Hírlevelünk tartalmából

• Az ötvenedik hírlevelünk
• 50: A Teremtés újrakezdésének drámája 
• A hét műtárgya: Szfira tábla
• Az 50. napon: Egy elfelejtett zarándokünnep 
• Kiállítás-archív: Erec Izrael 
• Egy idegen és özvegy koldusasszony: kitől származik a Messiás? 
• Program: Born in Auschwitz - filmvetítés és beszélgetés az alkotókkal
  
• Édesapám zsidó volt: Esterházy Péter emlékére
• ​Instagram hírek 

Az ötvenedik magazin

Vándor arámi volt apám, olvassuk a Tóra idézetét a Hágádában. A zsidó nép történetének rövid összefoglalása ez, ami a vándorlás, az otthontalanság, az alávetettség, a szabadulás, a törvény, az értelemadás, a letelepedés, a munka és a beérkezés fázisain keresztül mutatja be azt. Ezt kell mondania a Tóra szerint azoknak, akik elhozzák Izrael földjének zsengéit, szintén Sávuot ünnepén, Jeruzsálembe. Ez a tórai szöveg mutatja be, már magában a Tórában, hogyan dúsul fel a természeti ünnepek jelentése, amikor értelmezésük átkerül Isten és ember közös műve, a történelem síkjára. Ez a szöveg, a tórai zsidó történelem foglalata kapcsolja össze az ötven nap kiindulópontját, Peszáhot a végponttal, Sávuottal.  

A szabadságtól a közös célkitűzésekben születő közösségig tart a zsidó év szimbolikus, 50 napos útja. Ezt a magazint is a szabadság kreativitása szülte egy tartós kényszerhelyzetben és mindvégig arra törekedett, hogy fenntartva közös érdeklődésünket életben tartsa, elmélyítse közösségünket, bejárja a zsidó világot Amerikától Izraelig, a jiddise máméktól a zsidó szuperhősökig, illetve a zsidó év teljes spektrumát immár másodszorra. 

A Teremtés újrakezdésének drámája

A jóvel („jubileumi”) év: szintén az ötvenedik. Hét szombatév után következik, amolyan „nagy szombatévként”, ha tetszik. Az Omer-számlálással párhuzamosan fut, a napok ciklusából az évek ciklusába átemelve azt. „És szenteljétek meg az ötvenedik évet, hirdessetek szabadságot az országban minden lakójának” (Vájikrá 25, 10). A földeken nem dolgoznak, az adósságokat elengedik, a rabszolgák felszabadulnak. A hetek hetes ciklusa után (a hétszer hét napot és a hétszer hét évet követően) az 50-es egység elérésével a nyugalom és a szabadság ideje jön el. Úgyhogy van remény: mi is megérkeztünk, együtt, az 50-hez.

Hajdan a gyöngyöspatai imaház falán lehetett látni a festett szfira- vagy ómerszámláló táblát, amelyet a morvaországi Prerau városából származó Smuel Hajim készített 1820-ban. A szefira napjai a néppé válás folyamatának fontos, évente visszatérő időszaka, mely szimbolikusan összeköti a szabadulás ünnepét a Tóra, a törvények átvételének ünnepével. A Peszah és Sávuot között eltelő negyvenkilenc napot a tábla közepén, hetes sorokba rendezett körökben olvashatjuk, amelyet áldások, zsoltárok és imaszövegek vesznek körül. A külső keret díszítését a tintával befestett háttér előtt fehéren hagyott részek adják. A szefiratábla múzeumba kerüléséről nincs forrásunk, de 1917-ben már bizonyosan a gyűjteményhez tartozott; feltehetően a Múlt és Jövő című folyóirat gyöngyöspatai születésű főszerkesztőjének, Patai Józsefnek köszönhetően, aki ezt megelőzően, 1914-ben a lapban is bemutatta a műalkotást. 

A műtárgy adatlapja elérhető online adatbázisunkban: collections.milev.hu​

Az 50. napon: egy elfelejtett zarándokünnep 

Ötven napig tart az út Peszáhtól Sávuotig, a szabadulástól a Tóraadásig, a gyásztól az örömig, ésebben az időszakban érkezünk el magazinunk ötvenedik számához is. Lectori salutem. 

