív módon eltolja a mondat végét: „és volt sötétség, homály Egyiptom egész országában. [Nagyon megijedtek az egyiptomiak, és ezért h]árom napig nem látta egyik a másikát, és nem keltek fel a helyükből három napig.” A bibliai szöveg ilyen szintű átértelmezése szöges ellentétben áll a kritika azon hiányával, ahogy Mahler elfogadja a számításait megerősítő, de másfél évezreddel későbbi midrási hagyományt a csütörtöki napról.
Azt gondolom, hogy el kell döntenünk, milyen játékszabályok szerint olvassuk a Bibliát. A zsidó vallás hagyományos játékszabályai sokféle játékot engednek meg a szöveggel, de a bibliai adatokból egyértelmű: az exodus 480 évvel előzte meg a salamoni templom építését. A hagyományos rabbinikus kronológia szerint Izraeli fiai i. e. 1312-ben vonultak ki Egyiptomból. Csillagászati és geofizikai hipotéziseknek nincs helyük, és az isteni csodákat sem érdemes természeti jelenségekre redukálni.
Ha viszont tudományos játékszabályok szerint játszunk, akkor a szövegkritika sokkal súlyosabb problémákat vet fel, és értelmetlen évszázadokkal később kialakult, majd több lépésben átszerkesztett legendák „történelmi igazságmagvát” keresgélni. Természeti csapások mindig is voltak az emberiség történetében. Ezek emlékéből, a fantázia és a tudatalatti mechanizmusok bekapcsolásával, mindenféle mítoszok alakultak ki világszerte. Ha egy legenda egyik eleme történetesen megfeleltethető egy történelmi eseménynek, az még nem bizonyítja a legenda többi elemét. Ha egy, a Bibliából ismert földrajzi vagy személynév előbukkan egy régészeti ásatás során, az sem igazolja a bibliai történetek részleteit. Mahler Ede gyakran érvel azzal, hogy a Bibliában leírt viszonyokat az egyiptológia legújabb eredményei megerősítik. Azonban ebből, szerintem, nem következik több, mint hogy a Biblia valóban ókori keleti kontextusban született, szerzői az ókori keleti világból merítették ismereteiket.
Mindig is sokan szerették volna racionális eszközökkel igazolni vallási hagyományaikat. Új utakat nyitott erre a modern korban a természettudományok és a régészet eredményeinek felszínes értelmezése. Ezért népszerű ez a megközelítés a haladó zsidóság körében is, akik egyszerre ragaszkodnának a hagyományhoz és a tudományhoz.
Azonban a neológia tudományos értelemben a 19. századi Wissenschaft des Judentums terméke, és véleményem szerint ebbe nem fér bele az, ha valaki csak a modern tudomány eredményeit veszi át, de annak a szigorú kritikai attitűdjét nem. Itt merül fel bennem az interjú elején már felvetett kérdés, hogy Mahler Ede – az édesapjától tanult talmudi ismeretek, majd a matematikai-csillagászati tanulmányok után – milyen mélységben tette magáévá a századforduló bölcsészeti gondolkodásmódját is.
Mi az, ami a leginkább érdekesnek tűnik ma mindabból, amit csinált?
Nevét két területen örökítette meg. A zsidó naptár és kronológia terén a Handbuch-ja a mai napig alapmű, kiindulási pont a további kutatások számára. Ez tette világszerte elismert kutatóvá. Itthon az egyiptológia meghonosításával és a Keleti Népek Ókori Története Tanszék megalapításával írta be nevét a nemzeti művelődéstörténetbe. Kevésbé ismertek, de fontosak az eredményei a hazai régészet területén. Vagy az, hogy az 1920-as években, miután az ógyallai csillagvizsgáló Csehszlovákiához került, hozzájárult a svábhegyi csillagvizsgáló (ma Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet) és az azt támogató Stella Csillagászati Egyesület – a későbbi Magyar Csillagászati Egyesület előfutára – megalapításához.
Hogyan látom Mahler Edét? Egy sokoldalú személyiségként, aki motiváló lehet mindazok számára, akik nem értékelik a szakbarbárságot.
