A tavasz kezdete, a Niszán hava kétféle születés ideje, a természet újjászületése mellett a zsidó nép születésnapja. Amikor elkezdődött a közösség története, úgy, ahogy minden történet elkezdődik. Elindultak.

A történet kezdete az emlékezés kezdete is, Mózes már az események lezajlásának pillanatában elkezdi kitalálni, hogyan  kell majd beszámolni arról, ami történt. Úgy kell tennünk, mintha mi magunk jöttünk volna ki Egyiptomból azóta is egyvégtében. És úgy kell elbúcsúznunk a múlt felidézéstől, hogy a szédereste végén megfogadjuk, jövőre Jeruzsálemben. Az út Egyiptomban kezdődött régen és a megváltás Jeruzsálemében végződik majd.

A múzeum emlékezése ilyen emlékezés. Nem csak annyit mond, hogy lássátok, volt múlt, ilyen lehetett, ez maradt belőle. Azt mondja, lássátok, ez volt a mi múltunk. Az életünk nemzedékkel azelőtt elkezdődik, hogy megszületnénk és sokkal tovább tart, mint ahogy meghalunk. A múlt a mi történetünk, számunkra jelen. Mintha ma mentünk volna ki Egyiptomból.  

A török uralom alatt álló Budán szép zsidó közösség működött, amíg hagyták neki és 1671-ben még hagyták egy kis időre. Amíg még a török ideje le nem járt, 1686-ig. A sírkő alatt fekvő Háná, Rabbi Sámuel leánya időben halt meg 1671-ben. Mert megadatott itt nyugodnia, van sírköve, tanúja életének. Érdekes, a Biblia Hannája az édesanyja, nem a gyermeke volt Sámuelnek, itt pont fordítva, de Hánáról és Sámuelről alighanem nekik maguknak is eszükbe jutott a párhuzam. Ez a kő több mint 350 éve őrzi egy ismeretlen zsidóasszony emlékét egy olyan időszakból, amely halála után nem sokkal lezárult. A sírkő annak a késztetésünknek a jele, hogy tanúságot, nem romló, az idővel dacoló tanúságot akarunk állítani a múltról. Hogy Rabbi Sámuel lánya, Háná itt élt egykor a földön. Hogy legyen ennek nyoma.

Peszáh, az emlékezés ünnepének "iszru hágján" (ünnep kimenetele) halt meg, a következő napon. Egyből az emlékezet újraszületésének ünnepe után, ránk hagyva élete helyében egy tárgyat. Minden tárgy elmúlt életek emlékét őrzi. Szinte minden tárgy tartósabb lélekkel rendelkező tulajdonosánál és valamit megőriz talán a halandó lélekből. Minden tárgy sírkő végső soron, másfelől a múlt örök voltának tanúja is. Minden tárgy a tűnő életek sűrített emlékezete. 

Az első szédereste váratlan ajándékáról, Róth Emil haggadájáról, a vallási és művészi szabadságról, a személyes élettörténetek és a zsidó történelem összefüggéseiről, a hagyomány és a kívülállás viszonyáról, illetve arról beszélgettünk Szántó T. Gábor íróval ,vannak-e gonosz gyerekek és mit tehetünk értük, ha igen. 

Melyik volt életed első széderestéje, hogy kerültél oda?

1984-ben, a Páva utcai zsinagóga étkezdéjében szédereztem először. A négy pohár bortól felbátorodva, az est végén kifejeztem érzéseimet egy lánynak, akibe beleszerettem, és érzéseim viszonzást nyertek.

Melyik volt a legemlékezetesebb?

Az említett széder mellett, egy közel tíz évvel későbbi jut az eszembe, amikor már saját otthonomban negyvenkét vendég érkezett szédervacsorára. Akadt olyan későn érkező, aki az est végén megkérdezte tőlem, nem tudom-e véletlenül, ki a házigazda, megköszönné a vendéglátást.

A négy fiúról szóló részében a peszáhi Hágádának a gonosz fiú és az okos fiú egyaránt kívülről szemléli a közösséget, nem mi-ről, hanem ti-ről beszél, egyikükre haragszunk emiatt, a másikukra nem. Szerinted miért? Milyen a jó kívülállás, kell-e kívülről is látnunk a közösségeinket? Vannak igazán gonosz gyerekek? Hogy látod mindezt? 