A Tóra három zarándokünnepének mindegyike a zsidó nép alapító mítoszához kapcsolódik: a Peszáh, szabadságunk ünnepe (így utalunk rá az ünnepet megszentelő kiddusban) a kivonuláshoz, a Szukkot, örömünk ideje a pusztai vándorláshoz és a Sávuot, Tóraadásunk ideje pedig a Szináj-hegyi kinyilatkoztatáshoz.  

A három ünnep együttese tehát a szabadságról, a világban meglelt otthonosság ígéretéről és a jelentéssel teli, célját megtaláló életről szól, amelyek kölcsönös előfeltételei egymásnak. Aki szabaddá válik, elveszít saját, eleve adott otthonosságát a világban, így neki kell azt magának újramegtalálnia. A szabaddá válás jelentős részben elszakadás a nem magunk választotta, eleve adott környezetünktől: felnőni, elköltözni otthonról, választott kapcsolatokban élni, saját döntéseket hozni. Ezért annyira inspiratív az egyszerre sokat ígérő és ijesztő kamaszkor. Ahhoz hasonlóan, ahogy az Omer-számlálás időszaka egy is eredetileg vidám betakarítási periódust jelent, amely a nyárba fut bele Peszáhtól Sávuotig, de később a rárakódó történeti események révén gyászidőszakká vált. 

Aki tehát szabad, az először otthontalan lesz, át kell kelnie a sivatagon és csak azután talál majd újra otthonra. Erre, az otthontalanságra emlékszünk a szüret, a Szukkot idején. A beérkezésekor felidézzük a Prédikátor könyvének jeges egzisztenciális otthontalanságát (ezt a könyvet olvassuk fel a közösségekben ilyenkor). 

A Sávutot pedig egyértelműen összekapcsolja az Omer-számlálás révén a Tórát a Peszáhhal. A kettő tulajdonképpen egyetlen ünnepi sáv, ami azt foglalja magába, hogy miénk lett az életünk, rendelkezhetünk vele, csak az a kérdés, mire használjuk, mire áldozzuk. Mert a begyűjtés az összes zarándokünnepen az áldozatbemutatás ideje is. 

Egy idegen és özvegy koldusasszony: kitől származik a Messiás? 

Aki már járt péntek este zsinagógában, ha semmi más nem is fogta meg, a Lehá Dodi nevű sláger dallama biztosan belemászott a fülébe (kivéve, ha az évnek éppen ez a mostani időszaka volt, hiszen ilyenkor lassú, melankolikus dallammal éneklik a neológ közösségekben). Ez a dal első két verszakát a szombatnak szenteli, utána már inkább a megváltásra fókuszál, mint a cfáti, messiási kabbala oly sok másik produktuma. A megváltás pedig „ál jád is ben Parci” Perec fia révén várható. Ha valaki valaha belenézett a szövegbe már és esetleg beazonosította az előző sorokban feltűnő Jisáj fiát (ő Dávid király),  mindig meglepődhetett, hogy a fentebbi Perec mégis kicsoda. Nos, ő Júda gyermeke a kánaánita Támártól, aki Júda álnoksága miatt kényszerült prostitúcióra, és akit Júda megkövetett és rehabilitált, mielőtt megkövette Józsefet, amolyan főpróbaként. Fiuk, Perec háza újra felbukkan a moábita Rúth történetének végén. Itt a közösség ezekkel a szavakkal adja áldását a moábita Rúth és új férje, Boáz házasságára: „Tegye az Örökkévaló az asszonyt, aki bemegy a házadba olyanná, mint Ráchel és Léa, akik fölépítették ketten Izraél házát; s végezz derekasat Efrátban, s adj nevet Bét-Léchemben!  S legyen házad olyan, mint Pérecz háza, akit Támár szült Jehúdának, azon magzatból, melyet ad majd neked az Örökkévaló e leánytól”. Ugyanis Boáz a fent nevezett Perec egyenes ági leszármazottja, ahogy a történetet záró nemzetségtáblából kiderül, egyúttal a szintén fent nevezett Jisáj nagyapja, vagyis Dávid király dédapja. Rúth pedig ebből kifolyólag a dédnyagyanyja. A moábita özvegyasszony, aki a más mezeje szélén hagyott termést kénytelen összeszedni, a másik kegyelemkenyerén élő idegen népből való özvegy Dávid ősanyja, akinek a házából a Messiás is származik. A kánaánita Támár és a moábita Rúth, két nem zsidó, anyagilag és/vagy érzelmileg kiszolgáltatott özvegy fiatal nő egymást ismétlő-másoló történeteikkel teszik igen nyomatékossá, milyen pedigréje kell hogy legyen a Messiásnak. Igen, pont ilyen és ez így van jól. 

