Hírlevelünk tartalmából

• Elul: Nyárvég, őszelő 
• Hervadás és újjászületés: készülődés az őszi ünnepekre
• Zsidó nyári táborok Amerikában
• A Szarvasi tábor 
• Zsidó Múzeum a JCampen 
• ​Programajánló: Kiállítás finisszázs, kerekasztal-beszélgetés
• Kitekintő: még több nyári tábor 
• Ajánló: Kritikák kiállításainkról 
  
• ​Címlapképünk: oklevél
• ​Instagram hírek 

„Az idő nagy hamis, mint a szerelem is; legizzóbb, ha épp elhagy”-írta Balassi dallamára, Ballasi-strófában Orbán Ottó. Ilyen a nyár és tényleg jelentős részben ilyen az élet. Amikor beletanulnánk, elkezdünk lassan kiféle menni belőle és olyankor a legintenzívebb, legsűrűbb minden, amikor már körvonalazódik a vége. Életünk valóban a vége felől válik jelentésessé. A nyár is, bár az idei végig szörnyen meleg volt, épp augusztusban a leghevesebb, a kilobbanása előtt, és a zsidó hagyomány, amely bizonyos tekintetben ráhagyatkozik az évszakok rendjére, a természet ciklusára, megkezdi nagy menetelését az őszi ünnepek felé. Amikor a lassú visszavonulás, a levelek sárgulása megkezdőzdődik, ősz elején, annak az évszaknak a kezdetén, amely az egész nyugati kultúrtörténetben az enyészet, az elmúlás metaforája volt, számot vetünk mi is az életünkkel, ezért lehet éppen ekkor a zsinagógai újév, aztán az Engesztelés Napja. Amikor kicsit hűvösre fordul az idő és mások behurcolkodnak, mi kimegyünk fázni kicsit a sátrainkba, betakarításkor. Az ősz segít emlékezni a nehezebb időkre – a judaizmus teljes erejével elutasítja a Tücsök és a hangya didaktikus és gőgös őszi meséjének tanulságát. A hangya bevackol télire örömtelen nyara után, mi viszont tudjuk, amikor ilyenkor leváltjuk házainkat a sátrakra, hogy nem csak kenyérrel él az ember, nem feledkezünk meg a tücskökről sem, akiknek nincsenek tartalékaik és nincs hová visszahúzódniuk. 

Hervadás és újjászületés: hangolás az őszi ünnepekre

Részben a természet, az évszakok ciklusára hangolódnak rá ünnepeink ciklusai, de részben tudatosan eltérnek tőle. Láttuk, mi akkor megyünk ki a szabadba, a lombsátrak ünnepén, amikor lassan már behúzódni volna tanácsosabb. Az őszi hanyatlást átfordítjuk saját lelkünk vizsgálatába, a lelki újjászületés reményét nyerjük ki belőle. A szüret idejét összekötjük a sivatagi vándorlás, otthontalanság idejével, átemeljük a természetből a történelembe, ahogy a másik két zarándokünnep esetében is, a Sávuot eredetileg részben mezőgazdasági ünnepeiből a kivonulás és a Törvényadás ünnepeit teremti a rabbinikus értelmezés. Mert remény csak a történelemben van, a természet nem ismer mást, mint ugyanannak örök visszatérését. Fényeket gyújtunk a téli napforduló, a legmélyebb sötétség idején, de az ünnep kerete újfent a történelem: a nyolc napig égő láng a Makkabeus háborúk idején.

A nyár vége pedig, a „legizzóbb” időszak az a periódus, amikor már elkezdünk a saját halálra gondolni, ez Elul hónapja, amikor már megszólalnak a sófárok és mi mérlegelni kezdjük, hol tartunk. Mi hogyan telt el eddig, mert ki tudja, mennyi idő marad korrigálni és pótolni. Minden Elul-eleji sófárhang újabb figyelmeztetés. Megint egy év. Egy év, amelynek a jelentős részét sok tekintetben kényszerű passzivitásban töltöttük és könnyen lehet, hogy újabb ilyen év elé nézünk.

Persze, bármikor vissza lehet tekinteni, de az idő minden emberi tagolása értelemszerűen önkényes: a világ nem tud rólunk. A nyárvég és az őszelő azonban éppen jónak tűnik arra, hogy szemügyre vegyük a személyes időnk múlását és a hagyomány általában sem más, mint nemzedékek által kitaposott út a közömbös idő tagolására. Egyszerűen könnyebb, ha követjük a lábnyomokat. 

