A Tóra Sávuotkor adatott számunkra. Tórán, tág értelemben a teljes zsidó hagyományt értjük.

Ennek a legismertebb, leginkább alapvető szövegei közül mutatunk be néhányat Önöknek a következő hetekben. 

A kortárs nyugati fülnek kissé szokatlan klasszikus zsinagógai mormolást mind hallottuk már, akik jártunk kicsit is hagyományos zsinagógában. Mindenki zümmög, kissé hadarva olvassa az imakönyvét, vagy úgy csinál, mintha olvasná – vagy még azt sem – és az előimádkozó időről-időre hangosan bekiabál valamit. Tájol. Jelzi, hol tart ő, hol tart a hosszú reggeli imában hivatalosan az istentisztelet vezetője. Akkor mindenki tudja, lemaradt-e, vagy túlszaladt kicsit a közösségen. Együtt vagyunk, megy ki-ki a maga tempójában és néha az imádkozás közlekedési rendőre, a közösség küldötte lassít vagy felzárkóztat.

Van azután a teljes elnémulás egy időre, hajlongással kísérve. Olyankor mondják a zsidók a Főimát, amely teljes egészében korai, Biblián kívüli hagyomány, áldásai sehol sem szerepelnek úgy, ahogy itt, a héber Szentírásban. A nagy része annak, ami előtte történt, készülődés, hangolás. A reggeli készülődés imái, a zsoltárok éneklése mind koncentrációnk, hangoltságunk lépcsőfokai voltak az Örökkévaló trónusához vezető úton, felfelé. A Smával szólítjuk meg őt, szerelmi vallomás és hűségnyilatkozat beszélgetésünk első szava. Csak Te vagy nekünk és örökké hűségesek leszünk Hozzád. Ezután fogunk bele kéréseink felsorolásába. Ez nyitja meg a személyes viszonyt közöttünk és az Örökkévaló Isten között.

A Főima neve, a másik neve Tizennyolc áldás és tizenkilenc áldásból áll, miután elnevezték, még formálódott, továbbá szép jelzése ez annak, hogy nálunk, zsidóknál semmi sem olyan egyszerű. 

Köves Izsó: Mendelssohn Nagy Frigyes előtt  

E heti címlapképünknek egy restaurálásból héten visszakapott jelentős művet választottunk. Alkotója Köves Izsó, aki a hitközség polgári fiúiskolájában volt rajztanár.

A Mendelssohn Nagy Frigyes előtt című képét 1892-ben festette. A képen Nagy Frigyes, porosz király fogadja Moses Mendelssohnt. Az uralkodó nyíltan fordul a vendége felé, a mögötte látható másik alak valószínűleg udvari tanácsos. Mendelssohn enyhén az uralkodó elé hajol, jobbját felfelé az uralkodó felé nyújtja. Ez a jelenet azért is lehetett nagyon fontos a korabeli zsidóság, illetve a festő Köves Izsó számára is, mivel Moses Mendelssohn a zsidó felvilágosodás és emancipáció nagy alakja és szorgalmazója is volt. Nagy Frigyes, miután Moses Mendelssohn megnyerte a Porosz Akadémia irodalmi versenyét, érdemeinek elismeréseképp mentesítette a zsidókat érintő akkori jogi hátrányok alól, és berlini lakhatási jogot is biztosított számára. Ezt a képét a Magyar Izraelita Közalap ajándékozta a Múzeumnak 1913-ban. A képet 1916-ban ki is állították a Zsidó Múzeumban. A kép 2022-ben teljes körű restauráláson ment keresztül, melynek keretében a festék mozgó darabjainak konzerválása, a fatábla konzerválása, a kép tisztítása, a festékhiányok tömítése történt meg. Illetve egy archív felvétel alapján a hiányzó részeket a restaurátor beilleszkedő retussal pótolta. Ezek olyan fontos részletek voltak, mint például Mendelssohn mindkét kézfeje, valamint Frigyes császár tanácsadójának hátul összekulcsolt kezei.

A képet 1913-ban, a Magyar Izraelita Közalap ajándékozta gyűjteményünknek. 

