Zsidó Múzeum Magazinja #221 Áv 9. Hírlevelünket Áv hó 4-én küldjük, jövő héten kedden Áv hó 9-e (tisá beÁv) a zsidó történelem legnagyobb gyásznapja lesz. Ezen a napon emlékezünk mindkét jeruzsálemi Szentély pusztulására, melyekhez az évszázadok során további történelmi tragédiák emléke kapcsolódott. Idén, a háború közepén, és egy szörnyű fenyegetés árnyékában mindezek összekapcsolódnak október 7-e emlékével, a túszok reménytelennek látszó helyzetével. Hírlevelünkben ezen a héten ezért az ehhez a naphoz kapcsolódó tárgyainkból és kortárs tartalmakból válogattunk. Áv hó 9: I. e. 586 : Salamon templomát kifosztották és felégették a babilóniak 70 : A második templomot a Titus vezette római légiók lerombolták (Képünkön Titus Rómában ma is álló diadalívének erről szóló részlete a Szentély nagy arany menórájának ábrázolásával.) Későbbi gyászos események, melyeket a zsidó hagyomány e naphoz rögzített: 1095 : A keresztes hadjáratokról szóló zsinati döntés dátuma. (A keresztes hadjáratok során teljes zsidó közösségeket mészároltak le a keresztény csapatok) 1242: Párizsban több szekérnyi Talmudot égettek el. 1290 : Ezen a napon száműzték a zsidókat Angliából. 1492 : Ezen a napon írták alá hispániai zsidók kiűzéséről szóló alhambrai dekrétumot. 1942 : Ehhez a naphoz kapcsolódik a tömegmészárlások kezdete a treblinkai megsemmisítő táborban. A hét műtárgya: Gyászénekek Tisá beÁvra Gyászénekek tisá beÁvra → A jeruzsálemi Szentély lerombolásának napja Áv hó 9-e böjt és gyásznap. A zsidó nép örök szellemi fővárosának emlékére ezen a napon világszerte speciális gyászénekekkel emlékeznek. E hétre választott műtárgyunkat, a gyászénekek rendjét tartalmazó kötetet 1850-ben nyomtatták Budán, az Egyetemi Nyomdában. A héber könyvek kinyomtatását a tizennyolcadik századi magyarországi törvények az Egyetemi Nyomdára korlátozták, s hogy tartalmukat ellenőrizni tudják, héberül tudó keresztény revizort (cenzort) alkalmaztak. Az Egyetemi Nyomda gyönyörű minőségű, szép szedésű könyveinek héber betűkészlete sajnos nem maradt fent. Kinot (gyászének) a Beeri kibucért Az idei Áv 9-ének különösen gyászos hangulatot ad október 7-e emléke. A jeruzsálemi Shira Hadasha zsinagógában a Siralmak könyvének néhány versét ismétlik: "Ezért sírok oly keservesen, szememből patakzik a könny. S vigasztalóm, aki erőt önthetne belém, messze van tőlem. Fiaim nyomorúságra jutottak, mert az ellenség felülkerekedett." (1:16) "Kelj fel, sírj már éjjel, az éjszakai őrváltások kezdetén! Öntsd ki, mint a vizet, szívedet az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezedet gyermekeid életéért!" (2:19) "Emeljük föl szívünket a tenyerünkön Istenhez az égbe" (3:41) "Nem hitték a föld királyai és a földkerekség egyetlen lakója sem, hogy ellenséges erő behatolhat Jeruzsálem kapuin." (4:12) "Az ifjakat befogták malmot hajtani, s a gyerekek megrokkantak a fahordásban. A vének nem gyülekeznek már a kapukban, a fiatalok abbahagyták a mulatságot." (5:13-14) Gyászének a Beeri kibucért Lehetőségek a Rabbiképzőben: Hírlevelünket azért küldjük ma a szokásosnál korábban, hogy aki elszántságot érez magában zsidó tanulmányai elmélyítésére, még ma jelentkezhessen az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem szeptemberben induló képzéseire. További részletes információk felvételizőknek elérhetőek INNEN . Jahrzeit: Balázs Mór A Londonban tanult mérnök Balázs Mór elképzelései nyomán indult el Budapesten az első villamos 1889 nyarán az Egyetem tér és az Orczy tér között. Róla olvashatnak az alábbi blogbejegyzésünkben. Áv 3: Balázs Mór Áv hó 3-án van a Jahrzeitja, halálozási évfordulója verőczei Balázs Mórnak.... Read More Ima a háborús fenyegetés időszakára Borítóképünk: Tisá beÁv az Amszterdami zsinagógában → A 18. századi metszeten a híres amszterdami portugál zsinagóga, az Esnoga látható egy tisá beávi gyásznapon. A kép feltehetően könyv-illusztrációnak készült, erre utalnak az oldalszámokra mutató jelölések. A képekről leolvashatjuk a gyásznaphoz kapcsolódó szokásokat: a közösség padok helyett a földön ül, nem visel cipőt, kezükben a gyászénekeket (kinot) tartalmazó kis kötetek. A képre van a képaláírásra kattintva a kép nagyítható, így további részletek is láthatóvá válnak. |
Zsidó Múzeum
Magazinja
#221 Áv 9.
| |
|
|
Hírlevelünket Áv hó 4-én küldjük, jövő héten kedden Áv hó 9-e (tisá beÁv) a zsidó történelem legnagyobb gyásznapja lesz. Ezen a napon emlékezünk mindkét jeruzsálemi Szentély pusztulására, melyekhez az évszázadok során további történelmi tragédiák emléke kapcsolódott.
