„És a Tóra-tanulás mindenekelőtt” – elvileg ez a talmudi mondat minden jámbor zsidó reggeli imájában elhangzik. A Tóra tanulására mondott áldás után, még a reggeli ima legelején. És azért, hogy az áldás, benne az Örökkévaló neve ne mondassék hiába, gyorsan tanulunk is némi Tórát felkelés után, imádkozás közben. A „Tóra” itt a teljes zsidó szöveghagyományt jelenti, a Tórát, a Misnát és a Gemarát, a Talmud két részét. Mindegyikből keresünk egy idézetet, a Gemárábelit arról, hogy vannak olyan jócselekedetek, amelyek igazi jutalmát majd az Eljövendő Világban nyerjük el. Apánk és anyánk illő tisztelete, az önzetlen jótettek, a vendégszeretet, a betegek látogatása, a halottak körüli teendők szükségképpen önzetlen elvégzése, a felebarátok közötti béke keresése mellett, pontosabban mindegyikükkel „szemben”, velük, mindegyikükkel egyenértékűként a Tóra tanulása. Ez áll a mérleg másik serpenyőjében, minden jócselekedetek együttes értékének azonos súlyú ellenértékeként. A zsidó vallás mértéktelen intellektualizmusának mementójaként.

Amikor Vespasianusszal beszél Jeruzsálem pusztulásának idején Johánán ben Zákkáj, ugyanezt kéri: Javnét, a tanulás színhelyét, ennyit csak a világ urától. Ahol Tóra van, ott van minden. A rabbinikus judaizmus bázisa, aranyalapja. Ennyi kellett mindig a zsidóknak: az iskola, a Tóra-tanulás talán még a zsinagógánál is fontosabb volt. 

Az Országos Magyar Izraelita Tanítóegylet oklevelének képein a zsidó felvilágosodás oktatási elveinek jelképeit és a zsidó közösség magyarosodásának szimbólumait láthatjuk. Az oklevél felső harmadában a tanítóegylet oktatási és polgári ideáljáinak képei, a két kép között pedig Mózes a kőtáblákkal, lábainál a modern és a hagyományos oktatás jelképeivel látható: földgömbbel és héber nyelvű könyvekkel. A képek tartalmát erősítik a kis medaillonokban szereplő portrék: a hagyományos zsidó értékeket megjelenítő Majmonidészé és a zsidó felvilágosodás atyjáé, Moses Mendelssohné, alattuk a modern pedagógia atyjáé, Pestalozzié, valamint a modern Magyarországot megálmodó Széchenyi István grófé. A képekhez héber, német és magyar nyelvű mondatszalagok tartoznak, mintegy kijelölve a modern zsidó oktatás nyelvi irányait is. Az oklevelet a Tanítóegylet a magyar zsidó tudományos élet büszkeségének, Goldziher Ignácnak adományozta, fia, Károly pedig a múzeumnak ajándékozta 1933-ban.​

Mi az intézményi múlt, a személyes élettörténetek és a közösségi hagyomány szerepe egy iskola mindennapi életében. Erről beszélgettünk Kovács Bernadettel, a Scheiber iskola igazgatójával.

Mi az, van-e olyasmi egyáltalán, amit egy iskola a napi működése során felhasználhat a hagyományai közül, a múltjából, az örökségéből?

Szerencsés embernek tartom magam, mert 1991 és 1995 között az Anna Frank Gimnáziumban tanulhattam, aminek jogutódja a mai Scheiber Iskola. Az Anna Frankban a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen egy kiváló és összetartó zsidó közösségben tanulni, lenni, élni. Sokat és sokszor beszélgetve az „öregdiákokkal” tudom, hogy nem volt ez másképp sosem. A zsidó gimnázium tanulói mindig egy erős közösséget alkottak, aminek tagjai – legyenek felnőttek, gyerekek – tisztelettel, figyelemmel és szeretettel fordultak egymás felé. Ez ma sincs másképp.