És azért Sávuotkor, az ötvenedik napon kell felolvasni Rúth történetét, mert ez Tóraadásunk napja és a Tóra mindenkié. 

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan 2021. április 20-22 között a Spektrum televízió jóvoltából hírlevelünk olvasói és múzeumunk barátai újra megtekinthetik a Born in Auschwitz című hatalmas érdeklődést kiváltó filmet. 
A film linkjét 2021. április 20-án, reggel 9 órakor tesszük elérhetővé eseménynaptárunkban.  

Ma 2021. április 16-a, a holokauszt magyar áldozatainak emléknapja van. Ma délután 6 órakor a Spektrum televízió, a Centropa Alapítvány és a JCC Budapest Bálint Ház együttműködésével beszélgetést láthatnak a Born in Auschwitz című film alkotóival. A beszélgetést hírlevelünk olvasói is elérhetik erről a linkről:  https://www.bia.balinthaz.hu/milev​

Édesapám zsidó volt: Esterházy Péter emlékére

Az 1950-ben született Esterházy Péter a napokban lenne 71 éves. Nem volt zsidó, illetve, nyelvi lehetőségként, az is volt. Amikor a nyelvben újrateremtette Magyarországot. Amikor minden történelmi lehetőséget számba vett, integrált azzal, hogy úgy nevezte: édesapám.  “Édesapám” történeteiként írta újra, rázta össze, rendezte el újra az ország történetét egyik főműve, a Harmonia Caelestis első részében, a Számozott mondatokban. Például:

„Édesapámat kitüntették Buchenwald című képéért. Elébb fölháborodtak – édesapám a képnek a Boldogság alcímet adta –, majd kitüntették. Lát-e ebben valami jóvátételt, kérdezték az újságírók, hogy negyven éve elhurcolták Buchenwaldba, most meg kitüntetik, első osztályú szállóban lakatják és exclusiv éttermekbe hívják. Édesapám mosolyog, aranyfoga úgy villog, akár egy óorosz bábuskának. Nem látok a két dolog közt összefüggést, mondja udvarias tűnődéssel, kicsit lustán, engem mint festőt tüntettek ki, és mint zsidót vittek el. Taps. Édesapám apró fintort vág. Talán ha már akkor is föstök. (Ö-vel.) Nagy taps. Most úgy tesz, mintha gondolkodnék, súgja a mamám. Apám úgy tesz, mintha gondolkodnék, majd mintha egy csínyről számolna be, mondja, igaz, zsidónak a mái napig zsidó vagyok. Csönd, vastaps, mely elnyomja a csöndet. Anyám utálja, amikor a papám ilyen jól össze tudja fogni a lényeget.”

Zsidónak lenni: magyar történelmi és nyelvi lehetőség és a nyelv, a nyelvi fantázia bármit megenged: szétszedhetővé és összerakhatóvá teszi Magyarország történetét, újraalkotja édesapámban, aki a teljes azonosulás, egyetemesség, „katolicizmus”, röviden a befogadás és a szeretet jelévé válik. A megbocsátásé, hiszen édesapám, történetesen, az állambiztonság kapcsolata volt. Aki ki tudja mondani, hogy mindez mi voltunk, mindez a mi közös múltunk, létrehozott – hozott anyagból, a fikcióval kevert történelemből – egy másik Magyarországot. Esterházy Péter létrehozta és ez az ország azóta is van, hogy ő már nincsen. És minden gyászunk ellenére mégiscsak ez a lényeg. 

Mi szerettük, hogy Esterházy Péter “ilyen frappánsan össze tudta fogni a lényeget.