A kos a Teremtés kezdetétől az újjászületésig

Címlapállatunk szimbolikája egyidős az emberiséggel a zsidó hagyomány szerint. Igen, éppen egyidős vele. A Misna híres traktátusa, az Atyák tanításai szerint Isten a teremtés hatodik napján, az ember teremtésével egy időben Ábrahám áldozati kosát is megteremtette. Az Izsák helyett feláldozandó kos türelmesen várakozva mindig is ott volt, szarvaival a bokor ágaiba gabalyodva, ahol Ábrahám a megfelelő, drámai pillanatban megpillantotta. Ábrahám nagysága abban rejlett, hogy észrevette az állatot, amely a fia feláldozására szólító isteni parancs előtt is, már az ember teremtése óta csak arra várt, azért teremtetett, hogy észrevegyék, amikor kell.

Az ókori Közel-Kelet és mediterráneum a háziasított állatok közül a kost tartotta az egyik legalkalmasabbnak az áldozati állat szerepére. Potenciája, leleményessége, vezérhím mivolta és az, hogy nyájának védelmezője; mind predesztinálták erre a szerepre. Szarvainak több kultúra is mágikus jelentőséget tulajdonított, mivel azok az állat egész élete során keresztül nőnek.

A kos a héten megkezdődött Niszán hónap csillagjegye, amely a zsidó időszámítás egyik újéve, és az újjászületés hónapja is egyben, lévén az Egyiptomból történő kivonulás és zsidó néppé válás ideje ez, amely minden egyes évben, szimbolikusan megismétlődik. A kos havát jellemzően Júda törzsével azonosítják, ám a törzs szimbóluma az oroszlán. Ennek ellenére mégsem a nyári hónapokkal társítják Júda törzsét. Júda attribútumai Niszán hónaphoz, a kos havához kötik őt. Amikor Józsefet meg akarják gyilkolni testvérei, Júda az, aki ezt meghiúsítja, és ő az, aki Jákobnak ígéretet tesz, hogy legkisebb testvérüket, Benjamint megóvja.

Csillagjegyek kísérő motívumaként a kos már a késő bronzkorban feltűnik, de önálló zodiákusként csak a 2. században találkozunk vele először, a hellén csillagászat térnyerésével. 

Ma, Niszán 7-én, hírlevelünk napján van a Jahrzeitja, halálozási évfordulója Perlmutter Izsák festőművésznek. Emlékére 1914-ben festett "Ciklámen" című képét választottuk, ezzel is siettetve kicsit az igazi tavaszt. 

Permutter Izsák különösen fontos nekünk, múzeumi közösségnek. Korának sikeres, sőt divatos festője, több rangos nemzetközi díj birtokosa volt. 1931. október 4-én kelt végrendeletében festményeit és Andrássy út 60. alatti bérpalotáját (ez utóbbit ún. utóörökléssel) múzeumunkra hagyta. Halála után így emlékeztek róla a múzeumi közgyűlésen: 

„…Ezek után engedjék meg, hogy megemlékezzem Egyesületünk első és legnagyobb alapítójáról és jótevőjéről, a magyar művészet egyik legfényesebb csillagáról, Perlmutter Izsák festőművészről, ki egész életét a magyar művészetnek szentelve, halála után is tényező óhajtott lenni a magyar zsidóság kultúrájának továbbfejlesztésében. Ezen gondolat vezette őt azon nemes elhatározásában, hogy bizonyos előfeltételek bekövetkezte után, vagyona a magyar–zsidó tudomány és művészet érdekeit és céljait szolgálja. (…) Nem kell mondanom, hogy mit jelent ez egy oly intézmény részére, mely nem pénzügyi alapokon lett felépítve, hanem a magyar zsidóság kulturális és történeti emlékei iránti áldozatkészségből akarja létfeltételeit biztosítani.”

Perlmutter Izsák gyűjteményünkben lévő képeit megtekinthetik itt. 

Önarcképét elemző, életművét is bemutató videónkat megtekintve gondoljanak, emlékezzenek ma Perlmutter Izsákra! 

Perlmutter Izsák emlékéből fakadjon áldás! 

Noha a monoteizmus és a csillagjóslás összeegyeztethetetlennek tűnhet, a népi gyakorlat szintjén túl is összebékíthetőnek bizonyult e két rendszer, a népi vallásosság világán túl is. A Hászkálá, a zsidó felvilágosodás, a premodern tradíciók és rituálék jelentős részének kiiktatásával kívánta magához ölelni a tudomány világát. Ekkor vált mellőzötté a zsidó hagyományban az asztrológia, bár már előtte is érték támadások.