Minden kultúrában fontosak a hangok: imák, áldások dallamai és zenei emlékek kapcsolódnak a történetünkhöz. Elulban a sófár hangja is. Egy tavaly készült videóban a new yorki zsidó múzeum a világ minden tájáról gyűjtötte a sófár hangjait: köztük tőlünk is, Magyarországról:   

Beilleszkedni, megmaradni: a zsidó nyári táborok sikertörténete Amerikában

A 19. század végén és a XX. század első éveiben özönlöttek át több hullámban az európai (egy idő után, óriási létszámban a kelet-európai) zsidók Amerikába, „új hont keresni túl a tengeren”. Itt, az Atlanti-óceánnak ezen az oldalán, hosszú évszázadok, egy szűk évezred után már nemigen látszott jövő, kivált ott nem, ahová nem ért el még az általános és a zsidó felvilágosodás, az emancipáció, Kelet-Európában és Oroszországban.

Ezzel a mozgással kezdődött, aztán a holokauszttal és Izrael újjalakulásával vált véglegessé a zsidóság eltűnése életének addig központi helyszínéről, Európából. Az új hazához új kulturális stratégiák kellettek: be kellett illeszkedni és meg meg kellett maradni így vagy úgy zsidónak, egyszerre. Ennek a kettős stratégiának lettek a zsidó nyári táborok máig tartóan legnagyobb sikertörténetévé. Mindez párhuzamosan zajlott a különböző pedagógiai és életforma-forradalmakkal, az urbanizáció mellékhatásaként felerősödő természet-nosztalgia, kivonulásigény, posztromantikus-tolsztojánus folyamataival. Ki a városi gyerekekkel, zsidókkal és nem zsidókkal, a vakáció idején, a természetbe. Ez az általános mozgalom hívta életre a zsidó nyári táborokat is.  

Az első zsidó nyári gyerektábor lányok számára nyitotta meg, úgymond, kapuit 1893-ban. Az első időkben elsősorban a beilleszkedést szolgálta az intézmény, nem voltak zsidó programjai, zsidó felnőttek által szervezett tábor volt zsidó gyerekeknek. Később megérkeztek a nagy világnézeti tendenciák, persze, amikor már kicsit megmelegedett és tájékozódni kezdett mindenki, a cionizmustól a szocializmusig és tovább, a ’20-as évektől fogva. A zsidóként felnövés alapvető terévé vált a nyári táborok rendszere szerte Amerikában, még a század első felében már kilőtt és a végtelenbe kezdett növekedni, eközben egyre inkább vallási irányzatok szerint tagolódott már (reform, konzervatív stb), és ez máig is így van. A nyári táborok nélkül nincs már és talán nem is lesz többé zsidó gyerekkor Amerikában- és az út tovább is vezet, illetve vissza, Kelet-Közép Európába.

Szarvas – Valami Amerika zsidógyerekeknek

Az amerikai nyári táborok zsidó szellemiségét akarta meghonosítani itthon, rögtön a rendszerváltás után, a kevés sikeres zsidó nevelési projekt egyike, Szarvas. Ami viszont tényleg kivételes, korszakos siker – szomorú, de igaz, hogy a Bálint Ház, a szarvasi tábor és a Lauder iskola mind részben vagy egészben amerikai inspirációjú és amerikai finanszírozású kezdeményezések a rendszerváltás időszakából. Még személyi átfedések is láthatóak, mindenekelőtt Fritz Zsuzsa, aki évtizedeken keresztül volt a zsidó közösségi nevelés lelke, személye önálló fejezete a magyar zsidóság rendszerváltás utáni történetének. Mivel eltelt egy nemzedékváltásnyi idő azóta, hogy az első táborozók megérkeztek, már évek óta a szarvasi gyerekek járnak vissza, vagyis valóban intézménnyé vált, kiállta az idő próbáját.

Gadó János 2005-ös tanulmánya megmutatta, hogy elsősorban azoknak volt fontos, egyedüli zsidó orientációvá, akik nem a zsidó iskolarendszerbe jártak a mai középgenerációból, a negyvenesek közül és akiknek némelyike már fontos zsidó vezetőként dolgozik, Verő Tamás például szarvasi gyerek volt, aki a fiatal felnőttkorát is jórészt Szarvason töltötte, a tábor szellemisége nevelte őt elsősorban fiatalokkal foglalkozó rabbivá.

