Zsidó Múzeum Magazinja BUÉK BOLDOG ÚJ ÉVET! Boldog újévet? Zsidóként erre (is) több lehetőség van, már a Misna (Ros Hasáná 1:1) is négyet ismer: Niszán hónap elsejét, Elul hónap elsejét (ros hásáná), és Svát elsejét vagy 15-ét, a fák (tulajdonképpen a mezőgazdasági ciklus) újévét. Asszimilált körökben erre bónusz a január elseje, no meg a szilveszteri dáridó. Az új év a zsidók valódi, komoly számvetése a múlttal. A világi új év komolytalan számvetés, néha kicsit kényszeredetten bulizós, de számvetés mégis. Akkor is, ha mindenki tudja, hogy az újévi fogadalmak már január elsejére érvénytelenné válnak. A változás, az önismeret rítusai nyomokban megvannak a mi közös újévi rituáléinkban is. Fennmaradunk éjfélig, ha máskor nem is, hogy tanúi legyünk az idő kereke fordulásának. Hogy most múlik éppen, illetve hogy most múlik pontosan. Mint a Mikulást, úgy keressük, akarjuk rajtakapni az időt, ahogyan éppen telik. Mind múzeumi emberek vagyunk a lelkünk legmélyén. A Zsidó Múzeum és Levéltár hírlevelét és olvasóit azonban az idő múlása nem riasztja, nem készteti könnyelmű fogadalmakra, nem rázza meg. Számunkra a múlt otthonos közeg és tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van, hogy semmi sem új az ég alatt. De a jól ismert dolgok variációi, kombinációi azért szinte végtelenek. A múlt kaleidoszkóp. Ugyanazok az elemek máshogy álltak össze mindig és alighanem a jövőben is máshogy állnak össze. Mindent láttunk így, de mégis van bennünk várakozás. Pár javaslatunk volna, mi az, amire különösen érdemes lehet együtt emlékezni a jövő kapujában a mi két és háromnegyed éves múltunkból. Az online múltidézés múltjának válogatott alkalmai. Szilveszterkor még mi is csak a szépre emlékezünk. Tízezer szerencsekívánat újévre Boldog újévet? Zsidóként erre (is) több lehetőség van, már a Misna (Ros Hasáná... Read More „A növények én-nélküli ráhagyatkozása arra, ami meghalad minket, vonzó számomra” — Beszélgetés Schein Gáborral A bibliai tájak állandóságáról, a zsidó Jézusról, a növények különös, néma... Read More Lesznai Anna meséi és élete Lesznai Anna magyar költő, író, grafikus, iparművész Moscovitz Amália... Read More Az otthontalanság tapasztalata Beszélgetés Kisspál Szabolcs képzőművésszel MILEV: Hogyan találkozott... Read More Ima távirati stílusban A távirat volt a régi idők twitter-bejegyzése, sms-e, gyors volt és... Read More A Fénykép mint tárgy Mire tanít egy fotóarchívum testközelből? Mihez kezd és mihez kezdhet még egy... Read More Mirjam Az 1904-ben megjelent Mirjam imakönyv belső borítóján udvarias, merőben... Read More Tévét 6.: Weiss Manfréd Jahrzeitja Ma, hírlevelünk kiküldésének napján van a legendás csepeli gyáros, csepeli Weiss Manfréd halálának századik évfordulója. Tisza István miniszterelnök szerint az első világháborúban a teljes magyar állam csődöt mondott: „csak két dolog vált be: fiaink hősiessége és Weiss Manfréd teljesítőképessége”. A legendás lőszergyáros két évtized alatt a semmiből építette fel Európa egyik legnagyobb acélipari és hadianyaggyártó komplexumát. Mit tudott ez a mogorva, munkamániás, a zsenialitás határát súroló üzletember? Levéltári magazinunkban, a Flódni+ban olvashatnak róla: FLÓDNI+ Weiss Manfréd (Menachem ben Hava) halálának bejegyzése a Pesti Izraelita Hitközség Jahrzeit könyvében. #ZsidoMuzeum |
Zsidó Múzeum
Magazinja
BUÉK
| |
|
|
Boldog újévet? Zsidóként erre (is) több lehetőség van, már a Misna (Ros Hasáná 1:1) is négyet ismer: Niszán hónap elsejét, Elul hónap elsejét (ros hásáná), és Svát elsejét vagy 15-ét, a fák (tulajdonképpen a mezőgazdasági ciklus) újévét. Asszimilált körökben erre bónusz a január elseje, no meg a szilveszteri dáridó.
