Hírlevelünk tartalmából

• A szuperhősök és a zsidók: Sámsontól Supermanig
  
• ​Sámson
  
• A prágai Gólem
  
• Superman
  
• Magneto az X-Manből
• Videojáték a transzgenerációs traumáról
  
• Wonder Woman – egy öntudatos izraeli szuperhősnő
  
• Online kiállításunk: Arc - kép - más 

A mese, tanultuk a középiskolában, olyan történet, amelyben bármi megtörténhet és a műfaj szabályai szerint mindig a jó győz.

A valóság olyan történet, amelyben a tündérek nem léteznek, a csodák nem történnek meg, a jó pedig elnyeri méltó büntetését. 

A zsidó hit számára fontos a happy end reménye. A messianizmus tulajdonképpen a mese jó végébe vetett hit: hogy boldogan élünk és meg sem halunk a végén. Legalábbis nem örökre.  

Ez a mese a jók győzelméről, a legkisebb fiúk és lányok megtalált igazáról szárnyakat ad a zsidó fantáziának. 

A kiszolgáltatottak védelmezőjét, a Messiást várták mindvégig a zsidó történelemben: Wormsnál a keresztes hadak dúlása idején, a spanyol kiűzetés, a Hmelnyickij-pogrom alatt és a mesebeli Anatevkában, de mindannyiszor hiába. 

Amerikában aztán, a nagy zsidó kivándorlás nyomában, megszületett a prágai Gólem utódaként a zsidó fantáziában egy szuperhős,  aki idegen világból érkezett a Földre, ahol mindig gyanús marad, hiába bizonyítja jó szándékát és képességeit. És akit ráadásul Kal-Elnek hívnak von haus aus. Ő Superman, egyike a zsidó ihletésű, világhódító szuperhősöknek.

Így van ez számos szuperhős társával is. Őket is, más, újvilágbeli bevándorlógyerekek találták ki jórészt, ők is „idegenek egy idegen földön”, ahogy látni fogjuk majd. Tele vannak beilleszkedési, asszimilációs nehézségekkel. Őket fogjuk most bemutatni sorban: egy zsidó műfaj típusaiként.  

A judaizmus és a mese egyaránt hisznek abban, hogy végül minden jóra fordul. Mert, ahogy  Bertolt Brecht mondta: „kell jó végnek lenni, kell, muszáj”.

Sámson – aki nem akart szuperhőssé lenni

A bibliai bírák egyike, akiknek az lenne a feladata, hogy kritikus helyzetekben a nép (a laza törzsszövetség) élére álljanak. Ő azonban magányos farkas, nem csapatjátékos, még az sem világos mindig, hogy melyik csapatban játszik egyáltalán. Érzelmei gyakran sodorják az ellenséges filiszteus lányok karjaiba. 

A Tóra-beli názir olyan ember, aki fogadalmat tett, hogy egy időre nem vágja le a haját, Sámsonnak pedig éppen ebben van a szuperereje. Csakhogy az ő fogadalmát isten szolgálatáról nem ő maga tette, hanem még az édesanyja hallotta fogantatása előtt, hogy a fiú Isten terveit szolgálja majd  a szupererejével. Nem választotta az élettörténetét és nem csak átmenetileg, hanem életfogytiglan kapta a názirságot. Semmi köze nem volt a saját életéhez, Isten tervénél jobban érdekelték a filiszteus lányok, akikkel ugyanúgy nem tudott kapcsolatba kerülni, ahogy igazán a szüleivel sem. Titkát nem árulhatta el senkinek, mert azzal kiszolgáltatta volna magát. Ha levágják a haját, elhagyja az ereje, mint Supermant, ha kriptonit közelébe kerül. Idegen volt a földön, ahol érzelmi közösségre vágyott. Drámája David Grossman szerint a nem kívánt kiválasztottság drámája volt. Egy nagy zsidó karakter, a boldogtalan szuperhős műfajteremtő képviselője. 

A prágai Gólem – a szintetikus Sámson

A prágai Löw rabbi Góleme igazi vágyteljesítő, praktikus kabbalista alkotás, amolyan szintetikus Sámson. A gyakorlati, mágikus kabbala teremtménye, ami azt a reményt fejezi ki, hogy az ember képes lehet a teremtés imitálására, vagyis befurakodhat Isten területére. A prágai Gólem az első (kora) újkori zsidó szuperhős, aki meg is mutatja szomorú sorsával, hogy mi a kabbala végső problémája. Ha vannak praktikák, stratégiák, amelyekkel befolyásolni véled Istent, akkor már meg is tagadtad Őt anélkül, hogy észrevennéd, mert nem tulajdonítasz neki tényleges hatalmat. A saját eszközöddé akarod tenni Őt. De a Teremtés, az élet nem irányítható; a Pygmalion-történeteknek is ez a tanulsága, például a My Fair Ladynek is. 