Az okos ugyan kívülállóként kérdez, de érdemi dolgok után tudakozódik: „Mik ezek a bizonyságok, rendeletek és törvények” – legalábbis így áll Roth Emil fordításában Az őrködés éjszakája című haggadában, amit én szoktam széderkor használni. Kívülálló, ha tetszik elidegenedett, amennyiben nem közvetlenül éli meg a jelenségeket, hanem reflektál azokra, de meg akarja érteni, közeledni akar. A gonosz egyszerűen kívülállását fejezi ki: „Minek nektek ez a szolgálat” – fordítja Roth, úgy értve, ez utóbbi elkülöníti magát a közösségtől.  Az előbbi magatartástól, a hűvös, értelmiségi megérteni akarástól még épülhet a közösség, az utóbbitól nem. Kérdésed második részét illetően: gonosz gyerekek ugyan vannak, de őket még lehet nevelni, formálni, könnyíteni belső feszültségeiken, alkalmasint pszichológus közreműködésével. Gonosz felnőttekkel már nehezebb a dolgunk.

A dájénu című dal szerint már az is elég lett volna, ha kivisz minket Egyiptomból az Örökkévaló, a Tórát már akár oda sem kellett volna adnia utána. Tényleg elég lett volna? Mit jelent ez? Hogy értelmezed?

A Dájénu dala retorikai fokozás. Alig hiszem, hogy a szöveg alkotói eredetileg megelégedhettek volna kevesebbel, mint a Tóra teljességével. Különösen, hogy a misnai értelmezés szerint a táblákért kapták Izrael fiai a szabadságot, vagyis Pészah (a szabadulás) célja Sávuot (a törvényadás). A hagyomány szerint azért is számoljuk az ómert, hogy összekössük a kettőt, ezzel is jelezve a szabadság célra rendeltségét. A szabadság nem öncél a rabbinikus értelmezés szerint, hanem pozitív szabadság, vagyis valamire való, valamilyen cél érdekében kapott lehetőség. Hétköznapi életünkben persze nem tudunk lemondani bizonyos individuális szabadságról sem. Könyveimben időnként reflektálok a művészi szabadság és a vallási hagyomány érzékeny ütközőpontjaira is.

A Hágádá teljes egészében felolvasandó, vállalva, hogy a szédereste nagyon hosszú lesz, vagy lehet forgatókönyvként kezelni, amelyet mi állítunk alkalomról-alkalomra színpadra? Mi az, amit nem szabad vagy nem szerencsés kihagyni? Jó ötlet-e aktualizálni, például a híres naranccsal a szédertálon, vagy az ilyesmitől inkább óvakodni kell? Te fellépsz idén szédervezetőként? Mik a terveid?

Aki három dolgot nem említ széderkor, nem teljesíti a parancsolatot: pészáh, mácá, máror. El kell mondani a szabadulás történetét, beszélni kell a keletlen tésztából sült sanyarúság kenyeréről és a rabszolgaság keserűségéről. De én nem kérem számon senkin azt, hogy hogyan ünnepel. Egalitárius zsidó mozgalmak nyilván aktualizálják a kivonulás történetét. Én maradok Roth Emil 1942 márciusában kiadott haggadájánál, ebből olvasok idén is, amikor otthon, gyerekeink és csatolt részeik társaságában ünnepelünk. A könyvvel mesteremre, Reb Mojse Moskovitsra is emlékezem, aki a kezembe adta, s akivel szintén megültem pár szédert. Vallási ismereteim nagy részét tőle szereztem.

Mit jelent ma a kivonulás és a szabadság, mitől kell elválnunk, mitől kell megszabadulnunk ahhoz, hogy szabadok legyünk. Mit jelent a szabadság ma, nekünk?

Azt hiszem, ma a szorongásainktól kellene leginkább szabadulnunk. Kell lennie annyi erőtartalékunknak, hogy nagyobb kérdésekben mindig kiálljunk a józanész érdekében, bármiféle ideológiai nyomással szemben.

Melyik a kedvenc peszáhi tárgyad a múzeum gyűjteményéből, vagy bármely tárgyi emlék, amely fontos Neked más gyűjteményekből, az ünnephez kapcsolható tárgyak közül?

