Az ősapák kemény, zord, sziklaszilárd emberek kéne legyenek a rendes mitológiákban. A mi ősapáink jórészt nem ilyenek voltak. Két elkényeztetett, mamakedvence álmodozóval kezdődik tulajdonképpen Izráel története, a névadó Jákob-Izraellel és a fiával, Józseffel, aki továbbviszi apja álmait.

Jákob, miután el kell menekülnie otthonról, első önálló estéjén álmot lát, az égbe vezető lépcsőről, amelyen fel és le közlekednek az angyalok és megerősítő üzenetet kap, épp akkor, amikor a legelhagyatottabb. Jákob álmodozó természet, sokat ül a sátorban, keveset van kint a friss levegőn, édesanyja szoknyája mellett érzi jól magát, aki, apjával szemben, őt szereti igazán. Ézsauval szemben a kevéssé gyakorlatias, életrevaló szellemi ember mintája. Akkor álmodik mégis, amikor mindezt a biztonságot elveszíti. Amikor már nem tud többé csak álmodozó lenni. Álma jelzi az álmodozások korának végét számára.

Az ő álmának torzképe az immár általa elkényeztetett fiú, József álma, jellegzetes nárcisztikus, vágyteljesítő álom arról, hogy mindenki előtte hajlong majd. Álmai centrumában ő áll mint az univerzum középpontja. Az álom igazat mond, de megcsavartan: amikorra megvalósul, már nem vágyik rá József. Akkor, amikor tényleg korlátlan hatalma lesz felettük, már újra bátyjai elveszett testvére szeretne lenni. Az álmok, úgy tűnik, akkor teljesednek be, amikor már nem infantilis vágyainkról szólnak többé, úgy tűnik.

Előtte a fáraó udvaroncainak álmait fejti meg a börtönben – élete mélypontján, mint Jákob, álmokkal foglalkozik ő is - már mások álmaira figyel, ez vezeti el az idegen birodalommal foglalkozó álmok megfejtéséig. Jákob és a fia József éteri, kissé önimádó álmodozókból valódi vezetők lesznek, mert az álmok végső soron nem hazudnak. 

Ámos Imre: Nővérek (Álmodók) →​

Ámos Imrének, ahogy Marc Chagallnak, az álom lebegő kontúrtalansága eminens alkotói közege, ez szinte kellemetlen közhelye a róla szóló beszédnek. Ennek a képnek a címében is ott áll zárójelben, hogy Álmodók, nemcsak „formája”, de anyaga is az álom. És mintha Szabó Lőrinc versét ismételné, két nőalakja mintha nem egy dimenzióban lenne, mintha egyikük álmodná a másikat, álmodná, képzelné, megalkotná. De eldönthetetlen, melyik az álom kreatív művésze a nővérek közül, ki álmodik kit. Annyira szoros közöttük a nővéri kötelék, hogy kölcsönösen álmodják, hozzák létre egymást. 

A mű 1946-ban, közvetlenül Ámos halála után került a múzeumba. Ámos feltehetően Németországban, ismeretlen időpontban halt meg, tűnt el a holokausztban. Neve, Ámos, melyet művésznévként választott, az álmot (Ámos, álmos) kötötte újra össze a bibliai próféciával, Ámos prófétával. 

Ámos Imre művei gyűjteményünkben →​

Három dolog függ Isten kegyelmétől a Talmud szerint: a jó uralkodó, a jó év és a jó álom.

A jó uralkodó az ókori keleten nem döntés, hanem szerencse kérdése volt, ma, elvileg, napnyugaton, választjuk a politikai vezetőinket, rajtunk múlik, beleszólhatunk, de azért pontosan tudjuk, hogy a Talmudnak igaza van. Isten kegyelmén is múlik, kiknek leszünk alávetve, mikor, hová születünk, jó időbe, jó helyre-e, legalább viszonylag.