Mindebben akár erkölcsi tanmesét is láthatunk az emberi kreativitás, a technikai fejlődés határairól. Erkölcsi tanmesét a klónozásról, a géntechnológiáról, a mesterséges intelligenciáról stb. Bioetikai és/vagy technika-kritikus példázatot. Löw rabbi, a Maharal végül a történet szerint kikapcsolja a Gólemet és visszalép a határról, amely az Örökkévaló területére vezet. A kicsit intelligensebb szuperhősfilmek jól ismerik a Gólem-történet erkölcsi dilemmáit. 

Superman – egy túlélő bevándorló

Superman bevándorló a Földön, mint ahogy a zsidók Amerikában és egy borzalmas genocídium túlélője, mint Mózes, vagy mint a pogromok elől a Goldene Medinébe, vagyis Amerikába menekülő zsidó tömegek.  

Az alkotók, Jerry Siegel és Joe Schuster Kelet-európai bevándorlók gyerekeiként találtak egymásra, és így született újjá képregény műfajában a prágai Gólem a második világháború előesetéjén, ahogy erről immár szakdolgozatok tízezrei mesélnek. 

Superman új lakhelyén kicsit mindig gyanús marad, bármennyire bizonyítja jó szándékát és képességeit. Nem csoda, hiszen egy olyan emberről beszélünk, akit Kal-Elnek hívnak, még ha asszimilánsként Clark Kentre is változtatta a nevét. Egyesek a „kol El”-t vélik felismerni eredeti nevében, vagyis, héberül, Isten hangját, üzenetét, afféle Messiás-pótlékot megint. Aki, persze, infantilizálja, de azért mégis továbbviszi a messianizmus ihletését. 

Ki volt az igazi zsidó Superman? 

Egy lodzi lakatos erőművész fia, aki megjárta Amerikát artistaként „zsidó Superman” néven egy 1923-24-es turnén. Jobboldali cionista volt és a hászid közösségek bőkezű támogatója. Talán ő ihlette a két zsidó kisgyereket, Jerry Siegelt és Joe Schustert, akik kitalálták Supermant.

Pár hete indította útjára az HBO GO Superman és Lois című, friss sorozatát. Ebből az alkalomból túrta elő a feledés homályából a nemzetközi zsidó sajtó Siegmund „Zishe” Breitbartot, lodzi zsidó szülők gyermekét, akinek édesapja történetesen lakatos volt, ő meg már gyerekként kitűnt irtózatos erejével. Gyerekkorát nem könnyítette meg, hogy bárkit meg tudott verni, amit sűrűn megtett -- egyik iskolából (héderből) a másikba dobálta őt a megfékezésére irányuló pedagógiai erőfeszítés. Annál érdekesebb, hogy legendásan szelíd ember lett, amikor felnőtt. Az agressziót hírből sem ismerte, kenyérre lehetett kenni ismerősei visszaemlékezései szerint.

Huszonévesen, a huszadik század elején, a világháború után szédítően népszerű artistává vált Európa-szerte, zsidósága csak még borzongatóbbá tette személyét, ami része volt az eladására törekvő, rendkívül sikeres marketing-stratégiának: gyakran lépett fel Dávid-csillagos ruhában. Különféle vasak hajlítása volt a specialitása (ennyiben Uri Geller elődének tekinthető).

Még volt ideje körbejárni Amerikát, mielőtt egy balesetben váratlanul, fiatalon meghalt. Talán látták Superman akkoriban 10 éves alkotói is.

Zishe Breitbart minden sztereotípiát cáfolva rengeteget olvasott és elmélyült a zsidó hagyományban, vonzotta a hászidizmus, pénzzel is támogatta az egyik hászid udvart. Továbbá a jobboldali cionizmus apukája, Zeev Jabotinsky ismerőse és elvbarátja is volt. Mintazsidó.

Jó, ha Superman figurája őriz valamit az emlékéből.

​Magneto az X-Manből – egy átélhető zsidó szupergonosz

Erik Lensherr, a fémeket korlátlanul uralni, manipulálni képes Magneto Auschwitzban ismeri fel emberfeletti képességeit, amikor el akarják őt választani az édesanyjától. Zsidóként tanulja meg, hogy az emberek nem tűrik meg, ha bárki bármiben különbözik tőlük, mert az ismeretlennel szembesülve mindig agresszívvé válnak. A mutánsoknak tehát, akik evolúciós ugrást jelentenek az emberiséghez képest, nem szabad békét keresniük az emberekkel, az ilyesmi önbecsapás volna. A rasszizmusra felelő ellen-rasszizmus olyan képviselői ihlették különböző korszakaiban figuráját, mint Malcolm X, a fekete polgárjogi mozgalom „vadhajtása”, vagy a „soha többé” jelszavával agitáló Meir Kahane rabbi, aki Amerikában és Izraelben is nyíltan rasszista mozgalmakat hozott létre. 