Jesájá prófétának az i.e 7-8 században születő könyvében még azt olvassuk: “Álljanak csak elő és segítsenek meg téged az égnek vizsgálói, akik a csillagokat nézik, újholdanként jelentik azokat, mik rád jönnek.” Másutt azt találjuk a Talmudban, hogy aki a Mars jegyében született, vért fog ontani. Talán a babájukat Niszán hónapra (március-áprilisra) váró kismamák megnyugtatására fűzi Rabbi Ashi még hozzá, hogy sebész, tolvaj, sakter vagy mohel lesz a gyermek. Kicsit mégis jobb így.

Lorelai Kude zsidó asztrologós a Jerusalem Post-nak adott interjújában hangsúlyozta, hogy az asztrológia gyakorlása számára miért nem blaszfém tevékenység. Véleménye szerint Isten teremtette az univerzumot, az időt, a bolygókat, a konstellációkat. Ennek tudatában nem lehet bálványimádás az a tevékenység, melynek során nem kezeljük a teremtettet istenként, csakis a teremtőt. Kude szép allegóriával él, amikor asztrológusként a Tórai jelenetben ábrázolt képet, Izrael 12 törzsének térbeli elhelyezkedését a Találkozás Sátra körül Naprendszerünk bolygóihoz és a Naphoz hasonlítja. A héberek törzsei mind rendelkeznek egy-egy szimbólummal, melyeket a törzsek Pusztai Szentélyhez viszonyított elhelyezkedése alapján egy-egy zodiákussal azonosít.

Az asztrológia létjogosultságát természetesen lehet vitatni, de azt, hogy mekkora szerepet játszott a zsidóság hétköznapjaiban, egészen a Hászkálá megjelenéséig, sok ránk maradt emlék támasztja alá. A Holt-Tengeri tekercsek között jó néhány , a Második Szentély idejéből származó horoszkóp is előkerült. Nem olyasfélék, mint a mai magazinok sematikus, rövid jóslatai. Egyszerű zsidó emberek születése pillanatának bolygóállásait tartalmazzák. Gyaníthatóan nem varázslási szándékkal, csupán hétköznapi eligazítás gyanánt vehették igénybe ezt a szolgáltatást.

De akár arra is gondolhatunk, hogy a vidám életfordulókon, bát-bát micván és esküvőn mázál tovot kívánunk egymásnak, szó szerint jó csillagállást, jó konstellációt. 

Ledniczky Líviával, az Izraeli Kulturális Intézet fél éve dolgozó programigazgatójával a háborús feladatokról, a Budapesten várakozó ukrán zsidók esetleges letelepedéséről, közösségi beilleszkedéséről beszélgettünk, a zsidó közélet szereplőinek együttműködéséről, a hipszter jiddis-reneszánszról és arról, mit kínál Izrael a hóra-falafel-tengerpart-tengelyen túl. 

A zsidó közéletben sűrűn forgolódók számára nem vagy ismeretlen, nem volt nagyon meglepő döntés, hogy kineveztek az IKI programigazgatójává tavaly. Elmesélnéd, honnan és hogyan érkeztél ide?

Ledniczky Lívia: Sosem dolgoztam még a zsidó közösségi szervezetek egyikénél sem, aktív voltam, önkénteskedtem is ebben a közegben, de alkalmazott még nem voltam eddig, a közszférában sem dolgoztam és a civil szektorban sem, csak piaci munkahelyeken. Mikor a kisfiam két éves lett és éppen elkezdtem gondolkozni azon, hová menjek vissza folytatni a munkát, megérkeztek a nagy Covid-lezárások, így végül három évet maradtam vele otthon. Ideje volt már, hogy váltsak, nem szívesen folytattam volna ott, ahol abbahagytam. Szeretek felépíteni új dolgokat és tetszett, amikor szembejött ez az ajánlat, hogy komplex feladat, nem csak programszervezés, menedzsment, de közösségi kapcsolattartás is, vonzónak és izgalmasnak tűnt, az is jó, hogy nem elölről kell kezdeni, van mit építeni és van is mire. Múlt őszig legfeljebb alkalmi, meghívott előadóként vettem részt kulturális intézetek programjában, fogalmam sem volt, fog-e menni. Elkezdtünk rövid és hosszútávú stratégiákat gyártani és amikor éppen belekezdtünk a megvalósítás kísérletébe, kitört a háború. Azt a programstruktúrát, amelyet kitaláltunk, a háború el is sodorta.