Gimnazista koromban együtt jártunk zsinagógába, együtt köszöntöttük az ünnepeinket a minket tanító rabbikkal. Fontos volt nekünk Deutsch Róbert (z”l) főrabbi szigorú tanítása, amit mindig megértő számonkérés követett. Rengeteget jelentett Frölich Róbert is számunkra, aki akkor még nem volt főrabbi, hanem sokkal inkább a barátunk, mentorunk volt, akivel bármilyen ügyes-bajos dolgunkról beszélhettünk, bízhattunk a bölcsességében. Ma Darvas István főrabbi, Deutsch Péter rabbi és Zucker Immánuel főkántor jelentheti és jelenti ugyanezt a tanítványaink számára.

Ez az iskola 1919-ben azért nyithatta meg a kapuit, mert a hazai zsidó közösség összegyűjtötte az ehhez szükséges forrásokat, hogy minden zsidó gyermeknek lehetősége legyen tanulni, hogy későbbi életében a zsidó közösségnek értékes tagja lehessen. Ez az az örökség, amit azóta is viszünk magunkkal, és ami meghatározza a mindennapjainkat.

Ha meg kéne valakit nevezned a Scheiber iskola jogelődei, a Zsidó Gimnázium, az Anna Frank oktatói, igazgatói közül, illetve a Scheiber múltjából, ki lenne az, kik lennének azok, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rád? 

1998-ban kezdtem el tanítani a Scheiber Iskolában, osztozva a tanári szobán azokkal a fantasztikus és nagy tudású emberekkel, akik néhány évvel ezelőtt még a tanáraim voltak. Hosszú ideig kellett unszoljanak, hogy tegezzem őket, mert nem tudtam megküzdeni azzal, hogy ezek a kivételes emberek már a kollégáim. Ők voltak azok, akik megtanítottak „tanárnak” lenni. Ez nem egy munka, nem egy szakma, hanem egy hivatás. Tőlük tanultam meg, mit jelent ez az egész, tőlük tanultam meg, hogy semmi a világon nem fontos, csak a gyerekek, mert ők a jövőnk. Hálával tartozom nekik, amíg csak élek ezért (is).

Az igazgatók sorában három olyan egyéniség volt, akikre mesteremként tekintek, nem alábecsülve a többiek érdemeit sem, sőt.

dr. Réz Gáborné, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium volt-igazgatója tíz éven keresztül vezette az Iskolát. Ebben a tíz évben új alapokra helyezte az intézményben dolgozó valamennyi pedagógus módszertani elképzeléseit. Értékes továbbképzéseken vettünk részt, amelyek azóta is meghatározzák pedagógiai szemléletünket. Végtelenül bölcs, csendes vezetője volt tanári közösségünknek, aki mindig és mindenben segítségünkre volt, rengeteget tanulhattunk tőle.

dr. Berend Ivánné, az Anna Frank Gimnáziumot vezette hosszú éveken át. Kiváló történelemtanár és még kiválóbb igazgató volt, aki a személyes példájával is utat mutatott. Előkészítette az intézmény megújulását, nélküle nem lenne a Scheiber Iskola az ami, noha csak egyetlen alkalommal, kevéssel halála előtt, hosszas unszolásomra tette be a lábát az épületbe. Rózsa néni a megilát utoljára itt, velünk, és a 480 diákunkkal hallgathatta meg. Megtisztelő és felemelő pillanat volt ez számomra.

Végül, de nem utolsó sorban Zsoldos Jenőt említeném, aki 1920 és 1965 között volt meghatározó tanáregyénisége, igazgatója az intézménynek. Több tanítványával beszélgetve tudom, hogy kivételes hozzáállása, munkamorálja tette lehetővé, hogy az iskolát a magyar-zsidó műveltség hagyományai hathassák át. Scheiber professzor gyászbeszédében, 1972-ben így emlékezett meg róla: „A búcsú e percében, amelyben tanítványai állják körül koporsóját, s a világon szerteszét százak és százak gondolnak Reá, mert tudásából merítettek, emberségén épültek, áldjuk példáját.”