Köves Izsóról és gyűjteményünkben lévő hagyatékáról itt olvashatnak részletesebben: KÖVES IZSÓ​

A kép restaurálásának kezdeti lépéseit instagram posztjaink között (hírlevelünk végén) nézhetik meg, a műtárgy teljes adatlapját pedig a képre kattintva érhetik el. 

Nemrég meséltünk Hannáról, Sámuel édesanyjáról, aki némán imádkozott gyermekért Silóban. Szóba került, hogy Tőle tanultuk kéréseinket a főimában halkan, félhangosan imádkozni. Úgy, hogy csak mi halljuk és Ő. Aki mellettünk áll és szintén a Teremtővel beszélget, egyszerre van jelen támogatóan és van távol, a maga könyörgésében. Ki-ki csak maga állhat legszemélyesebb reményeivel az Örökkévaló elé, teljes személyiségével. Az ő szólítása teljes, kizárólagos jelenlétet igényel. És annak távoli tudatát, hogy mind így, egyedül állunk előtte. A szomszédunk homályos sejtését, körvonalainak kirajzolódását.

Amiért megismételjük, eredetileg legalábbis, annyi volt, hogy már akkor sem boldogult mindenki azzal, hogy egyedül elimádkozza, a közösség segített nekik a micvát és az érte begyűjthető piros pontokat bezsákolni, ha szorgalmasan mondja az áment, átment.

Ez, különösen olyankor, amikor plusz imákat iktatunk be, további Tizennyolc áldásokat, jelentősen meg tudja dobni az imaidőt, de a zsoltár szerint „jó magasztalni az Örökkévalót”. 

Amikor Dávid élete legnagyobb bűneit elkövette, csodálatos zsoltárok születtek a hárfáján mindig újra. Dávid elbűvölő, imádnivaló, mindenki szívét rabul ejtő fiatal fiúból lett a trónt fegyverrel és ravaszsággal megszerző, erős kezű, ha kell, kíméletlen uralkodó, aki magánéletében sűrűn és durván lépte át sorban a határokat. Amikor, ahogy a Talmud írja, éjjel nem tudott már aludni, megszólaltak benne a dallamok, az északi szél zengette éjfélkor a hárfát hogy felébressze a nyugtalan lelkiismeretű királyt. Az egykori kedves fiú a költészetben, a zsoltárokban adott hírt magáról. 

Az 51. zsoltárban kéri arra az Örökkévalót, hogy egyáltalán kérhesse: Nyisd meg, Örökkévaló, az ajkaimat, hogy szám dicsőségedet zengje. Dávid élete egyik mélypontján van, a Bátsevá-történetben. Egy férjezett nőt csábít el és megoldja, hogy a férje az ő harcaiban odavesszen. Amikor szembe szeretne nézni azzal, mit tett, arra kéri a Seregek Urát, adjon erőt hozzá Kéri, hogy megszólalhasson róla. Hogy legyen ereje beszélni arról, amit művelt. Bocsánatért könyörögni. Az ő szavaival kérjük mi is mindig, amikor megállunk Előtte, minden Főima elején. Ezért állóima. Megérkeztünk, a hosszú ima tetőpontján, hozzá, kihallgatásra. Felállunk, megállunk Előtte. 

Azt mondtuk volna, hogy a tizennyolc áldás tizenkilenc áldás? Azért fontos lehet tudni, hogy van, amikor, mondjuk, hét. Vannak olyan alkalmak, amikor nem fárasztjuk a Jóistent a szükségleteinkkel, az ünnepek ideje. Az első három áldást mondjuk el, amellyel beköszönünk és az utolsó hármat, amellyel elbúcsúzunk, közben pedig az ünnepről szóló betétet. A Tőle kapott rendszeres magánkihallgatás protokolljából az első és az utolsó három áldás nem hiányozhat. És először szépen bemutatkozunk, úgy, ahogy Ő is bemutatkozott Mózesnek, amikor újra kapcsolatba lépett egymással Ábrahám gyermekeinek közössége és Ő, aki elhívta őket. Akkor az Örökkévaló azt mondta, hogy ő Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Amikor mi mondjuk el, kik vagyunk, a Főimában, erre utalunk vissza. Mi vagyunk Ábrahám, Izsák és Jákob, az atyák gyermekei.