Az elmúlt években bejárva Európa tucatnyi zsidó múzeumát, kevésbé a kegytárgyakat, vallási kellékeket látom fontosnak, inkább a helyi történelem megjelenítését személyes élettörténeteken keresztül. Meglepetés volt számomra például az isztambuli zsidó múzeum, ahol, ha jól emlékszem, hajdani zsidó lapokat is kézbe lehetett venni, és zsidó politikusok pályaképét villantották fel, de ugyanígy érdekes volt az amszterdami zsidó múzeum, ahol a gyarmatosítás kapcsán zsidó kereskedők szerepéről, illetve a zsidó közösség mai demográfiai helyzetéről, affiliációjáról, illetve távolmaradásáról is szerepeltek adatok. 

A peszáh ünnepéhez kapcsolódó első tárgy, amely az eszünkbe jut, a szédertál. Az, hogy mi van a szédertálon, kötött, rögzített, bár van azért némi tere a manőverezésnek, a különböző hagyományok párhuzamosságának, a történelemnek, amely formálja a hagyományokat. A szédertál ételei hosszú alakulás révén érték el mai kompozíciójukat, a kreatív fantázia újra és újra átrendezi tartalmukat kicsit. A szédertál alakját, díszítését magát viszont semmilyen előírás lényegében nem befolyásolja, a tárgy a szabadság terepasztala.

A Hágádá látszólag kötött szövegű, de valójában lehet a dramaturgiai kísérletezés terepe, voltaképpeni műfaja forgatókönyv, szövegkönyv, amelyből annyit alkalmazunk színpadra, amennyi a közönség számára fogyasztható, megindító, amennyi működik nekik. Van, ami kihagyhatatlan, van, ami kihagyható, van, ami betoldható. A széder vezetőjén, az elbeszélőn múlik, hogyan adja úgy elő a kivonulás történetét, mintha ma történt volna. És ott van még az illusztrációk szabadsága, amelyek a Hágádákat ténylegesen műtárgyakká teszik.

A művészet egyszerre igényel, a bölcs közhely szerint, szabályokat és szabadságot. A színház szövegkönyvet és improvizációt. A szédereste, a judaizmus szelleme és az a tárgykultúra, amelyben testet ölt, egyszerre igényel liturgiát és aktualizálást. 

 Van olyan Hágádá, nemrég beszéltünk róla, amely újraírja, egy aktuális kivonulásra, a születő Izraelbe emigrálásra, a történetet a 20. század közepén, Magyarországon: 

Somer haggada ADATLAP →​

Van a gyűjteményben olyan Hágádá, amely hagyományos hordozón, tekercsen olvasható, mint a Tóra vagy Eszter könyve:

Haggada ADATLAP →​

Egy korai nyomtatott Hágádá a 17. század elejéről, a Velencei Hágádá: 

Velencei Haggada ADATLAP →​

A jeruzsálemi leányárvaház illusztrált Hágádája, amelyen a má nistána éneke és az elbeszélés kezdetén lévő „ávádim hájinu” látható, az, hogy miben különbözik ez az éjszaka az összes többi éjszakától és a válasz, hogy rabszolgák voltunk, amíg az Örökkévaló ki nem szabadított minket. Az illusztráción látható gyerek egy könyvből olvas, egy hágádából, amelyben éppen a má nistánánál tart. Hágádá a hágádában: 

Haggada ADATLAP →​

Ez az oklevél egy olyan magyar reformzsidó Hágádát tüntet ki 1936-ban, a nürnbergi törvények hatályba lépése után, Gömbös Gyula halála után nem sokkal, amelynek célja, hogy szép, kétnyelvű, de magyar könyv legyen, szép magyar könyv. Meg is ítélték neki a címet. Akkor és ott is. Íme: 

A Kner Haggada ADATLAP →​

Címlapképünk ezen a héten a Herendi porcelángyárat alapító Fischer Mór fiának, Fischer Vilmosnak kolozsvári gyárában készült, érdekes, keleties díszítéssel. Ezt a tálat a képre kattintva, gyűjteményünk összes szédertálát pedig az alábbi linken tanulmányozhatják. 

SZÉDERÍTÁLAK​​