Mert úgysem érdekel ez most senkit, vagy mert nincs rá kapacitás, mással kell foglalkozni?

Az IKI épülete Szochnut-iroda is, az alija-koordinátor is itt dolgozik, a Szohnut hagyományos programjait is itt szervezik jórészt. Amikor kitört a háború, éppen egy 150 fős vezetőképző táborunk ért véget, amelybe a volt Szovjetunió területéről jöttek a résztvevők, pénteken ment volna mindenki haza, csütörtökön kitört a háború, itt ragadt 50 ukrán fiatalember, akik közül sokan nem is tudtak kapcsolatot teremteni a családjukkal, a tervek azonnal mentek a papírkosárba, amikor láttuk, együtt, hogy a vendégeink otthonát, városait lövik. Ellátást, lakhatást, lelki, mentális segítségnyújtást kellett szervezni, az utóbbit lehetőleg oroszul, ukránul, ezeket az adatbázisokat építettük, a Szochnut az alijázás segítésére kezdett minden erejével fókuszálni, 100-120 ember fordul most meg alija-ügyekben itt, az irodák tömve vannak, minden helyre szükség van, most a szervezésre és a közösségi kapcsolattartásra van szükség. És persze kulturális és vallási rendezvények szervezésére, sportolási lehetőségek biztosítására gyerekeknek és felnőtteknek, hogy ne kilátástalanul és értelmetlenül teljenek itt, ebben az átmenetben, ezeknek az embereknek a napjai, izraeli és amerikai mádrihok jöttek segíteni, a Lauder és a Scheiber tornatermét is használhatjuk, a Bálint házban tudunk játszóházazni, ez közelebb áll kicsit a hagyományos munkánkhoz.

Ezzel foglalkozom és azért, persze, szervezem a Jom háÁcmáut-i rendezvényünket a Szent István parkba, május 29-re és próbálom tervezni a jövőt, hogy nyáron milyen vidéki helyszíneken milyen programjaink lesznek például, Pesten belül is keresem a zsidó szervezetek közötti együttműködés lehetőségeit, próbálom külső helyszínre vinni a programjainkat, hozzátok, a Zsidó Múzeumba, a Bálint házba, zsidó iskolákba.

El tudod képzelni, hogy lesz a menekültek között, néhány száz, akár néhány ezer ember, akik tartósan letelepednek, bekapcsolódnak a zsidó közösség életébe itt és valamelyest nyomot is hagynak ezen a közegen az igényeik, átalakítják valamennyire? Kell erre készülni Nektek a távlati programtervekről gondolkozva? Hogy zajlik majd a kulturális integrációjuk?

Az ide érkező családok kevesebb mint fele tervez a becslések szerint alijázni, mi körülbelül 3000 emberrel kerültünk kapcsolatba, több mint 700 ember alijázott, hét alija-repülőgép szállt fel Ferihegyről. Sokan remélik, hogy nemsokára hazamehetnek. Ami már most átalakítja a programjainkat, az egyfelől az az érthető igénye az aliján gondolkodóknak, hogy megismerjék Izraelt, mielőtt úgy döntenek, hogy ott fognak élni, be kell mutatnunk, ez profilunkba vág. Aki meg itt marad, már el is kezdte valamelyest a beilleszkedést. A Purimot már sokan, akik nem is az általunk fenntartott szállásokon laknak, velünk ünnepelték, illetve Darvas István rabbi közösségével, akiknek az IKI az otthona. Hámánfüle, kereplők, gyerekprogram, némi felszabadulás, Megilla-olvasás gyerekek számára, vagyis bábozós történetmesélés. Más budapesti zsinagógákat is javasoltunk, például a Hunyadi teret, ahol négy közösség tagjai együtt olvasták a Megillát, voltak ott is többen. Zajlik ezeknek az embereknek a közösségi integrációja már most is, a budapesti zsidó közösségek nagyon nyitottak erre, ahogy a menekültek is egyre inkább jelzik, hogy részt vennének az életünkben. Szorosan együttműködik mindebben az egész zsidó vallási színtér a kulturális és diplomáciai szervezetektől a Mazsihiszig, a távlati kulturális integrációs stratégiát is együtt kell kialakítanunk és, persze, adja Isten, hogy mindenki minél előbb hazamehessen és csak látogatóként örülhessünk majd egymásnak sűrűn.