Idén, a háború közepén, és egy szörnyű fenyegetés árnyékában mindezek összekapcsolódnak október 7-e emlékével, a túszok reménytelennek látszó helyzetével.
Hírlevelünkben ezen a héten ezért az ehhez a naphoz kapcsolódó tárgyainkból és kortárs tartalmakból válogattunk.
| |
|
|
I. e. 586: Salamon templomát kifosztották és felégették a babilóniak
70: A második templomot a Titus vezette római légiók lerombolták (Képünkön Titus Rómában ma is álló diadalívének erről szóló részlete a Szentély nagy arany menórájának ábrázolásával.)
| |
Későbbi gyászos események, melyeket a zsidó hagyomány e naphoz rögzített:
1095: A keresztes hadjáratokról szóló zsinati döntés dátuma. (A keresztes hadjáratok során teljes zsidó közösségeket mészároltak le a keresztény csapatok)
1242: Párizsban több szekérnyi Talmudot égettek el.
1290: Ezen a napon száműzték a zsidókat Angliából.
1492: Ezen a napon írták alá hispániai zsidók kiűzéséről szóló alhambrai dekrétumot.
1942: Ehhez a naphoz kapcsolódik a tömegmészárlások kezdete a treblinkai megsemmisítő táborban.
| |
|
|
A hét műtárgya: Gyászénekek Tisá beÁvra | |
A jeruzsálemi Szentély lerombolásának napja Áv hó 9-e böjt és gyásznap. A zsidó nép örök szellemi fővárosának emlékére ezen a napon világszerte speciális gyászénekekkel emlékeznek. E hétre választott műtárgyunkat, a gyászénekek rendjét tartalmazó kötetet 1850-ben nyomtatták Budán, az Egyetemi Nyomdában.
A héber könyvek kinyomtatását a tizennyolcadik századi magyarországi törvények az Egyetemi Nyomdára korlátozták, s hogy tartalmukat ellenőrizni tudják, héberül tudó keresztény revizort (cenzort) alkalmaztak. Az Egyetemi Nyomda gyönyörű minőségű, szép szedésű könyveinek héber betűkészlete sajnos nem maradt fent.
| |
|
|
Kinot (gyászének) a Beeri kibucért | |
Az idei Áv 9-ének különösen gyászos hangulatot ad október 7-e emléke. A jeruzsálemi Shira Hadasha zsinagógában a Siralmak könyvének néhány versét ismétlik:
"Ezért sírok oly keservesen, szememből patakzik a könny. S vigasztalóm, aki erőt önthetne belém, messze van tőlem. Fiaim nyomorúságra jutottak, mert az ellenség felülkerekedett." (1:16)
"Kelj fel, sírj már éjjel, az éjszakai őrváltások kezdetén! Öntsd ki, mint a vizet, szívedet az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezedet gyermekeid életéért!" (2:19)
"Emeljük föl szívünket a tenyerünkön Istenhez az égbe" (3:41)
"Nem hitték a föld királyai és a földkerekség egyetlen lakója sem, hogy ellenséges erő behatolhat Jeruzsálem kapuin." (4:12)
"Az ifjakat befogták malmot hajtani, s a gyerekek megrokkantak a fahordásban. A vének nem gyülekeznek már a kapukban, a fiatalok abbahagyták a mulatságot." (5:13-14)
| |
Gyászének a Beeri kibucért | |
|
|
Lehetőségek a Rabbiképzőben: | |
Hírlevelünket azért küldjük ma a szokásosnál korábban, hogy aki elszántságot érez magában zsidó tanulmányai elmélyítésére, még ma jelentkezhessen az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem szeptemberben induló képzéseire. | |
További részletes információk felvételizőknek elérhetőek INNEN. | |
|
|
A Londonban tanult mérnök Balázs Mór elképzelései nyomán indult el Budapesten az első villamos 1889 nyarán az Egyetem tér és az Orczy tér között. Róla olvashatnak az alábbi blogbejegyzésünkben.
| |
| | Áv hó 3-án van a Jahrzeitja, halálozási évfordulója verőczei Balázs Mórnak.... | |
|
|
Ima a háborús fenyegetés időszakára | |
|
|
A 18. századi metszeten a híres amszterdami portugál zsinagóga, az Esnoga látható egy tisá beávi gyásznapon. A kép feltehetően könyv-illusztrációnak készült, erre utalnak az oldalszámokra mutató jelölések. A képekről leolvashatjuk a gyásznaphoz kapcsolódó szokásokat: a közösség padok helyett a földön ül, nem visel cipőt, kezükben a gyászénekeket (kinot) tartalmazó kis kötetek. A képre van a képaláírásra kattintva a kép nagyítható, így további részletek is láthatóvá válnak. | |
|
|
Hírlevelünk küldésének napja: Áv 4. | |
|
|
| |