A jó évnek, a jó termésnek is még jobban ki voltak szolgáltatva nálunk az ókori Izraelben és a száműzetésben is, de elég kiszámíthatatlan ahhoz a huszonegyedik század, hogy tudjuk, a Talmudnak, konkrétan a Ráv nevében nyilatkozó Rabbi Jehudának igaza van. A megélhetésünk is Isten kegyelmére bízatott, ha tehetünk is érte egyet-mást, talán. Az pedig, hogy mit tanulunk meg, hová járunk iskolába, mennyi esélyünk van önállóvá válni végképp és egyre inkább Isten kezében van.

Az álmaink fölött, noha nagyon is rólunk szólnak, semmilyen kontrollt nem tudunk gyakorolni, az alvás lényege éppen ez, a kontroll elvesztése. Hozzánk szól, nekünk szól, de valahonnan máshonnan. A tudatalatti sötét tárnáiból, vagy az Örökkévalótól érkező üzenet, nem tudjuk, de annyit már a Talmud is leszögez, hogy a megfejtetlen álom olyan, mint a felbontatlan levél. A címzettjei mi vagyunk, a feladója ismeretlen. Valaki más. 

Újévi üdvözlőlap, ETE Budapest →​

Újévkor, Ros hásáná idején nyitva vannak az ég kapui, közel vagyunk az Örökkévaló kegyelméhez. A leghíresebb jelenet pedig, amelyben megnyílik az ég, Jákob álma az égbe vezető lépcsőről. Ezt a két dolgot kapcsolja össze az újévi üdvözlőlap, amelyen az angyalok a lépcső különböző fokain állva bámulják az alvó Jákobot, mintha nem is értenék, hogy kerül oda, hogyan nyílhattak meg előtte az ég kapui álmában. Mint a liliputiak, amikor meglátják Gulivert. Többen össze is csapják, vagy a szájuk elé kapják a kezüket. Hogy mik vannak -üzenik ezek az angyali gesztusok. Egyikőjük egyenesen mintha a szívéhez kapna, hogy hát komolyan az ész megáll, hogy ez itt fekszik az ég kapujában, hogy kerül ide. A meglepetés iránya megfordul, Jákob békésen alszik. Az ég és a föld találkozása, úgy tűnik, megrázó lehet az égi seregek számára is. Ők sem tudják, milyen kitenni magunkat a bűnnek és a halandóságnak. Nekik is nehéz lehet szembesülni vele. Jákob álmában ezt érti meg ezen a képen, az angyalok ijedelmét. Talán még együttérezni is megtanulnak majd velünk a megtérés időszakában. Most még csak hitetlenkednek, mintha álmukban látnál Jákobot, az első álmodozó ősatyák. 

Ünnepi imakönyv, Bécs, 1794 →​

A fenti képeslapot megrajzoló Nemes M. nem elképzelte és lerajzolta Jákob álmának jelenetét, hanem olyan régi mintát használt, ami jól ismert volt már a zsidó vizuális világban: Jákob egy fa mellett fekszik, az égből, a ragyogó napsugarak közül leereszkedő szárnyas angyalok kinyújtott kézzel üdvözlik Jákobot.

A képen többé kevésbé ugyanazt, ugyanabban az elrendezésben látjuk, mint az 1695-ben Amszterdamban megjelent első, rézmetszetekkel illusztrált Haggada címlapján.

Az Amszterdami Haggadát Salamon ben Joseph nyomtatta, illusztrátora Abraham ben Jacob volt, aki kereszténynek született, majd felnőttként tért át a zsidó hitre. Abraham ben Jacob ismerte Matthaeus Merian 1625 és 1630 között megjelent „Icones Bilicae” című sorozatát, azaz a keresztény Ó- és az Újszövetség történeteihez készült rézmetszeteit. A Haggada illusztrációinak elkészítéséhez Abraham ben Jacob Merian képeit használta úgy, hogy a keresztény szimbólumokat elhagyta, esetleg kisebb–nagyobb módosításokkal igazította hozzá a képeket az új tartalomhoz. Széderjelenete például az utolsó vacsora ábrázolását használja. A Haggada címlapján számos bibliai jelenet szerepel kör alakú medaillonokban, köztük Jákob álmának jelenete. Az amszterdami Haggada óriási hatással volt a héber könyvnyomtatásra, ezért ezek a képek a zsidó vizuális világ általánosan használt képei lettek.