Lépjünk kicsit vissza. Mit tud Izrael kultúrájáról, a hétköznapi és a magaskultúráról, a popkultúráról egy aktív magyar zsidó? Inkább katonai-politikai dimenziókra szokás figyelni, nem?

Érdekes változásoknak vagyunk tanúi mostanában. Az izraeli, kortárs jiddis kultúráról szóló, egy hetes programsorozatunk iránt, amelytől nem reméltünk azért elementáris áttörést, ez tényleg egy sajátos réteget érdeklő témának tűnt, komoly érdeklődés mutatkozott és az érdeklődők fele harmincöt alatt volt és szinte egyenlő arányban kapcsolódtak ehhez férfiak és nők. A jiddis újabban nagyon hipszter dolog lett a nagyvárosi fiatalok körében Izraelben is, teljesen szekuláris, nincs közvetlen köze az askenázi ortodoxia jiddis kultúrájához, se az egykori közép-európai nosztalgiákhoz, olyan alternatív figurák alulról jövő kezdeményezései ezek, mint Mendy Kahan irodalmár, a Jung Jiddish Projekt vezetője, van egyfajta ellenkuturális karaktere ennek a mozgalomnak, Schönberger Ádám beszélgetett vele, az Auróra Budapesten az a kulturális tér, amelyik a legjobban hasonlít a Tel Aviv-i jiddis kulturális szcénához. Figyelünk arra, hogy megmutassuk azt az Izraelt, amelyre egyelőre még kevésbé szoktunk figyelni és úgy tűnik, hogy van is fogadókészség. Van egy sorozatunk, amely izraeli városokkal foglalkozik, hogy tudatosuljon erősebben, nem csak Jeruzsálem és Tel Aviv van. Mindegyik város rengeteg kulturális tradíció bonyolult szövedéke és nálunk most meg lehet ismerni például a dél-izraeli, a hírekbe Gázához közeli településként bekerülő Szderot helyi kultúrája ismerhető meg úgy, hogy egyes lakói, a vendégeink, maguk mesélnek róla, például az ottani konyháról, gasztronómiáról. Más programjaink Izrael etnikai sokszínűségét mutatják meg a különböző helyekről érkező zsidóktól – Etiópia, Irán, Kazahsztán – a drúzokig, szintén maguk az érintettek beszélnek a saját etnikai-kulturális örökségükről, arról például, hogyan kerültek ők, vagy a felmenőik, Izraelbe. Ezek nem óriási tömegrendezvények, de van mégis erős, nagyon elkötelezett törzsközönségük. Szóval alternatívát kínálni a tengerpart, plázs, hadsereg, humusz, falafel, hóra-tánc, körül forgó képzetek mellé, mert, persze, van ez is, de azért van más is bőven. Most a kortárs izraeli street-art bemutatását célzó programunk lesz.

Említetted, hogy a fővároson kívülre is visztek programokat, kik ezeknek az elsődleges célközönsége? A helybeli zsidó kisközösség vagy az izraeli kultúra iránt esetleg érdeklődők széles köre? Mi a fontosabb Nektek, a közösség erősítése, vagy az ismeretterjesztés?

Attól is függ, ki keres meg minket. Vidéki hitközség vagy nem zsidó intézmény,  válalkozás, étterem, szórakozóhely keres meg minket, kiket céloznak meg ők, egyetemistákat, vagy már családos embereket, más filmet, más zenét viszünk, az igényektől függően. Egyelőre ezek alakítják a programjainkat, felmérjük az igényeket a stratégiánk alakításához.

Neked személyesen mi fontos Izrael hétköznapi kultúrájából?

Az idegenség és az otthonosság váltakozása abban, amit Izrael nekem magyar zsidóként jelent. Végül is ezt próbálom megmutatni és megérteni, megosztani kicsit a munkámban is, erről próbálunk beszélni egymással itt, hogy a máshol élő, más anyanyelvű, más kultúrákban eredendően otthonos zsidók hogyan viszonyulhatnak Izraelhez.

