Az orvoslásról, a test segítéséről szóló második számunk elején érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy hogyan vált el a kereszténység a zsidóságtól. Ez a folyamat hosszú volt, sokszor mindkét félnek kellemetlen, kevés büszkeségre adott okot, de volt egy kitüntetett momentuma, a tarzuszi Pál, az apostol munkássága.

Ő találta ki a megkülönböztetést, amely a zsidóságot keresztény szemszögből a test, a születő kereszténységet a lélek vallásává tette. A betűk szó szerinti, test szerinti értelmezése, vagyis az, ami látszólag le van írva a Tórában, öl, míg a metaforikus, a szellemi megelevenít. A test szerint való körülmetéléssel, amelyet nem várhatunk el a pogány betérőktől, a Tóra kreatív értelmezésével a lélek körülmetéltségét állította szembe. Tevékenysége talán legfontosabb része ennek a különbségnek az elmélyítése volt.

Furcsa, nekünk, akik keresztény civilizációk lakói vagyunk, itt, a kései nyugaton és akkor is Pál apostol és az érzéki és az ideális világot elválasztó Platón tanítványai, ha egy sorukat sem olvastuk még, hogy minek kell böjtölni annyit a zsidó ünnepeken, minek fizikailag szombatot tartani, miért nem lehet megenni a kagylót, ha finom, mivel ezek merőben testi dolgok, semmi közük az átéléshez, a lélekhez.

A zsidóság a testi tapasztalat vallása. Átélni szukkotkor a hazátlanság átmenetét akkor lehet, ha eljátsszuk. A kivonulás nehézségeit, ha nem eszünk nyolc napon át kovászosat. A nagy önismereti alkalommal akkor vagyunk résztvevők, ha nem eszünk és iszünk Jom Kipurkor. És talán ez magyarázza a zsidó és amúgy az iszlám orvostudomány elismertségét a középkorban és máig is. Mert az iszlám is törvényre alapozott, a földi életet és annak viszonyait szabályozni kívánó vallás. Idéztük már a híres hajnali áldást, amely a testnyílásainkért ad hálát a reggeli mosdóhasználat után. Valami mélyen zsidó aspektusa ez az istenhitünknek. 

Gyűjteményünk, a Magyar Zsidó Múzeum legalább tucatnyi portréját őrzi Dr. Hirschler Ignác szemész specialistának, az első igazán komoly magyar szemészorvosnak, a Pesti Izraelita Hitközség elnökének, a nagy kongresszus levezető elnökének, amelyen szervezeti tekintetben megszületett a magyar neológia. Az utak elválásának első számú szemtanúja és némelyek szerint harcos és elnökként némiképp elfogult előidézője is volt. A portrék önmagukban bár sokfélék, fényképek, festmények, kőnyomat, mellszobor is van (meg megint másfelől díszoklevél) nagyjából ugyanazt mutatják, a felelős és irányító férfiút: jellegzetes, ősz körszakállas 19. századi férfiportrék. Hirschler Ignác orvos és zsidó közösségi vezető mindig ugyanúgy, mindig reprezentatív alakjában lép elénk.

Az ő története jellegzetes asszimilációs és mobilitási történet, édesapja kereskedő, ő értelmiségi lesz, a legkarakteresebb zsidó értelmiségi pályát választja, rögtön első generációs értelmiségiként sikeres lesz és elismert. A kiegyezés előtt ugyan zsidósága miatt nem lehet belőle egyetemi magántanár, a kiegyezést követően azonban nemcsak levelező taggá választják az akadémián, de még a főrendiház tagjává is lehet. A magyar szemészet elsőszámú úttörője, komoly szakmai közlemények szerzője, az iránta megnyilvánuló köztisztelet helyezi a kongresszus elnöki székébe, a modernné és magyarrá váló, a magyar társadalomba beilleszkedő és elismert, de a világ haladásával összhangba kerülő zsidó hitéhez hű polgár. Ő már nem hagyományos zsidó foglalkozásként választja az orvosi pályát, számára ez egy új történet kezdete: ő másik típusához tartozik, a zsidó orvosoknak, egy másik történelmi helyzetben. 

A Talmud tele van gyógymódok ötleteivel, a rabbik hétköznapi tapasztalatával arról, mi segít valamelyest a számtalan testi nyavalyán. A gondolkodás, a figyelem intenzitását jelzik ezek a talmudi elgondolások, hogy mennyire érdekelte a régi nagy rabbikat mindez mindig.

A spanyol aranykor Talmud-értelmező és filozófus óriási, még a misztikus alkatú Rámbán, vagy Náhmánidész is orvos volt, orvos volt a geronai Nissim rabbi, akit a hagyomány RáN-ként ismer, Júda Hálévi, a Szentföld iránti vágyódást megéneklő himnuszok és a nagy antifilozófiai jellegű, hitvédő filozófiai mű szerzője, a Kuzárié, a kazár király megtérésének fiktív meséjéé. Orvos volt az eredetileg arabul szerzett Tévelygők útmutatója héber fordítója, Maimonidész filozófiai főművéé, Smuél ibn Tibbon, a kora újkori itáliai kommentátor, Szfornó. A tradicionális zsidó tudomány és bölcsesség rengeteg nagy figurája sok évszázadon keresztül. És ismeretesen maga Maimonidész. 

Van, persze, a zsidó hagyományban sok olyan fontos áramlat, tekintély, akik nem hisznek az orvoslásban, úgy érzik, kiveszi az Örökkévaló kezéből a döntést, illetve csak szeretné: gyógyíts meg minket, Uram és mi meggyógyulunk – idéztük a Főima áldásairól szóló sorozatunkban a gyógyítás áldásának nyitósorát. Ezt lehet úgy is érteni, hogy nekünk nem kell és talán nem is szabad semmit tennünk érte.