Magneto világnézete természetesen rémületes és akceptálhatatlan, de nem lesöpörhető. A személyes tapasztalat hitele és az egyáltalán nem alaptalan antropológia pesszimizmus szólal meg benne. Álláspontja mélyebbnek tűnik sok ponton a némelykor önbecsapó humanista naivitásnál. Legalább együttérzésünket nem tagadhatjuk meg tőle. Empatikusan át kell éreznünk félelme és gyűlölete mélységét ahhoz, hogy érdemben vitába szállhassunk vele. Milyen humanizmus lenne az, amelyet nem érdekel az áldozatok szenvedése, ha nem elég PC-módon adnak számot róla? Másfelől, ha nagyon-nagyon különböző mértékben is, de mindenki joggal sértett és a legveszélyesebbek gyakran éppen azok, akik erkölcsileg feljogosítva érzik magukat bármire, hiszen ők mindig csak elégtételt vesznek. Az erkölcsi önigazolással felvértezett gátlástalanságnál nem sok minden pusztítóbb. Magneto olyan gonosz és szenvedő szuperhős, akit élettörténeti kapcsolat, sorsközösség mély, személyes barátság és szolidaritás fűz a jó mutánsok vezetőjéhez, Xavier professzorhoz, ez önmagában is viszonylagosítja szupergonoszságát. Alakja még összetettebbé válik, további mélységét kap azzal, hogy alkotói egy ponton úgy döntenek, visszamenőleg zsidóvá, holokauszt-túlélővé teszik karakterét.

Videojáték a transzgenerációs traumáról 

Interaktív történetben dolgozza fel a transzgenerációs traumákat egy magyar játékfejlesztő és csapata. Az erőszakos, akcióközpontú játékokkal ellentétben a Hotel Arcanum a videójáték mint médium multidiszciplinaritását és interaktivitását kihasználva igyekszik egy mély és fontos történetet elmesélni, nem nélkülözve a művészeti, edukatív jelleget sem. Tóth Ridovics Mátéék projektje a kreatív történetmesélésre építő, úgynevezett dialógus központú “kalandjátékok” és dedukció-fókuszú “detektív játékok” ötvözete, amiben minden párbeszédegység és tárgyleírás elmenthető a főszereplő emlékezetébe. Ezeket kombinálva (összefüggéseket, ellentmondásokat felfedezve) oldhatók meg a dedukciós puzzle-ok, és juthat a játékos egyre mélyebbre a családi történetekben. A fejlesztők a Holokausztot vagy a második világháborút semmilyen módon nem kívánják ábrázolni, az a harmadik generációs főszereplő számára már csak közvetetten, a család belső dinamikáin és történetein keresztül hozzáférhető.

A projektről részletesebben a Szombat cikkében olvashatnak: 

Wonder Woman – egy öntudatos izraeli szuperhősnő

Mármint Gal Gadot, Wonder Woman megjelenítője, a nagy költségvetésű szupehős-filmekben. Gadot nem csak katonája volt az izraeli hadseregnek, de egyértelműen Izrael politikájának támogatója is, szemben, például, az erős izraeli kulturális kötődésekkel rendelkező, de az ország politikájával szemben élesen kritikus Natalie Portmannel.

Gadot öntudatosan formálja meg azt az erős nőt, aki nem hagyja többé fizikailag alávetni magát. Az egykor gyengék és kiszolgáltatottak megerősödését, visszavágását szimbolizálja figurája, vagyis egy olyan történetet, amely jól illeszkedik a cionizmus klasszikus elbeszéléseihez. Ahogy Wonder Woman nőként hatalmasabb a dominanciára törekvő férfiaknál, úgy ismétli meg Gadot hazája, Izrael is Dávid és Góliát történetét. Ahogy a lakosságszámát és területét tekintve az arab államoknál jóval kisebb Izrael is győztes háborúkat tudott vívni szomszédaival szemben, úgy győzi le törékenynek tűnő nőként a világot Gal Gadot Wonder Womanje is. 

A Csodanő meséjéből Gadot forgatáson kívüli szerepformálása csinált karakteresen izraeliként is érthető történetet.

Ha úgy olvassa ezt a hírlevelet, hogy nem tőlünk kapta, hanem egy barátja továbbította, akkor nyugodt lehet: ilyenek a jó barátok, megosztják egymással az élményeket, híreket, érdekes tartalmakat.

Ha ide​ klikkelve feliratkozik a hírlevélre, akkor legközelebb már péntek délben megérkezik a hírlevelünk - és továbbíthatja is akár valakinek! :)