Kos, bárány, birka, juh, ezek valahogy mind ugyanazok, vagy a nagyobb halmaz kisebb halmazai és városi ember ki nem ismeri magát rajtuk. És ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy hogy jön a bárány, a fiatal juh, a Peszáhhoz, akkor máris tudjuk a választ. Az ő feláldozása révén menekültünk meg Egyiptomban, a kivonulás előtti, borzalmas éjszakán, ennek az áldozatnak a micvája révén köteleztük el magunkat újra Istennek. Ez a bárány, akire a szédertál szimbolikus húsdarabjával is emlékezünk, köti össze Niszán havát a juhval, szóval a Kos csillagjegyével. Az áldozattal, a megmeneküléssel és az újjászületéssel.

És ezt a peszáhi hagyományt és metaforát írja tovább a kereszténységnek a Peszáhban fogant története is, Isten bárányáról, aki megfeszíttetett a világ bűneiért, az egyiptomi eset megismétlődéseként. 

Megrázkódtatásokon vagyunk többé-kevésbé túl, ez lesz két év után az első közös, együtt ünnepelhető Széder-esténk, egy éve, két éve a Covid miatt nem lehetett. Ez is felszabadulás és kicsi újjászületés. És szükségünk is lesz rá, mert az előttünk álló idők sem tűnnek könnyűnek a régióban és Európában, a háború, ha, remélhetőleg, vége is lesz nemsokára, iszonyatos emlékeivel, hosszú távú hatásaival itt marad még közöttünk sokáig. A széder az egykori, múltbeli szabadulás újraélésének, heves elképzelésének, eljátszásának az ünnepnapja, vagyis a belsőleg újjáteremtett szabadság ünnepéé, amelyet akár a külső körülményektől függetlenül is képesek leszünk átélni. A kérdésre, hogy miben különbözik ez az éjszaka az összes többi éjszakától, az a válasz, hogy abban, ahogy és amennyire mi magunk megkülönböztetjük. És erre a körülményektől független belső szabadságra, ahogy egymás közelségére is, nagy szükségünk lesz.

A kos csillagjegy szülötte állítólag állhatatos, kitartó, lelkes, őszinte, merész és kalandvágyó. A lehető legjobb adottságok ahhoz, hogy olyan időkben éljünk, amilyenekben éppen élünk. 

A huszti zsinagóga belső tere @Király Mátyás felvétele

Utaltunk rá fentebb, hogy minden ellenérzés dacára, vidám alkalmakkor továbbra is mázál tovot, azaz szó szerint jó csillagállást kívánunk egymásnak. Ez a felirat szerepel Perls Mayer nagykárolyi rabbi 1835-ben kelt rabbiszerződésén is, a jobb felső sarokban. A gyönyörű betűkkel írt jószerencse kívánattal könyvjelzőt is készítettünk - ha ellátogatnak hozzánk, vehetnek egyet!  

Az uradalmak gazdasági ügyeinek intézése és a kereskedelem fellendítése érdekében a földesurak számos esetben telepítettek le birtokaikon zsidókat. A Szatmár megyei Nagykároly földesura, Károlyi Sándor 1740–ben ötven telket bocsátott zsidók rendelkezésére a kastélya mellett. A közösség szabadon választhatott magának rabbit, de a választást jóvá kellett hagyatniuk a helyi közigazgatás képviselőivel.
1834–ben a nagyhírű talmudtudóst, Perls Mayert hívták meg rabbinak Nagykárolyba, majd egy év múlva megyei főrabbivá is választották. Az utóbbiról művészi gonddal megírt okiratot állítottak ki, melyben felsorolják a rabbi kötelességeit és jogait. Az iratot a megye zsidó közösségeinek képviselői aláírásukkal látták el, s a szerződést a nagykárolyi zsidó közösség jóváhagyása jeléül megpecsételte. A dokumentum másik oldalán magyar nyelven megerősítik, hogy a héber szövegű szerződés Perls Mayer és a megye zsidósága között kötött szerződés, és jelzik, hogy a választáson a zsidó közösségek képviselői mellett részt vettek a megye vezető tisztviselői is. Az iratot ezen az oldalon a megye főszolgabírája írta alá és erősítette meg pecsétjével.
Perls Mayer fia, Perls Ármin Pécsett lett neológ rabbi, s jó viszonyt ápolt az Egyenlőség folyóirat főszerkesztőjével, Szabolcsi Miksával, aki 1910-ben a frissen alapított Zsidó Múzeum számára elkérte az értékes dokumentumot.