Mit jelent neked és a Scheiber szellemiségében a névadó emléke?

Scheiber Sándor rabbit rendkívül széleskörű judaisztikai ismeretek és szerteágazó világi műveltség, a közösség szeretete és a zsidó oktatás iránti elkötelezettség jellemezte, vagyis olyan értékek, amelyek irányadók az utókor minden szereplőjének, így személy szerint nekem is. Minden itt tanuló gyereket megpróbálunk olyan fiatal felnőtté nevelni, aki örömmel tanul, örömmel éli meg a zsidóságát, és aki maximálisan nyitott a világra.

Mit jelent neológ zsidó iskolát csinálni, mi a célja, mivel lenne elégedett az iskola a vallásoktatás eredményeként? A zsidó hitgyakorlat, egyházi élet folytonossága? Tájékozott, felvilágosult, nyitott felnőttek képzése? Valami más is?

A legnagyobb örömöt az jelentené, ha diákjaink szépen lassan megértenék, hogy bár a judaisztika egy a tantárgyak közül, ebből adódóan ismereteket kell szerezzenek és ezekről számot kell adjanak, ráadásul az erőfeszítéseiket érdemjeggyel osztályozzuk, de ennél sokkal fontosabb, hogy a megszerzett tudásuk komoly lehetőséget jelent számukra. Lehetőséget, mert arra alapozva könnyebben és komfortosabban lehetnek teljesértékű tagjai zsinagógai közösségeknek, amelyek számítanak rájuk, egyben segítik őket a felnőtté válás rögös útján, arról nem beszélve, hogy az élet minden területével foglalkozó zsidó hagyomány segítségével a világról és önmagukról is többlet tudást szerezhetnek.  

A terjedő hírek szerint a Scheiberben megújul a vallásoktatás. Valóban? Ha igen, akkor hogyan és mikorra?

Hosszabb folyamat kezdetén vagyunk, amelynek elsősorban az a célja, hogy a gyerekek és a judaisztika viszonyát újra definiáljuk. Továbbra is elsődleges jelentősége van, hogy minél több tudást szerezzenek az itt töltött évek alatt, de legalább ennyire fontosnak gondoljuk, hogy a gyerekek mindennapi életének szerves részét képezze a zsidó hagyomány, részint a vallási gyakorlat által, részint pedig annak a felismerésnek az elmélyítésével, hogy az életük számos kérdésére, problémájára könnyebben találnak választ, ha megismerik a tradíciót. 

A Nyugat 1934-es évfolyamában Schöpflin Aladár olvasói levélben szól a Pesti Izraelita Hitközségről néhány szót, a Zsidó Gimnázium tanára, az író és irodalomtörténész Komlós Aladár védelmében. De mit keres a hitközség a Nyugat hasábjain?

Schöpflin a munkajogi szankcióktól védi Komlós tanár urat, aki a századelő arszlánjáról és írójáról, Bródy Sándorról készített portrét, írása része volt a magyar zsidó szellemtörténettel foglalkozó történeti áttekintésének. És az író rokonai rossz néven vették ezt tőle, oda kívántak hatni, hogy legyen már valami baja a szerzőnek az állásával, a fenntartó hitközségnél. Schöpflin a vita, a bírálat, a szellem szabadságát védte és úgy képzelte, polgári állásában bántani valakit ez állásától független irodalmi tényekért, olyan antiliberális valami, amit fel sem lehet tételezni komoly hitközségi emberről”. Ilyen jó híre volt a Nyugatban a hitközségnek. 