Az, hogy Szarvas „alumnijai” mennyire tudtak integrálódnia felnőtt zsidó intézményrendszerbe, fontos kérdés, de a tábor megítélését nem befolyásolja. A 2000-es évek méltán népszerű sikerfilmjének címe jól jellemzi, mit jelent Szarvas nekünk: valami Amerika számunkra, két nyári hétre, valahol Magyarországon. 

A holokauszt ábrázolása, ábrázolhatósága mindig is érzékeny és sokat vitatott kérdése volt akár az irodalomnak, akár a képzőművészetnek. A szemtanúk nézőpontja, a látottak dokumentálása kulcsfontosságú a holokauszt megértéséhez, értelmezéséhez. A kiállítás olyan kérdésekre keresi a választ, hogy vajon mit jelent szemtanúnak lenni, válhat-e terápiává a személyes történetek eseményszerű ábrázolása, valamint hogyan segíti az emlékek mélyebb megértését a kép és az írás együttes használata.

A kiállítás finisszázsán a téma irodalmi és történelmi aspektusait járjuk körül.

Résztvevők:

Farkas Zsófia, a kiállítás kurátora, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Marczisovszky Anna, irodalomtörténész

Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója

moderátor: Vári György, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Az esemény facebook linkje: https://fb.me/e/2YbFi7RDU​

Valami Amerika a létező szocializmusban: a bánki tábor

Leveleki Eszter, egy református hitre tért zsidó édesapa gyermeke szintén a reformpedagógiával megismerkedve indította el a bánki táborozások hagyományát még a második világháború kitörése előtt, elérte, hogy folytathassa a zsidótörvények idején és az államszocializmus alatt is még évtizedeken át. A rendszer szemet hunyt a szabadság és kreativitás kis bánki támaszpontjának létezése felett, szélárnyékban lehetett itt boldog a nem kizárólag, de jelentős részben zsidó értelmiségi középosztály számos gyereke egészen sokáig. Bánk, természetesen, nem volt zsidó tábor, ha volt is, elkerülhetetlenül, némi exkluzív jellege, ennyire nem volt belterjes, története alighanem mégis érintkezik a zsidó középosztály történetével Magyarországon. És akár ettől függetlenül is jó tudni, hogy a történet a helyi emlékezet részévé vált. A tó partján lévő vendégházak egyike Leveleki Eszter nevét viseli. 

A táborról bővebben a Néprajzi Múzeum 2015-ben rendezett kiállítása alapján tájékozódhatnak: Ellenpedagógia a tóparton

Tekerj a Tóra

Leveleki Eszter kísérlete után a rendszer által biztosított kis autonómia megélésére, a szabadság kis szigetének megteremtése után a Bánki Fesztivál kapcsolta a kicsi, de lélegzetelállítóan szép nógrádi falut a magyar zsidósághoz. A Marom által szervezett, páratlanul népszerű kisfesztivál egykori szlogenje, a zsidó kapcsolódást játékosan bújtató Tekerj a Tóra. A program hozta el Magyarországra az izraeli folkzene fontos figuráit, hívta fel a figyelmet az ország gazdag kortárs zenei életére, vitte el a zsidó vallási és kulturális hagyományt egy-egy alkalomra vagy akár visszatérően fiatal felnőttek százaihoz. 

Szemtanúk című, jövő héten záró kiállításunkról Horváth Ágnes írt a Magyar Narancs eheti számában: Magyar Narancs 2021-08-12 

Zsuppán András írása a Válaszonline-on a Rumbachról és a Politzer kiállításról itt is olvasható: válaszonline.hu/2021-08-03​

Címlapképünk igazi meglepetés: kedvelt rabbink, Verő Tamás szarvasi madrich-képzéséről szóló oklevele harminc évvel ezelőttről, 1991-ből. Azóta minden sokat változott: a táborozó gyermekek kortárs ifjúsági vezetőit nem húsz óra, hanem két év nagyon komoly képzés során készítik fel a programok megszervezésére és lebonyolítására, az esetleges konfliktusok kezelésére, a tábor felelősségteljes és sikeres megvalósítására. A pót mama-papaság azért maradt. Ez a régi oklevél igazi történelmi emlék már, ezért is őrizzük a múzeumban.