Az, ami Istent és a népet összeköti, közös történetük, amelynek kezdetén az atyák állnak. És, mivel nemsokára megbocsátásért fogunk könyörögni, mivel tudjuk, hogy rá vagyunk utalva az Ő végtelen kegyelmére, hivatkozunk az atyák érdemeire, akik először ismerték meg őt zsidóként. A kicsi szerkezetben megismétlődik az ima nagyszerkezete. Az első három áldásban még nem kérünk, csak emlékeztetjük őt hűségünkre, szolgáljuk, magasztaljuk. Megszokjuk, hogy a végtelent kell megtapasztalnunk véges lényként. A Smában hűséget esküszünk, az Ámidában, az állóimában kérünk. Az állóima elején, még mielőtt kérnénk, szintén hűséget esküszünk, az atyák örökségének folytatóiként. A zsidó ima fraktálszerkezete. 

A múltat a jövővel a Messiás személye köti össze, akit majd elküld az atyák gyermekei gyermekeinek az, akihez szólunk. Hiszen akkor, amikor az áldás, amelyet Ábrahámon keresztül ígért az Örökkévaló a föld minden családjának akkor, amikor elhívta, végül meg fog érkezni a címzettekhez, mindhez. Ábrahám elszólítása a megváltás első lépése volt.

Áldott vagy Te, Örökkévaló, Ábrahám pajzsa. Ezzel zárul az első áldásnak a szövege. Mágén Ávráhám. Védelem. Ugyanaz a szó, mint a Mágén Dávid, mógendóvid. Dávid csillag, illetve Dávid pajzsa. Pajzsnak is lehet látni, valóban. A mágén szóbokrából jön a Hágáná, a védelem szó is, ez volt a cionisták irreguláris hadseregének a neve Izrael megalakulása előtt, legalábbis a baloldali cionista befolyás alatt álló, legnagyobb szervezeté. Azt jelenti, védelem. A jelenlegi izraeli hadsereg is hordozza a szót a nevében, Cáhál, Cává Hágáná leJiszráél. Izraeli véderőt jelent.

A progresszív zsidó vallási irányzatok szokása beleírni az ősanyák neveit a Főima első áldásába, az apák neve mellé. A gyakorlat ellenzői egyrészt arra hivatkoznak, hogy az első három imába a vallásjog jelentős része szerint nem lehet beleírni. Arra még továbbá, hogy az Örökkévaló a Tóra szerint az ősatyákkal kötött mindenkire kiterjedő szívességet, a történet úgy szól, ahogy szól, nem lehet egyszerűen átírni ott, ahol, bizonyos szempontból érthetően, nem tetszik nekünk. Az ősanyák nélkül a tórai történet elbeszélhetetlen volna ugyanakkor és David Golinkinnek, a középutas mászorti mozgalom egyik legnagyobb vallásjogi tekintélyének az az ötlete támadt, hogy írjunk az áldáshoz egy hagyományos liturgiai költeményt, vagyis pijutot az ősanyákról. A szöveg integritása intakt marad, az ősanyákról pedig meg tudunk emlékezni. Mindig mindent meg lehet oldani, csak egy odaillő pijut kell hozzá. 

Freha bat Josef 18. századi marokkói költőnő pijutja kortárs feldolgozásban: 

A vita évében hogyan másképp, mint hajnalig vitatkozva? Részletes program és további részletek az alábbi linken: 

Mikor? 2022. június 4-én, egész éjjel 

Hol? A JCC Budapest Bálint Házban (Révay utca 16.) 

Ezen a héten annyira örülünk a Köves-festmény restaurálásának, hogy címlapképnek és hét műtárgyának is ezt választottuk. A címlapon a zsidó felvilágosodás, a haszkala egyik alapító gondolkodójának, Moses Mendelssohnnak szemeivel - csak mert szép, és örülünk neki.