A legutolsó példákat a koronavírus felfutásának időszaka hozta elénk. A nemrég elhunyt Chaim Kanievsky, a legtekintélyesebb közelmúltbeli ultraortodox rabbik egyike egy ideig ellenezte, hogy a jesivabóherek karanténba vonuljanak, aztán belátta, hogy ez nem elkerülhető átmenetileg. De érthető, ha téves és veszélyes is, vonakodása. A Tóra tanulása közösségi tevékenység és ha valaki elszakad a közösségtől és attól, amit a legfontosabbnak tart, a Tórától, lélektani kockázatot vállal. A hosszú elszigeteltségnek megvolt az ára, mindannyian megfizettük. Nehezen induló kamaszkorok, elveszített iskolai évek, kötődési problémák, szorongás, depresszió. Kanievsky rabbi elsőre bizonyára rossz döntést hozott, de sok mindent helyesen érzett. Van mit tanulnunk egymástól, és ez annak ellenére is így van, hogy a hagyományunk vonzóbb része az, ami lehetővé tette az orvostudomány virágzását a judaizmus inspirációjának révén. 

Ezt idézzük fel Maimonidészről, az orvosról szóló régebbi bejegyzésünkkel: Zsidó Múzeum magazinja #114: Gyógyítás 

A pesti zsidó közösség sokféle egészségügyi intézményt tartott fenn - a kezdetektől egészen napjainkig.
A gyűjteményünkben megőrzött dokumentumok alapján mutatjuk be az intézménytörténetet: Bródy kórház, Weiss Alice, Szeretetkórház, Kaszab Poliklinika, Szabolcs utca... 

A kiépülő pesti zsidó "egészségügyi városrész" közelében, felesége emlékét őrzendő hozta létre Weiss Manfréd a 19-20. századi, kiépülő magyar kapitalizmus ikonja, a Weiss Alice-t, vagyis a Weiss Alice Gyermekágyas Otthont, amely „valláskülönbség nélkül” segített kiszolgáltatott édesanyákat életük legnehezebb időszakában. Weiss Alice, aki maga is áldozatos életű, jótékony asszony volt és fájdalmasan fiatalon, mindössze 38 évesen halt meg a múlt század elején, s vált halálában a kórház névadójaként legendává. Tegnap volt a Jahrzeitja -. ezt a számot az ő emlékének ajánljuk.  

Feltűnő, hogy ezek a neológ szellemű, a haza egyetemes üdvén dolgozó intézmények mind a munkás-városrész, Angyalföld néhány utcájában tömörültek a hazafias polgárság, a nemzeti és szociális érzelmektől fűtött zsidóság legszebb hagyományairól tanúskodva. Szegények, nők, gyerekek, akik között felekezeti különbség ne tétessék. A haladó liberalizmus nagy pillanatainak mementói, bástyái ezek a kórházak mind. Akik valaha írtak a „Weiss Alice-ról”, mind említik, hogy a terhességi tanácsadás itt jelent meg először Magyarországon, hogy ezek a helyek már egészen korán egyszerre anya és gyerekbarát intézmények voltak.

Az orvos segít, fájdalmat enyhít, életet ment, zsidókét és nem zsidókét egyaránt. (a zsidó jogi előírások, ha eltérő indokokból is, de egyetértenek abban, hogy kötelesek vagyunk nem zsidó szenvedőket is ellátni zsidó orvosokként). Ideális szakma azoknak, akik éppen hasznosságukat, a tág magyar közösség iránti felelősségüket, odaadásukat szeretnék demonstrálni, ráadásul úgy, hogy mindez a hagyományból is következik, amely továbbra is fontos számukra neológként. Beilleszkedés és hűség egyszerre.

És még valami: életpálya, önálló egzisztencia és hivatás, társadalmi egyenlőséget ígérő út nőként. Példa rá, mondjuk, Lakatos Mária, a TBC elleni harc egyik vezetője Magyarországon, akiről most közölt megemlékezést a Lilith magazin. A nemrég lezajlott centenáriumra: The Centenary of Dr. Mária Lakatos – Lilith Magazine. A Korányi Kórház, ahol dolgozott, egy kitért, hazafias magyar zsidó orvosról, Hirschler Ignác doktor kortársáról és vele sok ponton párhuzamos élettörténetű kollégájáról, Korányi Frigyesről kapta a nevét. Hosszan indázó történet ez, de valahol csak le kell zárni. Legalábbis erre a hétre. 

Címlapképünknek ezen a héten egy olyan fénykép-részletet választottunk, ami ma már talán el sem készülhetne, hiszen a kiszolgáltatott emberek fényképezése mára már csak nagyon nagy körültekintéssel lehetséges. 

Amikor ez a kép készült, akkor erre még nem gondoltak - viszont szépen beállították a képet, hogy minél jobb fényben tüntethessék fel a zsidó közösség életét a szocialista Magyarországon, valamikor az 1960-as években. A beteg bizalommal tekint a barátságos ősz orvosra, aki kollégái gyűrűjében éppen a pulzusát méri - de van azért ebben a vizsgálatban barátságos, támogató kézfogás is. 

A felvételt Bauer Sándor, a háború utáni Magyarszág legendás fotóriportere készítette, aki emellett végigfényképezte a zsidó közösség valamennyi intézményét, fontos eseményét is. A Bauer gyűjtemény fotótárunk fontos része, a képek alapján jobban megismerhetjük közelmúltunk történetét. Az alábbi linkre kattintva az egész gyűjteményt megnézhetik: 

@ Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Bauer gyűjtemény