A Tóra elmélyült tanulmányozásában található meg az Örökkévaló. Ha a rabbik és tanítványaik összevesznek, akkor még többet tudnak meg róla: Ez is és az is az élő Isten szava, mondja a Talmud összeveszésükről, eltérő értelmezéseikről. A szabad, szenvedélyes, tekintélyre nem néző tanulás közösségi eseményének színtere a Bét Midrás, a tanház, az iskola. Fiaim, csak veszekedjetek, kéri az Örökkévaló, aki derűsen nevet a rabbikon, amikor nem egymással, hanem vele vesznek össze. A tanulás ethosza a szabadság eszménye a zsidóknál és a közösségé, amely az egyenlő részvételen alapul: sokat tanultam mestereimtől, még többet kollégáimtól, de a legtöbbet a tanítványaimtól tanultam, áll a Talmudban ismét. Legyen még? Akitől az ember csak egy betű Tórát tanult, tisztelni tartozik onnantól fogva.

A tanulás mélyen erkölcsi eszménye, amely, ahogy látható, társadalmi-politikai, közösségi eszmény is, a zsidó modernitásban is rendkívüli szerepet játszott. A tudásba vetett hit, a tanulás áhítatos tisztelete nagymértékben magyarázza a zsidók elég nagy tömegeinek gyors alkalmazkodását ahhoz a világhoz, amelybe az emancipáció révén bebocsátást nyertek. Megvolt már a héderből és a jesivából a mobilitási technikájuk, az röpítette tovább őket akkor, amikor elhagyták a héder és a jesiva világát. A Tóra tanulásának öröksége hű maradt hozzájuk „hűtlenségük” idején is. 

Csokorba gyűjtöttük a gyűjteményünkben található izgalmas iskolával, tanulással, tanítással kapcsolatos tárgyakat és dokumentumokat az elmúlt 200 évből. A virtuális tárlat egyes darabjai kronológiai sorrendben követik egymást, így képet adnak a magyarországi zsidó oktatás változásáról, alakulásáról. A tárgyakon keresztül arról kaphatunk képet, hogy milyen héber nyelvkönyvből tanultak a diákok a 19. század közepén, milyen emléklapot lehetett kapni jó magaviseletért és szorgalomért, továbbá, hogy egy hímzésminta hogyan kapcsolódhat a héber nyelv tanulásához. Az alábbi gombra kattintva megtudhatják: 

Az oktatás mindig is alapvető fontosságú volt a judaizmusban, és újra és újra viták tárgyává vált a rabbik és a közösség vezetői között. A zsidó felvilágosodás (haszkala) és a társadalmi modernizáció idején az oktatási rendszer polarizálódott a hagyományos jesivák és a felvilágosodás hatására létrejött modern iskolák között. Az úgynevezett Primärschule tanterve a haszkala és a Ratio educationis (a Magyar Királyságban 1777-ben kiadott oktatási szabályzat) elképzeléseit követte, és következésképpen német és latin nyelvű írás-olvasást, matematikát, földrajzot és más hasznos ismereteket tartalmazott. A pozsonyi hitközség reformorientált tagjai 1820-ban zsidó elemi iskolát alapítottak, amelyet 1830. november 2-án V. Ferdinánd császár is meglátogatott. A császárt Rudnay Sándor esztergomi érsek és a királyi család tagjai kísérték el. A látogatás óriási jelentőséggel bírt a közösség számára; Weissenberg Ignác, az iskola tanára rajzon is megörökítette a delegációt. A litográfiaként sokszorosított kép a modern zsidó eszmék népszerűsítésének eszközévé vált. Az idealizált képen a modern zsidó iskolában jól öltözött zsidó fiúkat látunk a hagyományos fejfedő nélkül. A szomszédos teremben iskolás lányok is láthatók - ez forradalmi dolog volt abban az időben, amikor a lányok oktatása még korántsem volt mindennapos. A tanulószoba nagy és világos, a falakon az uralkodóház portréi a zsidó közösség lojalitását jelzik.