| |
Az új év a zsidók valódi, komoly számvetése a múlttal. A világi új év komolytalan számvetés, néha kicsit kényszeredetten bulizós, de számvetés mégis. Akkor is, ha mindenki tudja, hogy az újévi fogadalmak már január elsejére érvénytelenné válnak. A változás, az önismeret rítusai nyomokban megvannak a mi közös újévi rituáléinkban is. Fennmaradunk éjfélig, ha máskor nem is, hogy tanúi legyünk az idő kereke fordulásának. Hogy most múlik éppen, illetve hogy most múlik pontosan. Mint a Mikulást, úgy keressük, akarjuk rajtakapni az időt, ahogyan éppen telik. Mind múzeumi emberek vagyunk a lelkünk legmélyén.
A Zsidó Múzeum és Levéltár hírlevelét és olvasóit azonban az idő múlása nem riasztja, nem készteti könnyelmű fogadalmakra, nem rázza meg. Számunkra a múlt otthonos közeg és tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van, hogy semmi sem új az ég alatt. De a jól ismert dolgok variációi, kombinációi azért szinte végtelenek. A múlt kaleidoszkóp. Ugyanazok az elemek máshogy álltak össze mindig és alighanem a jövőben is máshogy állnak össze. Mindent láttunk így, de mégis van bennünk várakozás.
Pár javaslatunk volna, mi az, amire különösen érdemes lehet együtt emlékezni a jövő kapujában a mi két és háromnegyed éves múltunkból. Az online múltidézés múltjának válogatott alkalmai. Szilveszterkor még mi is csak a szépre emlékezünk.
| |
|
|
| | Boldog újévet? Zsidóként erre (is) több lehetőség van, már a Misna (Ros Hasáná... | |
|
|
| | A bibliai tájak állandóságáról, a zsidó Jézusról, a növények különös, néma... | |
|
|
| | Lesznai Anna magyar költő, író, grafikus, iparművész Moscovitz Amália... | |
|
|
| | Beszélgetés Kisspál Szabolcs képzőművésszel MILEV: Hogyan találkozott... | |
|
|
| | A távirat volt a régi idők twitter-bejegyzése, sms-e, gyors volt és... | |
|
|
| | Mire tanít egy fotóarchívum testközelből? Mihez kezd és mihez kezdhet még egy... | |
|
|
| | Az 1904-ben megjelent Mirjam imakönyv belső borítóján udvarias, merőben... | |
|
|
Tévét 6.: Weiss Manfréd Jahrzeitja | |
Ma, hírlevelünk kiküldésének napján van a legendás csepeli gyáros, csepeli Weiss Manfréd halálának századik évfordulója.
Tisza István miniszterelnök szerint az első világháborúban a teljes magyar állam csődöt mondott: „csak két dolog vált be: fiaink hősiessége és Weiss Manfréd teljesítőképessége”. A legendás lőszergyáros két évtized alatt a semmiből építette fel Európa egyik legnagyobb acélipari és hadianyaggyártó komplexumát. Mit tudott ez a mogorva, munkamániás, a zsenialitás határát súroló üzletember? Levéltári magazinunkban, a Flódni+ban olvashatnak róla:
| |
Weiss Manfréd (Menachem ben Hava) halálának bejegyzése a Pesti Izraelita Hitközség Jahrzeit könyvében. | | |
|
|
A második teljes éve fut ki a Magyar Zsidó Múzeum hírlevelének: tárgyak és történetek összekapcsolódásának, virtuális minitárlatok megrendezésének a hét egy-egy műtárgya körül. Újra és újra rácsodálkozunk, mennyi minden marad ránk a múltból, mennyi minden válik inspirálóvá, jelentéstelivé, vigasztalóvá, aktuálissá. | |
|
|
| |