Egy 1800-as császári rendelet megtiltotta a héber könyvek importját az Osztrák császárság területére, ezért sokáig egyedül Anton Schmid, császári-királyi priviligezált héber nyomdász volt jogosult héber könyvek nyomtatására. Schmid keresztény volt, aki keleti nyelveket tanult Bécsben, majd a héber nyomdászatot Lembergben tanulmányozta. Nyomdájában elsősorban a klasszikus szövegeket, Bibliát, Talmudot, kommentárokat és imakönyveket nyomtattak, kiváló minőségben. Nyomdája ellátta a sokszínű Habsburg zsidóság minden közösségét. 1794-ben megjelent ünnepi imakönyv-sorozata (mahzór) a lengyel és a morva rítus szerinti imarendet követi. Címlapja a híres Amszterdami Haggada címlapjának elrendezését követi: a gazdagon redőzött drapéria alatt Mózes és Áron alakja látható, felettük kis medaillonokban bibliai jelenetek, közte Jákob álmának illusztrációjával.

Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem Doktori Iskolája és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Múzeumban tartja Szűcs Tamás nyilvános doktori fejezet-vitáját "A Jeruzsálem-kérdés, és Izrael kapcsolata az UNESCO Világörökségi Bizottságával" címmel.

Helyszín: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, 2. emelet. 1077 Budapest, Dohány utca 2.

Időpont: 2023 május 18. 17 óra.

Hermann Lipót: Jákob és József  →​​​​

Egy keleti pátriárka és egy fin de siécle ficsúr, bohém a párizsi Quartier Latinből. Jákob és József aszimmetrikus kettőse, érezni így is közöttük a mély harmóniát, egymásra hangolódtak, annyira, mintha más nem is lenne jelen Herman Lipót képén, amelynek címe is csak ennyi, hogy Jákob és József. Pedig a háttérben József és Jákob egymásba fonódó tekintetén kívül többen is figyelnek, akik mintha illetéktelenül kerültek volna be, mintegy a művész akarata ellenére bepofátlankodtak volna a képbe. A háttérben statisztálnak, de érezhető szinte méltánytalankodásuk halk morajlása. A testvérek rossz szemmel nézik ezt az őket teljesen kizáró kölcsönös bizalmatlanságot. A dombok idillje előtt, apa és fia idillje mögött fenyegető háttérként mutatkoznak meg, csak azért is bejöttek a képbe, és mind tudjuk, mi következik ezután. A békés idill nyugalmának súlyos, egész életekre kiható megzavarása. Még akkor is, ha látszik rajtuk, amennyire kivehetőek vonásaik, a megilletődöttség. Zavarja őket ez a nagy szeretet és irigylik is, meghatónak és elkeserítőnek tartják. Be akarnak lépni apjuk és öccsük közös álmaiba, de csak szétszakítani tudják őket. 

Hermann Lipót 1941-ben festett képe szerepelt az OMIKE III. Képzőművészeti kiállításán 1942-ben. Feltehetően ekkor került a gyűjteményünkbe. 

* Ómerszámlálás: Az ókori Izraelben pészah második napján kezdődött az árpa aratása, ezen a napon kezdték el az ómerszámlálást, mely a hetek ünnepén, sávuótkor ért véget, ekkor ettek először új kenyeret. Úgy számolták a napokat, hogy naponta egy-egy kalászt félretettek, s ha hét kalász összegyűlt, kévébe (héberül: ómer) fonták őket. Amikor a hét kéve összegyűlt, a következő (az ötvenedik) napon tartották az új kenyér ünnepét (sávuot jelentése: hetek ünnepe).  Az ómerszámlálás idején pestis pusztított Ákivá rabbi tanítványai között. A járvány huszonnégyezer áldozatára gyásszal emlékezünk. Ilyenkor nincs esküvő, nem vágatnak hajat, tilos a tánc és a zene.